A hivatalos bemutatót május 31-én Budapesten tartják a Református Zenei Fesztiválon

Tavaly ősszel Imádság a magyar költészetben címmel versmegzenésítési pályázatot hirdetett a magyarországi Református Közéleti és Kulturális Alapítvány. A pályaműveket olyan neves zeneszerző-előadóművészek bírálták el, mint Balla Gergely, Gryllus Dániel és Török Máté; zsűritag volt továbbá Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke és Böszörményi Gergely producer is. Ezen a pályázaton a temesvári Mésa együttes első díjat nyert, így az ő daluk is felcsendül majd a május 31-i budapesti Református Zenei Fesztiválon, a Bakáts téren. Az általuk választott versről és főként annak zenei megvalósításáról kérdeztük rövid interjúnkban az együttes egyik tagját, Péntek Attila zeneszerző-zongoristát. A beszélgetés előtt lehetőséget kaptam arra, hogy meghallgassam a pályázatra benyújtott felvételt.

Téglásy Sándor (TS): Nemrég jelent meg a Facebookon a hír, hogy első díjat nyertetek. Az általatok választott vers Dsida Jenő A gyöngék imája című költeménye. Miért éppen ezt a verset választottátok? Mit mond nektek ez az alkotás, miért érdekes nektek személy szerint?

Péntek Attila (PA): Nagyon jó kérdés. Hát egyrészt ugye minket gyöngéd szálak fűznek Dsidához, mert ez már nem az első vers, amit tőle megzenésítünk. De egyébként is nagyon szeretjük. Azért választottuk ezt a verset, mert az idei év a Magyar Református Egyházban az imádság éve, és az alapítvány ennek kapcsán írt ki pályázatot.

A téma tehát adott volt, mindenképpen imádságot kellett választani egy magyar költőtől. Ez a vers nekünk sokat mond a jelen társadalmi helyzetről. Ahelyett, hogy megpróbálnánk dualista szemléletben látni az embereket és a társadalmat, vagyis, hogy jók és gonoszok vannak; mi inkább úgy látjuk, hogy csak gyengék vannak. Mind gyengék vagyunk, akik így vagy úgy, állandóan tévedünk, hibázunk. Nem azért, mert romlottak vagy gonoszok vagyunk, hanem azért, mert egyszerűen gyengék vagyunk. Ahogy a második versszak is mondja: az álmaim, bármilyen pehelykönnyűek, még azokat sem tudom az én erőtlen kezemmel Istenig felemelni.

Tehát nem jutunk el Istenig, és ez a gyöngeség abban nyilvánul meg, hogy furcsa dolgok történnek körülöttünk, velünk, általunk. Ez a vers viszont megpendíti egy pillanatra, hogy talán mégsem azért van ez így, mert eleve rosszak vagyunk, hanem azért, mert egy ilyen gyengeségi állapotban ragadtunk.

TS: Igen, teológiailag mindenképpen a keresztény hit egyik központi gondolata, hogy az ember esendő, lásd a bűnesetet, és az emberi élet egy folyamatos küzdelem ennek a tengelynek a mentén. Másrészt pedig ott van az emberi akarat, amit a küzdelmek során az ember próbál összhangba hozni az isteni akarattal, megtalálni, hogy az akaratok, vágyak közül mi az, ami Istennek tetsző. Imában pedig kéri az ember Isten segítségét, hogy Isten mutassa meg, segítsen megtalálni a helyes utat. A versben szerintem két fontos főnév van: az álom meg a vágy. Az egyik tudatos, a másik tudattalan. Fel-tűnik nekem még az is, hogy bár végig egyes szám első személyben szól a vers, viszont a címe teljesen általános, nem személyhez kötött. Ez pedig mintegy azt sugallja, hogy az imát igazából bárki elmondhatná, bárki elmondhatja.

Ezeknek a fényében ti az előadás során mennyire gondoljátok azt, hogy a ti zenétek színpadra való mű, vagy mennyire vélekedtek úgy, hogy bárki együtt énekelheti veletek?

PA: Ez nagyon jó kérdés. A pályázati kiírásban volt is egy olyan megjegyzés, hogy különösen örülnének annak, ha olyan ének tudna születni, amit közösség is tud énekelni. Én azt gondolom, hogy az, hogy egy dal közösségi éneklésre alkalmas vagy alkalmatlan, önmagában nem meghatározó a dal értéke szempontjából.

