NYOMDÁSZOK LAKÓTELEPE (I.)

Forgassuk vissza az idő kerekét a boldog békeidőkig, az I. világháború kitörésének esztendejéig. Gyapjúfonalgyár friss más szagú üzemcsarnokainak valamint a városi villamosvasút gyárvárosi központi telepének, kocsiszínjének szomszédságában a Meghosszabbított Magyar utcában (ma: Take Ionescu sugárút) láttak hozzá nagy lendülettel és mérhetetlen bizakodéssal 1914 áprilisában hat egyemeletes, 18 kétszobás és 63 egyszobás – előszobával, kamrával és konyhával rendelkező – lakást magában foglaló bérház-csoport építéséhez a temesvári iparvállalatok munkásai számára. A Székely László, városi műépítész jellegzetes, ívelt oromzatos s megemelt manzárdtetős stílusában tervezett és emelt épületek, amelyeknek felépítésére 315 000 koronát irányoztak elő, tető alá is kerültek az első világéges kirobbanásáig. A munkálatok azonban csakhamar leálltak, az építkezést a berendezkedő román közigazgatás fejezte be 1920-ban, úgy, hogy a házakat tíz évre bérbe adta három temesvári gyárnak, illetve iparvállalatnak. A hat különálló épület közé parkokat, kerteket és egy tág játszóteret tervezett az építész. A „hat ház” épületegyüttes, a Béga-parti város első blokkjainak, tömbházainak csoportja napjainkban is áll a Baader Henrik utca és a Take Ionescu sugárút sarkán. Tervezőjük és kivitelezőjük – Székely László – hírneve, életművének város- és építészettörténeti értéke valamint úttörő jellegük és szerepük folytán megérdemelnék, hogy felvegyék nemrég felújított, rehabilitált homlokzatú együttesüket a védett műemlékek listájára. Földrajzi és politikai okok miatt Temesvárt Románia más régióihoz, településeihez mérten némi eltolódással, közel két évtizedes késéssel kerítette hatalmában, mákonyosította el a „szocializmus dicsőséges építésének” láza, lendülete. A kényszerű kiesést, a lemaradást az iram, a teljesítmény, a hatékonyság fokozásával igyekeztek – amennyire lehetett – pótolni, kompenzálni, ledolgozni Az országhatár közelsége ami korábban s a későbbiekben is több szempontból is előnyére szolgált – a Cominform 1948 júniusi határozata beárnyékolta, megkeserítette létét, viszszavetette fejlődését. A kiátkozott, különutas Josif Broz Tito, az „imperializmus láncos kutyája” Jugoszláviája J.V. Sztálin, a Szovjetunió és csatlósai, a népi demoktikus államok legfőbb ellenségévé vált. Az országhatárt, amely éveken át a legvéresebbnek számított Európa területén, teljes hosszában lőállásokkal, tankcsapdákkal, figyelőtornyokkal, golyószóró-fészkekkel erősítették meg. Mindkét oldalon sokan estek a mindkét oldalon a tűzváltások áldozataiul. Az elmérgesedett konfliktus közvetlen közelében Románia tartózkodott a nagyobb beruházásoktól, a jelentékenyebb fejlesztésektől, építkezésektől. A háborús fenyegetettség réme csak J. V, Sztálin halát és Ny. Sz. Hruscsov (1894–1971), a szovjet kommunista párt főtitkárának 1955 májusjúniusi belgrádi látogatását követően kezdődhetett el a két szomszédos ország közötti kapcsolatok enyhülésének, normálizalódásának folyamata. Temesvárott igazából csak az 1960-as évek elején és derekán láttak hozzá új gyárak építéséhez, jelentős iparvállalatok létesítéséhez. Hatványozott számú dolgozó özönlött a Béga-parti városba, akiket jórészt az erőszakos kollektívizálás űzött el földjeikről és falvaikból, másrészt a biztonságosabb megélhetés , kenyérkereset reménye és ígérete csábított az iparba. Főként a távolabbi vidékekről érkezetteknek lakásra, otthonra volt szüksége. Hozzá kellett látni Temesváron is a lakótelepek építéséhez. Történelme fordulatossága, urbanisztikai fejlődése ki nem teljesedése miatt a Bánság fővárosának megvolt az a kivételes adottsága, hogy a tömbház-negyedek elhelyezésére, felépítésére nem kellett régi fertályokat föláldozni, ledózerolni. A Belváros és a jókora távolságokra keletkezett külvárosok között az I.világháború kitörése folytán hatalmas területek maradtak szabadon, beépítetlenül. „Foghíjak” is fölös számban akadtak…A Józsefváros temetőjével szemközt, illetve a sírkert után az országút mindkét oldalán építették ki a Sági úti blokknegyedet. A Váralja kerület I., II. és III. a Belváros és Mehala közötti katonai gyakorlótér helyére került. Központi kapott a Nyomdászok /Tipografilor/ negyed, amelyet a Hadbíróság /most: Popa Șapcă/, a Temesvár-Bukarest vasúti pálya töltése, a Baader Henrik utca és a Meghosszabbított Magyar (majd: Tipografilor, Leontin Sălăjan, 1989 után: Take Ionescu) utca határolt.

