2012-ben jelent meg Az aradi magyar színjátszás 130 éve 1818–1948 című mono­gráfia első, a 20. századig tárgyaló kötete. A múlt héten a Jelen Ház nagytermében mutatták be a második, az 1905–1948 közötti időszakot fel­- dol­gozó második kötetet. Ez­zel teljessé vált a magyar színházmozgalom története. A 2007-ben indult Aradi Kamaraszínház történetének feldolgozása az utókor helytör­ténészeire hárul.
A monumentális, 1400 oldalt magába foglaló munka szerzője Piroska Katalin és Piroska István. Katalin, saját bevallása szerint a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen az aradi magyar színjátszásról írt államvizsga dolgozatot, s utána évtizedeken keresztül remélte, hogy valaki majd megírja a 130 év történéseit. A várakozás hiábavaló volt, egyetlen helytörténész sem választotta kutatási témául, legfeljebb néhány tudományos közlés, adalék jelent meg folyóiratokban, újságokban. A Piroska házaspár akkor látott neki az alapos munkának, amikor átköltöztek Magyarországra, s lehetőségük volt az OSZK gyűjteményét kutatni. Amint a bemu­tatón elhangzott, Budapesten szinte teljes az aradi gyűjtemény, de Aradon is van egy mintegy ezer dokumentumot (plakát, kézirat, szövegpéldány, meghívó) felölelő gyűjtemény, amelynek rendbeho­zása, rendezése a megyei könyvtár munkatársainak feladata lenne. A jelen körülmények között tárolva valameny- nyi az enyészet martaléka lesz.
A könyvet Fekete Károly, az RMDSZ Ezüstfenyő -díjának kitüntetettje méltatta, avval az ismert idézettel indítva mondanivalóját, hogy „Színház az egész világ…” Logikusan felépített recenziójában kiemelte azt a sziszifuszi munkát, amit a két kutató ebbe a monográfiába belefektetett. Az események történelmi vázolásán kívül az olvasó képet kap a város társadalmi-kulturális életéről, a magyar nyelvű színház szerepéről a nemzeti identitástudat megtartásában.
A második kötet három tör­ténelmi korszakot foglal magába: az 1919-ig terjedő időszak a virágzás korát jelentette, hiszen az aradi az ország vezető színházai közé tartozott, nemzeti színházi státusszal. A két világháború közötti időszak a keserves kínlódás korszaka volt, amikor a színigazgatóknak meg kellett küzdeniük a hatalom gáncsos­kodásaival. Az 1945 utáni rövid időszak a hirtelen teremtődött lehetőség korszaka volt, amikor a semmiből teremtődött meg a népszínház társulata. Ezt 1948-ban egy miniszteri döntéssel szakítottak meg, meg­szüntetve a szépen fejlődő társulatot.
A két kötet magába foglal­ja az aradi teátrum teljes programját dátumokkal, szerzők­- kel, fordítókkal. Külön rész foglalkozik a színjátszó személyekkel, az Aradról indult, a fővárosi színházakban, a filmvásznon ismertté vált kiváló színészekkel.
A bemutatón jelen volt Szendrey Mihály, az egykori legendás színigazgató és színész Kolozsváron élő unokája is.
A laikus érdeklődőnek és a kutatónak egyaránt hasznos, nagyon jól áttekinthető monográfiát egy igen gazdag képanyag teszi még értékesebbé.