Kajmán, gaboni vipera, tigrispiton és vitorlás gekkó is helyet kapott az Exotic Corner új temesvári hüllőkiállításán, amely Nyugat-Romániában egyedülálló vállalkozásnak számít. A gyűjtemény megálmodójával, Benedek Márk biológiatanárral és állatorvossal a kiállítás létrehozásáról, az egzotikus állatok tartásáról, valamint a hüllők világáról beszélgettünk.

Téglásy Sándor (TS): Itt ülök Benedek Márkkal, az Exotic Corner frissen megnyílt hüllőkiállításának több részből álló termében. Benedek Márkot az olvasóknak különösebben nem kell bemutatni, hiszen több helyről is ismerhetjük nevét. Jelenleg biológiatanár a Bartók Béla Elméleti Líceumban, sokan látták már kígyóbűvölőként is. Ezekből arra következtetek, hogy Temesváron született.

BM: Ez valóban így van.

TS: Öröm látni, hogy egy újabb nagyszabású projektbe vágott bele: idén június 4-én hüllőkiállítást nyitott Temesváron. Mielőtt a részletekről kérdezném, el tudná mondani az olvasóknak, hogy milyen állatok tartoznak a hüllők közé? 

BM: A hüllők ugye hidegvérű állatok. Rendszertanilag a hüllők a gerinces állatok közé tartoznak, és igen változatos állatcsoportot alkotnak. Ha csak a kígyókat nézzük, nem csak az „igazi” kígyók, hanem a siklók is hüllők. De ott vannak még a lábatlan gyíkok is. Ha meg a lábas hüllőket vesszük sorra, akkor is számos csoportot említhetünk: gyíkok, gekkók, agamák, varánuszok, kajmánok. Nagyon tág rendszertani kategóriáról van szó. Ezek az állatok talán a sarkvidékeket leszámítva, a Föld minden részén előfordulnak.

TS: És azok a hüllők, akiket ezen a kiállításon meg lehet tekinteni, a Föld mely részén honosak?

BM: Elmondható, hogy gyakorlatilag minden kontinens képviselteti magát: Afrikából, Amerikából, Ázsiából és Ausztráliából is vannak fajaink, de az európai faunának is van képviselője.

TS: Melyik a legkisebb és melyik a legnagyobb hüllő, amelyiket itt a kiállításon megnézhetnek a látogatók?

BM: A legkisebb egy pár hetes vitorlás gekkó, amelyet, ha méretileg le kéne írnom, akkor talán 7 centimétert mondanék. A legnagyobb pedig egy 3 és fél méteres tigrispiton, melynek súlya mintegy 40 kg.

TS: Lenyűgöző. Honnan kerültek ebbe a gyűjteménybe az állatok? Milyen forrásokból tudta őket megszerezni?

BM: Mindegyikük Európából érkezett. Itt fontos hangsúlyozni, hogy fogságban született egyedekről van szó.

TS: Ez mindannyiukra érvényes?

BM: Igen, mindegyikre. Az itt látható összes állat fogságban született, sőt nemcsak ők, hanem már nagyszülőik is. Vagyis tenyésztett állatokról van szó. Nagy többségüket Magyarországról szereztem be, de van köztük olyan, amelyik Németországból, Hollandiából vagy éppen Romániából származik.

TS: Ezt pontosan hogyan kell elképzelni? Van a hüllőknek egy internetes piactere, vagy inkább egyéni kereskedőkről beszélhetünk, akik árulják ezeket az állatokat? Nagyon sok időbe telt felkutatni őket?

BM: Nem volt nagyon nehéz, bár Romániában az egzotikus állattartás, mint hobbi, még nincsen annyira kifejlődve, mint a szomszédos országokban. A közvetlen szomszédok közül Magyarországon sokkal fejlettebb ennek a kultúrája, és ott már évek óta vannak egzotikus állatvásárok. Ilyen például a TerraPlaza. Ezek belépődíjas, nyitott rendezvények, ahol tenyésztők, állattartók és érdeklődők találkozhatnak. És persze interneten is lehet keresgélni.

