Közösséget teremtett a nemezelés

Csütörtökön nyitották meg az iskola multifunkciós termében rendezett idényzáró kiállítást. Az összejövetel kezdetén Zabos Noémi elénekelte a Csillagtalan setét éjjel kezdetű népdalt. A Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával szervezett, 20 alkalomból álló foglalkozássorozatot Câmpianu Mónika textilművész, a Bartók Béla Líceum óvodai tagozatának munkatársa vezette. A rövid megnyitón a kurzus résztvevőit és vezetőjét, valamint a megjelent érdeklődőket dr.Erdei Ildikó igazgató köszöntötte. Elmondta, hogy a kezdeményezés ötlete a Teleki Ház programszervezőjétől, Markó Hajnalkától származott, de a megvalósításra négy évig kellett várni. A pályázó szervezet az iskola volt. Az igazgatónő annak ellenére fontosnak tartotta a kezdeményezés felkarolását, hogy nem tipikus iskolai programról volt szó. Úgy vélte, a szakkör hozzájárult az alkotómunka meghonosodásához, és valódi közösséget teremtett a résztvevők között.

Ezt követően a szakkört vezető Câmpianu Mónika pár szóban összefoglalta a nemezelés lényegét, majd kiosztotta az okleveleket a kurzus résztvevőinek. Ezután Erdei Ildikó vette vissza a szót, és mindenkit arra bíztatott, hogy a későbbiekben éljen a Nemzeti Művelődési Intézet által kínált lehetőségekkel, amelyeknek köszönhetően ez a szakkör is megvalósulhatott.

Végezetül spontánul több résztvevő is elmondta, hogy mi mindent kapott a kurzus során. Legtöbben azt emelték ki, hogy az alapos szakmai ismeretek elsajátításán túl tartalmas foglalkozásokon vehettek részt, valódi közösség alakult ki, és hiányozni fog nekik a csoport. Számosan a foglalkozások után az iskolakapu zárásáig, sőt nem ritkán még otthon is folytatták a munkát. 

A csoportvezetővel és két résztvevővel is beszélgettünk arról, hogyan élték meg a húszalkalmas foglalkozássorozatot. Elsőként a szakkör vezetőjét, Câmpianu Mónikát kérdeztük a nemezelésről és a program tapasztalatairól.

Téglásy Sándor (TS): Először arra kérem, foglalja össze röviden olvasóinknak a nemezelés technikáját. 

Câmpianu Mónika, szakkörvezető (CM): A nemezelés egy ősrégi kelmekészítő mesterség. Régen a gazdaságban élő állatok szőrzetét dolgozták fel, mi báránygyapjúval dolgoztunk. A lenyírt gyapjút megmossák és kifésülik.

Alapvetően két nemezelési technikát ismerünk: a vizes-szappanos nemezelést és a száraz, más néven tűnemezelést. Mi az előbbit alkalmaztuk.

A vizes nemezelés során a gyapjút több rétegben helyezzük el úgy, hogy a szálirány rétegenként változzon: a vízszintes réteget hosszanti irányú követi, majd ismét fordítva. Ez fontos feltétele annak, hogy a kész anyag erős és tartós legyen. A kurzuson többféle technikát is kipróbáltunk, köztük az előnemezelt minták használatát.

A mintákat előre elkészített vékony nemezlapokból vágtuk ki, majd a gyapjúrétegek közé dolgoztuk be. Ezután szappanos vízzel benedvesítettük az anyagot, buborékos fóliával letakartuk, majd fokozatosan, simogató mozdulatokkal összeállítottuk a gyapjút. A munka végén hengergetéssel tettük tartóssá és formastabillá a készülő tárgyat.

TS: Ez tehát egy időigényes folyamat. A kiállításon látható színek hogyan kerülnek az alkotásokba?

CM: A színek akkor kerülnek bele, amikor elkészítjük a mintát. Ehhez előre festett, előnemezelt gyapjúlapokat használunk, amelyek vörös, sárga, kék vagy zöld színűek lehetnek. Az anyagokat készen kaptuk, nem nekünk kellett megfesteni őket, ami sok időt takarított meg. A Nemzeti Művelődési Intézet színes és natúr gyapjút is biztosított számunkra.

TS: Tehát nem csak szakmai anyagokat kaptak a támogatótól, hanem alapanyagot is?

CM: Igen, kaptunk alapanyagokat és oktatóvideókat is. A vezetők előre megnézték a videókat, amelyek bemutatták az elkészíthető tárgyakat és a különböző technikákat. Több esetben több lehetőség közül választhattunk, így eldönthettük, hogy mit készítünk el.

