Névadó mérnök-akadémikus

Temesvárott a villamos-szerelvények korábbi, felhagyott pihenőtelepének – amely éveken át elhagyottan romladozott, omladozott – egyik átidomított, felújított és átrendezett csarnokában alakították ki s nyitották meg a közszállítási múzeumot, amelyet a jeles mérnökről, vállalatvezetőről, feltalálóról, egyetemi tanárról, szaktudósról Cornel Miklosi (1887 – 1963) akadémikusról neveztek el, akit a Béga-parti városban tevékenykedett, dolgozott legkiválóbb kutatómérnökként tiszteltek s tartanak napjainkban is számon.

Arad-Hegyalján, Kovasinc községben jött a világra 1887. március 5-én a település román görögkeleti pópájának fiaként. Édesanyja is paplány volt. Középfokú tanulmányait az aradi főgimnáziumban végezte 1905ben. Az érettségi vizsga sikeres letétele után, habár humán szakra járt, a németországi Karlsruhe város Műszaki Főiskolájának elektrotechnikai karára iratkozott be. Tőről metszett nyelvtehetség volt: két klasszikus és 7 beszélt nyelvet ismert. Másodévtől felsőfokú tanulmányait, mivel a román nemzetiségű diákokat támogató Gojdu-ösztöndíjat kapott, a budapesti műegyetemen folytatta, ahol kitűnt szorgalmával, felfogóképességével, előmenetelével, felhalmozott tudásával. Oktatói, professzorai elismerték, sokra becsülték, pártfogolták. 1909-ben kitüntetéssel szerzett gépészmérnöki oklevelet. Professzorai javaslatára eminens növendékét a műegyetem gépészeti tanszékére tanársegédnek alkalmazta. A legendás Rejtő Sándor (1853–1928) professzor, “a magyar anyagtudomány és technológia kiemelkedő úttörője” asszisztense, majd közeli munkatársa lett. Önkéntesi éve leszolgálása alatt írta meg Meg-jegyzések a hajtószíjanyagok vizsgálatához című doktori disszertációját, amelyet 1912 májusában védett meg. 43 oldalas dolgozatát nyomtatásban is megjelentette. 1912-tól 1919-ig a Siemens Iparvállalat leopoldaui, majd budapesti villamoskábelgyárában mérnökként dolgozott. Magyarország fővárosában alapított családot. 1915-ben budapesti kereskedelmi iskola igazgatójának lányát, a zeneakadémiát végzett Heinrich Emíliát, akinek a nagyapja a MTA főtitkára volt, vette feleségül. A családi nyelv, természetesen, a magyar volt. Az ötvözetek képződéséről című habilitációs dolgozatát 1918-ban fejezte és mutatta be. Az Uránia különnyomataként értekezését nyomtatásban is kiadta. 1919ben előadó tanárrá léptették elő. Az I. világháború megpróbáltatásai, a forradalmak zaklatottsága, létbizonytalansága, a krónikus élelmiszer és fűtőanyag hiány arra késztették, hogy elhagyja Magyarország fővárosát s családjával együtt visszatérjen szülőföldjére. Kovasincen volt egy darabka földje, ami bizonyos fokú garanciát nyújtott arra, hogy nem fognak éhen halni. Nem volt könnyű a döntés: félbe kellett szakítani tudományos, kutatói tevékenységét, ki kellett szakadnia a nagyvárosi közegből, létformából, nem tudta, hogy Aradon és a Hegyalján mi várja. Felesége nem tudott románul. Más gondokkal, nehézségekkel is szembe kellett nézniük.

Aradra költözve Cornel Miklosi mérnökként a vasúti műhelyekben, a fűtőházban helyezkedett el. Munkahelyén igazából meg se melegedhetett, mert Romániába költözéséről, hazatértéről értesülve Stan Vidrighin mérnök, a Béga-parti város első román nemzetiségű polgármestere átcsábította Temesvárra, ahol 1920 márciusában ki is nevezte a Városi Villamosvállalat főmérnökévé.

A több évtizedes érdemdús szolgálat után, 1919ben nyugdíjba vonult Baader Henrik (1847–1928) helyébe a Temesvári Villamos Városi Vasút igazgatói székébe rövid időre Brieger József városi mérnök került, A közhivatalok romanizálása beindulásának, felerősödésének, általánossá válásának következtében Brieger Józsefet menesztették tisztségéből, Corneliu Miklosi főmérnököt léptették elő, nevezték ki a vállalat élére, majd amikor a szállítási egységet összevonták a villanyteleppel a budapesti műegyetem géptechnológia-tanszékének korábbi tanársegédje lett a közös üzem főnöke. Óraadó tanára lett egyúttal az 1920-ban megnyitott temesvári Politechnikai Intézetnek, amelyben aztán éveken át oktatott. 1925-től 1930-ig egykori professzora Rejtő Sándor ajánlására és inszisztálására a budapesti műegyetemen is tanított. Vállalva az ingázást, Magyarország fővárosában a Mechanikai technológia és ipari ötvözetek, valamint a Metallográfia szaktantárgyakat adta elő. Családnevét következetesen magyar k-val írta. Székely László műépítésszel emeletes villát terveztetett a Kunz-sornak az 1919 augusztus 3 sugárúton átnyúló végére, amely immár jóideje a nevét viseli. Két lányának – Liának és Flórának – köszönhetően a mutatós ház az 1930-as években az ifjúság kedvelt találkozási helyévé vált. Cornel Miklosi kikötötte, hogy a táncos összejöveteleken, a zsúrokon minden a Bánság fővárosában élő etnikum fiataljai kötelező módon jelen legyenek, együtt szórakozzanak, “szociálizálódjanak”. Az épületet államosították. Csak miután a Román Tudományos Akadémia tagjai sorába választotta a Temesvári Hegesztési Kutatóközpont igazgatóját, költözhetett vissza bérlőként saját villájába Corneliu Miklosi, aki különben éveken át a villanytelep adminisztratív épületének I. emeletén lakott. A Székely Lászlő tervezte épületet 1989 után megszerző új tulajdonosai átalakították, „palotásították”, teljesen kivetkőztettek eredeti formájából a város akkori főépítészének engedélyével. Az ocsmány ízléstelenség megrendelője, az egykori tulajdonosa, Cornel Miklosi és tervezője, Székely László emlékéhez, örökségéhez méltatlan, sértő.

