A generációk egymásra épülésének gondolata határozta meg az idei Nemzedékek Találkozóját, amelyet 33. alkalommal szervezett meg a Bartók Béla Elméleti Líceum a Notre Dame zárdatemplomban. Az eseményen előbb a jubileumi évfolyamok képviselői osztották meg gondolataikat, majd átadták a tanulmányi, kulturális és közösségi teljesítményeket elismerő díjakat.

Dr. Erdei Ildikó igazgatóasszony köszöntőbeszédében elmondta, hogy minden generációra szükség van annak érdekében, hogy az iskola jövője biztosítva legyen. A legidősebbek „gyökerekként” kitartásukkal járulnak ehhez hozzá, a középső generáció pedig „hídként” a múlt értékeit lefordítja a ma nyelvére, és alkalmazkodóképességével, gyakorlatiasságával működteti jelen rendszereit. A megújulást pedig a legfiatalabbaktól remélhetjük, akiknek bátorságára, őszinteségére és igazságérzetére egyaránt nagy szükség van. De mindannyiukra szükség van – mindegyikük ugyanannak a fának egy hajtása.

Az igazgatói beszédet követően Marton Lilla, többszörösen díjazott hetedikes tanuló népdalelőadása hangzott el, majd megnyílt a végzésük kerek évfordulóját ünneplő évfolyamok szónokainak üdvözlései.

Elsőként Kerek András a 65 éve végzettek, a „kortalan állapotban lévők” nevében szólt. Kiemelte, hogy az ő életkorukban a fontossági sorrend már megváltozik. Az önmegvalósítás helyett számára a legnagyobb örömöt az adja, ha másoknak boldogságot szerezhet, és láthatja az örömöt, amely ilyenkor az arcokra kiül. 

A következő felszólaló Toró T. Tibor volt. Elmondta, hogy az 50 éve, vagyis 1976-ban végzetteknek előbb a kommunizmus sötét éveiben kellett megtalálniuk útjukat, és arra törekedniük, hogy ne tévedjenek el. Mégis a szétszóratás lett osztályrészük, de persze az emberi természetnek is része, hogy távolra vágyik. A rendszerváltást követően sokan kerültek Magyarországra, Németországba vagy még messzebbre, egészen Amerikáig. Örömmel állapította meg ugyanakkor, hogy bőven van élet az egykori alma materben napjainkban is, így van miért hazatérni. Beszéde végén megemlékezett az egykori osztálytársakról, akik már az égi honból figyelnek.

A 40 éve végzetteket Kántor Zoltán szociológus képviselte. Számos statisztikai adatot ismertetett, amiből e helyt csak kettőt emelünk ki: elmondása szerint az osztály 60 százaléka külföldre költözött, ugyanakkor mindössze a tagok ötöde nem érdeklődött a mostani találkozó iránt. Büszke a jelenlegi temesvári magyar közösségre is, szerinte a temesvári a legjobban szervezett magyar szórványközösség – ezt még a ChatGPT is megerősítette neki egy kérdésre felelve. Mindezek miatt úgy vélte, hogy az iskola egykori és jelenlegi vezetőségének, valamint egymásnak, az osztálytársaknak is hálával tartozik.

Az emelvényhez ezután Simonfi Noémi lépett. A 30 éve végzettek nevében arról beszélt, hogy bár az idő sok nyomot hagyott az évfolyam tagjain, az összetartozás érzése változatlan maradt. Hálával emlékezett vissza az iskola tanáraira is.

A húsz éve érettségizett generáció nevében Szőke-Roska Dóra mondott beszédet. Ebben részletesen felidézte az iskolában töltött évek közös élményeit, az akkori mindennapok eseményeit, amelyek meghatározták akkori életüket. Hálásan emlékezett vissza tanáraira, és örömét fejezte ki amiatt, hogy most a találkozáskor ezek az érzések újraéledhetnek, habár életüket most már más dolgok töltik ki: munka, család, gyerekek. Végezetül Márai Sándornak Találkozó címen egy húszéves évforduló alkalmából leírt sorait idézte fel: „Pontosan tudnak rólam mindent, de vacsora közben úgy viselkednek, mint akik húsz éven át egyszer sem hallottak felőlem. (…) Van valamilyen rejtélyes rangsor, mely a gyermekkorban kialakul, s később sem lehet átugrani. A világot sokkal könnyebb meggyőzni, mint az osztálytársat, aki tud rólad valamit. Mit? … Nem tudja pontosan. Csak gyanakodva néz reád, pislogva és örök – talán jogos – kétellyel.”

