ÚJSZENTESEN
Hagyományt betartva március 15-én délután 18 órakor a helyi RMDSZ, a magyar egyházak és az Újszentesi Magyarok Egyesülete szervezésében tartanak a református templomban ökumenikus istentiszteletet és rövid ünnepséget. A templomi rendezvényt követően zenés műsor keretében koszorúzzák meg a templom előtti emlékműveket.
ÚJBESENYŐN
A temesvári csata hősi halottainak emlékére felállított újbesenyői emlékkőnél szervez megemlékezést a Losonczy István Hagyományápoló és Sport Egyesület március 14-én délután 18 órakor. Az ünnepségen részt vesznek az 1848/49-es Szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület képviselői is.
LUGOSON
A nemzeti ünnep alkalmából szervezett rendezvények sora március 15-én 16.30 órakor kezdődik az Eftimie Murgu-szobor megkoszorúzásával. 17 órai kezdettel szerveznek ünnepi előadást a helyi Traian Grozavescu Városi Színházban, amelyen részt vesznek a Felső-Begamente magyar közösségeinek képviselői is. A rendezvényen részt vesz és beszédet mond Kőrösi Viktor Dávid kolozsvári konzul. Az előadáson fellépnek a lugosi magyar iskola diákjai és több településről érkezett műkedvelő csoportok. Az előadást követően a résztvevők fáklyás menetben vonulnak a katolikus temetőbe, ahol elhelyezik a kegyelet koszorúit a két forradalmár sírjánál. Az ünnepi rendezvényre a helyi RMDSZ, egyházak és civil szervezetek közös szervezésében kerül sor.
VÉGVÁRON
március 15-én 20 órakor rövid áhítatot tartanak a református templomban, majd fellép a méltán elismerésnek örvendő ROLE zenekar. A templomi rendezvényt követően fáklyás felvonulásra kerül sor a Kossuth térre és koszorúkat helyeznek el a hősök emlékoszlopánál.
NAGYSZENTMIKLÓSON
március 15-én 17 órától az evangélikus- lutheránus templomban (Gh. Sincai 11. szám) kerül sor az ünnepi megemlékezésre, a helyi egyház, a helyi RMDSZ és a helyi iskola magyar tagozatának közös szervezésében. A nagyszentmiklósi iskola magyar kisdiákjai kokárdákat készítenek és osztogatnak a jelenlévőknek, majd az V-X. osztályos tanulók Emlékezzünk viszsza erre a nagy napra című ünnepi műsort mutatják be, felkészítő: Lepus Enikő pedagógus, nőszervezeti tag.