Temesvárott kocsifestő műhelyt avattak 1920-ban, új raktárépületet és műhelyeket emeltek az 1920. október 30-án tűzvészben elpusztultak helyébe. Mivel az I. világháború éveiben s a szerb megszállás hónapjaiban a géppark jelentős hányada leromlott, elhasználódott és meghibásodott, politikai és gazdasági korlátok, nehézségek miatt importból új kocsikat, szerelvényeket nem lehetett beszerezni, Cornel Miklósi megkülönböztetett gondot fordított a villamosok felújítására, javítására, átszerelésére, revitalizálására. A motorkocsik gyártásába is belevágtak 1922-ben. Új vonalak építésével növelték, bővítették a vaspályák hálózatát, 1923-ban egy 2465 m-es sínpár lefektetésével kötötték össze a Szabadság teret Mehalával, 390 m volt a hossza a Malom tértől a Chopin utcán át a Városi Strandig vezető vonalnak, amelyet 1923. november 23-án avattak fel. A Buziási útról a december 1 utcán és a Kereszt téren át az egykori Telekház (most: Nicolae Bălcescu) térig nyúló 2515 m hosszú megkettőzött pályát 1926. július 29-én adták át a forgalomnak. 1928. október 21-én láttak hozzá a Malom (később: Sarmisegetuza) tér–Rékási út–új állami kórház–C.F.R.sétány–gyárvárosi vasútállomás közötti vonal építéséhez. Különben valamennyi pályaszakasz műszaki tervei már 1914-ben készen álltak, az I. világháború kitörése akadályozta meg megvalósításukat. A Simion Bărnuțiu (volt: Meghosszabbított Magyar) utcában 1926-1927ben 6 sínpáros, 36 vagon befogadására alkalmas új revíziós kocsiszínt építettek. A Városi Közlekedési Vállalat a két világháború közötti évtizedekben s a 2. világégést követő korszakban is folyamatosan fejlődött, átalakult, gyarapodott és korszerűsödött. A temesvári közúti vasút történetéről, megizmosodásának egymást követő szakaszairól remek áttekintést, alaposan dokumentált összefoglalót nyújt az elkötelezett lokálpatrióta mérnök-helytörténész Illés Mihály, aki különböző beosztásokban hosszú éveket töltött a kötött pályás városi vasút szolgálatában. 2020-ban A temesvári közúti vasút könyve. 1869-2019 címen kiadott adatgazdag, szép kiállítású, dúsan illusztrált monográfiájában, a mérnök-akadémikus nevét mindvégig Miklósi Kornél formában említi, szerepelteti.

Cornel Miklósi 1922-től 1949-ig igazgatta a Temesvári Elektrotechnikai Vállalatot. Vezetése alatt a városi vállalat lendületes, látványos fejlődést ért el. Mérnöki tevékenysége mellett Cornel Miklosi figyelemre méltó kutatómunkát is végzett. Már 1922-ben saját műhelyeket hoztak létre, és Corneliu Miklosi megkezdte az új típusú motorkocsik tervezését és építését, amelyekhez új típusú pótkocsikat is hozzáadtak, fokozatosan a kopott vonalakat kicserélték, és új telephelyt építettek. 1926-ban, a közösségi vasút műhelyeiben megépítette Románia első laboratóriumát ipari fémek és ötvözetek tanulmányozására, amelyet a legmodernebb eszközökkel szerelt fel, és kísérleti kutatásokat végzett a román ipari gyakorlatban. A villamosműhelyekben 1938-ban megtervezte és építette Románia első anyagtesztgépét. Ugyanazon esztendőben világpremierként megalkotta a “Taurus” sínhegesztő berendezést, amely forradalmasította a vasúti és villamospályák építését. A sínek végeit nem fémlapokkal és csavarokkal fogták össze, hanem egymáshoz forrasztották, ami megszüntette a szerelvények kerekeinek kattogását. 1938-nan látott hozzá az első romániai trolibusz-vonalak megtervezéséhez. Az első járatot 1942-ben indították el, állították üzemben a Lahováry tér és az Északi Pályaudvar között.

Szekernyés János