Templomépülete fennállásának százhuszadik évfordulóját ünnepelte hálaadó istentisztelettel a Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség híveinek közös­sége, emlékezve a templom és gyü­lekezetépítő elődök hitére, áldozatkészségére és kitartására. Advent negyedik vasárnapján nt. Demeter Sándor házigazda lel­ki­pásztor köszöntését követően, a gyülekezet legkisebbjei, a vasárnapi iskolások, énekes-verses össze­állítással és az advent koszo­rú negyedik gyertájának a meggyújtásával adóztak az ünnepnek. Szintén ünnepi ajándékként érté­kelhetők a Balló Helga, Vadász Bernadett és Vajda Boróka színművészek Reményik Sándor és Szabó T. Anna költészetéből elő­adott gyöngyszemek, illetve a Szabolcska Mihály Énekkar alkalomhoz illő, az ünnepi hangulatot megteremtő zenés szolgálata is.

Ünnepi igehirdetésében nt. Bódis Ferenc esperes az ember és Isten közötti örök szövetség vonat­ko­zásában, az isteni ígéretek betelje­süléséről beszélt kiemelve, hogy Isten az Ő népének tett ígére­tek­nek megfelelően gondot visel, tö­rődik az övéivel. „Az élet, a sza­badítás, a megtartás Istentől van, csak Ő tud rajtunk segíteni. Hogy most itt lehetünk együtt a 120 éves templomban, azt is Isten kegyel­mének köszönhetjük, és ha nem térünk le az Ő útjáról, bízunk benne akkor is, ha nehéz hely­zet­ben va­gyunk, akkor még sok száz évig megtartja a gyü­le­ke­zetet. Isten az erőforrás, amely­re ráépíthetjük életünket, az, hogy kinek látjuk Istent meghatározza céljainkat, vágyainkat” – mondta az esperes.

Az összetartozás meg­erősítő ér­zéséről szólva a bi­zakodás gondolatait tolmácsolta nt. Demeter Sándor lelkipásztor is, az istenti kegyelemben való bizalom lel­ke­sítő üzenetét tolmá­csolva az egybegyűlteknek. A jubileumi műsor a Szabó Gabriella segédlelkész vezette zenecsoport adventi elő­adá­sával folytatódott, majd Fodor Enikő történelem szakos tanárnő vetítettképes előadás keretében elevenítette fel a temes­vári reformátusság hat évszázadra visszatekintő múltját, az előre­formá­torként számon tartott Temesvári Pelbárttól Szabolcska Mihály temp­lomépítő lelkipásztorig, aki mintegy 30 esztendeig, a legnehezebb történelmi idők alatt is hű­séggel szolgálta a temesvári re­formátus közösséget, illetve az 1989-es népfölkelésig. Az előadó hangsúlyozta, hogy az idők fergetegében a temesvári református közösség többször is újjászületett, a legmostohább körülmények között is hittel és bizakodással haladva az elődök által kijelölt csa­páson, sikerült erős, összetartó és gyarapodó közösséggé formálód­ni. A folyamatos megújulás, kö­zösségi építkezés gondolatát egé­szítette ki Tamás Péter tiszteletbeli temesvári magyar konzul is, emlékeztetve arra, hogy az utóbbi években, évtizedben látványosan erősödött a magyar közösség a térségben, az Új Ezredév Központ felépültével beteljesülése felé ha­lad a református közösség a tor­nyos templomra vonatkozó évszá­zados álma, közös otthonunk, a temes­vári magyarság lelkének szá­mító Magyar Ház visszaszer­zésével pe­dig újabb lehetőségek bontakoznak ki a magyar közös­ség szá­mára. „Az igazi otthon a lelkekben van, amely a hitből, a szeretetből épül, a szeretet jegyé­ben építsük fel a lélek otthonait és akkor a kövek is megmaradnak” – hangsúlyozta Tamás Péter.
A hálaadó istentisztelet zárómozzanataként helyezték el a ke­gyeletteljes emlékezés koszorúját Szabolcska Mihály templomépítő lelkipásztor emléktáblájánál.
Makkai Zoltán