Bemutatták a város pályázat-tervezetét
Az elmúlt héten Aradon a nagyszínházban a városatyák, a fontosabb intézmények vezetői, a kulturális élet meghívott jeles személyiségei és a média képviselői előtt mutatták be azt a pályázat-tervezetet, amelyet az Európa kulturális fővárosa cím elnyeréséért dolgoztak ki.
A bejáratnál fiatal leányok úgy irányították a belépőket, hogy szembe menjenek egy tükörrel, amelyre piros betűkkel írták fel: A város Te vagy!
A műsorvezető szerepét Andrei Elek, a színház művésze töltötte be, aki egy képzeletbeli utazásra hívta meg a jelenlévőket a város múltjába. A vetítővásznon sorra jelentek meg azok a fontos események, megvalósítások, amelyet a város büszkén vall magáénak, többek között az egyetlen hazai óragyár létrehozása, a kontinens egyik első villamosított vasútvonala, az autógyár, az első hivatalos labdarúgó-mérkőzés, az 1833-ban megnyitott konzervatórium, a polgári lövőegylet, az 1816-ban felépült, ma is álló színház, a román tanítóképző, a Preparandia.
A színpadon megszólalók, Florin Didilescu könyvtárigazgató, az Arad 2021 Egyesület elnöke, Bognár Levente alpolgármester kiemelték, hogy csak akkor lehet a kitűzött célt megvalósítani, ha a város összefog, ha valamennyi intézmény, civil szervezet, valamennyi polgár együtt gondolkozik és dolgozik a megvalósításért.
Andó András újságíró, az Arad 2021 ügyvezető elnöke egy hosszú, alapos elemzéssel próbálta vázolni azokat az elképzeléseket, amelyekkel szeretnék megmozgatni a város rejtett, szunnyadó tartalékait, valamint a polgárait. A színpadra vetített óra elindult, s ketyeg egészen október 10-ig, amíg a pályázatokat be kell nyújtaniuk a Romániából jelentkezett városoknak a Kulturális Minisztériumba elbírálásra. Többek között Temesvárnak és Kolozsvárnak is. Utána pedig, amennyiben elnyertük a megtisztelő címet, „egy olyan várost kell kreálnunk, amely a múlt hagyományait tisztelve, projektjeivel képes megváltoztatni Európát” – hangsúlyozta. S hogy mit nyerhetünk? Erre a kérdésre Lille francia város polgármesterének szavait idézte, mely szerint városuk tíz évet nyert a fejlődésben az Európa kulturális fővárosa cím elnyerésével.
A kishitűek, a tamáskodók megnyugtatására elhangzott az is: annak idején Luxemburg is pályázott a címre, mégis Nagyszeben lett a kulturális főváros. A testvérváros, Pécs tapasztalatait és nagylelkű támogatását is magunk mellett tudhatjuk.
Szóval az óra ketyeg!


19 Mar 2015
Írta admin
0 Hozzászólás