Amikor a város magyarul lélegzik
Vannak rendezvények, amelyekre az ember elmegy, és vannak, amelyekbe néhány napra szinte beköltözik. A Várbástya Egyesület és az együttműködő szervezetek, intézmények által szervezett Temesvári Magyar Napok inkább az utóbbiak közé tartozik. Ilyenkor nemcsak a színpadok környéke telik meg élettel: megtelnek a terek találkozásokkal, a sátrak illatokkal és ízekkel, a kézművesvásár színekkel, a koncerthelyszínek dallamokkal, a könyvbemutatók pedig gondolatokkal.
Van, aki egy koncert kedvéért érkezett Temesvárra, más a vásár portékái között válogatott, megint más egy jó falatért vagy egy magyaros ízű falatért, esetleg egy fóti kézműves sörért állt meg a Gasztrosétány valamelyik standjánál. A gyermekprogramok a legkisebbeket szólították meg, a nőszövetség által működtetett egészségsátor a testi/lelki jóllét jelentőségére figyelmeztetett, a kamarakoncertek – Cári Tibor és társainak előadása mindenek előtt! – csendesebb, bensőségesebb pillanatokat kínáltak, a könyvbemutatók és beszélgetések pedig arra adtak alkalmat, hogy a zene és a szórakozás mellett a gondolatnak is legyen helye.
Ez a Temesvári Magyar Napok egyik legnagyobb ereje: nem akar mindenáron egyetlen arcot mutatni. Hagyomány és kortárs kultúra, gasztronómia és kézművesség, gyermekzsivaj és komolyzene, könyv és koncert, találkozás és kikapcsolódás fér meg egymás mellett immár tizenegyedik alkalommal. S közben újra és újra kiderül, hogy egy közösség nemcsak ünnepein mutatkozik meg, hanem abban is, ahogyan együtt van.
A Temesvári Magyar Napok ezért nem egyszerűen programok egymásutánja. Inkább néhány nap, amikor Temesvár központi része megtelik magyar tartalommal, s amikor jó találkozni – egymással, a kultúrával, a hagyományokkal, és talán egy kicsit önmagunkkal is. (m.z.)
Nagyszerűen meg lehet szervezni egy fesztivált: van kezdete, vége, költségvetése, program füzete, fellépői. Végül mindig elpakolják a színpadot.
A Temesvári Magyar Napok viszont tizenegy év alatt úgy nőtt túl ezen a szinten, hogy évről évre ugyanazt a kérdést teszi fel, csak mindig egy kicsit másképpen: hogyan tud egy kisebbségi közösség jelen lenni egy nagyváros életében úgy, hogy ne csupán önmagára összpontosítson, hanem látható és érdekes része legyen a város egészének? Az idei Temesvári Magyar Napok több mint százhúsz programjának hangsúlyos része értékelhető válaszként a fenti kérdésre.
Ez már nem fesztiválszervezési, hanem közösségszervezési, stratégiai kérdés. Hiszen a szervezők – Várbástya Egyesület és számos együttműködő civil szervezet, oktatási- és művelődési intézmény – deklarált célja az, hogy a magyar kultúrát ne csak a magyar közösség, hanem a többségi lakosság és más nemzetiségek számára is megmutassák. Idén is beigazolódott a fenti célkitűzés létjogosultsága, ugyanis a magyar közöség mellett, nagy számban vettek részt a rendezvényeken a más nemzeti közösségek tagjai is. A rendezvénynek nagyon érdekes, elgondolkodtató ellentmondása is felszínre került ismét: a Bánságban hatványozottan szórványban van a magyar közösség, mégis megtalálja az erőforrást arra, hogy tömegrendezvénnyé tegye a Temesvári Magyar Napokat. Szórványlét – tömeges megmozdulás. Ezek után megállapítható, hogy a létszám nem az egyetlen mérce. A bánsági magyar kisebbségi nemzeti közösség erejét nem mérhető pusztán a lélekszámra alapozva. Azt is nézni kell, hogy mit képes létrehozni, mennyire tud intézményeket fenntartani, mennyire képes megszólítani a következő nemzedéket, és hogyan tud kapcsolatot teremteni a környezetével, hogyan tudja megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy a város magyarul (is) lélegezzen.