A kerek évfordulós nemzedékek közül utolsóként Szabó Anita mondott köszöntőbeszédet. Elmondta, hogy milyen fontosak voltak azok az események, amelyekből életre szóló barátságok szövődtek, és amelyek túlléptek a külsőségeken. Személyes életútját felvázolva elmondta, hogy sokféle bizonytalansággal küzdött meg: a Bánság innen nézve nem Erdély része, de Magyarországon igen, sőt mivel annak pozitív konnotációja van odaát, még előnyt is jelenthetett volna. Ezzel együtt nehéz volt az ottaniakhoz kapcsolódni, ez csak bő 2000 kilométerrel arrébb sikerült. Elmondta, hogy számára fontos tanulság volt: a bizonytalanság és az egymásnak látszólag ellentmondó dolgok elfogadása. A különböző identitások közötti választások helyett a kapcsolódás a fontos.

Ezt követően kulturális műsorszám következett: König Glória elénekelte az Izék című diákszínpadi darab francia nyelvű betétdalát – egyúttal a közönséget meg is hívták az este 7 órás évadzáró előadásra.

A dal után a találkozó második része, a díjkiosztó következett. Először az iskolarendszerhez szorosan vagy lazábban kapcsolódó tanulmányi és sportversenyek megyei, országos vagy nemzetközi szakaszában díjakat szerzett diákokat szólította a színpadhoz Halász Ferenc, a Bartók Béla Alapítvány elnöke. Ő a díjkiosztó előtt egy igen örvendetes hírt osztott meg a hallgatósággal: idén 49-en iratkoztak be az előkészítő osztályokba, ami sokéves rekordnak számít az iskola életében, amiből büszkén vonta le a következtést, hogy a jövő biztosítva van.

A líceumi, vagyis IX–XII. évfolyamokból idén 26-an értek el ilyen kiváló eredményt. Az V-VIII. évfolyamosok is szép számú versenyen álltak helyt és értek el dobogós helyeket vagy dicséreteket. Az alsó tagozat, vagyis az I–IV. osztályok esetében sem a kiválóság hiányzott, csak azért csökkent le a kiosztott elismerések száma, mert az Oktatási Minisztérium az országos szintű versenyek többségét megszüntette. A három kategóriát összeszámolva 54 egyéni díjat osztottak ki.

Csapatszinten három közösséget jutalmaztak. A licisek közül a Bartók Diákszínpad részesült elismerésben, amely a Szatmárnémetiben rendezett diákszínjátszó versenyen elnyerte a fődíjat. Az alsóbb osztályokból is volt két csapat. Az Eszterlánc családba tartozó Dobbantó csoport két elismerést is magáénak mondhatott: egyrészt a marosvásárhelyi Néptánc Antológián beválogatták őket a legjobb tíz csoport közé, illetve a csapat a Lada cu zestre fesztiválon első helyezést nyert. Szintúgy első díjjal öregbítette az iskola hírnevét a Morzsa Bokréta tánceggyüttes is, amely az Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon szerzett arany minősítést.

A fenti díjkiosztókat Gönczi-Fórika Attila versszavalata és a józsefvárosi római-katolikus plébánia Maskulik Alpár által vezetett Szeretethang gitáros csoportja tette még ünnepélyesebbé.

Végezetül átadták a hagyományos különdíjakat is. A Magyar Nyelv Ápolása kitüntetésben Farkas-Erdély Kinga és Makkai-Eszter Zsuzsanna részesült, míg a Klepp Ferenc matematikaprofesszor által alapított díjat Péter Hanna, Tătaru Ervin és Szövérdfi-Szép Noémi vehette át. Díjazták továbbá Câmpianu Mónikát és a Bolyai Kiválósági Díj idei kitüntetettjeit, Kelemen Szilviát és Bálint Boglárkát.

A nap további programjai a találkozásoknak és a közös emlékek felidézésének adtak teret: a jubileumi osztályfőnöki órák után a résztvevők az esti diákszínpadi előadáson való részvétellel folytathatták az ünneplést.

Téglásy Sándor
Fotó: Farkas Endre