VB-döntő torna először Oroszországban
A moszkvai Luzsnyiki Stadionban június 14-én az Oroszország–Szaúd-Arábia meccsel megkezdődött a XXI. Labdarúgó Világbajnokság döntő tornája. Harminc nap alatt össze- sen 64 meccs vár ránk, amíg újra a Luzsnyiki Stadion lesz a színhely, ahol július 15-én a világ két legjobb nemzeti válogatottja megvívja majd a finálét.
Oroszország most először házigazdája a világ egyik legnagyobb szabású sportrendez- vényének. Az oroszok mellett Anglia, valamint közös pályázattal Belgium és Hollandia, továbbá Spanyolország és Portugália pályázott a rendezésre. Végül 2010. december 2-án a nemzetközi szövetség zürichi kongresszusán született meg az oroszoknak kedvező döntés. A helyszínről a FIFA végrehajtó bizottsága 22 tagjának szavazatai döntöttek. Az első körben az angolok mindössze két szavazatot kaptak, és kiestek. A második körben aztán az oroszok 13 voksot gyűjtöttek be, és ezzel elnyerték a torna rendezési jogot. A döntés nagy vihart kavart. Az oroszokat ért doppingvádak miatt még az is felmerült, hogy esetleg elveszik a rendezést Moszkvától, sőt egyes hírek szerint EU-s politikusok 2014-ben, az ukrán válság kapcsán a VB bojkottját is fontolgatták.
Stadionok és jegyek
A moszkvai Luzsnyiki Stadion, a nyitó- és a záró mérkőzés színhelye
Az orosz hatóságok a döntő tornára 13 új stadion építését ígérték, végül a VB-meccseknek 11 város 12 stadionja ad helyszínt. A legnagyobb a 81 ezer férőhelyes Luzsnyiki, a legkisebb pedig a 35 ezres jekatyerinburgi aréna. Az érdeklődés óriási, több mint ötmillió jegyigénylés, azaz meccsenként átlagosan mintegy 80 ezer futott be. Miután ez jelentősen meghaladta a rendelkezésre álló keretet, a FIFA ismét sorsolással döntötte el, kik kaphatnak belépőt egy-egy meccsre. Ennek eredményéről március közepén kaptak tájékoztatást az érintettek. A legnagyobb számban egyébként az orosz drukkerek jelentkeztek, az igénylések valamivel több mind a fele érkezett a hazaiaktól. Ezen a listán a második helyre a németek kerültek, a harmadikra pedig az argentinok, azaz a képzeletbeli dobogót a házigazdák mellett a legutóbbi világbajnokság két döntőse foglalja el.
Az aranyéremre pályázó csapatok esélylatolgatása
Egy német–argentin döntő ezúttal sem okozna földöntúli meglepetést. A címvédő németek tavaly szinte minden világversenyen, korosztályos ren- dezvényeken, Konföderációs Kupán nyertek, vagy legalábbis főszerepet játszottak. Inkább az okozna tehát meglepetést, ha nem jutnának be legalább a legjobb négy nemzeti válogatott közé. Az argentinoknál a helyzet évtizedek óta szinte teljesen ugyanaz, a keret tele van világsztárral, jobbnál jobb játékossal, de valahogy Maradonáék 1986-os diadalát nem tudják megismételni. Sőt, a legnagyobb sztár, a világ egyik legjobb labdarúgója, Lionel Messi eddigi VB-szereplései csalódást keltettek.
A nemzetközi fociélet sokat vár a braziloktól is, akik négy éve jókora csalódást keltettek, talán a hazai pálya „nyomta” őket agyon. A csapat remek játékosokból áll, Neymar ugyan sérüléssel bajlódott, de még a legpesszimistább verziók szerint újra formába lendülhet. Emellett nem okozna váratlan eredményt a spanyolok, a franciák vagy éppen az Európa-bajnok portugálok négy közé jutása sem.
Telstar, a sztár

A VB döntő tornájára a hagyományoknak megfelelően ezúttal is külön labdát készített a fő szponzorként tevékenykedő sporteszközgyártó cég. A Telstar névre hallgató bőrgolyó az 1970-es mexikói VB meccs- labdáinak modernizált változata. A modernizálás pedig ezúttal nem kisebb dolgot jelent, mint egy okostelefonnal összeköthető – NFC chipet a labdában. A chip személyre szabott információkat és exkluzív tartalmakat biztosít a felhasználók számára, sőt a helymeg- határozó funkciónak köszönhetően a labda pontos részletei is lehívhatók belőle – például annak megállapításához, hogy átjutott-e a gólvonalon.
Vesztegetési ügybe keveredett bírók
A kenyai Aden Range Marwa partjelző visszamondta megbízását a labdarúgó VB döntő tornájára, mivel vesztegetési ügybe keveredett. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tájékoztatása szerint az asszisztens a napokban közölte, hogy nem utazik Oroszországba. Marwát egy dokumentumfilm buktatta le, melyben egy szállodai szobában látható, amint egy mérkőzés eredményének kedvező alakításáért 600 dollárt fogad el valakitől. A vesztegetés az év elején rendezett marokkói Afrika Kupa alatt készült. A civilben matematika és kémia szakos középiskolai tanárként dolgozó Marwa a 60 ezer kenyai schillingnek megfelelő összeg elfogadásával most 2,5 millió schillinget veszített el, ugyanis ennyit kapott volna munkájáért a VB-n.
Marwa már a második kijelölt bíró, aki kénytelen volt visszalépni az oroszországi VB-ről, mert vesztegetési ügybe keveredett. Előzőleg Fahad al-Mirdaszi szaúdi játékvezető bukott le, őt életre szóló eltiltással büntették, mivel a szaúdi Király Kupa döntője előtt az al-Ittihad egyik illetékesének felajánlotta telefonüzenetben, hogy amennyiben pénzt kap, ítéleteivel segíteni fogja az együttest.
Dudás József


14 Jun 2018
Írta admin
0 Hozzászólás