Nők szerepben: kerekasztal-beszélgetés

vános térben viszonylag ritkán jelennek meg: a női szerepekről és a női élet kihívásairól. Az esemény szervezője az Integratio Alapítvány, moderátora pedig Molnos Ildikó, a Bartók Béla Líceum tanára volt, aki a beszélgetés levezetése során eredeti, ötletes kérdéstechnikákat alkalmazott. A négy meghívott Câmpianu Mónika képzőművész-óvónő, Fórika Éva ügyvéd, Takács Gyöngyi, az önkormányzati kulturális terek menedzsere és Zubán Edit nőgyógyász voltak..

Első kérdésként arra kérte vendégeit, hogy reagáljanak szakmájukra vonatkozó provokatív állításokra.

Fórika Éva ügyvéd például azt az állítást kapta, hogy az „ügyvédek erkölcstelenek, mert bűnösöket védenek”. A megkérdezett határozott választ adott, és rámutatott, hogy még a büntetőügyekre szakosodott ügyvédek esetében is szabad döntés kérdése, hogy elvállalnak-e egy ügyet. Neki pedig – üzleti jogi tanácsadóként – még ennél is könnyebb a dolga: azt tekinti feladatának, hogy az ügyfeleit rávezesse: hogyan tudják jogilag helyes módon elérni azt a célt, amivel kapcsolatban tanácsot kérnek tőle.

Takács Gyöngyi szakmájáról azt állította, hogy „csak szépen fel kell öltözni és reprezentálni kell”. Válaszként elmagyarázta, hogy a termek felhasználásával kapcsolatban ő főként háttérmunkát végez, vagyis a reprezentálás nem játszik fontos szerepet munkájában.

Zubán Editet azzal próbálta „sokkolni” a kérdező, hogy „náluk minden nő kiszolgáltatottnak érzi magát.” A nőgyógyász doktornő szinte azonnal válaszolt: egyrészt ő fontosnak tartja, hogy beszélgessen a pácienssel, hogy jobban megértse a páciens helyzetét, és oldódjon a feszültség. Ezen kívül fontosnak a társadalmi missziót is: például az iskolában tartott már szexuális felvilágosító előadást.

Câmpianu Mónikának sem adott sokkal könnyebb feladványt a moderátor, aki azt állította, hogy az óvónők egész nap csak „gügyögnek” és játszanak a kicsikkel. Válaszában egyrészt elismerte legalábbis a játékra vonatkozó részt, ugyanakkor kiemelte, hogy irányított játékról van szó, amiből a gyerekek – játékosan – tanulnak.

Ezután a ráhangoló kör után immár komolyabbra váltott a beszélgetés, ennek súlya azonban egyáltalán nem nehezedett rá a hangulatra. A következő két kérdés a karrier-hivatás, illetve a burnout /kiégés/ témaköreit járta körül.

A négy megkérdezett közül csak Zubán Edit mondta azt, hogy az orvoslás számára egyszerre karrier és hivatás is. A többiek esetében inkább változásról, pályamódosításról beszélhetünk. A dolgok legkevésbé sem fekete-fehérek: Fórika Éva számára a tanítónői munka sokáig hivatás volt. Egy idő után azonban elfáradt benne, és váltani szeretett volna. Új szakmáját, a jogi pályát már nem tekinti hivatásnak, ugyanakkor szereti, ezért sikeresen tudja végezni. Érdekesnek mondható Câmpianu Mónika életútja is, aki hosszú képzőművészeti karrier után egyszer csak egy óvoda ebédlőjének falára kellett festenie, nem sokkal később pedig – épp a covid előtt – előbb helyettesítőként, majd szakképzett óvónőként dolgozott a Bartók ovijában. Ezt ugyan nem tartja kifejezetten hivatásának, de azért úgy látja, hogy a két szakma kölcsönösen gazdagíthatja egymást.

A burnouttal kapcsolatban a moderátor azt a kérdést vetette fel, hogy vajon hivatás esetén is előfordulhat-e kiégés. Fórika Éva példája erre elég egyértelmű választ adott: bár nagyon szerette a tanítói munkát, mégis több mint egy évtizedes munka után érezte a fáradás jeleit, és ez motiválta arra, hogy váltson. A többiek válaszai sem mondtak ellene ennek a tapasztalatnak, de kiegészítették. A kiégés ugyanis azzal is összefügghet, ha egy adott munkakörnyezet túlszabályozott, túl sok a rutin, netán túl gyorsan és gyakran változnak a körülmények.

