Ebben a sorozatban olyan jeles alkotókra emlékezünk, akik térségünkben születtek vagy alkotó éveik során itt (is) tevékenykedtek és ezzel Temesvár, a temesi Bánság hírét emelték régiónkban éppen úgy, mint szakmai körökben. A bemutatott alkotókhoz évforduló kötődik. (BB)
FIEDLER ISTVÁN
Fiedler István (Nagybecskerek, 1871. okt. 14. – Nagyvárad, 1957. okt. 24.), római katolikus pap, püspök, lelkiigazgató. Földműves családban született Torontál vármegye székhelyén, Nagybecskereken. Teológiai tanulmányait Temesváron végezte, 1894. szeptember 8-án Dessewfy Sándor csanádi püspök szenteli áldozópappá, melyet követően a Bánság plébániáin végezte a hívek lelki gondozását: Újszentannán káplán, 1898-tól Nagyjécsán adminisztrátor, utóbb Csákován majd Lippán káplán volt. 1904-től a temesvár-józsefvárosi Notre Dame zárda lelkiigazgatója. 1910-től a temesvári papnevelde lelkiigazgatója, 1913-tól püspöki titkár, 1916 áprilisától resicabányai esperesplébános. 1923-tól csanádi (temesvári) kanonok, 1926-tól az apostoli kormányzó helynöke. Ugyanis 1923 és 1927. május 15. között a temesvári egyházmegyének nincs püspöke. Glattfelder Gyula csanádi püspök elhagyta Temesvárt, és Szegedre költözött. A Romániához került egyházmegyei területek önálló apostoli kormányzóságot alkottak, amelynek élére csak 1927-ben neveztek ki püspököt (Pacha Ágoston személyében).
XI. Pius 1930. X. 16-án a római katolikus egyesített szatmár-nagyváradi egyházmegye megyéspüspökévé nevezte ki. A trianoni békével a szatmári egyházmegye három részre szakadt: 44 plébánia a püspöki székhellyel együtt Romániához, másik 44 plébánia Csehszlovákiához került, mindössze 14 plébánia maradt az anyaországban. A csehszlovákiai és magyarországi részekre vikáriusokat neveztek ki. 1930ban az egyházmegyét egyesítették a szintén csonka nagyváradi egyházmegyével és élére Fiedler István püspök (1930–1939) került. A bukaresti kormány ugyanis azt várta Fiedlertől, hogy az egyházmegye időközben elmagyarosodott sváb lakosságát visszanémetesíti. De ő ebben nem tudott – később pedig, miután átlátta a helyzetet – nem is akart a kormány kedvére tenni. Nagyváradon szenteltette magát püspökké, ezzel is nyíltan felvállalva és hangsúlyozva magyarságát.
Bár a hivatalosságok leépítést vártak tőle, mindkét (addigi) egyházmegyében elindult a rendbetétel, építkezett. Az egyesített két egyházmegye igen nagy feladat elé állította. Mindenhol eleget kívánt tenni a papi utánpótlásnak, tovább éltette mindkét egyházmegyében a papnevelő szemináriumokat, olyképpen, hogy Szatmáron a filozófiát, míg Nagyváradon a teológiai tanulmányokat sajátították el a papnövendékek. Lelkes támogatója volt a Jézus Szíve Szövetség gyermektagozatának, a Szívgárdának. (A szívgárdisták Jézus Szentséges Szívét tisztel 6–14 éves katolikus fiúk és lányok országos szervezetének tagjai. Szatmáron „Szívgárdista” néven 1929–30 és 1932–35 között lap is megjelent.) 1938-ban egyházmegyei zsinatot tartott. Püspöktársai a modern lelkipásztorkodás bölcs irányelveinek táraként minősítették az Egyházmegye Zsinati Határozatait. Megszervezte az Actio Catholicát, a 20. század első felében kibontakozó, a katolikus világi híveket szervező és mozgósító egyházi mozgalmat. A két egyházmegye papjaival egységes rendszerbe foglalta az egyházi közigazgatás, lelkipásztorkodás, vagyon- és ügykezelés szabályait.
