Százhetvenhét esztendő elteltével a gyász emlékezetté szelídült, nemzetünk hőseire emlékezni azonban mindenkor kötelesség. Október 6-án Temesváron ismét megteltek a megemlékezések helyszínei koszorúkkal, mécsesekkel és főhajtással. Ismerős mondatok hangzottak el. De Temesváron sem és szerte a magyar világban mégsem fölösleges újra kimondani őket. Mert minden nemzedéknek magának kell megtanulnia, mit jelentett Arad, és mit jelent ma az aradi tizenhármak és a nemzet többi hőseinek öröksége.

Aradon százhetvenhét éve tizenhárom embert végeztek ki – az emlékezet azonban azóta is életben tartja őket.

Október 6. nem csupán egy történelmi dátum a naptárban, hanem a magyar nemzeti emlékezet egyik legmélyebb gyásznapja. 1849-ben ezen a napon Aradon tizenhárom honvédtisztet végeztek ki, mert a szabadság és a haza ügyét választották. Emlékük ma is arra figyelmeztet, hogy vannak pillanatok, amikor a helytállás többet ér az életnél, rajtunk is múlik, hogy az áldozatok emléke nemzedékről nemzedékre túléljen.

Térségünkben a megemlékező ünnepségek központi rendezvénye ARAD, ahol a Szabadság téren és a Vesztőhelyen rendszerint nagyszámú részvétel mellett, helyi, országos és magyarországi tisztségviselők tolmácsolják ünnepi üzeneteiket és helyezik el a kegyeletteljes emlékezés koszorúit.

Idén a romániai magyar érdekévdelem képviseletében Kelemen Hunor szövetségi elnök méltatta az ünnep jelentőségét: „1849. október 6-án Aradon 13 honvédtisztet, Pesten pedig Magyarország első felelős miniszterelnökét, Batthyány Lajost végezték ki. A levert szabadságharc után az elnyomó hatalom azt hitte, hogy a kivégzésekkel pontot lehet tenni a történet végére.

Az ítéletnek elrettentőnek kellett lennie. De a leszámolás soha nem tesz pontot a történet végére. A vértanúk bátorsága nemzedékeknek mutatott példát és adott erőt.

Arad ezért nemcsak a gyász helye. Arra is emlékeztet bennünket, hogy az ember élete véget ér, de amit a közösségéért és a nemzetéért tett, kitörölhetetlenül tovább él.

Nekünk, erdélyi magyaroknak október 6. az emlékezet visszaszerzésének a napja is. A rendszerváltás utáni küzdelmes esztendők egyik fényes diadala az aradi Szabadság-szobor kiszabadítása volt.

A jövő gyakran a múlt, az emlékezet visszaszerzésével kezdődik, ám sohasem lehet csupán ennyi. De nélküle nehéz jövőt építeni, hisz olyanok – a múlt, a jelen és a jövő –, mint a testrészek. Együtt képesek a harmóniára, az építkezésre, a reményre. (…) Minden október 6-án fel kell tennünk tehát a kérdést: milyen állapotban van ma a szabadságunk?

Sok mindent elértünk az elmúlt 36 esztendőben. Gyermekeink magyarul tanulhatnak, szabadon használhatjuk nyelvünket és jelképeinket. Erdély-szerte erős intézményeket, önkormányzatokat és politikai képviseletet építettünk. (…) A szabadság nem csak a véleménynyilvánítás vagy a vallásgyakorlás, de még csak nem is a közösségi jogok érvényesülésének a szabadsága.

A szabadság azt is jelenti, hogy nem kell félnünk. Nem félünk, mert nincs, miért. Nem kell félnünk az elnyomástól, nem kell félnünk a háborútól, nem kell félnünk a nélkülözéstől.

Nem vagyunk hibátlanok – egyikünk sem. Volt, amiben tévedtünk, és volt, amikor nem voltunk elég erősek. De mindig azt vállaltuk a nehéz döntésekkel is, hogy az erdélyi magyarok érdekeit képviseljük.