Ebben az értelemben a Magyar Napok sokkal többet mond el a temesvári magyarságról, mint egy népszámlálási adat.
Négy napig tartó forgatag
A Temesvári Magyar Napok rendezvénysorozat a román Nemzeti Színház nagytermében megtartott, teltházas nyitógálával vette kezdetét. A gála résztvevőit, vendégeket, világi és egyházi méltóságokat Tamás Péter tb. Konzul, a főszervező Várbástya Egyesület elnöke köszöntötte emlékeztetve a rendezvénysorozat eredeti és máig időszerű célkitűzésére: a magyar értékek megmutatása minden érdeklődő számára. A bánsági magyar közösség értékteremtő jelenlétét megmutatni, láthatóvá tenni Temesvár és a tájegység minden lakosa előtt. Mert, a tiszteletbeli konzult idézve: „nem csak a magyarságnak van szüksége a városra, hanem a város is gazdagodik a magyar közösség által”. Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának főkonzulja, rövid történelmi áttekintésben a város és lakóinak a szabadság mellett elköteleződött szellemiségét méltatta. ” Nem feledhetjük, hogy a kommunista diktatúra elleni küzdelem során 1956-ban a temesvári fiatalság szolidaritást vállalt a magyar forradalom célkitűzéseivel, hogy aztán 1989-ben az egész világnak példát mutasson az elnyomással szembeni bátor kiállásból. Számunkra Temesvár és a szabadság szorosan együtt járó fogalmak, a város és a szabadság közös története ugyanakkor alap rétegeiben következik az itt élő közösségek kultúrájából. Temesvár a német, a magyar, a román, a szerb, a szlovák, a bolgár és még sok más közösség és kultúra városa is, melyek sok évszázada élnek együtt a Béga partján, és jól megférnek egymás mellett” – mondta Grezsa Csaba főkonzul, majd elismerését fejezte ki a rendezvénysorozat szervezőinek. Sokévi hagyományt betartva Temesvár polgármestere, Dominic Fritz is köszöntötte a nyitógála résztvevőit és elimeréssel szólt a magyar rendezvénysorozatról, hangsúlyozva, hogy az igazi temesvári szellemű, híven tükrözi a város szellemiségét. Tisztségéről való kényszerű lemondásáról szólva, kiemelte, hogy aktív temesváriként továbbra is Temesvár szellemiségéért fog harcolni és szövetségese marad a magyar nemzeti közösségnek. A nyitógála ökumenikus istentisztelettel folytatódott, amelynek során Pál József Csaba temesvári megyés püspök, Bódis Ferenc református esperes, Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor és Ilkei Lóránd unitárius lelkipásztor Isten áldását kérte a Temesvári Magyar Napok rendezvényeire és annak minden résztvevőjére, valamint Isten segítségét a bánsági magyar szórványközösség megmaradásához. „(…) Bátorkodom kijelenteni, – fogalmazta meg nt. Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor – hogy a Temesvári Magyar Napok minden rendezvénye, a könyvbemutatóktól kezdve a borkóstolókig, minden baráti együttlét és évről évre várt találkozás, minden koncert és színházi előadás, minden vitafórum vagy kulturális esemény, de még a pityókáskenyér, székelygulyás vagy kürtöskalács is arra hivatott, hogy egy újabb esély legyen a megmaradásra.
A mai igék éppen erről szólnak: hogy Isten ad és teremt esély a megmaradásra, hogy képes újjáépíteni a romba dőlt városokat, de képes újjá teremteni a romba dőlt életeket is.” – adott hangot bizakodásának a lelkipásztor.
Az est további részében szervezők jóvoltából kicsik és nagyok egyaránt örülhettek a méltán közkedvelt előadó, Halász Judit Csiribiri című, generációkat összekötő koncertjének, amely egyszerre bizonyult nosztalgiaébresztőnek és bizonyítéknak arra, hogy hogy nincs lehetetlen, sohasem szabad feladni, a mesebeli csodák igenis megtörténhetnek!