1936-ban Szatmárnémeti a dr. Vasile Lucaciu szobor leleplezésére készült, ez a városvezetésnek jól jött arra, hogy a Székesegyház magyar vonatkozású festményeit, szobrait eltávolíttassa a püspökséggel. A magyar címert át kellett festeni, a Szent Koronát el kellett távolítani a templomból, ugyanezt követelték a Székesegyház portáléja melletti Szent István és Szent László szobrok vonatkozásában is. Erre az egyház nem volt hajlandó, ezért szeptember 24-én éjszaka munkások segítségével lehúzták és összetörték a két szent szobrát. (Ezek helyreállítására a viszszacsatolás első éveiben került sor.) Fiedler püspök heves tiltakozása ellenére a rombolás irányítóira sosem derült fény.
Püspökségében 9 éve alatt kilenc templom épült (pl. Szatmáron a Kültelki Szent Teréz templom) és hármat bővítettek. Több plébániát is építeni kellett. A két világháború közötti rendkívül nehéz gazdasági helyzetben (az ínséges időszak áthidalására) radikális lépésre szánta el magát: eladta a híres szatmári TörökSchlauch könyvgyűjtemény jelentős részét egy antikváriumnak. A költségeket részben jövedelméből, más részt a Laurentiana könyvanyag 7000 kötetének eladásából tudták fedezni.
Mivel papjainak egy része 1939 októberében belekeveredett az úgynevezett Rongyos Gárda nevű mozgalomba, letartóztatásuk után a román kormány választás elé állította: vagy lemond a szatmár-nagyváradi egyházmegyék püspöki székéről, nyugdíjba vonul, és ennek fejében papjait szabadon engedik, vagy pedig püspök marad, de akkor papjait – hazaárulás vádjával – bíróság elé állítják. István püspök 1939. november 30-án lemondott. Ezt követően 1940 februárjában a nagyszebeni Szent Orsolya-rend nővéreinek lelki gondozója lett. Még ezen év őszén visszatér Szatmárra, jövőjét latolgatva rövid időt itt tölt, hangoztatva, hogy az „utódnak az előd útjában van”, majd végül visszatér Nagyváradra, ahol papi feladatokat ellátva éli további éveit.
1957. október 24-én hunyt el, Bélteky Ferenc vikárius temette. A Váradolaszi sírkertbe helyezték örök nyugalomra. Időközben a temetőt felszámolták, helyén városi park létesült, de a püspökség a jelentősebb síremlékeket kimentette. Fiedler István síremléke a nagyváradi székesegyház kriptájában kapott helyet.
Fontosabb művei: Szent keresztúti ájtatosság. Szatmárnémeti, 1933. // A tizennégy segítő. Nagyvárad, 1935. // Egy szent kis fiú. Uo., 1936. // Fiedler István levele a gyermekekhez. Uo., 1936. // Főpásztori szózat híveihez. Uo., 1937. // Szűz Mária üzen a nemzetnek. Uo., 1943. (szlovákul: Patima Otkaz Panny Maria vsetkym národom. Rozsnyó, 1943). // Isten keze Portugália történelmében. Uo., 1943.
Irodalom:
Bura László: A második évszázad (1904-2004). A szatmári római katolikus egyházmegye kislexikona. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2003. // Katolikus lexikon. Szerk. Bangha Béla. Bp., Magyar Kultúra, 1931-1933.// Magyar katolikus lexikon V. Főszerk. Diós István. Budapest: Szent István Társulat, 2000. // Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz. Ezer magyar biográfia a délszláv országokból. Újvidék, Fórum Könyvkiadó, 2002. // Tempfli Imre-Sipos Ferenc: A szatmári római katolikus egyházmegye író papjai. Szatmárnémeti, Szent-Györgyi Albert Társaság-EMKE Szatmár Megyei Szervezete, 2000. // Fazekas Lóránd Püspökök és címereik a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében, Szatmárnémeti 2015.