Ismét elérkezett augusztus 3-a, és újra megemlékezhetett Temesvár lakossága a dicsőséges román hadsereg majd száz évvel ezelőtti bevonulásáról erre a területre,  amely a fáma szerint egykor igazán a népek közös hazája volt. Ahogy szokássá vált az elmúlt évtizedekben, Temesvár ünnepnapjain magyarként nem adatott meg a felhőtlen öröm lehetősége idén sem. Huszonegynéhány év távlatából nyilván tárgytalan a városnapok időpontjának jó vagy rossz voltáról beszélni, ma már inkább az idősebb temesvári honfitársaink  emlékezhetnek a dicsőséges ‘89 december 15., 16., 17., 18., 19., 20. vagy 21-re, amikor azt hittük, hogy a továbbiakban a Bánságot belakó és együttélő népek testvéri szeretetben, egymást támogatva, felkarolva élhetnek. Csalódnunk kellett, és azt a vehemenciát sem lehet könnyen feledni, amellyel elvetették a helyi politikusok azt a javaslatot, amely a forradalom valamely napját javasolta Románia első szabad városának ünnepnapjának. A latin panem et circenses szellemében megszervezett városnapok alatt, ahogy várható volt, leginkább a tizenévesek körében övezte nagyobb érdeklődés a sokszor megkérdőjelezhető minőségű könnyűzenei produkciókat, kiemelésre méltó a gyermekes családoknak nyújtott sokféle tevékenység, melyekre lelkes civileknek köszönhetően került sor a Marasesti (régen Kórház) utcában. De volt brazil táncbemutató és, a városnapok egyik kellemes meglepetéseként a Blues pentru Timisoara fesztival keretében a minőségi zene világába is betekintést nyerhettek azok, akik kimerészkedtek a kánikulai melegbe. Kiállítások, kerekasztal beszélgetések – például a város jövőbeni építészeti arculatáról – alkalmával mutatta be a városvezetés jövőbeni elképzeléseit. A temesvári Személyiségek Sétánya is gazdagodott: Aurel Gheorghe Ardeleanu szobrászművész megformálásában Ion Romanu muzikológus, karnagy, a helyi zenei élet meghatározó személyisége illetve Varga Luigi István keze nyomát magán viselő alkotás, Eduard Pamfil, a helyi pszichiátriai iskola megteremtőjének mellszobra a dicső elődök sorát egészítik ki.

A pénteki Mühle Vilmos-szobor leleplezése igazi ünnepnapunk lehetett volna, ha már az Ormós-szobor köztéri felállításáról  (egyelőre?) eltekintett a városvezetés, a Rózsapark megálmodójának szobra kárpótolhat valamennyire.

“A városvezetés régi adósságot törleszt  Mühle Viliams, e temesvári személyiség szobrának a felavatásával” – mondta Nicolae Robu polgármester, aki a „hagyományos bánsági toleranciát” emlegette, majd megköszönte a helyi képzőművész szövetségnek a gyümölcsöző együttműködést. A szobor mellé palántált tájékoztató táblákról a helyszínre látogató francia, angol, német és román nyelven olvashatja el Mühle Vilmos, a Rózsa Újság kiadójának munkásságát, azt, hogy az 1845. szeptember 21-én Kulmban született, és 1908. szeptember 15-én Temesváron elhunyt kertész, rózsanemesítő 1866-ban telepedett le Temesváron, és a Niemetz-kertészet főkertésze lett. 1875-ben önállósította magát, kereskedelmi kertészetet, magkereskedést és virágüzletet alapított. 1885-ben kezdett rózsatermesztéssel foglalkozni, s több rózsafajt honosított meg Temesváron. A rózsatermesztés népszerűsítésére 1887-től 1899-ig kiadta a Rózsa Újságot, 1889-1895 között Ungarische Rosenzeitung címmel is. Európai hírre tett szert. Telepe a monarchia legnagyobb kertészetei közé tartozott. Hogy magyar nyelvű tábla nincs, az senkinek nem tűnt fel az ünneplés felemelő pillanataiban. Mi úgy érezzük, hogy célszerű lett volna egy magyar nyelvű tábla is, már csak az évente Temesvárra látogató többezer magyar turista miatt is. Az, hogy a helyi, sajnos már húszezer léleknél kevesebbet számláló magyar közösségnek esetleg lehetne jogos igénye a magyar feliratozásra, a mai Temesváron senkit sem érdekel. Bizonyította ezt a városvezetés több, a város történelmi múltját bemutató objektum felavatása során, amelyekről máig hiányzik a magyar felirat.

A szoboravató ünnepségen meghatottan beszélt elődjéről Wagner István, kolozsvári kertészmérnök rózsanemesítő, több mint 50 rózsafaj atyja is, a Rózsabarátok Romániai Egyesületének alapító elnöke, emlékeztetve arra, hogy Mühle Vilmos elképzeléseit fia, Árpád teljesítette ki, és a mai Rózsapark tulajdonképpeni megteremtése nevéhez fűződik, ezért akár Mühle Árpád is szobrot érdemelne. Mühle Árpád  tucatnyi rózsafajtát nemesített, melyekből egynéhány, például a Banater Rose, egy Leipzig melletti rozáriumban máig fellelhető és Wagner úr tervei között szerepel ennek újratelepítése a Bega-parti városban. Dr. Ciprian Radovan festő, műkritikus egyetemi tanár a mellszobrot megalkotó, Aurel Gheorghe Ardeleanu szobrászművész munkásságát méltatta, nagyra értékelve a szobrász bánsági kulturális személyiségeket ábrázoló portrésorozatát, amely újabb kiváló alkotással gazdagodott.

Meggyőződésünk, hogy a polgármestert idézve, „a hagyományos bánsági tolerancia”  fentebb említett csorbulásától eltekintve, a temesvári magyar közösség tagjai ezentúl is jó érzéssel  látogatják a Mühle család temesvári ittjártának örökségét, a temesvári Rozáriumot, ahol Mühle Vilmos szobra őrködik.

Makkai Zoltán