A katonák világában az állóháború azt jelenti, hogy hosszú időre beállnak a frontvonalak, nem tud előre nyomulni egyik fél sem. Vigyázat, ez nem azt jelenti, hogy leálltak volna a harcoló felek, esetünkben továbbra is komoly az egymásnak feszülés az orosz és az ukrán erők között. Csak egyik sem ér el említendő eredményt, mintha a felek a pozícióik tartására törekednének.
Fontos ez nekünk? Jelent valamit? – kérdezhetjük. Hiszen korábban is illették a fronttal kapcsolatos beszámolókat állóháborús címekkel. Vagyis maga a kifejezés nem új az orosz-ukrán háború vonatkozásában. A válasz: fontos. Ha állóháborút mondunk, mintha azt mondanánk – ott semmi komoly nem történik. És ilyenkor a figyelmünk kiold – ha úgysem történik „semmi”. Pedig igen.
Úgy látom, nem az orosz-ukrán háborúban nem történik semmi új, hanem az EU házatáján. Miközben „áll a háború”, Brüsszel marad a régi, nem kíván semmi újat cselekedni, készül a kitudjahányadik szankciós csomagra. Minek számolni? Az egyik jön a másik után – s eredményt nem látunk.
Mit kellene észrevenni? Azt, hogy átalakult a harc képe. Drónokkal, rakétákkal támadják egymást a felek, már nem a frontvonal körül zajlanak az események, hanem messze a hátországban is vannak súlyos és szomorú történések. Igen, mindkét fél a másiknak kíván minél nagyobb károkat okozni. Lövik a drónokat sorozatban. És közben egy drón „eltéved”, az bizony megesik – és becsapódik egy galaci panelház egyik ablakán. Vagy beúszik a lett légtérbe. Találgatjuk, ki lehet a hibás. Putyin azt mondja, mutassák meg neki a drón darabjait, s akkor eldönthető, kitől származnak. Mert ha ők eltérítik – amikor sikerül – a rájuk kilőtt ukrán drónokat, nem ők lőttek, hanem az ukránok… A védekezésből lett (civil) áldozat.
Mondják a katonai szakik, ez már más háború, itt transzparens a csatatér, technológián áll vagy bukik minden. Reggeltől reggelig tart az ádáz egymásra odafigyelés. Beléptetik a mesterséges intelligenciát, vagyis már nem az ember irányít, hanem a technika.
Látjuk, hogy bizony előállhat a találó román közmondás jelezte eset (unde dai si unde crapă / nincs magyar megfelelője, de talán úgy mondhatnánk: ide ütsz és ott hasad), szóval olyan helyzetek is kialakulhatnak, amikor keressük a bűnöst, és nem találjuk. Ha egy ukránok által elindított, az oroszok által eltérített drón csapódik be a szomszédba, azért ki a felelős? Aki kilőtte a drónt, elindította a folyamatot, a másik védekezett, félrecsapta a repülő gyilokot.
Az új helyzetben már nem érezhetjük magunkat teljesen védve akár 1000 kilométerre sem a frontvonaltól. Ha pedig ez a helyzet, akkor továbbra is az orosz szankciók jelentenék a legfontosabb EU-s, NATO feladatot?! Vagy inkább a többi (NATO-) ország védelme! Újra kellene gombolni a kabátot. A régi logika már nem működik.
Senki nem mondja azt, hogy az orosz nem agresszor és azt sem, hogy az ukrán vezetés mindent jól csinál. Hanem meg kellene kérdezni azokat, akik átéltek ilyen helyzetet. Az emberek hogyan érzik magukat például Galac városában, ahol egy drón nemrég szétvitt egy lakást és ártatlanok sérültek meg. Már nemcsak az ukránokról van szó, hanem visszavágott, „tévelygő” gyilkos eszközökről. Most már nem Moszkva a nagy kérdés, vegyük hozzá a saját biztonságunkat. A GPS-zavarás, angolul jamming, eltérítheti a drónt az eredeti célt megmentve, de ahova becsapódhat, ott rombol. Létezik megsemmisítő technika is, ezekből is van – de aligha van elég. Merthát miközben Brüsszel szankciós játékot vitt, a harci felek és segítő társaik mindent bele alapon gyártották a drónokat – készültek a háború mai szakaszára. Arra, amit jobb szó híján nevezünk állóháborúnak. Dehogy áll, szó sincs passzivitásról.
Milyen logika érvényesül a brüsszeli fejekben? Mindaddig biztosítani kell a támogatást Kijevnek, ameddig ki nem takarodik az országból az agresszor. Kérdem, sokunkkal együtt: ennek látjuk bármilyen apró jelét? Tolják az ukránok kifelé az oroszokat? Dehogy, drónokat látunk és fájdalmat. Meg pusztítást, meg halált – civilekét is, egyre többet.
Van Tomasi di Lampedusának A párducban egy méltán híres mondása: „Mindent meg kell változtatni ahhoz, hogy semmi se változzon.” Mármint akkor, ha megváltozik a helyzet körülötted.
Bár állóháborúról beszél a világ, ez a háború nem áll, hanem más. Ha azok, akik mindent odaadnának Ukrajna győzelméért nem veszik tudomásul a változást, ha továbbra is kos módjára nekicsapódnak az előttük álló merev falnak, akkor ezzel a veszteséget növelik.
Az igazi cél éppen a veszteségek minimalizálása. Annak kellene lennie.
Bodó Barna