Mégpedig azért nem, mert ha arra törekedtünk volna, hogy könnyen énekelhető dal szülessen, vagy megpróbáljuk eszközként felhasználni ezt a megzenésítést, akkor az szembement volna azzal, amit gondolunk és hiszünk: a művészetet eszközként nem lehet használni. Ezért nem azon gondolkodtunk, hogy működni fog-e, hanem inkább megpróbáltuk megírni, illetve kézzel foghatóvá tenni azt, amit Isten nekünk reménységünk által ezen keresztül ad, és ezt kívánjuk közvetíteni.

Ettől függetlenül a legtöbb versmegzenésítésben, feldolgozásban és saját dalban is mindig azon gondolkodunk, hogy a kereszténység is egy olyan tér kell legyen, ami behívja a másikat, azt, aki tőlem különbözik, és nem kizárja belőle.

Az előadó és a közönség között egy hasonló meghívásnak kell létrejönnie. A második szakasznak a megvalósulása, vagy az, ahogyan a második szakasz elhangzik, ennek ad teret: egyszerű szólamok vannak benne, amelyek akár énekelhetők is egy közösség számára. Nagyon szép, amikor együtt énekelünk egy szólamot, de amikor több szólamot éneklünk együtt, akkor az teljesen másképpen szólal meg, és teljesen más élményt, egy gazdagabb és egy még összetettebb élményt nyújt. És mi ennek a lehetőségét próbáljuk megteremteni.

Nem törekedtünk rá, hogy közösségben énekelhető legyen, viszont arra igen, hogy legyen benne olyan pont, ahol be tud kapcsolódni a közösség, még akkor is, ha a többi rész talán nem énekelhető számukra. Nyitni akartunk valahol egy olyan teret, ahol bárki be tud csatlakozni, és együtt énekelhetünk.

TS: Az énekkar által kísért istentiszteleteken, vagy akár sima koncerteken is gyakran vannak olyan részek, ahol a közösség együtt énekel.

Beszélgetésünk előtt meghallgathattam ezt az első felvételt, ami ugye még nem a nyilvánosságnak készült. Ebben két dolog tűnt fel nekem, amelyek a fentiekre rezonálnak bennem. Egyrészt bizonyos részeknél hosszú nyújtások vannak benne, másrészt pedig két vagy három helyen szinte térhatást hallottam a felvételen. Különösen a térhatást illetően felmerül bennem a kérdés, hogy ez vajon valamilyen hangmérnöki trükk eredménye, vagy Mercédesz mindezeket tényleg a hangjával tudta elővarázsolni?

PA: A stúdiómunkának az is része, hogy akik kikeverik a végleges verziót, azok megpróbálnak teret adni a hangnak, hogy ne egy teljesen steril hang legyen, ami egy szivacs előtt van, hanem olyan, ami úgy szól, mintha térben szólalna meg. A hangszernek is térben kell megszólalni. Ez a jó felvételeknek az egyik ismérve, vagyis az, hogy van benne tér. Mi is ezt szoktuk mindig kérni, és nagyon sokan mások is ezt kérik. Az olyan felvétel, amiben nincs tér, az túlságosan olyan, mintha egy süket szobában szólna, ami teljesen természetellenes, mert minden terünk visszhangzik valamennyire: még a beszédtereink is, a konyhánk, a nappalink, mindenben van egy aprócska valami visszhang. Ez a természetes, és ezt hangzásban is megpróbáljuk minél inkább visszahozni.

TS: Az ima is visszhangzik. Valamilyen mértékben, valamilyen formában.

PA: Igen. Azt reméljük, hogy minden, amit hallunk – a gondolatok, az imádságok vagy akár az Ige – visszhangzik bennünk. A vers középső részében is egy ilyen szándékos bővítés és térhatás van, amely ennek az álomnak az álomszerűségét próbálja megteremteni, vagyis azt, hogy ez valóban egy ilyen pókhálóval lebegő álom hatását teremtse meg.

