Az elmúlt héten, a lapzártát követően került sor Aradon a Magyar Kultúra Napjának megünneplésére. A Kölcsey Egyesület és az RMDSZ közös rendezésében a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében nagy számú érdeklődő gyűlt egybe, hogy részese legyen az ünnepi műsornak. Elhangzott nemzeti imánk, majd egy magyar számokból összeállított egyveleg a Vox Angelicus vonósnégyes előadásában. Kiss Zsuzsa XI. osztályos diák előadásában meghallgathattuk Kölcsey Ferenc Vanitatum vanitas című versét.
Jankó András egyesületi elnök, majd Bognár Levente RMDSZ elnök ünnepi köszöntőjét követően került sor a 2013. évi Kölcsey-díjak kiosztására. Az egyesület elnöksége idén is két díjat ítélt oda: Sándor István műépítésznek és Horváth Tünde ny. zenetanárnak, karnagynak.
Sándor István post mortem odaítélt díjának átadása előtt a dicsérő Puskel Tünde Emese meglepetéssel szolgált: levetítették a Szabadság-szobor történetéről készült filmet, amelynek operatőri munkája a díjazott érdeme. Mint később elhangzott, Sándor István az Aradi Televízió alapító tagjai közé tartozott, közel húsz éven keresztül dolgozott operatőrként a helyi, valamint bukaresti, kolozsvári, budapesti tévéknek. A fent említetten kívül ő készítette a Szerelmem, Arad című emlékezetes film felvételeit is. Műépítészként olyan épületek tervezését vállalta, mint a kisiratosi Máltai-ház, a Csiky Gergely Főgimnázium kollégiuma, majd ugyanennek az intézménynek az új szárnya. Ő készítette a Megbékélési park és a két Szentháromság-szobor környezetének rendezési tervét, Boldog Gizella, illetve Salacz Gyula szobrának talapzatát. A díjat a családtagok (édesanyja, fia, menye, unokája, élettársa) vették át.
Ifj. Tóthpál Béla tolmácsolásában ekkor hangzott el Kölcsey Ferenc Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című költeményének részlete, majd a műsorvezető szerepét betöltő Fekete Károly átadta a szót Matekovits Mihálynak Horváth Tünde laudációjának elmondására. A közvetlen, személyes hangvételű dicséretben elhangzott a marosvásárhelyi születésű nyugalmazott tanárnő pályafutásának, oktatói munkájának összefoglalója. Mert ha a részletesen felsorolnám a közismert pedagógusi tevékenységét, tanítványai dicséretét, akkor éjszakába nyúlna az értékelés – mondta a laudációban. Csak a tanárnő által 1990 után létrehozott Vox Juventutis gyermekkórus másfél évtizedes működése, összes fellépéseinek, kimagasló sikereinek felsorolása is jelentős időt igényelne. Abban a kórusban vagy 150 diák lépett fel idehaza és a határon túl. Meglepetésként az iskola kórusa, kollégái, egykori diákjai tolmácsolásában felhangzott az általa feldolgozott Szállj, büszke magyar dal című kompozíció.
Az eseményen jelen volt, s Horváth Tündéről dicsérő szót mondott Tóth Guttmann Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke is.
*
A rendezvénysorozathoz kapcsolódott Ódry Mária képzőművész és költő egyéni kiállításának megnyitása és első verseskötetének megjelenése.
A megyei múzeum Klió termét zsúfolásig megtöltő irodalom- és művészetbarátokat a Vox Angelicus vonósnégyes zenéje fogadta, majd Fekete Károly egyesületi vezető köszöntötte. „Ízelítőként” a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak egy csoportja Ódry Mária néhány versét tolmácsolta.
A művésznő mintegy 60 kiállított képéről, valamint a Színek és szavak című kötetéről Ujj János beszélt. Szó esett arról, hogy bár rég megérdemelte volna, csak most jutott el oda, hogy irodalmi alkotásaiból egy csokorra valót önálló kötetben megjelentessen. Az igen szép grafikai kiállítású kiadvány 23 verset és ugyanannyi képzőművészeti alkotás reprodukcióját tartalmazza. Amint elhangzott: a versek és a grafikák, pasztellek, olajfestmények tökéletes összhangban vannak egymással, a nyugalmat sugározzák. Ódry Mária alkotásaiból hiányzik az erőszak minden megnyilvánulása. Képein nem vonulnak tömegek, verseiben nem lázít, de nemzetisége sorsa nem marad közömbös számára. Gyönyörű ősz című versében az itteni magyarság sorsa számára két lehetőséget lát: vagy „átmenteni, ami menthető/ eloldalogni innen gyorsan – /10%-ból keserű jövő”, avagy „bár álmom, ki tudja, milyen lesz,/ de maradni, maradni muszáj.” Még vagyunk e régióban is néhány tízezren, akik az utóbbi megoldást választjuk.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


30 Jan 2014
Írta admin
0 Hozzászólás