Október 23-án Magyarországon és az országhatárokon túl is megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről. A különböző településeken tartott ünnepségek, koszorúzások és megemlékező műsorok mind azt bizonyították, hogy a hetven évvel ezelőtti események ma is élő részei a magyar nemzeti emlékezetnek. ’56 a szabadságvágy, a nemzeti összefogás és az elnyomással szembeni bátor kiállás jelképe maradt. Az ünnepségek alkalmat teremtettek arra is, hogy a fiatalabb nemzedékek megismerjék és továbbvigyék az elődök örökségét. A megemlékezések üzenete ma is időszerű: a szabadság és az emberi méltóság értékét nemzedékről nemzedékre meg kell őrizni.
BUDAPEST
1956-os múzeumot hoz létre a magyar kormány
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek, áldozatainak emléket állító múzeum létrehozását jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a nemzeti ünnepet megelőzően Budapesten, a Bem József téren, a felkelés hetvenedik évfordulója alkalmából tartott koszorúzáson.
A kormányfő azt mondta, „szégyen és fájdalom”, hogy hetven év alatt nem sikerült leróni a nemzet egyik legfőbb adósságát: nincs közös, méltó hely, amely teljes egészében az 1956-os hősök és áldozatok emlékének szenteltetett volna.
Kijelentette, a forradalom és a szabadságharc hősei előtt tisztelegve vállalják, hogy a következő években megalkotják a „magyar szabadság méltó szentélyét”, valódi 1956-os múzeumot hoznak létre, amely emléket állít az áldozatoknak, a harcolóknak, a névtelen hősöknek.
„A nemzet, amely nem felejti hőseit, örökké élni fog” – fogalmazott.(…)
(MTI)
Bartókos diákok Budapesten a fáklyás felvonuláson
“Egy nép azt mondta, elég volt!”
A budapesti Bem téren tartotta idén az október 23-i rendezvényét a Fidesz. A megemlékezésen beszédet mondott Áder János volt köztársasági elnök, Schmidt Mária történészprofesszor, valamint Bóka János, a párt parlamenti frakcióvezetője. Hankóné Hrágyel Zsuzsanna felolvasta férje, Hankó Balázs üzenetét, amelyet a börtönből küldött. Áder János az ünnepi beszédében felidézte az 1956os forradalom egyik jelmondatát: “Egy nép azt mondta, elég volt!”, majd emlékeztetett az 1950-es évek magyar viszonyaira, többek között az ún. csengőfrászra, a koncepciós perekre, az internálásokra, valamint az egyre rosszabb gazdasági helyzetre. Áder János ismertette, hogy 1950 és 1953 között kétmillió ember ellen folyt nyomozás, egymillió ellen hoztak ítéletet és mintegy 500 embert végeztek ki. Kitért arra is, hogy az 1956-os megemlékezések két napra koncentrálnak, október 23ra és november 4-re, és kevesebb figyelem jut a több napnak. Áder a beszédében részletesen ismertette az október 23-a és november 4-e közötti napok eseményeit. Többek között felidézte a hetven halottat követelő október 25-i Kossuth téri ÁVH-sortüzet, valamint az október 26-i vidéki mészárlásokat. Ezután a volt államfő úgy vélekedett, hogy 1956. október 23-a a világ minden országában a szabadság jelképévé vált.
(mno)
KOLOZSVÁR
1956 szolidaritását és összefogását hangsúlyozták az erdélyi rendezvénysorozat kolozsvári nyitógáláján Az 1956-os forradalom és szabadságharc szolidaritását és összefogását hangsúlyozták a felszólalók az erdélyi rendezvénysorozat csütörtök esti nyitógáláján Kolozsváron. Arra is rámutattak, hogy a 70. évforduló különös jelentőséggel bír, mert még találkozhatunk 56-os hőseinkkel.
A Kolozsvári Magyar Operában tartott ünnepi eseményen Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja beszédében rámutatott, hogy 1956 nem emlék, nem múlt, hanem valóságunk egy darabja, identitásunk alapja, demokrácia és szabadság utáni vágyunk elemi erejű kitörése.