A következő kérdésekben a női élet kihívásairól, illetve a rendelkezésre álló idővel való gazdálkodásról volt szó. A válaszokban szinte egyöntetűen megfogalmazták: fontos, hogy minden nő határozza meg a saját fontossági sorrendjét és például ne csak ő fogadja kedvesen, gőzölgő étellel a hazaérkező férjét, hanem ez fordítva is lehetséges. Másrészt pedig a nőkkel szemben megfogalmazott elvárások közül sem kell mindennek megfelelni. Hallgatóként én ezt a részt egészséges női öntudatként értelmeztem.

A beszélgetés végén egy érdekes játékkal próbálta a moderátor a vendégeket egy rájuk jellemző megnyilatkozásra bírni. Ennek lényege az volt, hogy kicsi, véletlenszerűnek látszó és egymástól független tárgyakat vett elő tarisznyájából. A résztvevőknek pedig ki kellett választaniuk egyet és ehhez kapcsolódóan mesélni valamit magukról. A válaszok nagyon személyesek és érdekesek voltak. Közülük itt csupán egyet emelnék ki, mégpedig Câmpianu Mónikáét. Ő egy almát választott, vagyis egy olyan gyümölcsöt, amit nagyon kívánt terhessége alatt. Az alma a mitológiában is gyakran a csábítás szimbóluma (például Páris almája). A válaszból viszont megtudhattuk, hogy a hangsúly nála a kívánságon van – nagyon szeretett volna végre egy családi fészket születendő gyermekének, így 2005 körül szinte hirtelen felindulásból felvett egy tízezer eurós kölcsönt, majd pedig ezt önrészként használva, saját lakáshoz jutott. Így a kívánság almája neki egyúttal a „mindent meg tudok tenni” felszabadító érzését is szimbolizálja.

A szinte egész végig oldott, nyitott, jól működő, lendületes párbeszéd lezárásaként Molnos Ildikó arra kérte a résztvevőket, hogy szakmai tapasztalatukból merítve adjanak útravalót a hallgatóságnak. Zubán Edit nőgyógyász arra kérte a résztvevőket, hogy az évenkénti ellenőrzéseket tegyék rutinjuk részévé, mert így sok baj megelőzhető. Takács Gyöngyi alkotásra hívta a jelenlevőket, hogy a közösségi terek minél érdekesebb programokkal telhessenek be. Fórika Éva pedig arra bíztatta a hallgatóságot, hogy a fontos pillanatokban vegyék fontolóra szakember bekapcsolását. Ilyen például egy lakásvásárlás, amikor sok kártól és bosszúságtól védheti meg magát az erre áldozni hajlandó polgár. Câmpianu Mónika pedig a játék értékét hozta elénk: a játék visszavezet a gyökerekhez és frissen tartja az elmét!

A beszélgetést a közönségben ülő talán egyedüli férfiként nagyon érdekesnek találtam. Úgy érzem, hogy engem egész biztosan segített abban, hogy jobban megértsem a sikeres női életutak mögött húzódó gondolkodást, tanulhattam egyet-mást a nők szerepfelfogásáról, értékrendjeiről, szükségleteiről.

Nagy örömömre szolgált, hogy maga a beszélgetés nagyon gördülékenyen folyt, összeszokott csapat benyomását keltették a meghívottak. Ez jelentős mértékben dicséri a moderátor is, pláne, hogy az esemény lezártakor folytatott beszélgetéseim során kiderült: az összhang annak ellenére is létrejött, hogy a pódiumon ülők nem ismerték egymást.

Jó volt a hallgatóság soraiban ülni! (T.S.)

Zárórendezvény Végváron

Lapzártánk után ért véget az idei Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozat. Az elmúlt 12 nap gazdag és változatos programokat biztosított minden korosztály számára. A rendezvény során megszervezett programok – koncertek, színházi előadások, néptáncgála, kiállítások, beszélgetések, workshopok, kávé- és borkóstoló, filmvetítés, bőrápolási tanácsadás, örömfőzés, tehetségmustra és mások – hiteles képét közvetítették a mai bánsági magyar közösségnek.