A következő napok alatt magyarrá alakult át Temesvár főtere és a szomszédos terek is. Egymást követték a kisebb nagyobb rendezvények, a sokezer résztvevő kedvére választhatott a Techesvár fiatalos zenei kínálata, az egészségsátor gyakorlatai, a Játszóház kézműves műhelyei, a koncertek, hagyományápolók produkciói, nagyszínpadi koncertek vagy a Gasztrosétány finomságai közül. Számos rendezvényen magunk is részt vettünk és legjobb tudásunk szerint igyekszünk ízelítőt nyújtani főleg azok számára, akik nem vettek részt az idei Temesvári Magyar Napok rendezvényein.
Interkulturalitás vagy multikulturalitás?
A tartalmas, építő jellegű beszélgetések sorát a temesvári Projektközpont rendezvénytermében megtartott beszélgetés nyitotta meg. Amint az ismert, Temesváron nemrég közvitára bocsátották a város multi- és interkulturális stratégiáját. A Temesvári Magyar Napok keretében fórumot szerveztek az interkulturalitás és a multikulturalitás fogalmai közötti különbségekről, valamint ezek gyakorlati jelentőségéről a városi együttélésben. Szó esett a többség és kisebbségek viszonyáról, és arról, hogy milyen stratégiát érdemes követnie a városnak a sokszínűség megőrzése érdekében. A beszélgetésben részt vett Călin Rus, az Interkulturális Intézet igazgatója, dr. Erdei Ildikó, a Temes megyei magyar Civil Tanács elnöke, Iuliana Galeș, a Doszitej Obradovics líceum tanára és Toró Tibor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense. Sajnos a beszélgetés végére elfogyott az idő és nem volt lehetőség a közönség soraiból megfogalmazódott számos kérdésre válaszolni, de mindenképpen pozitívan értékelhető, hogy elindult ebben az irányban a közös tanácskozás.
Érdekes találkozók keretében ismerhették meg a résztvevők az RMDSZ két vezető politikusát: Turos Lóránd szenátor, szenátusi frakcióvezetővel a romániai parlament felsőházában megvalósítható érdekképviselet sikereiről, buktatóiról és kompromisszumairól értesülhettek első kézből. Markó Attila képviselővel pedig rengeteg kérdést felvető, nemrég megjelent könyve kapcsán beszélgettek a találkozó résztvevői. A 101 hónap című kötet egy politikus személyes története, ugyanakkor kordokumentum is arról, hogyan működik az igazságszolgáltatás akkor, amikor a restitúció és a kisebbségi vagyonvisszaszolgáltatás politikai üggyé válik.
Kultúrpéntek és Kulturális Körhinta
A Jenő herceg téren pénteken 11-től délután 1-ig óriási körben elrendezett asztaloknál ülve várták a licis diákok az V-VIII. osztályos, gimis társaikat.
És hogy miként is készültek erre a licis diákok és szervezők? Erről Moldoveanu Melindával váltottam pár szót. Kérdésemre elmondta, hogy a körhinta már hagyományos rendezvénynek számít – bő tíz évvel ezelőtt még nyelvi játékokról volt szó. Azóta ez csak még tarkább lett és jelentkezőkben sincs hiány. A fő szervező a Bartók Béla Alapítvány, de például a Várbástya Egyesület is sokat segített. A kínálat nagy volt, mintegy 45 műhely volt, mindegyikben legalább két licis diákkal. A játékokat szervező licisek, és a gimnáziumi osztályokból érkező diákok is nagyon lelkesek voltak. Műhelyekből kifejezetten túljelentkezés volt idén (is). Sokféle játékkal, kérdésekkel, feladatokkal készültek arra, hogy két órán át szórakozva tanulhassanak, játszhassanak a kisebbek. Voltak egészen hagyományos játékok, mint az „akasztófa” vagy egy olyan játék, ahol egy állatképet kellett homlokukra ragasztani a diákoknak, majd a velük szemben levő társuknak feltett kérdésekkel ki kellett találni, hogy milyen állatról van szó. És persze voltak modernek is, ahol a kérdések megválaszolásához laptop állt rendelkezésre. És voltak kizárólag szórakoztató célúak is – például lehetett rulettezni vagy kártyázni. Egy másik asztalnál pedig dobókockadobás alapján mindenféle tornamutatványokat csinálhattak a résztvevők.