„1956 tavaszi frissességet hozó októbere és fájdalmasan fagyos novemberi csöndje a magyar nemzet modernkori történelmének egyetlen, valóban világraszóló, világrendet megmozgató eseménye. Október 23. a magyar azonosságtudat alappillére, amely nemzetünk szabadság iránti töretlen hitét és elkötelezettségét, valamint a magyar nép egységét szimbolizálja”- fogalmazott.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszédében az erdélyi 56-osok bátorságát és a romániai megtorlásokat idézte fel. Dávid Gyula irodalomtörténész, 1956-os elítélt visszaemlékezésein keresztül emlékeztetett az akkori erdélyi közhangulatra, amikor a kolozsvári Bolyai Egyetem oktatói a rádión hallgatták a budapesti eseményekről szóló híreket.
Rámutatott, szerencsések vagyunk, mert még találkozhattunk és találkozhatunk ’56-os hőseinkkel. „Ezért a hetvenedik évforduló különös jelentőséggel bír. Most sokaknak még személyesen köszönhetjük meg a bátorságukat. Most még tőlük hallhatjuk, milyen meghurcoltatásban volt részük. De azt is, hogy mennyi reményt adott nekik a rádió hangján érkező hír, a közösség és a szolidaritás a budapesti forradalommal” – fogalmazott.
TEMESVÁR
Október 23-án a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagytermében a Sorsát kezébe vette – Dokuszínházi oratórium 1956 tiszteletére című előadással emlékeztünk az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, akik 70 évvel ezelőtt a hazáért, a függetlenségért és a szabadságért küzdöttek.
Az esemény a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Temes Megyei RMDSZ, a Várbástya Egyesület és Magyarország Temesvári Tiszteletbeli Konzulátusa közös szervezésében és támogatásával valósult meg.
A rendezvény megnyitójában Horváth Hunor, a színház igazgatója tolmácsolta ünnepi gondolatait, majd Tamás Péter, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja méltatta az ünnep és az emlékezés jelentőségét. Molnár András parlamenti képviselő, a Temes Megyei RMDSZ elnöke mondott ünnepi beszédében hangsúlyozta: „Temesváron érdemes arra is emlékeznünk, hogy a budapesti történelmi események nem álltak meg a határon. Október végén a temesvári egyetemisták is összegyűltek, és szolidaritást vállaltak a magyarországi forradalommal. Követeléseiket letartóztatások, kihallgatások és súlyos börtönévek követték.
1956 tehát nem csupán Budapest története. A mi történetünk is. Hetven év nagy idő, de harminchét év is nagy idő. Ma nem hallunk fegyvereket a városainkban, és nem kell félnünk, ha anyanyelvünkön szólalunk meg. Ezt a szabadságot meg kell becsülnünk, mert sokan fizettek érte. Mégis, aki itt él a Bánságban, a szórványban, tudja, hogy a mi küzdelmünk ma is valódi, csak másként néz ki. Ma nem egy idegen hadsereggel nézünk szembe, hanem a csenddel!
Azzal, hogy fiataljaink elmennek, és nem jönnek vissza. Hogy egy-egy faluban már nincs, aki magyarul temessen vagy kereszteljen. A beolvadás nem zajos, nem rombol látványosan. Egyszerűen csak elvesz belőlünk napról napra egy keveset.
Bizonytalan időket élünk: háború dúl a szomszédságunkban, a világ ismét átrendeződik, válság válságot követ. 1956 viszont megtanított arra is, hogy ha nem vagyunk ott, ahol rólunk döntenek, akkor mások döntenek helyettünk, és nem feltétlenül a javunkra.(…)
1956 üzenete a mai világban is ugyanaz, mint hetven éve: segítség érkezhet, és hálásak vagyunk érte, de a döntő munkát nekünk kell elvégeznünk, itt, helyben, együtt, egymásért. A bánsági magyarság története a legjobb bizonyíték arra, hogy ez lehetséges.
Voltak évek, amikor sokan azt hitték, hogy a magyar szó itt elhallgat. Mi mégis itt vagyunk. Azért, mert mindig akadt tanító, aki nem adta fel az osztályát, pap, aki magyarul prédikált, színész, aki magyarul játszott és szülő, aki esténként magyarul mesélt a gyerekének. A megmaradás soha nem egyetlen ember érdeme volt, hanem a sok csendes, kitartó emberé. Mert minden magyar iskolába íratott gyermek, minden magyar könyv, minden közösen eltöltött este és minden megtartott ünnep, mint ez a mai, egy-egy tégla abban a falban, amely megvéd minket az eltűnéstől.
