A Magyar Katolikus Lexikon szerint január 6-a, vízkereszt, a karácsonyi ünnepkör utolsó napja, Urunk megjelenésének ünnepe. Ezen a napon a római katolikus Egyház arról emlékezik meg, hogy a napkeleti bölcsek megtalálták a Kisdedet, és Jézus megkeresztelkedett a Jordán-folyóban. Jézus megkeresztelkedésének emlékére a templomokban ezen a napon vizet szentelnek.
A Szent György székesegyházban magyar nyelven bemutatott szentmise kezdetén Msgr. Tamáskó Péter Pál kanonok megáldotta a sót és a vizet, majd meghintette vele a templomban egybegyűlt híveket. – Istenünk, te az emberek üdvözítésére szánt legdrágább titokzatos ajándékaidat, misztériumaidat a vízből fakasztod számunkra. Hallgasd meg könyörgésünket: áraszd erre a megtisztulás sokféle módját jelképező vízre áldásodat – hangzott el a szertartás keretében.
Szentbeszédében ft. Tamáskó Péter Pál kanonok kiemelte: karácsony a mai ünneppel válik teljessé, vízkereszt ugyanis a nyugati és a keleti Egyház számára egyaránt kiemelkedő ünnepnap. A felolvasott evangéliumi részhez kapcsolódóan pedig hozzáfűzte: a megszületett Kisdedet messze földről érkezett idegenek, bölcsek keresték, a környezetében élők azonban közömbösek maradtak. Még a főpapok és az írástudók sem érdeklődtek a Messiás iránt, pedig ismerték a próféták jövendölését. – Ma is sok a közömbös ember, aki, noha ismeri a hagyományt vagy a keresztényi tanítást, kizárja Istent az életéből. A mai ünnep egyik üzenete az, hogy a minket körülvevő közöny ellenére maradjunk állhatatosak hitünkben – mondotta befejezésül ft. Tamáskó Péter Pál kanonok.
A szentmise végén az egybegyűlt hívek merítettek a megszentelt vízből, hogy magukkal vigyék otthonaikba.
Sipos Enikő


07 Jan 2016
Írta admin
0 Hozzászólás