TS: Most két olyan dolgot kérdeznék, ami szerintem alapvető fontosságú ahhoz, hogy egy ilyen állandó gyűjtemény létrejöhessen. Egyrészt az, hogy a gyűjtő szeresse ezeket a fajokat. Ez honnan származik az Ön esetében? 

Másfelől pedig hogyan szerezte meg a válogatáshoz, fenntartáshoz, ápoláshoz szükséges ismereteket? Feltételezem, hogy még a megfelelő környezeti körülmények megteremtése sem triviális…

BM: Az állatszeretet az én esetemben mindig is megvolt. Kisgyerekként nagyon szerettem az állatokat, rengeteget voltam falun, mindig voltak állataim. Másrészt gyerekként néztem az állatos műsorokat, és nagyon érdekeltek azok az állatok, amelyekkel nem tudok találkozni Romániában vagy Európában. Lehet, hogy kicsit jobban érdekeltek a hüllők, de a többi állat is. Az pedig adta magát, hogy amikor lesz rá lehetőségem, és kirepülök a családi fészekből, illetve a magam ura leszek, akkor már nem mondhatja meg nekem senki, hogy mit tarthatok, és mit nem. Ekkor kezdődött igazán ez a történet, konkrétan ekkor megvásároltam az első állatkámat. 

TS: És a tudás honnan jött?

BM: Ugye lehet interneten rengeteget olvasni, de hát az egy bizonytalan közeg. Amint említettem, Magyarországon nagyobb kultúrája van az egzotikus állatok gyűjtésének és szakértőből is több van. Van néhány YouTube-csatorna is, ahonnan rengeteg információt lehet megtudni. Másrészt lassan-lassan kezdtem megismerkedni a tenyésztőkkel, állattartókkal, eleségállat-tartókkal, és úgy vélem, hogy szerencsés is voltam: mindenki, akivel az elején kapcsolatba kerültem, nagyon nyitott volt. Rengeteg tanácsot, ötletet és segítséget kaptam. Elmondták, hogy az állatokat hogyan is kéne tartani, illetve megosztották velem azokat a forrásokat, ahol érdemes volt tovább kutatni. Nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is, de voltak amerikai csatornák és szakértők is.

TS: Most már tudjuk, hogy honnan származik az állatok iránti szeretete és azt is elmondta, hogy a saját gyűjtemény megteremtéséhez szükséges tudást honnan szerezte. Azt honnan tanulta meg, hogy milyen tartási körülményeket kell biztosítani a hüllőknek?

BM: A tartási körülményeket ugyanazokból a forrásokból tanultam meg. Fontos kiemelni, hogy a kiállításon szárazföldi hüllőket lehet látni, amelyek terráriumban élnek. Fontos különbséget tenni az akvárium és a terrárium között: egyrészt az akváriumba vizet teszünk, fentről van hozzáférésünk, a terráriumhoz meg oldalról van hozzáférésünk, jobban szellőzik, illetve oldalt nyíló ajtó van rajtuk, ez pedig a vizet nem tartja meg. Ez nagyon fontos különbség: nem ajánlott akváriumban tartani a hüllőket. Az akváriumban nem megfelelő a szellőztetés, nem zár rendesen, és a hüllő egy-kettőre megszökik. A terráriumokat Magyarországról vettem, mert ott sokkal több terráriumkészítő van. Romániában viszont nem tudom, kitől vehettem volna, elég messzire kellett volna autóznom érte.

TS: Szóval itt Temesváron vagy Aradon nem kaphatók terráriumok?

BM: Üvegesekből is kevés van már, és kevesen vállalnak ilyen munkát. Azoknak a többsége, akikkel beszélgettem, azt mondta, hogy régen csinált még akváriumokat, de már alig van rá igény.

TS: Miért beszélünk akváriumról, ha a hüllőknek kifejezetten terráriumra van szükségük?