TS: Ha jól tudom, akkor Ön textilszakon végzett, és így nem volt idegen Öntől a nemezelés. Ehhez az alaptudáshoz képest mennyire volt nehéz a nemezelés részleteit megtanulnia?

CM: Nekem nem teljesen idegen a nemezelés, hiszen egyetemi éveim alatt kipróbálhattam. 2004-ben végeztem a temesvári Nyugati Egyetem textilszakán. Ugyan kipróbálhattam a technikát, de nem volt lehetőség anyagokat beszerezni – a gyapjú elég drága. Sok éven át kézműveskedtem, jártam vásárokra, és számos nemezelőt ismertem meg, akiktől rengeteget tanultam. Amikor a kurzusra való felhívást elolvastam, akkor azt hittem, hogy nem is kell végigolvasnom, mert biztos sikeresen le tudok majd vizsgázni. De nem: a 100 pontból az elején csak 60-at értem el. Aztán újra megtanultam az egész folyamatot és persze sikeresen levizsgáztam. Sokat tanultam a kollégáktól is, ezért nagyon hálás vagyok.

TS: A nemezelést sokan tartják tipikusan magyar kézművességnek. Helytálló ez a vélekedés? Egyáltalán mióta létezik ez a technika?

CM: Nagyon régóta nemezelnek. Állítólag kétezer évre visszamenően vannak erre adatok, tehát egy rendkívül ősi mesterségről beszélünk. Az egyik videóban régi, restaurált darabokat is bemutattak. Nálunk szerintem azért maradt fenn ez a technika, mert a magyarok erősen kötődnek a hagyományokhoz.

TS: És gondolom, szövőszék nem állt rendelkezésre a vándorlás közepette.

CM: Így van, útközben nagyon praktikusnak bizonyult a nemezelés. Sőt azt is mondják, hogy részben úgy nemezelték össze a különböző szőrzetet a nomádok, hogy a lovakra helyezték az anyagot, és amikor egyik helyről a másikra lovagoltak, akkor rajta ültek, és az úgy nemezelődött össze. Ez részben kiváltotta azt, amit a kurzuson matatásnak és préselésnek hívtunk: a szálakon található apró pikkelyek a mozgás hatására egymásba kapaszkodnak, és így lesz belőle erős kelme, ami puha és meleg.

TS: A részvételi oklevelek kiosztásánál feltűnt, hogy túlsúlyban voltak a pedagógusok. Ez egy tudatos döntés eredménye, vagy csak véletlen alakult így?

CM: Nem, ez csak azért történt így, mert minden hónap utolsó szombatján játszóházat tartunk az iskolában. Amikor pedig véget ér a tanév, akkor ezt mi tanárok együtt meg szoktuk ünnepelni. Ekkor Ildikó felajánlotta nekem ezt a lehetőséget. Én örömmel mondtam igent: „Akkor ősszel kezdődik a nemez szakkör!” Így ott helyben szinte rögtön betelt a teljes jelentkezési lista. Egyébként néhány szülő is volt a résztvevők között.

TS: Lehet, hogy jövőre bővül majd ez a kör?

CM: Igen, sőt már várólista is van.

TS: Lehet tudni, hogy jövőre mi lesz?

CM: Először is szakkörvezetőt kell keresni, és majd meglátjuk, ki vállal szakkört ősztől. Nyitottak vagyunk és mindenkit bátorítunk. Szeretnénk, hogy legyen más is, például bútorfestés, gyöngyfűzés. Majd kiderül, mire lesz lehetőség – az mindenesetre látszik, hogy ilyen nagy az érdeklődés. Az ember azt gondolná, hogy ebben a nagy rohanó világban ez nem így működik. És mégis megtörténik a csoda. Úgy gondolom, hogy egyre inkább vissza fogunk térni egy-egy ilyen kézműves foglalkozáshoz – akár hobbiszinten vagy akár más motivációval.

A szakkörvezető szemszöge után arra is kíváncsiak voltunk, hogyan látták a foglalkozásokat a résztvevők. Két pedagógust kérdeztünk arról, milyen várakozásokkal érkeztek, és milyen tapasztalatokkal gazdagodtak a húsz alkalom során.

TS: Milyen céllal jelentkeztél a tanfolyamra? Mit reméltél tőle és mit kaptál?

Salamon Katalin óvónő (SK): Először is Mónika a kolléganőm és jóbarátom, úgyhogy ezért jelentkeztem. Kíváncsi voltam a technikára, nagyon érdekelt. Hobbitevékenységnek szántam, és úgy véltem, hogy ez jó alkalom lesz a kézműves készségek fejlesztésére. Talán majd az óvodában is felhasználom, egyszerűsített formában.