Kultúrpéntek: Flashmob a Hunyadi-vashídnál
Fotó: Tamássy Zsolt
És ha a színes kavalkádból ez nem lett volna elég – kb. félidőben megérkeztek a Kultúrpéntek idei kiadásának résztvevői is. A Kultúrpéntek szervezője idén Kedves Emőke színházi rendező volt. Jól felismerhetőek voltak sárga sapkájukról, akik Temesvár mellett Ótelekről és Lugosról érkeztek (lesz még ennek két kiadása is – aradi és szegedi testvérosztályok számára). Számukra előbb a Hunyadi-vashídnál egy flashmob, majd játékos formában tanulhattak az ökológiai lábnyomukról. Kirakták a nap jeligéjét is: „A vízlábnyomod nagyobb, mint hinnéd” – ezt Tamássy Zsolt filmes szakember drónról lefotózta. A hídtól aztán gyalog sétáltak tovább, egyenesen a körhintához, ahol a többi gimis diákkal elvegyülve játszhattak.
Téglásy Sándor
Koncertek ideje
Hagyományos módon számos koncertre is sor került a magyar napok négy napja alatt. Ezúttal részletesebben Térségünk egyik legfiatalabb együttesét mutatja be Téglásy Sándor.
A nagyszínpadon szerepelt a TENK
Vasárnap délután a Bartók Líceum hatodikos és hetedikes diákjaiból álló TENK zenekar is bemutatkozott az Opera téri nagyszínpadon. Nagy volt az érdeklődés: a nézőtér valamennyi ülőhelye megtelt. Zabos Krisztina énekét három hangszer kísérte: Fülöp Norbi gitáron, Gál Tamás dobon, Fülöp Evelin pedig szintetizátoron játszott. A hangszerek tele voltak élettel, a zeneszámok pedig változatosak voltak: a pergős, gyors ritmusú rocktól a melankolikusabb dallamokig sokféle zenei világot mutattak be. Az ifjú énekes előadásmódja is figyelemre méltó volt: jól érthetően, karakteres intonációval és nagy átéléssel adta elő a dalokat. A koncert végén röviden beszélgettünk a csapat énekesével, Zabos Krisztinával.
Téglásy Sándor (TS): Először is gratulálok a sikeres fellépésetekhez. Úgy láttam, hogy a közönség nagyon szerette, amit énekeltetek. Hányadik fellépésetek ez?
Zabos Krisztina (ZK): Azt hiszem, a negyedik.
TS: Mind Temesváron volt?
ZK: Igen, mindegyik.
TS: Láttam, hogy nagyon otthonosan mozogtatok a színpadon. Hogyan készültetek fel?
ZK: A Magyar Ház aljában van egy próbaterem. Ott szoktunk zenélni, Szabó Zsolt irányításával.
TS: És mióta létezik a csapat?
ZK: Már több mint egy éve.
TS: Az éneklést is ő tanítja neked?
ZK: Ő a hangszerekre tanít, és a csapat formálódását segíti. Az énekléshez külön órára járok.
TS: Elmondanád az olvasóknak, hogy milyen dalokat énekeltetek?
Énekeltük az Óceánt, a Megnyertél mindent, az Akik élnek és a Horizont szélén című dalokat az Esti Kornéltól, valamint a Blahalouisiana Sokat bír című dalát.
TS: Elhangzott a színpadon egy saját dalotok is. Azt ki írta?
ZK: Együtt írtuk a szöveget és a dallamot. Az előadott dalokat is közösen szoktuk kiválasztani – ha valaki hall valami jó zenét, akkor megbeszéljük, és megszavazzuk.
TS: Köszönöm a beszélgetést, és további sok sikert kívánok.
ZK: Mi is köszönjük szépen.
A Sonivius Vappae régizenei együttes többször is fellépett. A Stoned – The Rolling Stones tribute zenekar a hetvenes évek hangulatát idézte meg. A nagyszínpadon lépett fel a temesvári fiatalokból álló 8LM együttes is, amely a megszokottól új hangzású számokat mutatott be. Méltán aratott osztatlan sikert a Bagossy Brothres Company, illetve a magyar napok lezárásaként a közkedvelt Neoton Família együttes teremtett fergeteges hangulatot Temesvár főterén.
