Búcsúzzunk el egy időre Belső-Magyarország csárdavilágától, bár lenne még miről írni, a lajosmizsei Tanyacsárdától a Kondorosin keresztül az érsekcsanádi Rév csárdáig, s vegyük szemügyre azt a valóságos robbanást, ami Temesváron zajlott le a távol-keleti éttermek frontján.
A Városháza (jelenlegi román nevén Ungureanu) utca 9. alatt már évek óta működik egy koreai élelmiszerbolt K-Mart néven, ahol a megannyi instant leves, fűszer, édesség és üdítő mellett a távol-keleti konyhák méltán népszerű fogását, a húsos derelyét mirelit formában lehet kapni, s amit otthon pillanatok alatt elkészíthetünk. (E derelyét, aminek megvan a magyar mellett az olasz s orosz változata is, a japánok gyozának, a kínaiak dim-sumnak, a koreaiak pedig mandunak nevezik.) Ők nyitottak az üzlettel szemben egy gyorsétkezdét „Omma” néven (https://www.omma.ro), ahol „koreai sushit” s különféle egytálételeket adnak, tapasztalatunk szerint korrekt minőségben. Önkiszolgáló rendszerben működnek, a kiszolgálás kedves, a beltér parányi, persze jó időben ez nem volt probléma, mert ki lehetett ülni az utcán kialakított teraszra. Ez már a második koreai vendéglátóegység a Belvárosban a görög Kos helyén a Lenau (Gherorghe Lazar) és az Erzsébet (Marasesti) utca sarkán tavaly nyitott „Mix by Woktagon” (https://www.woktagon.ro/) után.
Az Erzsébet utca kulináris kínálatát már több éve színesíti a japán ételekre szakosodott Riyo, amit két ízben is meglátogattunk, szépen hozzák a világot meghódító népszerű japán fogásokat. Idén új egységet nyitottak a Szent György téren „Riyo – Chinese Fusion” néven (https://riyochinesefusion.ro/). A Temesvári Magyar Napok ideje alatt ide is beültünk, s nagyon jó élménnyel távoztunk. A nepáli ifjú felszolgáló hölgy kifogástalanul tette a dolgát, persze csak angolul lehetett vele kommunikálni. A beltér autentikus, giccsmentes, korszerű és megnyerő egyszerre, ami nem kis teljesítmény. Kóstoltunk parázson sült fűszeres edamame babot, bao szendvicset sertéshasaljával, dim sumot és kacsahúsos zöldséges pirított tésztát, minden fogással meg voltunk elégedve.
Teljesen más stílusú, de hasonlóan igényes a Mátyás király utcában a japán „Tassei Sushi Robata” (https://www.facebook.com/restaurant.tassei/) atmoszférája, itt is jó érzés elüldögélni. Mind az uramaki sushi, mind a tempura műfajban ettünk meggyőzőbbet, de így is a jó szívvel ajánlhatók közé soroljuk a helyet.
Nem messze tőle a Pepper nyitott „Raku sushi” néven egy új belső egységet (https://rakusushi.ro), ez magas áron kínál kifogástalan fogásokat, a háromból ez győzött meg leginkább. Idén januárban tértünk be a tavaly nyitott helyre, nemcsak kifogástalan sushit kóstoltunk, hanem fritto misto-t, valamint hummuszt is frissen sült pizzakenyérrel. Utóbbi kettőt a testvéregységből hozták át. Itt mélyebben bele kell nyúlni a pénztárcánkba, de megéri.
A Lenau utcai Kaufland melletti elhagyatott gyártelepről beköltözött a város első autentikus indonéz étterme, a „Taste of Bali” (https://www.facebook.com/tasteofbali.tm/) az Erzsébet utcába, immár italkínálatuk is van, nem mintha ne lett volna remek megoldás a korábbi, amikor a szomszédos olasz élelmiszerboltból a vendéglői díjszabáshoz képest féláron lehetett megvenni és helyben meginni a választott söröket vagy üdítőket. A konyha remek, a kiszolgálás kedves.
A „szerb háztömbben” a Városháza utca s a Ferencz József (jelenleg román nevén General Eremia Grigorescu) utca sarkán egy pincehelységében, ahol korábban egy gyengécske olasz hely működött, indiai étterem nyílt (https://indianbistro.ro/). Ezt is sikerült a múlt hónap végén meglátogatni. A naan kenyér lehetett volna jobb, a mango lassi (jellegzetes indiai joghurtital) intenzívebb ízű, de a bárány curry megnyert, ára is barátságos (49 lej), csípősségétől nem kell félni, a legmagasabb fokozatút kértük, amit ők indiai csípősségnek neveztek, barátságos volt a kapszaicin-tartalom. Ettünk korrekt pakorát és szamoszát, jóféle mentás szószt hoztak mellé. A minősíthetetlen, alsópolcos ketchupot jobb lett volna nem kihozni, megnyerőbb lett volna az összbenyomás nélküle. Az említett szépséghibák dacára ez is egy ajánlott hely, különösen azoknak, akik nem ismerik még az autentikus indiai konyhát. A Bánság nem bővelkedik indiai éttermekben, a legközelebbi két érdemleges vendéglő, a Memories of India (https://memoriesofindia.hu) és a Taj Mahal (http://www.tajmahalszeged.hu) Szegeden működik.
Mindebből elég világosan látszik, hogy városunk gasztronómiája rohamosan színesedik s a Távol-Kelet autentikus ízeivel úgy is megismerkedhetünk, hogy el sem hagyjuk annak határait. Csak bíztatni tudok mindenkit a temesvári kulináris kalandozásra.
Borbély Zsolt Attila