A nehézségben irányt kell mutatnunk, célt kell tudnunk adni, és a remény tüzét táplálnunk kell: túl leszünk a mostani nehézségeken, ennél nehezebb időket is túléltünk, együtt képesek vagyunk rá.” – fogalmazott a szövetségi elnök.

Megemlékező rendezvények Temesváron

Koszorúk Klapka György tábornok szülőházán

Hagyományt betartva a Klapka György tábornok, Komárom védője szülőházán elhelyezett emléktábla előtt a Gerhardinum Róma Katolikus Teológiai Líceum diákjai hangulatos előadással, Tasi Tibor versmondó alkalomhoz illő verssel adóztak az ünnepnek. A résztvevőket ft. Kocsik Zoltán, a Gerhardinum Líceum igazgatója köszöntötte, emlékezve az aradi 13-ra, az aradi vértanúkra – a magyar szabadságharc 1849-ben kivégzett katonai vezetőire, és Klapka György honvédtábornokra. A Gerhardinum Líceum kisdiákjai tanítónőik, Vajda Noémi és Almási Dóra irányításával alkalomhoz illő műsorral tisztelegtek az aradi vértanúk emléke előtt. A megemlékezés keretében a Farkas Imre, a Temes megyei RMDSZ, illetve Sipos Ilona a megyei Nőszervezet nevében koszorúzott Klapka György emléktáblájánál.

Főhajtás a Sági úti temetőben

Nemzeti gyásznapunkon, a Geml József társaskör tagjai megemlékeztek a szabadságharcban elesett honvédekről. A temetőben álló ’48-as emlékoszlop előtt Tasi Tibor szavalatában Isten áldását kérte hőseinkre és az egész magyar közösségre. A közös ima után felkerestük a Sailer Antal, Temesvár díszpolgára, Székely László műépítész, Fulda Ilona és Fulda Pál tanárok, Marossy Zoltán villamosmérnök, volt Temes megyei alispán, Reiter Edit és Kelemen György rádiótechnikus, az 1989-es forradalom két mártírjának sírjait, ahol az emlékezés gyertyáinak meggyújtásával fejeztük ki kegyeletünket.

Ördög Imre fényképes tudósítása

Megemlékező rendezvény Újszentesen

Hagyományos helyszínen, a református templom előtti Petőfi-emlékműnél emlékeztek meg a szabadságharc mártírjaira Újszentesen. Az ünnepséget megelőzően a helyi iskola magyar tagozatának diákjai, tanítóik kíséretében, alkalomhoz illő műsor keretében helyeztek el virágokat és az általuk készített díszeket az emlékműnél.

A megemlékező ünnepséget a ft. Máthé Lajos római-katolikus és nt. Szűcs András Ottó református lelkipásztorok rövid fohásza nyitotta meg, majd Dénes Ildikó helyi tanító méltatta az ünnepet, illetve nt. Szűcs András Ottó ünnepi beszédben emlékeztett arra, hogy a magyarság körében a szabadsághoz való ragaszkodás eszméje végig kísérte az utóbbi szinte kétszáz esztendőt, és amint a gyermekek által az emlékműnél elhelyezett virágok és díszek is mutatják, a mai tanítók, közösségi vezetők jóvoltából tovább él. A lelkipásztor az 1849. október 6.-án kivégzett hűsök vonatkozásában emlékeztetett arra, hogy többen valamely kisebbségi közösségből származott, és felekezeti hovatartozásuk is különböző volt, mégis a szabadság eszméje egyesítette őket egy akaratban és a saját életük árán sem tagadták meg azt. Nemzeti imánk eléneklését megelőzően helyezték el az emlékezés koszorúit az újszentesi elemi iskola magyar diákjai, pedagógusai és igazgatóhelyettese, a történelmi egyházak, az Újszentesi Magyarok Egyesülete, a helyi RMDSZ szervezet, a Temes megyei RMDSZ képviselői, illetve a Temes megyei RMDSZ Nőszervezet képviselői. Virágot helyezett el számos tiszteletét kifejező újszentesi lakos is. Sok évtizedes hagyomány folytatásaként megkoszorúzták a világháborúkban elesett újszentesi hősök emlékművét is.

Makkai Zoltán