BM: Azért, mert ha akváriumot sem csinálnak, akkor a terráriumot mégannyira sem: az egy bonyolultabb folyamat. Több ragasztás van, több hozzáértés szükséges, és hát ha nincs kereslet, akkor a kínálat is eltűnik.

TS: Mennyire költséges a hüllőgyűjtés?

BM: Ha csak egy hüllőt tartunk, akkor nagyon olcsó, ha csak néhány állatot tartunk, még akkor is. Például a kígyók ritkán esznek: hetente, két hetente, három hetente táplálkoznak. Nagyjából ilyen időközönként ürítenek, könnyítenek is magukon, úgyhogy a takarítást sem kell túlzásba vinni. A meleget és a fényt a lámpa egyszeri megvásárlásával lehet biztosítani, és remélhetőleg nem ég ki gyorsan. A friss víz vagy a víztisztítás elég, ha pár naponta megtörténik. A táplálék, mondjuk az egér is olcsó…

TS: És maga az állat is olcsón beszerezhető?

BM: Az állat is lehet olcsó, akár már pár száz lejért is kapható, igaz, vannak pár ezer eurós példányok is – de az már egy másik kategória.

TS: Rendben, de ha egy „tól-ig”-ot kellene mondani az Ön gyűjteményéből, akkor melyik volt a legolcsóbb, s melyik a legdrágább? 

BM: A legolcsóbbak talán a vitorlás gekkók voltak, amelyekhez nagyon olcsón hozzá tudtam jutni, 150 lej környékén meg lehet vásárolni. A legdrágább azonban egy nehezebb kérdés: az ár ugyanis alacsonyabb, ha az állatot fiatalon, újszülött korában vesszük meg, mint ha kifejlett példányt szereznénk be. Viszont az újszülött állatnál nagyobb a kockázat, hogy elpusztul, és akkor hiába adtuk ki a pénzt. Ha meg kellene becsülnöm, akkor a legdrágábbat talán 600 euróért vásároltam.

TS: Melyik állatról van szó?

BM: Vagy a kajmán, vagy a gaboni vipera.

TS: Az interjúra készülve azt hallottam, hogy Ön állatorvosként végzett az egyetemen. Lehet, hogy naív a kérdés, de ezeket az állatokat lehet gyógyítani, és hogyan?

BM: Állatorvosként viszonylag kevesen ismernek engem, az egyetemet tavaly fejeztem be. Több ok miatt úgy döntöttem, hogy inkább a tanári pályát választom. Az állatorvos ugyanis hiába tanul hat évet – a hat éven kívül még legalább hat évnyi konkrét munka és tapasztalat kell ahhoz, hogy tényleg szakosodott tudásra tegyünk szert.

TS: Ez többnek tűnik, mint a humán orvoslás esetében…

BM: Igen, ez több, bár részben attól függ, hogy mivel foglalkozunk. Ha megmaradunk a kutyáknál és a macskáknál, akkor az alapokat el lehet sajátítani egy pár éven belül. Minél több állatcsoporttal foglalkozik valaki, annál hosszabb idő kell a szakosodáshoz. Az egzotikus állatokkal kapcsolatban pedig Románia kifejezetten rosszul áll, mert kevés állatorvos specializálódott hüllőkre. És persze a hüllők is meg tudnak betegedni, velük is gondok szoktak lenni. Szerencsére szívósabbak, mint a megszokott kutyák, macskák vagy hörcsögök.

TS: Tovább is élnek?

BM: Igen, sok faj tovább él. Például egy teknősbéka bőven elérheti a 80 évet is. Másrészt a kaméleon átlagosan négy-hat évet él. Elég nagy a szórás. Elmondható viszont, hogy ha jó helyről van az állat, egészséges, jó tenyésztőtől vettük, akkor nagyon kicsi az esélye, hogy valami betegség kialakul. Betegség esetén főleg a tartásnál szoktak problémák lenni: a megbetegedések 80-90%-ban a tartási körülmények okozzák a bajt. Tartási körülmények alatt a megfelelő nagyságú életteret, megfelelő hőmérsékletet, megfelelő páratartalmat, megfelelő táplálkozást értjük. 

