Állítólag az, aki nincs „fenn” valamely közösségi oldalon, az nincs, akinek nincs legalább fészbukja, azt leírják, annak senkije nincs, arra nem írnak rá, nem élheti ki grafomániás kényszerét, nem fogalmazhatja és oszthatja meg világot megváltó megjegyzéseit, nem kommentelhet, nem anyázhat büszkén, szabadon. Egyszóval nem létezik.

Politikusok, országvezetők számára ma már kötelező a fészbukos magamutogatás. Enélkül ma már nem lehet leülni az Országházban, avagy ideát a parlamentben, sem felállni. Meg csápolni sem lehet, meg belekiabálni egy másiknak, harmadiknak, huszonnegyediknek. Mert ez jól mutat, láccik, hogy van véleménye, ő asztán tudi a dógokat, mindég megmondi a tutit! Akinek van türelme végig nézni akármennyit, akár az itten, akár odaát zajló parlamenti vitákat közvetítő műsorokból, attól, amit a képernyőn lát manapság könnyen hányinger-közeli állapotba kerülhet. Egyetlen ilyen műsorra nem teszik ki a figyelmeztető karikát, és előtte nem figyelmeztetnek arra, hogy értelmetlen, az érzelmi egyensúly felborulását eredményezhető műsort közvetítenek!

Könnyen lehet, hogy ebben a fészbukos világban a tömegeket megvezető stratégia részét képezi az, hogy ezekkel a szinte percenkénti megosztásokkal fedik el azt, hogy – hasonszőrű, kortárs klasszikust idézve beleszakadnak abban, hogy úgy tegyenek mintha kormányoznának!

A sok poszt, kisfilm, tiki-toki meg miegymás intenzív aktivitásra utal, a szavazópolgár élvezi az újabb és újabb cirkuszt, a lényegről fogalma nincs, de tudni véli azt, hogy ki-kivel, ki ellen, elégedetten dől hátra, hogy X vagy Y jólmegaszondta. Mert, ugyebár minden napra kijut valamilyen hátborzongató nyilatkozat, fészbukos fenyegetőzés, hogy majd így, hogy majd úgy látják el a baját ennek, meg annak. Mikor egyik párt, mikor a másik hátat fordított a társadalom érdekeinek – hirdetik a fészbukos bejegyezések – miközben az ország milliárdokat veszíthet, ha nem teljesít az elvárt módon. Össze kell fogni, hirdetik itt is, ott is miközben miden erővel az összefogás ellen dolgoznak

– látható a közösségi platformokon. Időnként kiáll egy-egy pártvezér, főtisztségviselő és megmondja a tutit, amiről hamar kiderül, hogy csak olcsó lufi. És akkor mi van? Senkinek hajszála sem görbül, a nyilvánvaló ferdítésre, hazugságra nincs még ejnyebejnye sem! A lényeg, hogy besöpörte a több százezer lájkot, megosztást!

A jóérzésű tartalomfogyasztó polgár pedig azt sem tudja manapság kinek higgyen, viszont egyre erősebb a meggyőződésem, hogy ma már a polgár nem is számít igazán, csak oda pecsételjen, ahová mondják. Az érdeklődést minden áron fenn kell tartani, a rivaldafényből ki nem kerülni, mindig kilátszani – nagyjából ez a mai irány. A siker kulcsa a fészbuk-kormányzás – gondolják és vallják a mostani politikusok. Ráadásul a fészbuk-kormányzás számára komoly muníciót kínál a Mesterséges Intelligencia (AI

Artificial Intelligence), amely szakavatott kezekben rekordokat döntögető nézettséget produkál, miközben egyetlen szava sem igaz. Mégis a polgár megvezetésére, befolyásolására különösen alkalmasok ezek a propaganda-anyagok. Ebben a vonatkozásban ma már igazából meg sem lehet különböztetni a valóst a hamistól, ezzel a módszerrel a fészbuk-kormányzás egeket rengető sikereiről is tömegek kábíthatók el. Ideig-óráig.

Mert először csak ellaposodik, majd kiürül a buksza. Óriásira duzzad a gáz- és a villanyszámla, az üzemanyagok ára máris a csillagos eget veri, ezáltal miden drágul. Várhatóan a jövedelmeket terhető adók értéke is növekedik vagy növekedni fog hamarosan. Ilyen körülmények között hiába győzköd az AI arról, hogy sohasem éltünk ennél jobban, hogy a fészbuk-kormányzás remek, amikor a boltokban a legtöbb termék ára hónapról hónapra emelkedik.

Semmi biztosíték nincs arra nézve, hogy fészbuk-kormányzással akár kicsit is javítható a szavazótömegek helyzete. Lehet, hogy nem is ez a cél.

Makkai Zoltán