Ma sokan nem is tudják ki volt Acél Ervin. Ha ma élne, akkor 91 éves lenne. Ebből a 91 éves korosztályból már sokan az örökkévalóságba távoztak, így érthető, hogy alig vannak még városunkban akik reá emlékeznek. Egy másik ok, hogy a karnagy itt végezte elemi és középiskolai tanulmányait, utána az egyetemi oktatását a fővárosban és Kolozsváron sajátította el. Ezek után a zenekari működése más városokban folytatódott. Ide a Begaparti városban ritkán, de nagy szeretettel jött, ahol mindig nagy nagy sikert aratott. Ezért érdemes volna, hogy a mostani és a jövő nemzedék ismerje meg ki is volt Acél Ervin.

Marcel Cazacu csellista, aki több mint 20 hangversenyen működött együtt vele, felidézte az emlékét: „Acél karmester kivételes zenész volt, egy nyitott nagyon szelid ember amikor a zenekarral dolgozik, de igényes is. Arca ragyogott az örömtől, könnyű pillantást vetett rá, rendkívül élénk és kifejező szemekkel”.

Acél Ervin 1935-ben június 3-án született dr. Acél Mór fogorvos és Milina Harnik fogtechnikus gyermekeként. A családban szinte mindenki játszott valamilyen hangszeren. Hatévesen kezdett zongorázni, 16 éves lehetett amikor a temesvári filharmónikus zenekar hangversenyeinek hatására eldöntötte, hogy a zenei pályát választja, noha szülei szerették volna ha a családi tradíciót folytatva orvos lenne.

Tanulmányait Temesváron az elemi iskolában majd 1946-1948 között a Piarista liceumban végezte hol osztálytársam volt. Az 1947-es évben amikor az Opera megnyilt, ő vásárolt nekem is jegyet az Aida előadására, fent a színházi karzaton. Ekkor tudtam meg elöször tőle a zenekar hangszereinek a nevét és mi is egy operaelőadás. Az 1948-as Tanügyi Reform után a gyárvárosi Bárány utcai Elemi iskolában, egy padban ültem vele. Sokszor meglátogattam a Kossuth téri szülei lakásában ahol néha csodálattal hallgattam zongorázását. Itt ismertem meg Hammer Lacit aki közelben lakott. Szegény Laci gyermekbénulástól csak mankóra tá maszkodva tudott járni, de szellemileg az amerikai Rutgers-i Egyetem, Princeton New Jersey, világhíres tanára lett.

Egy másik operaelőadás hová újra együtt szándékoztunk elmenni 1949-es év nyár elején volt. Akkor az Operaház Bizet „Carmen” című művét kellet volna bemutatnia. A bemutató előadás elött, a főprobára jegy nélkül lehetett bemenni. Rengetegen ácsorogtunk a főkapunál. Nagy nehezen végre Ervinnek sikerült betodulni és berántott vele engem is. Cak a második emeleten találtunk nézőhelyet. A nyitány után, az első felvonásban, Don José jobban megpenderítette Carment, ez sikoltással, a zenekarba, lent a klarinétos kezeibe zuhant. Az előadást félbeszakították és sajnáltuk, hogy nem láthattuk a teljes előadást.

A nyári szünidő után elkezdődött a tanítás. Ervin a „Klasszikus” liceumban, én a „Vízépítészeti” műszaki középiskolában lettünk diákok. Mindkét iskola a megszüntett józsefvárosi „Notre Dame” zárdában működött. Akkor az iskolák között még nem volt kerítés, a nagyszünetben sokszor az udvaron is találkoztunk, ha most már nem voltunk éppen osztálytársak. Így megismertük egymás kollegáit, én Firca Gheorghe-t. A tanítás után is találkoztunk. Egy nap Firca Gheorghe meghívott Ervinnel, hogy menjünk hozzá haza. Nem lakott messze, a Küttel téri Ortodox templom hivatalos székházában, mert apja ott volt plébános. Gheorghe majd Ervin is rögtönzött egy rövid zongorázást. Utána megtekinhettük egy külön szobában a fizika laboratotiumot, mely jobban volt fölszerelve mint egy iskolai. Gondoltam talán Gheorghe a jövőben híres fizikus lesz, de csalodtam, nagy zenetudós és zeneszerzővé vált. A temesvári filharmónikus zenekar zenei titkára volt 1959 – 1961 között, majd a fővárosban folytatta tevékenységét. A zeneszerzésben ő vezette be és használta a kromatikus diatonikus hangsort.