Csáó: temesvári létkérdések a Bartók Diákszínpad előadásában
Érdemes Temesváron élni? Ezzel a kérdéssel fogadták a nézőket a színészek már az előadás előtt: a válaszokat egy kis papírlapra kellett felírni, és egy dobozba tenni.
Teltház volt. A játék beszívta a nézőket – és nem csupán az erősen irányított, hol fehér, hol kék, hol pirosas tónusú fények miatt. Ezek segítették, hogy a nézők a lényegre koncentráljanak, és könnyen továbblépjenek a következő jelenethez. A díszlet amúgy egyszerű volt: tíz fémlábú, kerek ülőkéjű IKEA-szék, visszatérő elemként egy nagybőgő, az egyik jelenetben pedig néhány strandos kellék.
A darab egy „fejlődésdráma” volt, amelynek középpontjában a már említett kérdés állt. A nyitójelenetben tíz diák mutatkozott be: elmondták a nevüket, születési évüket és egy-egy mondatot önmagukról. Egyformák voltak – egyetlen évjárat szülöttei –, de mégis különbözőek. Így a darab bármelyikükről is szólhatott volna…
A bemutatkozás után egyfajta temesvári idegenvezetés következett, ahol a hangsúly a magyar közösség demográfiai változásán és a városlakók nyelvi sokszínűségén volt. Ebből aztán az előadás során allegorikus magasságokba emelkedett a nagybőgő és Ádám, a fiúk egyike, aki tudott rajta játszani. A nagybőgő hangja nem túl jellegzetes, zenélni bárhol lehet, de feltűnik, ha hiányzik, és nélküle eltűnik az összhang.
A fiú először felvetette, majd a színdarab egyik mellékszálában el is játszotta, hogy akár máskor és máshol is születhetett volna. Aztán a darab visszatért a múltba, és megismerhettük Ádám élettörténetét egészen a színdarab elején látott jelenetig.
Nem akarom itt elmondani az összes fordulatot – csak annyit mondok, hogy a nagy életeseményekről van szó: születés, óvoda, első szerelem, identitáskeresés, a szülőkhöz való viszony. Szóval drámából nincs hiány. Minden drámai fordulat mellett érdemes azonban elidőzni, sőt ehhez az előadás ritmusa is megadja a teret és a szükséges szüneteket. A nézők érzelmi bevonása is jól ment, hisz van humor, feszültség és izgalom egyaránt.
A darab végén a kitöltött papírlapokat kiértékelték és ennek alapján dőlt el Ádám sorsa: vajon maradjon-e Temesváron, vagy utazzon el a távoli nagyvilágba. Hogy egy fiatal máshol kezdi-e el az egyetemet, sok mindenre hatással lehet. A döntés nem könnyű.
Elgondolkodtató, művészileg is igényes darabot állított színpadra a Molnos András Csaba és Jancsó Előd által vezetett társulat, technikai segítőikkel együtt. Egzisztenciális kérdéseket vetettek fel, a rendezés és a játék pedig elérte, hogy a nézők óhatatlanul saját válaszaikat keressék. A végén talán már nem is az volt a kérdés, hogy érdemes-e Temesváron élni, hanem az, hogy mit jelent számunkra itt élni.
A Csáó című darab következő előadására október 7-én fog sor kerülni – szintén a Csiky Gergely Színház nagytermében. A helyfoglalásra október 1-én 18 órától lesz lehetőség a https://diakszinpad.bartok.ro/helyfoglalas/ oldalon.
(t.s.)
A péntek délután és este a néptáncról szólt
Temesváron a néptáncmozgalom már több évtizedes múltra nyúlik vissza, két legfőbb letéteményese pedig az Eszterlánc és a Bokréta egyesület, vezetőik Tamássy Emese és Szabó Ferenc tanítók. A kommunizmus bukását követően magyarországi segítségre volt szükség a hagyományőrzés ezen fajtájának újra honosításához városunkban. A városi táncmozgalom életerejét bizonyítja, hogy állandó, sőt mondhatni díszhelyet szerzett magának a közösségben és a Temesvári Magyar Napokon is. Akárcsak az előző években, idén is mintegy másfél órán át gyönyörködhettek a nézők a sokszínű előadásban.