A negyed a Meghosszabbított Magyar utca 1920 után viselt nevéről kapta, mivel a végén a Luther téren a téglavár épen megőrződött Teréz-bástyájában üzemelt a Helicon Nyomda, amely 1948 után Bánát Állami Nyomda néven folytatta tevékenységét 1000 alkalmazottal. A munkások jelentős hányada a Gyárvárosban lakott, s közjármű hiányában gyalog tette meg naponta oda-vissza az utat a kövezetlen, gyakorta sáros, felázott úton. A gabonaföldeken, a kukoricatáblák takarásában az 1960-as évek közepéig néhány családi ház lapult. Miután döntés született a mezőgazdasági terület hasznosításáról, beépítésről, a Temes megye párt- és állami szervei felszólították a megyei tervezőintézetet a tervek kidolgozására. A Nyomdászok lakótelep megtervezését Aurel Sârbu és a pályakezdő, fiatal műépítész, Gheorghe Gîrleanu kapta feladatul. A kezdet nagyon ígéretesnek mutatkozott. Sem a beépítendő területekkel, sem az építőanyaokkal nem kellett túlságosan takarékoskodni. „Levegősen”, a zöldterületeknek, fáknak, díszcserjéknek, padoknak is helyet hagyva helyezték el a 8 és 4 szintes panellházakat. Idővel az irányelvek, az elvárások gyökeresen megváltoztak, szigorodtak: a Tipografilor negyedben is növelni kellett a zsúfoltságot, a lakótömbök sűrűségét, csökkenteni, a legszükségesebbekre redukálni a lakterek, az otthonok kényelmi fokát s egyre gyatrább anyagokat kellett előirányozni a kivitelezésre. Emeltek II. vagy III. kényelmi fokú tömbházakat szép számban a Nyomdászok negyedében is, amelyben az évek múltával 37 új utca keletkezett. Franciaországba kijutva tetszését megnyerte a szokványostól elütő, kétszer égetett téglával borított, négyemeletes tömbház, amelyet nyomban le is „kopintott”. Mikor hazatérte után felszólították, hogy tervezzen ingyen a „jobb elvtársak” számára egy reprezentatívabb blokkot, amelyben honorárium fejében maga is kapna egy lakást, előrukkolt a gallok földjén látott épület átigazított másával. Nem társas házat vagy villát tervezett, hanem a szokványostól valamelyest elütő, igényesebb megformált és kivitelezett tömbházat. Magasabb beosztású „elvtársak”, vállalatvezetők, élvonalbeli művészek lakták az épületet, amely több mintfél évszázada Gheorghe Gîrleanu otthonaként is szolgál.

A sétányt árnyékoló tömött lombú fákat csemetekoruk óta ismeri. Sohasem fordult meg a fejében, hogy elköltözzön a maga tervezte lakótelepről és kényelmes házból. Születése helyéről, a besszerábiai Telenești faluból – ahol 1933-ban jött a világra szüleivel előbb Jászvásárra, majd Temesvárra költözött. A Béga-parti városban, a C.D. Loga Líceum növendékeként érettségizett. Mivel gyermekkorától ügyesen és szívesen rajzolt a képzőművészetek felé orientálódott: Jóakarói győzték meg, hogy inkább a biztosabbb és lényegesen jövedelmezőbb műépítészi pályát válassza. Első nekifutásra 1952-ben bejutott a bukaresti Ion Mincu Építészeti Főiskolára, ahol 1959-ben diplomázott. Kérésére Temesvárra helyezték, ahol Temes megye tervezőintézetének, az IPROTIM-nek a műépítésze lett, ahol aztán különböző beosztásokban nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Pályáját az oravicabányai és az aninabányai kereskedelmi központok megtervezésével kezdte. Temesvárott tervezetőként több tucat panellház tervezését irányította, koordinálta a Sági úti, Csillag, Nap, Paciurea, Pârvan, Nyomdászok, Mărăști, Ionel I.C. Brătianu téri lakótelepek számára. Szakmai körökben is figyelmet keltett az Égtájak Szökőkútja terére emelt toronyblokk valamint a gördületével a körönd ívét követő homorú homlokzatú, panoramikus, többszintes Gheorghe Gîrleanu tervezte háztömb a forgalmas Mărăști tér északi oldalán. Tagja volt annak az Aurel Sârbu műépítész vezette csapatnak, amely az Opera tér „foghíjainak” betömésére két 8 emeletes, stílusidegen lakóházat tervezett. Nem a legszerencsésebb megoldást választották. A Hans Fackelmann műépítész irányította munkacsoport tagjaként működött közre a Temesvári Tudományegyetem impozáns épületegyüttesének megtervezésében. Kidolgozta a Béga-csatorna és a Behala-patak közötti erdőszéli területre, a gyári munkások és a fiatalok által közmunkával megépített Ifjúsági Strand – Temesvár legnagyobb, legnépszerűbb, leglátogatottabb szabadidő-központja volt sok éven át – koncepcióját és terveit. Hasznosította a felhagyott agyagbánya gödreit, amelyek gyűrűjében egy nagy szigetet alakíttatott ki csúszdákkal, hintákkal, libikókákkal, labrintusokkal, bordásfalakkal, kapaszkodókkal, homokozókkal stb. A bejárat közelében kaptak helyet a tussolók, az – öltözőfülkék, a ruhatárak, a kioszkok, a kiszolgáló és elárusító helyek. A nyári hónapokban tömegeket vonzott. Nagy kár és veszteség, hogy elhanyagolták, hogy hagyták tönkre menni, teljesen elposványosodni, elpusztulni. A több mint 300 000 lakosú Temesvárnak immár több évtizede nincs egy veritabilis „népfürdője”, közstrandja.

Szekernyés János