1956 hősei nem tudhatták, hogy győzneke. Mégis kiálltak, mert tudták, hogy a hallgatás biztos vereség. Mi sem tudhatjuk, mit hoz a következő hetven év. De ha nem engedjük el egymás kezét, ha összetartunk, egymásra figyelünk, egymást segítjük és egymásért kiállunk, akkor igenis lesz magyar szó a Bánságban hetven év múlva is.
Ez a mi forradalmunk. Csendesebb, mint az akkori, de nem kevésbé fontos.
Hajtsunk hát fejet az 56-os hősök emléke előtt, és ígérjük meg nekik, hogy amit ők a szabadságért tettek, azt mi a megmaradásunkért tesszük meg: együtt, egymásra számítva.” – fogalmazta meg az ünnep mai időszerűségét Molnár András. Az ünnepi beszédeket követően igazán ünnepi, magas színvonalú előadásnak tapsolhatott a Nagyérdemű.
A Sorsát kezébe vette című előadás négy tételben idézte fel a diktatúra mindennapjait, a forradalom kitörését, leverését és a megtorlásokat, végül az emlékezés jelentőségét állítva középpontba. A színház alkotói korabeli rádiófelvételek, dokumentumok, személyes visszaemlékezések, versek és dalok segítségével elevenítették fel a hetven évvel ezelőtti eseményeket; a budapesti Műegyetem diákjai által 1956. október 22én elfogadott 16 pont felolvasása, a forradalom első napjairól fennmaradt beszámolók, valamint a november 4-i szovjet támadást és annak következményeit megörökítő szövegek is helyet kaptak a produkcióban.
A történelmi események egymásutánjának felidézése élményt jelenthetett annak, aki kevés előzetes tudással érkezett, a korszakot jól ismerő nézők számára pedig a válogatott szövegek megszólaltatásának módja és színpadi megjelenítése kínált másfajta megközelítést.
Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról és Márai Sándor Mennyből az angyal című költeménye által keretezett előadásban több évtized ismert magyar rock- és könnyűzenei dalai is helyet kaptak. A különböző korokból származó művek a dokumentumokkal és a személyes visszaemlékezésekkel együtt új összefüggésbe helyezték az eredetileg más alkalmakra, más történelmi helyzetekben született szövegeket.
Pál Petra zenei vezető izgalmas kórushangzással és hangszereléssel járult hozzá a dalok mai megszólaltatásához, munkáját Jancsó Előd és Kiss Attila színművészek segítették. Az előadást korabeli rádiós hangfelvételek, valamint fotó- és mozgóképmontázs egészítette ki.
Hetven éve a magyarországi forradalom Romániában is nagy visszhangot keltett, a kommunista hatalom súlyos megtorlásokkal válaszolt a rokonszenv megnyilvánulásaira és a politikai változásokat követelő mozgalmakra. Temesváron 1956. október 30án több mint kétezer egyetemista gyűlt össze, köztük román, magyar és német fiatalok, akik politikai és egyetemi reformokat, valamint a szovjet csapatok Romániából való kivonását követelték. A hatóságok már aznap tömeges letartóztatásokba kezdtek, másnap pedig erőszakot alkalmaztak a fogva tartott társaik szabadon bocsátását követelő diákokkal szemben is. A későbbi bírósági eljárások, börtönbüntetések és az egyetemekről való kizárások számos résztvevő életét, jövőjét törték derékba.
A Sorsát kezébe vette című előadásban Borbély B. Emília, Foltányi Edina, Jancsó Előd, Kiss Attila, Magyari Etelka, Molnos András Csaba, Pál Petra, Tar Erik és Vincze Erika működött közre. A produkció zenei vezetője Pál Petra, fénytervezője Duka Árpád, hangtervezője Miat Denis. A vetített kép-anyagot Dávid Helga állította össze, a vetítés technikai megvalósítása Bledea Ionel munkája.
Molnos András Csaba a bemutatót követően az előadásból kiemelt sorokkal foglalta össze az előadás létrehozásának célját: „Nem kellenek a nagy szavak és a mesterkélt pátosz. Elég, ha néha, mondjuk egy őszi estén, eszünkbe jut az a rengeteg névtelen fiatal, akik napokig tartották a frontot a hatalmas túlerővel szemben. Nem azért haltak meg, hogy szobrot kapjanak a téren. Egyszerűen csak azt akarták, hogy a gyerekeik és az unokáik – vagyis mi – egy jobb, szabadabb világban éljenek.”
(-)