A néptáncosok sorát a Bokréta családjához tartozó két csoport citeraelőadása nyitotta meg. Előbb a fiatalabb tehetségekből álló Búzavirág, majd a nagyobbakat tömörítő Vadrózsák adták elő énekhanggal kísért népdalcsokrukat. Különösen érdekes volt, ahogy a nagyobbak a különböző énekeknek egy-egy versszakát, folyamatos dalfüzérré fűzték össze.
Ezt követően korosztály szerint, felváltva léptek színpadra a Bokréta és az Eszterlánc csoportjai. A Bokréta részéről a Morzsa Bokréta, a Kisbokréta és a Bokréta csoportok mezőföldi, kalocsai és kalotaszegi táncokat mutattak be, míg az Eszterlánc legkisebbeitől, az Aprókáktól a középső Ezüstpatkókon át a Lármatüzekig moldvai, somogyi és magyarpalatkai táncokat láthattunk.
A pénteki műsorban az Eszterlánc-családból kettővel több tánccsoport lépett színpadra, mint a Bokrétából. Az előbb említett szakasz után a hat-nyolcadikos diákok Dobbantó nevű csapata tyukodi táncokat adott elő. A legnagyobbakból álló Eszterlánc pedig pergős, mélyen átélt szászcsávási cigánytánccal örvendeztette meg a közönséget. Igazán méltó lezárása volt ez a táncgálának!
Bár a színpadon csak a táncosok és zenészek jelentek meg, az előadást konferáló Kiss Attila színművész külön megemlékezett a táncosokat felkészítő tánctanárokról, csoportvezetőkről és a szülőkről is. Támogatásuk elengedhetetlen ahhoz, hogy évről évre tovább erősödjön a néptáncmozgalom Temesváron.
A Bekecs Táncegyüttes következett
A városi magyar néptánccsoportok fellépése során a nagy múltú Bekecs Zenekara szolgáltatta az élőzenét, ezzel is tovább emelve az amúgy is kiváló temesvári táncosok előadásának értékét. Ezt követően hosszú szünet következett, majd 8 órakor a nyárádszeredai professzionális együttes Táncolva öröklődik című előadása kezdődött. Az előadás a Kárpát-medencében tett zenei és táncos barangolás volt, amelynek során különböző tájegységek jellegzetes népi ének- és tánckincsét vonultatták fel a Bekecs táncosai. A Farkas Ágnes és Farkas Tamás koreográfusok által összeállított előadásban ezúttal Dél-Alföld, Felcsík, Gyergyó, Szatmár, Méhkerék, Szilágyság, Sóvidék és Kalotaszeg táncaiból alkotott jelenetek elevenedtek meg a színpadon. Külön dicséretet érdemel az énekeket előadó két művész. Az előadás túlnyomó részében a zenekar mellett állva énekelték az egyes tájak jellegzetes, ismert népdalait, közben pedig újra meg újra részt vettek a táncban is.
A Bokréta és az Eszterlánc nemcsak előadásokat készít, hanem közösséget is épít. A tánc esetében ez azt is jelenti, hogy táncházat szerveznek, amelyre a szülőket minden alkalommal meghívják, hogy ők is bekapcsolódjanak. Az idei Temesvári Magyar Napokon erre idén is patinás helyszínt találtak: a Lloyd étterem nagytermét. Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a magyar néptánc idén is megkapta az őt megillető kiemelt helyet – méltán, hiszen jelentőségét alig lehet túlbecsülni a temesvári magyar közösség összetartozásának megőrzésében és erősítésében.
Téglásy Sándor
OTTHONUNK A MAGYAR HÁZ
Az idei Temesvári Magyar Napok legbeszédesebb újdonsága a Magyar Ház beépülése a Magyar Napok forgatagába. Amíg a Magyar Napok négy napra elfoglalja a város köztereit, a Magyar Ház hosszú távra teremt otthont a magyar közösségnek, ugyanakkor egyre vonzóbbá válik Temesvár más nemzeti közösségei számára is. A Temesvári Magyar Napok a láthatóságot (is) szolgálják. A Magyar Ház az otthonosságot biztosítja.
A fesztivál üzeni mindenkinek: itt vagyunk. A Magyar Ház pedig azt, hogy: itt maradunk.
