Járosy Dezsőt illetően az utókor jó ideig adós volt nemcsak életművének, szerepének szakszerű bemutatásával, de emlékének ápolását illetően sem voltunk megfelelő módon odafigyelők. Járosy a zene megannyi területére kiterjedő rendkívüli teljesítményét nem ismétlem el – remélem, többeknek járt a kezében a Járosy Opera Omnia sorozat egy-két kötete –, s azt is csak jelzem, hogy a Szórvány Alapítványnak köszönhetően emléktábla is emlékeztet a jeles zenészre és közíróra az Új Ezredév udvarán.

Ugyanakkor arra is figyelnünk kellett, számon kellett tartani, amit Szekernyés János jegyzett fel, mindenképpen feladatként is: 2012-ben ismeretlenek meggyalázták Járosy lenauheimi /csatádi síremlékét, a keresztet megdöntötték. (Szekernyés János A magyarság emlékjelei a Bánságban, 318. o.)

Idén nyáron a Lenau-emléktáblák történetét és a csatádi szoborállítás körüli vitás helyzetet kutattam, természetesen elmentem Csatádra is, a szülőfaluba. Itt egy kedves úriember, Werner Griebel igazi kétlaki: visszatelepedett Németországba, de itteni házát megtartotta és szolgálja az itt maradt németséget – amikor megjegyzem, hogy a Járosy-sír állapota áldatlan, kijelenti: már nem. Jelentkezett egy magyarországi rokon, Juhász Péter, aki megrendelte és Griebel úr közvetlen irányításával elvégezték a felújítást.

A Járosy-család sírja

szoborállítás körüli vitás helyzetet kutattam, természetesen elmentem Csatádra is, a szülőfaluba. Itt egy kedves úriember, Werner Griebel igazi kétlaki: visszatelepedett Németországba, de itteni házát megtartotta és szolgálja az itt maradt németséget – amikor megjegyzem, hogy a Járosy-sír állapota áldatlan, kijelenti: már nem. Jelentkezett egy magyarországi rokon, Juhász Péter, aki megrendelte és Griebel úr közvetlen irányításával elvégezték a felújítást.

Megadta Juhász Péter címét, akivel levelet váltottunk. Az egyik levélben ezt írta: „Járosy Dezső a nagymamám féltestvére, Járosy Pál és második felesége, Ditrich Mária fia. A sírt mi csináltattuk meg, mert bár nekem az eredeti emberibb volt, általában jobban szeretem, ha nem betonozzuk le a halottainkat, de a sírkő kezdett eldőlni és az méltatlan lett volna, ha kidől. Griebel úr segítségét kértem, mestereket ott nem ismerek. Ő és felesége segített és így az otata, omama és Dezső bácsi – ahogy gyerekkoromban sokszor hallottam, ha róluk beszéltek – sírja rendbe lett. A szeptemberi falunapon megszentelték a sírt, és Griebel úr olyan figyelmes volt, hogy temesvári püspökségről Lauš püspöki igazgatót rávette, hogy a szertartást vezesse és így magyarul is imádkozhattunk a sírnál.”

Megkérdeztem, hogy Járosy Pálról bánsági német helytörténészek többször leírták, hogy az erőszakos magyarosítási politika miatt vette fel a Járosy nevet, s lett Jaroschikból Járosy. Juhász Péter válasza: „Dezső bácsi az apja révén hungarusként nevelkedett, ezt szívta magába, épp úgy, mint testvérei. Németül beszélve is magyar. Nagymamám haláláig németül számolt, de senki nem mondta volna a beszéde alapján, hogy furcsa akcentusa van. Pont olyan természetességgel mondta, hogy ő magyar, mint ahogy németül beszélt Vácon, a német barátnőivel… A család egyébként hungarus volt, Járosy Pál édesapjának családja elzipszeresedett szlovák család, édesanyja családja kakaslomnici/ Grosslomnic-i/ Ve1ká Lomnica-i zipszer, vagyis felvidéki szász… Járosy Pált senki nem kényszerítette, hogy Jarosikból Járosyra magyarosítson, főleg nem, hogy egyik (elhalt) fiát Imrének nevezze, szintén elhunyt lányának az Irma nevet adja… Természetesen, nem állítom, hogy Járosy Pál felfogásához az otthoni, hungarus tudathoz nem adódott hozzá a piarista nevelés hatása, hogy Dezső felfogását az identitásáról, az otthonról hozottak mellett nem befolyásolta a szegedi piarista gimnázium, de ők döntöttek, és így döntöttek… Ők magyarok voltak úgy, hogy senkit és semmit nem tagadtak meg a múltjukból.”

Ez is igazi közép-európai helyzet, amikor ugyanazt a történetet ki-ki másként ítéli meg és adja elő. Az egyik (a német) fél erőszakot lát ott, ahol a világ rendje fordult egyet. Ezért érdemes visszamenni a forrásokig. A Járosy-családot illetően Juhász Péter a hiteles forrás. Aki a sír rendbetételével igazolta: mennyire fontosak számára ősei. Még akkor is, ha az ő mai és az ősei világa közé mindenféle gátakat és korlátokat emelt a történelem.

Bodó Barna