A „Klasszikus” liceum mellett Ervin még a temesvári zeneiskolában is tanult, Havas Lili zongoraművésznő tanítványa volt. A két iskolát 1953-ban fejezte be és most a célja az, hogy karmesteri kiképzést tudjon elsajátítani. Abban az évben azonban nem indult karmesteri szak a bukaresti „Ciprian Porumbescu” zeneakadémián, így tehát a zenepedagógiai szakra jelentkezett, mert annak keretében karvezetést is oktattak, és a karmesteri tanszéket vezető Cosntantin Silvestri megengedte, hogy látogassa a magassabb évfolyam karmesteri kurzusát. Amikor diplomázott zenepedagógiából és karvezetésből Silvestri külfödre távozott, ezért a kolozsvári „Gheorghe Dima” zeneakadémián, Antonin Ciolan és Róna Antalnál szerezte meg a karmesteri diplomát. Ezután 1960-ban Románia legszegényebb vidékére, egy harmincezres moldovai kisvárosba, Botoşani-ba helyezték karmesternek a helyi szimfonikus zenekarhoz. A karmesteri munka mellett még zongorázást is tanított. Kezdetben a műkedvelő értelmiségiek adták a vonósokat, a fúvósgárda magja a katonazenekarból származott. Nagyon sokat kellett velük dolgoznia, de lehet, hogy ez a munka hasznosabb volt, mintha rögtön egy híres zenekarhoz került volna.

Három év mulva 1963-ban került Nagyváradra. Itt a nagyváradi Filharmónia karmestere volt 1984-ig, majd ez után 1991-ig igazgató karmestere. Az ő karmesteri és igazgatói időszaka alatt a nagyváradi Filharmónia komoly fejlődésnek indult, számos olyan előadó lépett fel a zenekarban, akik később világhírnévre tettek szert. Ugyanakkor a zenekar külföldi meghívásokat is kapott és helytállásukat bizonyítja az, hogy a zenekart általában vissza is hívták koncertezni. Olyan karmester volt aki dolgozott a zenekarral, például szóloprobákat tartott, semmit sem bízott a véletlenre és igyekezett kiszűrni az improvzációkat a hangversenyekről. Tudatosan mozdította elő a huszadik századi zenét, illetve számos romániai magyar kortárs szerző alkotásait mutatta be Váradon. Irányítása alatt mintegy 40 hanglemezfelvételt készített, melyek igen nagy sikert arattak és jelentős anyagi bevételeket is hoztak az intézménynek.

Két zenész, Johann Michael Haydn (1737-1806), Joseph Haydn öccse, orgonaművész és karmester volt Patachich Ádám püspök udvarában, 1760-1762 között. Majd 1764-1769 között Karl Ditters von Dittersdorf (1739-1799) követte. A két zenészt Nagyvárad zenei életének megalapítójának tekintik. Acél Ervin népszerűsítette zenekari előadásaiban e két osztrák zenész műveit.

Váradon hivatalos kiküldetésben voltam a Vízügyi Igazgatóságnál. Alkalmam volt Ervint is felkeresni a lakásán. Nagyon örülünk, hogy újra találkozhatunk. Ekkor i mertem meg feleségét, a műépítész Erzsébetet és fiát Andrást és alkalmam volt azt a termet is megtekínteni ahol a hengversenyeket tartják. A váradi filharmónia is eljött egy hangversenyre Temesvárra. Rengetegen voltunk jelen ezen az eseményen, nemcsak temesváriak hanem Botoşani-ból is jött egy csoport bússzal, hogy csodálják Ervint és előadását. Megtudtam tölük, hogy nagyon megszerették amit Botoşani zeneművészeti fejlődésének tett és továbbra is becsülik.

A szegedi filharmónikus zenekar vezetői állására kiírt pályázatot Acél Ervin nyerte meg, aki 1991 április 1-től egészen 1999. április 30-ig állt az együttes élén. Évekkel később Szegeden voltam családi látogatáson, unokahúgom leánya férjénél a Balló családnál. Említettem, hogy ismerem Acél Ervint. −Hívd ide − volt a válasz,. Másnap délelőtt Ervin el is jött értem. Ballóék nagyon örültek, hogy megismerhették a szimfonikus zenekar igazgatóját, aki meglepetésükre rögtönzött a zongorán egy zeneművet. Azután Ervinnél voltam, ott újra találkoztam Erzsébettel, az András fiú akkor hiányzott, a főiskolán volt.

Szeged után Ervin elköltözött Kőszegre, Sopron mellett, közel Bécshez. Innen ő most rendszeresen bejárt a bécsi Zeneművészeti Egyetemre, hol karvezetést oktatott. Ő jól tudta a magyar, román, német, olasz és angol nyelveket, így a bécsi német nyelvű előadások nem okoztak problémát.

Úgy a 2005-ös évben én Bécsben kiküldetésben voltam. Felhívtam az Egyetemet, hogy találkozhassak Ervinnel. A válasz az volt nincs itt, keresem otthon Kőszegen. Sikerült a beszélgetés, elmondtam, hogy Bécsben vagyok és óhajtok egy találkozást vele. A válasz az volt, hogy lehetetlen, ő most nagyon beteg. Jobbulást kívántam és elbucsúztunk.

Szomorúan tudtam meg, hogy Ervin végleg elköltözött 2006. augusztus 8-án, Kőszegszerdahelyen lett örök nyugalomra helyezve. Acél Ervin megérdemli, hogy itt Temesváron legalább egy utcát nevezzenek el róla vagy egy mellszobrot állítsanak és ezzel tiszteljék emlékét, őtet aki innen indult a csodálatosan kifejtett tevékenységére. Dr. Pogány András-Mihály