Ezen kívül az állattal való foglalkozás is fontos. Az állatok nem olyanok, mint egy könyv, amit megveszünk és a polcon tartunk, hanem foglalkozunk velük.

TS: Lehet játszani velük? 

BM: Persze. 

TS: És ezt hogy kell elképzelni?

BM: Hát az nem olyan, mint a kutyánál, hogy kivisszük a parkba, eldobod a botot, és visszahozza. A hüllők nagy többsége nem tud hozzánk kapcsolódni, vagy szeretetet adni. Inkább mi adjuk a szeretetet. De van egy-két olyan fejlettebb hüllő, amelyik saját személyiséget is kialakít.

Például, ha veszünk egy szakállas agamát, egy nagyon közkedvelt állatkát, akkor, ha kicsi kortól fölneveljük, észre tudjuk venni, hogy van egy személyisége… Akkor megismerjük őt, és ő is megismer minket. Jó a látása, jó a szaglása, és sokszor, amikor hazajövünk, kaparja az üveget, hogy ki akar jönni. Vagy épp ellenkezőleg: amikor nyúlsz be érte, akkor lehet, hogy elmenekül, vagy folyton kijön a kezedből – ezzel azt jelzi, hogy most nincs kedve. Olyat is láttam már, hogy kisgyerekkel összebújva alszik délután. Nem megy el, hanem a kanapéhoz húzódik, a gyerek elaludt, és ő is elaludt mellette. 

Viszont, ha egy nyugodtabb kígyót veszünk, például egy pitont, akkor leül az ember a kanapéra, néz egy tévésorozatot vagy egy filmet, és a kígyó ott marad az ölében. Ilyenkor úgymond együtt nézünk filmet.

TS: Evezzünk most más vizekre, és engedje meg, hogy a konkrét kiállításról kérdezzek pár dolgot. Milyen élményekre számíthat, aki eljön erre a kiállításra? Mennyi időt szánjon rá, mikor jöjjön?

BM: Mikor jöjjön? A nyitvatartási időn belül még nem tudom megmondani, hogy mikor jobb, mikor üresebb. Az időtartamot illetően azt ajánlom, hogy úgy jöjjenek a látogatók, hogy legalább egy fél órát szánjanak rá. Az eddigi tapasztalatok alapján 3 perc alatt is körbe lehet futni, de akár 60 perc alatt is körbe lehet nézni. Szerencsére nagy választék van, sokfélét lehet látni.

TS: Hány egyed látható a kiállításon?

BM: Jelenleg olyan 60 állat tekinthető meg.

TS: 60 különböző faj?

BM: Nem, 60 állat. A fajok száma valamivel több mint 30. Mindegyiknek megvan a rá jellemző élettere – a terrárium megpróbálja visszaadni az otthonát. Vannak olyan állatok, amelyek előszeretettel elbújnak, főleg az éjjeli állatok, és akkor az állatot nem találja meg rögtön a látogató. Az is számít, hogy ki mennyire fél, illetve hogy le akarja-e győzni a félelmét. Aki nyitott rá, annak szívesen adunk néhány jó tanácsot; sokan már ennyitől felbátorodnak, és végignézik az egész kiállítást.

TS: Ön egyedül szervezi ezt a kiállítást?

BM: Alkalmazottként csak én vagyok itt, de azért szoktam segítséget kérni páromtól vagy egy-két baráttól…

TS: Ők is ennyire szeretik a hüllőket? Ők is ilyen megszállottan szeretik?

BM: Igen, megszállottak, “megfertőztem” őket.

BM: Mindenképp kell egy-két munkatárs, mert ha tele van a terem, akkor nehéz mindenre egyedül odafigyelnem.

TS: Jól értem, hogy a látogató nincs magára hagyva, hanem Ön vagy munkatársai mesélnek is a látogatóknak? 

