A szociáldemokrata párt újból történelmet írt: megbuktatott egy kormányt anélkül, hogy világos lett volna a cél: miért teszi/tette. Persze, buktatni nem olyan egyszerű, mert ha nem akar a kormányválságot kirobbantó párt hatalmas politikai veszteséggel kimászni a bukta utáni helyzetből, akkor mutatnia kell valamilyen kiutat. Jeleznie kell, merre van az előre.
Aki figyelte a szavazás utáni szocdemes nyilatkozatokat, minden bizonnyal észrevette, hogy a megszólalók nem kiabáltak kígyót-békát senkire: sem a volt koalíciós partnerekre, sem a tegnapig ellenzékre (AUR és társai). Besöpörték a győzelmet („ugye, igazunk volt?!”, „de mennyire igazunk!”) és megy tovább az üres mese. Hogy meglátjuk… Majd az államfő tárgyalni hívja a pártokat… Hogy marad a pro-európai vonal… A hangvétel azt sugallja: nincs nagy baj! Tessék megnézni a lej/euró árfolyamot, mit mutat? Hogy hatalmas a baj. Így árazza be a piac azt a politikai libikókát, amire a PSD felültette a parlamenti pártokat.
Mert mi van? Illetve mi nincs? Mi változott, ha az AUR továbbra is kívül marad minden kormányzati megállapodáson? Szinte semmi. Üljenek vissza a korábbi koalíciós pártok ahhoz a bizonyos tárgyalóasztalhoz, és keressenek – na mit is? Más koalíciós konfiguráció nem lehetséges, ha az AUR-t kihagyják. Más program? Nem hiszem, hogy a mai helyzetben, amikor az ország adóssága az egekben, amikor a hitelek szinte megfizethetetlenek, amikor az európai pénzek megszerzése (közel 30 milliárd euró hazahozatala) forog kockán, akkor teljesen új programot lehet előkapni a politikai tarisznyából. Mert ezeket a szorongató kihívásokat nem lehet félreseperni, ezekkel számolni kell. Legyen több szociális juttatás? Legyen, persze, de miből? Ne kerüljenek utcára közhivatalnokok? Ne kerüljenek, de honnan a pénz a fizetésekre… És így tovább.
Akárhonnan nézem, mindenhol Ilie Bolojan személye bukkan elő. Nekem semmi bajom nincs azzal az emberrel, aki nevén nevezte a bajt, és megpróbált tenni valamit, rendezni a pénzügyi káoszt. Szóval az ő felelőssé tétele a helyzetért abszolút igazságtalan. És most, hogy a PSD irányításával bukott meg a kormány, ki viszi el a balhét? Mintha ezt szokás kérdezni hasonló helyzetekben.
Ha a megbuktatott pártok visszaülnek ugyanazon felállásban a tárgyalóasztalhoz, és összeáll egy „új” kormány, egyetlen dologban lehetünk biztosak: az új kormányt már nem Bolojan fogja vezetni. Ha ő maradna kormányfő, akkor a PSD volna a legnagyobb vesztese a győztes bizalmatlansági indítványnak. A PSD egyetlen lehetősége, ha a nagyvilág felé felmutatja a „bűnöst”, aki miatt a kormánybuktatás bekövetkezett. Ez pedig csak Bolojan lehet. Nem számít, hogy igaza volt Bolojannak, vagy nem. Nem számít, hogy hasonló helyzetben senki másnak nem lett volna igazi mozgástere. Csak az számít: egy párt, amelyik mindig könyékig turkált közpénzekben, az a párt, amely válságot eddig meg nem oldott – és volt belőle néhány – szóval csak az számít, hogy ez a nadrágszíjmeghúzó politika, amely ellen ágált a PSD, köthető legyen egy személyhez – és azt ki kell tessékelni a Victoria palotából.
Mert arra ne tessék számítani, hogy bárki kezébe kerüljön az a bizonyos kormányrúd, holnaptól lesz pénz, amennyi csak kell, az euró szépen visszacsúszik az 5 lejes árfolyamhoz, hogy a nyugdíjasok több pénzt fognak kapni. Nem lesz honnan. Bolojan hibája, hogy ezt kimondta. Nem mismásolt, nem sumákolt, nem ígérgetett. Kimondta. S a kormánypártok vagy elismerték, mondjuk: hallgatólagosan, hogy igaza van, s akkor vége a külön pénzeknek, vagy tiltakoztak és belső ellenzékként viselkedtek. De ez az ellenzékiség tiszta színjáték volt, mert miként a parlamenti buktatással, korábban sem jöttek semmilyen pozitív képpel, kézzelfogható javaslattal.
Kialakult egy helyzet, amely afelé halad, hogy egyetlen személyre tolja a kormány megbukásának a felelősségét. Ennek a koalíciónak eddig két pártját idéztem meg, a szocdemeket és a liberálisokat. De van ott még másik két párt, a civil hátterű USR és az RMDSZ. Egyik helyében sem szeretnék lenni az előttük álló koalíciós tárgyalásokon. Mert akár ott lesz a tárgyalóasztalnál Bolojan, akár nem – a személye jelen lesz. Hiszen az, amit képviselt, aminek a megoldására törekedett, az itt van. Semmi nem javult, semmi nem változott. Benne vagyunk a bajban nyakig.
A PSD és vezére nem mond semmit, blablázik.
Az USR és az RMDSZ hallgat.
A PNL keresi önmagát ebben a kavargásban.
Halkan kérdem: ki gondol a polgárra, az egyszerű emberre?
Bodó Barna
