Kormányalakítási tárgyalások. Úgymond. Azt mondják, egyesek talán el is hiszik, hogy ami a román parlamenti pártok házatáján jelenleg történik, az valamilyen kormány létrehozását szolgálja.
Mi történik a pártszékházakban és az államfői palotában? Találkoznak egyesek és kettesek, majd nyilatkoznak – és nem mondanak semmit. Mert nincs miről beszámolni. A helyzetet több szempontból le lehet írni, nézzük az eredményt, merre mozdultak el a (párt)vélemények. Semerre, teljes patthelyzet, a legtöbb politikus menekül a sajtó elől.
A legfontosabb játékos most (is) a szociáldemokrata párt, a PSD. Legfontosabb, mert a válsághelyzet kiváltójaként az ő felelőssége a legnagyobb. Ezt ők is tudják – most már. De a bizalmatlansági indítvány beadása előtt mintha nem tudták volna. Mert mire számítottak? Hogy a liberális párt felső köreiben meglévő véleménykülönbségek a kormánykoalíciót illetően a kormány megbuktatása után felerősödnek, és Bolojan elszigetelődik. Bolojan merev, látjuk, hogy a kormányprogram Bolojan – és a miniszterek többsége számára – valóban meghatározó volt, nem engedtek a nyomásnak. A PSD viszont egy korábbi gyakorlatot kívánt tovább vinni, amikor az állam fejőstehén szerepét játszotta, s akik hozzáfértek, „kiszolgálták” magukat. Vettek, vittek. Csoda-e, ha túl drága a román államháztartás, túl sok pénz folyik el? Látta ezt Bolojan és csapata, célnak tekintették az államapparátus elfogadható szintre való lefaragását, hiszen a nemzeti össztermék közel 10%-át viszik el a közszektor fizetései. Csakhogy a választások idején jól teljesítő helyi vezérek – a román kifejezéssel baron local, magyar megfelelője nincs, talán: helyi kiskirály(?) – jól fizető állás mellett az állami megrendelésekből-szerződésekből is busás hasznot húzn(t)ak, szóval a közszolgálati igyekezet esetükben a (z elvárható) magánhaszon nagyságával arányos. Bolojan okán veszélybe került a „jól kialakult” rendszer, ne tessék csodálkozni, hogy a PSD apparátus 97,3%-os többséggel kívánta-követelte a bukását.
A PSD politikájának meghatározó része a klientúra-építés, elutasította a Bolojan által képviselt irányvonalat. Ez eddig érthető. Az viszont már nehezen fogadható el, hogy az utóbbi 36 év politikai sikerszereplője ennyire rosszul mérje fel Bolojannak a kormánybukta utáni esélyeit. Bolojan a koalíció érdekében korábban visszafogta magát, most rendre nyilatkozik, kitereget ilyen meg olyan ügyeket. És érvel – a népszerűsége látványosan növekszik és a pártban is megerősödött a pozíciója. Tehát nincs törés, a PSD nem tud magához rántani egy Bolojan-mentes (maradék) liberális pártot. Ugyanis nem bomlott részeire, köszöni, jól van.
Az új helyzetben a liberálisok pártja, a PNL is feszíti a húrt – és most már teheti, mert az ország reformérdekeit nem ő rúgta fel, csak folytatja a PSD által elkezdett folyamatot – amíg ki nem derül: a PSD az EU-nak is tetsző kormánykoalíciót nem képes összehozni. És ez is fontos, mert kelle(né)nek az EU-s pénzek. Vannak elképzelések, inkább mesék, ebből a technokrata kormány ötlete az, amelyről szólni érdemes. A megkerülhetetlen dilemma ott rejlik, hogy most nem egy kívülről jött (gazdasági-pénzügyi) válságot kell kezelni, hanem a krízis belső, politikai, egy helyzetértelmezést illetően a pártok között kialakult nézetkülönbség miatt jött létre. Vagyis nem az a kérdés, hogy egyik párt sem volna képes a helyzet kezelésére, hanem az, hogy most már nincs bizalom. A PNL csak akkor vállal közös kormányzati szerepet, ha a másik oldal hibája nemcsak világossá válik, hanem a PSD valamilyen módon be is ismeri a hibás lépés miatti felelősségét. Ha nem így tenne, utólag a PNL fizetné politikai értelemben a számlát. És miért tenné, ha a képlet egyszerű: a PNL törekedett a kormánykoalíció közös programjából fakadó feladatok végrehajtására, a PSD folyamatosan blokkolni igyekezett ezeket. S amikor a belső blokkolás nem volt szerinte elég sikeres, buktatta a kormányt.
Ez a helyzet eltart még egy darabig. Beszélhetnénk államfői, pártvezéri felelősségekről – mindezt annak jegyében, hogy a polgár szavazatával feladatot bízott egyikre is, másikra is.
– A megyei szervezetnél mi a helyzet?
De fogy az idő, látjuk, a (kül)gazdasági környezet főszereplői nem várnak arra, hogy Bukarestben a politikai felelőtlenségnek mikor lesz vége, a krízis mind hatalmasabb. És az Európai Unió sem fog arra várni, Bukarestben legyen kivel felelősen tárgyalni, hanem az óra ketyeg, a megkapandó pénzek mind távolabbra tolódnak el, lassan elérhetetlenek lesznek.
És közben, természetesen, mind nehezebbé válik a tervezett reformok végrehajtása, vagyis ránk, polgárokra mind nagyon nyomás fog nehezedni. Rosszabbul fogunk élni. Mert azt látjuk: pénz nincs, változtatni kell. Elsőként azoknak a pártoknak kell lépni, amelyek nem kívánnak kimaradni a politikai játszmából, a jövőben is meghatározó szereplők kívánnak maradni a bukaresti politikai színpadon. Mintha nem venné észre a PSD: a politikai túlélése forog kockán.
Bodó Barna