A fenti gondolat jegyében, a Temesvári Magyar Napok rendezvénysorozat számos eseményére került sor a Magyar Házban: asztalitenisz bajnokságtól, játékestig, könyvbemutatókig, több érdekes előadásig, közöttük kettő is a Mohácsi csatával foglalkozott, az esemény félévezredes évfordulója alkalmából. De volt fényképezőgép kiállítás, Tasi József – Tajó egyéni tárlatának megnyitója. A tárlatot október 30.-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Magyar Ház földszintjén levő kiállító teremben. Több bor- és csokoládékóstoló egészítette ki a rendezvények sorát. (m.z.)
A szép bűvöletében. Tasi József – TAJÓ kiállítása
TARTALOM címmel nyílt kiállítás a Magyar Ház földszinti kiállítótermében, melynek keretében Tasi József – TAJÓ utóbbi években készült kompozícióit csodálhatja meg a szemlélő. Mert TAJÓ alkotásainak az a jellegzetessége, hogy elgondolkoztatnak, az alkotásokat megtekintő fokozatosan derítheti fel az üzeneteket és tárja ki a művész belső terei felé nyíló képzeletbeli ajtót. Első pillantásra legtöbbször titokzatosak, megfejthetetleneknek tűnnek a leghétköznapibb anyagokból készült munkák – látható, hogy az alkotóművész tágítani kívánja a kereteket, határokat, úgy, hogy a felhasznált anyagokat, formákat új jelentésekkel ruházza fel. A művésszel Szekernyés János hely- és kultúrtörténész beszélgetett és sikerült a közönség elé tárni TAJÓ sokrétű alkotói személyiségét. A tárlat október 30.-ig tekinthető meg a Magyar Házban.
Magyarok a Polinál
Beszélgetés Dembrovszky Imrével
Szombat délután a Magyar Ház képzőtermében rendhagyó kerekasztalbeszélgetésre került sor, amelynek témája az volt, hogy milyen szerepet játszottak a magyarok a Poli Timișoara labdarúgócsapat történetében, játékosként vagy edzőként. Stefan Both moderátor Bálint Levente újságírót és Dembrovszky Imre labdarúgó-edzőt hívta meg. Meghívást kapott Huszti András, a Poli magyarországi származású jelenlegi játékosa is, ő azonban sajnos nem tudott eljönni.
A játékosok közül Dembrovszky Imre (románul Emeric Dembrovschi) képviseltette magát, aki később edzője is volt a csapatnak. Tagja volt a román válogatottnak is – a beszélgetésen elhangzottak szerint összesen 29-szer öltötte magára országának mezét. A moderátor első kérdésére, vagyis arra, hogy mióta tud jól románul, Dembrovszky Imre elmondta, hogy Máramaros megyében, Hosszúmezőn született és élete első 19 évében alig tudott románul, hisz szülőfalujában a magyarság jelentős többségben volt. A román nyelvet csak ezután, a katonai szolgálat évei alatt, illetve a szakiskolában sajátította el. Labdarúgó-teljesítménye miatt a tanárok többsége elnézőbb volt vele. Végül 1974-ben érkezett Temesvárra. Bár ekkor a magyarok száma magas volt, a klubnál nem nagyon voltak magyarok, a titkárnőt leszámítva. Játékos-pályafutására visszaemlékezve csupán Báthorit, Katonát és Kovácsot említette magyar játékosként. Jóval később, amikor edzőként visszatért, ismét volt néhány magyar csapattag. A ’90-es években két magyarországi játékost is szerződtetett a csapat: Simek Pétert és Borbély Balázst (utóbbi jelenleg a Fradi vezetőedzője). Igaz, sérülések miatt egyikük sem maradt sokáig Temesváron.