A jó hangulatú és tartalmas zárórendezvényt a vendégszerető helyi magyar közösség körében, Végváron szervezték meg. A műsort megelőzően a helyi értékek vonatkozásában került sor gasztronómiai örökségünk helyi értékeinek bemutatására. Palicsák Rozália két ételkülönlegességet mutatott be hangsúlyozva, hogy mindkettőt kizárólag Végváron készítik el. A májleves, amelyet disznóvágáskor mindig, de ritkán más alkalommal is elkészítenek, meggyőzött mindenkit, hogy ebben az esetben a kevés (nem egészen fél kiló máj kerül a több fűszerrel ízestett ételféleségbe) is elegendő lehet ahhoz, hogy sikert arassanak a konyhatündérek. Palicsák Rozália elmondta, hogy a májleves, amelynek elkészítését nemzedékről nemzedékre az édesanyák adják át a fiatalabb nemzedékeknek, rendkívül egyszerűen készíthető el, csak némi sertéshús, vöröshagyma, fűszerek (őrölt bors, paprika őrlemény, babérlevél) és némi máj kerül bele.” Ha nagyon finomat akar készíteni a háziasszony, akkor némi csontos részt is hozzáad a fentiekhez, ami még finomabbá teszi a májlevest.” Közös gasztronómiai örökségünket képezi a Végvári túróslepény elnevezésű sütemény, amely igazából nem is lepény, hanem túrós-tejfölös költemény! Az utóbbi harmincegynéhány évben sokszor volt alkalmam megízlelni eme végvári különlegességet és sohasem csalódtam. Így volt ez a Bánsági Magyar Napok zárórendezvényén Rózsika néni jóvoltából a résztvevők megtudhatták hogyan is készül a finomság, amelynek elkészítésének módját közkinccsé tesszük arra buzdítva a konyhatündéreket bátran készítsék el az ínyencséget, amelyet – állítólag – nem lehet elrontani. “A túróslepényhez a legjobb a házi alapanyag – mondta Palicsák Rózsika néni. Sajnos manapság ebből van a legkevesebb, ezért legtöbbször az üzletből szerezzük be a túrót, tejfölt. Egy tepsi süteményhez 40 deka liszt szükséges. Egy fél csomag (az 50 grammos csomagról van szó – szerk.) élesztőt kis meleg, cukrozott tejben fel kell ereszteni és ebből kell egy kelt-tésztát készíteni, amelyet nagyjából 20 percig kell keleszteni. Közben a kilogrammnyi túrót kell összekeverni a tojással és ízlés szerint cukorral, meg egy jó kanál sertészsírral és egy-két kanál liszttel meg egy csipetnyi sóval. Egy erősebb masszát kell összeállítani. A kissé megkelt tésztát elhelyezzük a tepsiben, majd rá kerül a túró. Legfelül kerül a pohárnyi tejföl, amelybe két tojássárgáját keverjük el. Manapság már legalább 180 fokra hevített sütőben sütjük mintegy 25 percig. Ha kifelejtődik a cukor, akkor sincs baj, mert sósan is nagyon finom a túróslepény, vannak, akik a sós változatot kedvelik. Ebben az esetben nem késhegynyi, hanem több sót ke-verünk a masszába. Legfinomabb melegen fogyasztani. A laktózérzékenyek tartózkodjanak a végvári túróslepény fogyasztásától, bár meggyőződésem, hogy nem lesz könnyű visszafogniuk magukat” – mondta Rózsika néni, aki a májleves elkészítésének “titkát” is örömmel osztotta meg a résztvevőkkel, és lapunkon keresztül minden olvasónkkal: “Elsőként az olajat hevítem, majd a hagymát dinsztelem meg. Ha többet, nagyobb adagot főzök, akkor három fej hagyma kerül dinsztelésre, ha kevesebbet, elég egy nagyobb fej hagyma is. A hagymára két kanál liszt és ízlés szerint a paprika őrlemény. Folyamatos kavarással el kell kerülni a csomósodást és amikor az alap sima lesz, belekerül a kilónyi kockára vágott sertéshús. Ha nagyobb adagot főzünk, akkor több is lehet a húsból. Felengedjük amennyit kér, annyi vízzel, hozzáadjuk ízlés szerint a sót, aki szereti levesport is adagolhat szintén ízlés szerint, meg őrölt borsot, később a babérlevelet. Amikor a hús megpuhult, hozzáadjuk az apróbbra felkockázott májat, nagyjából fél kilót. Csak éppen öt percig kell főjön, mert ha ennél többet hagyjuk főni megkeményedik a máj. Semmilyen zöldségféle vagy más ízesítő nem szükséges a hagyományos májlevesbe. Ha némi csontosabb rész is kerül a levesbe, attól még finomabb lesz. Váljon egészségükre!” – fogalmazta meg jókívánságát a végvári nagymama.

A helyi ízek kóstolóját követően Kedves Emőke nőszövetségi elnök konferálása mellett a kultúrház színpadán elsőként Szabó Ferenc tanító citerásai mutatkoztak be a közönségnek, osztatlan sikert aratva. Majd a Végvárról indult hagyományápolási mozgalom jövendőjeként szamon tartott, Tóth Rozália tanítónő, és Palicsák Réka által irányított helyi Napsugár Néptánccsoport gyermekei dobogtatták meg a helybéliek szívét Dél-alföldi táncokkal. A folytatásban a Metz Rita oktató által vezetett temesvári Harmónia tánccsoport táncosai káprázatos összeállítást mutattak be végig vezetve a nézőket a modern táncművészet varázslatos világába. A tartalmas este közös vacsorával zárult, a helybéli magyar közösség jóvoltából végvári módra készült ízletes bográcsos került terítékre. (m.z.)