Dsida Jenő: A gyöngék imája

Jó Uram, aki egyként letekintesz 
bogárra, hegyre, völgyre, 
virágra, főre, szétmáló göröngyre, – 
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz 
csak nagyon-nagyon gyönge.
 
Mert pókháló és köd a szív, 
selyemszőttes az álom, 
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi 
s én erőtlen kezem 
még azt sem tudja Hozzádig emelni.
 
De azért vágyaim ne dobáld a sárba, 
ami az Óceánnak 
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye! 
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz 
csak gyönge, nagyon gyönge.

Ami a nyújtást illeti, az egyszerűen annak köszönhető, hogy próbáljuk keresni a szövegnek és a zenének azt a fúzióját, vagy azt az együttélését, ahol egyik sem másodlagos. Tehát mindkettő főszereplő, a szöveg is, meg a zene is. Az pedig, hogy ez mennyire működik, az egy nagyon jó kérdés. Mi is folyamatosan keressük ennek a megfelelő arányát.

Azt gondolom, hogy az éneklés nem lehet beszélt szöveg, tehát nem hangozhat úgy, mintha beszélnénk, ezért a hangsúlyok eltolódnak, bizonyos szavak másképpen szólalnak meg. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy éppen ez lehet az erőssége egy megzenésített versnek: másképp szólalnak meg szavak. Nem úgy szólalnak meg a szavak, ahogy kimondanánk őket, hanem bizonyos szavak más hangsúllyal, vagy elnyújtva, vagy másképpen szólalnak meg, és emiatt más fényben jelennek meg, mint akkor, amikor olvassuk.

TS: Tehát, ha jól értem, akkor egyfajta teljességre törekedtek, és eredetiségre. Tehát, hogy se a zene, se a szöveg ne legyen másolata valaminek, hanem saját jogán létezzen, és egybeforrjon.

Még egy dolgot emelnék ki a meghallgatott felvételből, bár ez igazából úgy általában is érvényes az általam eddig megismert dalaitokra is. Úgy hallom, hogy nagyon fontos nektek, hogy a szöveg mindig jól érhető maradjon.

PA: Ez a Merci érdeme. Ő ezt egyrészt képzetten, másrészt –hadd dicsérjem itt most őt – hihetetlen ösztönös ráérzéssel éri el, hogy érthetők a szóvégek, a végződések. Ez neki egy ilyen különleges képessége, ezt neki köszönhetjük. Nekem ezzel nem is kell foglalkoznom.

Ő ezt annyira jól csinálja, hogy fel sem merül megoldandó feladatként a munkafolyamatban. Ezt dicséretként szoktuk visszakapni, mind az énekek, mind a feldolgozásaink, de a megzenésítések kapcsán is. Nagyon örülünk annak, hogyha így hangzik.

TS: A tervezett zeneszerzés és az előadásmód találkozási pontjában, az előbb említett érthetőségtől talán nem teljesen független a szünetek használata sem nálatok. Úgy érzem, hogy a szüneteket is nagyobb hangsúllyal, szinte eszközként használjátok, hagytok teret a befogadásra, a megértésre.

PA: Igen, azt hiszem, hogy a csend nagyon hiányzik a mai társadalomból, a párbeszédből. A csend nem feltétlenül a hang hiánya. A szünetet mi nagyon szeretjük, ezért a kínos csendet sem hívjuk kínos csendnek, hanem vannak olyan helyzetek, amikor a beszéd is megkívánja. Ha be tudjuk engedni ezt a szünetet, vagy be tudunk lépni ebbe a szünetbe, akkor nem kínos lesz, hanem van, amikor egyszerűen helyet kapnak. Megpróbáljuk szándékosan nem túlteríteni a zenénket, hanem igyekszünk úgy bánni a szünettel, hogy az szerethető legyen.

TS: Még egyszer gratulálok az elnyert díjhoz és sok további sikert kívánunk. Köszönöm, hogy rászántad az időt erre az interjúra és beszéltél olvasóinknak a versmegzenésítés műhelytitkairól.

A beszélgetésben szereplő vers nyilvános felvételére még májusig várni kell. Addig is ajánljuk olvasóinknak, hogy nézzék meg a Mésa YouTubeoldalán a korábbi felvételeiket: https://www.youtube.com/@Mesazene