A moderátor Bálint Levente sportújságíróval együtt a legendás pillanatok felidézésére is felkérte Dembrovszky Imrét. Ezekből volt nem is kevés. Itt most csak egyet ragadnék ki: az 1970-es világbajnokságon kiemelkedően szereplő válogatottban betöltött szerepét. A románok kijutottak a mexikói világbajnokságra és ebben neki is fontos szerepe volt: az 1970-es vb-selejtezőn, Görögország ellen 1–1-es mérkőzésen gólt szerzett. Mexikóban az angol-csehszlovák-brazil-román csoportban ugyan nem jutott tovább, viszont Dembrovszky gólt szerzett a korábbi világbajnok brazil csapat elleni mérkőzésen (az eredmény 3-2 végül lett a brazilok javára). Ennek a román válogatottnak az edzője a későbbi Ajax-edző, Kovács István volt, a keretben pedig volt még egy magyar: Szatmári (Sătmăreanu) Lajos. A beszélgetésen elhangzottak szerint Dembrovszky összesen kilenc gólt szerzett a román válogatottban.
Sikerei legjavát azonban a román bajnokságban aratta. 1967 és 1981 között 386 román élvonalbeli bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 108 gólt szerzett. Csapatszinten ez leginkább a Politechnica Timișoara eredményeiben látszott meg. 1977-78-ban a román bajnokságban harmadik helyezést értek el, 1980-ban pedig román kupagyőztes lett csapatával.
Edzősége idejére is esik egyik bravúr. Bár 1983–1985 között már volt a Poli edzője, nagy sikere az 1994–95-ös idényhez fűződik. A Poli az ő irányításával az akkori másodosztályban, vagyis a Divizia B-ben gyönyörű támadójátékot vitt véghez és 75-20-as gólkülönbséggel osztálya első helyezettként visszajutott a legmagasabb osztályba (Divizia A).
És ha már sikerekről van szó, akkor nem lehet szó nélkül hagyni: Dembrovszky arról is mesélt, hogy szülőfalujában egykor szobrot állítottak neki, ami viszont már tönkrement, mert fából készült. Viszont egykori csapata a mai napig gondol rá: a tervek szerint az új Poli-stadionban az egyik szektort róla fogják elnevezni. A beszélgetés végén egy kis idő jutott még arra is, hogy vajon a jelenleg a Liga 2-ben játszó csapatnak mekkora esélye lehet az élcsoportba, vagyis a SuperLigába való visszajutásra. Bár Dembrovszky úrnak kétségei vannak ezzel kapcsolatban, Bálint Levente, illetve a jelenlevő nézők többsége erősen bízik benne. Többek között azért, mert a csapat az utóbbi időben jelentős pénzügyi támogatást kapott, így drágább játékosokat is tudott szerződtetni.
Téglásy Sándor
Mohács 500
Ötszáz év távlatából világít rá a magyar történelem egyik legismertebb sorsfordító eseményére Dr. Szabó Pál történész, aki a mohácsi csata előzményeit, körülményeit és következményeit idézi fel hiteles és átfogó kutatásokra alapozódó előadásában, kitérve II. Lajos király halálára és az eseményhez kapcsolódó történeti emlékezetre is. Az előadó kitért a magyar királyság oszmán-politikájának számos elemére, arra, hogy a korabeli nyugati hatalmak hibásan mérték fel az erőviszonyokat és figyelmen kívül hagyták a török hadvezetés által alkalmazott taktikai cselt. Történelem, források és hagyomány találkozása a temesvári Magyar Házban a csata 500. évfordulóján. A témához kapcsolódva Baksa József hódmezővásárhelyi közíró, kutató a „több is veszett Mohácsnál” szólásunk eredetére és változataira derít fényt érdekes előadásában. Az előadó kifejtette, hogy az 1867-es kiegyezésig leggyakrabban a „túl sok veszett Mohácsnál” szófordulat tartotta magát, 1841-ben Széchenyi Istvánnak tulajdonítják a „minden elveszett már Mohácsnál” kijelentést, végül 1856-ban Arany János fogalmazta meg a szólás mai formáját: „Ej no! Több is veszett Mohácsnál!” az Elesett a Rigó lovam patkója című művében. Nem kizárt, hogy Arany is egy Gaál József által 1844-ben írt A vén sas című bohózatának egyik sorát vette és alakította át az ismert formára.
Amint a fenti beszámolókból is olvasható a Temesvári Magyar Napok négy napja alatt nem egyszerűen programok költöztek a város köztereire. Egy közösség mutatta meg magát: múltjával, jelenével, ízlésével, emlékeivel és – talán mindenekelőtt – a jövőbe vetett bizalmával.
Makkai Zoltán