BM: Persze. Ez az interaktivitás az egyik olyan dolog, amit a látogatók dicsérni szoktak. Nemcsak eljönnek, és körbenéznek úgy, hogy senki se beszélget velük, hanem én tényleg igyekszem időt szakítani mindenkire. Szívesen válaszolok a felvetődő kérdésekre. Ha kevesen vannak, akkor én megyek velük, és egy “vezetett túrát” tartok. Az teljesen más érzés, ha a látogatóval foglalkoznak, és válaszolnak a kérdésére, mint az, hogy bejön, körbenéz és utána kimegy. 

TS: Mennyire ritkaság egy ilyen hüllőkiállítás a Bánságban, vagy akár egész Romániában? Van más is, aki ilyesmire adta a fejét itt Romániában, mondjuk egy 100 km-es körzeten belül?

BM: Nincs. Szerencsére, vagy sajnos. Állandó jellegű hüllőkiállításból nagyon kevés van Romániában. Én egész pontosan háromról tudok, az enyémet beleértve. Brassóban nyílt nemrég egy, illetve Bukarestben van egy nagyobb…

TS: Tehát jó sok óra autóút távolságra.

BM: Igen, ezen kívül még időszakos kiállítások szoktak lenni, mondjuk egy hétvégén vagy akár fél éven át bemutatják valakinek a gyűjteményét egy múzeumban. Viszont azt a visszajelzést kaptam, hogy azok nem igazán interaktívak, a látogató megnézi a kiállítást, de nincs lehetőség kérdezni vagy beszélgetni. Az sem biztos, hogy ugyanolyan minőségű élményt nyújtanak.

TS: Mely korosztályoknak ajánlaná ezt a kiállítást? A másik pedig az, hogy milyen nyelven tudják fogadni a látogatókat? 

BM: Az életkort illetően 0-99 évet mondanék, de mivel David Attenborough most lett 100 éves, legyen inkább 0-tól 100 éves korig. Négyéves kor alatt ingyenes a belépés, de lehet, hogy a négy-öt évesek még túl kicsik hozzá. Ennek ellenére még így is van mit lássanak szerintem…

TS: Igen, itt látom ezeket a foglalkoztató lapokat. Erről még eszembe jutott, hogy iskolákkal mennyire alakítottak már ki együttműködést, vagy mennyire vannak ilyenek kialakulófélben? Gondolom a Bartók Béla Líceumból sokan eljönnek majd… De mi a helyzet például a román, szerb stb. iskolákat illetően?

BM: Remélhetőleg egyre jobb lesz a kapcsolat, de mivel még új a helyszín, ezért még nem sikerült nagyobb csoportot fogadni eddig. A tájékoztatás viszont már folyamatban van az iskolákban. Én már évek óta tartok hüllőbemutatókat az iskolákban. Magyar és román iskolákban is jártam, több városban is – például Aradon, Kolozsvárott, Nagyváradon, és Szatmárnémetiben. Bízom benne, hogy eljönnek majd ide. Angol csoportokkal vagy angol iskolákkal még nem beszéltem, de például az egyetemmel is jó kapcsolatban vagyok. Volt már olyan, hogy francia, olasz vagy éppen amerikai egyetemisták eljöttek hozzánk. Maga a bemutatás magyarul, románul, illetve angolul is lehetséges – a névtáblácskák is ezen a három nyelven vannak kitéve. A szerbbel is fogok valamit kezdeni, amint egy picit jobban berendezkedtem, mert közel van a Bánság szerb része is.

TS: Köszönöm az interjút és sok érdeklődő látogatót kívánok.

A hüllőkiállítás a Strada Izlaz 81/A szám alatt tekinthető meg. Nyitvatartása heti rendszerességgel frissül. További információk: https://tinyurl.com/exoticorner. Belépti díj 30 lej. Többféle családi és csoportos kedvezmény is rendelkezésre áll.

Interjú és fotók: Téglásy Sándor