Cikksorozatunk előző részében azt az időszakot mutattuk be, amikor létrejött, illetve továbbfejlődött Muschong Jakab cégbirodalma. Két lugosi gyárral, valamint a buziásfürdői forrásokkal és épületekkel indultak, majd bemutattuk azt is, hogyan bővült tovább ez a vállalatbirodalom Muschong Jakab idejében.

Azt is bemutattuk, hogy a politikai környezet a világháború lezárultát követően jelentősen megváltozott. Ebben a helyzetben az üzleti érzék önmagában már nem volt elegendő. Arra volt szükség, hogy alkalmazkodjanak egy olyan politikai-jogi rendszerhez, amely a tulajdonviszonyok alapvető átrendeződését tűzte ki célul.

Ezen küzdelem során Muschong Jakab páriává kezdett válni, és viszonylag fiatalon, váratlanul elhunyt. Cikksorozatunk záró részében megvizsgáljuk, hogy kik voltak örökösei, és milyen sikerrel tudtak helyt állni, illetve működtetni vállalkozásukat. Elsőként nézzük meg, kik vették át a konszern irányítását Muschong Jakab halála után.

Muschong Jakab örökösei

Muschong Jakabnak egy fia és három lánya volt. A fiú még a háború évei alatt elhunyt, a család férfiági örökös nélkül maradt. Muschong Jakab vejei azonban tehetős, befolyásos körökből származtak: Katalin nevű lánya férje, Pattyánszky Elemér az egykori megyei főispán és országgyűlési képviselő Pattyánszky Elek unokaöccse volt. Borbála férje Szappanos Imre volt, Szappanos István egykori kecskeméti országgyűlési képviselő, nagybirtokos fia. Harmadik lánya, Margarethe férje pedig Szladek Adalbert (=Béla) volt, akit a temesváriak a Weisz-palota egyik építészeként ismerhetnek. Az örökségen végül ez a három család osztozott. Ezen adatok többségét abból a nekrológból ismerhetjük, amely a Temesvarer Zeitung 1923. december 14-i számában megjelent.

Muschong Jakab családja
Saját grafika

Milyen sikerrel működött a vállalkozás az új államrendben?

Bár Muschong cége országos szinten továbbra is domináns pozíciót töltött be, örököseinek igen nehéz politikai környezetben kellett helytállniuk. A fennmaradt források alapján azonban két olyan tényt is ismerünk, amelyek azt mutatják, hogy a vállalat nemcsak túlélte ezt az időszakot, hanem tovább is fejlődött.

A Muschong-vállalatok 1925-ben elérték fejlődésük újabb szakaszát: a Consum február 15-i híradása szerint felvásárolták a Lugosi Gőztéglagyárat, majd Muschong J. és Társai Gőztégla- és Tetőcserépgyár Rt. (I. Muschong & Comp. Fabrici de Țiglă și Cărămidă S. A.) néven részvénytársasággá alakultak. Ez nem pusztán névváltoztatás volt, hanem azt is jelezte, hogy a vállalat alkalmazkodni kívánt az új gazdasági és jogi környezethez. A Consum nevű újság híradása szerint az összesített gyártási kapacitás ekkor elérte az 50 millió darabot. 

A Temesvarer Zeitung egy későbbi, 1933-as számában megjelent cikk szerint a gazdasági válság miatt évi 35 millió darab téglára és tetőcserépre estek vissza – ekkor 1000 alkalmazottjuk volt. A gyárban dolgozók számára külön munkástelepet is létrehoztak. Néhány évvel később pedig kultúrterem létesült a gyártelepen. 

A cégcsoporthoz tartoztak ekkor: Muschong Buziásfürdői Ásványvíz Rt. (Muschong. Băile minerale Buziaș S. A.), a „Sântimbru“ Téglagyártó és Faipari Rt., Gyulafehérvár („Sântimbru“ Fabrică de țigle şi industrie forestieră, S. A., Alba-Iulia), Muschong Házépítő Rt. (Muschong S. A. de Clădiri).

A „Sântimbru” részvénye

A cég – a világgazdasági válság különböző következményeitől eltekintve – stabil piaci pozícióval rendelkezett. De ennél többről is szó volt: a Dobrudzsai román telepítésekkel foglalkozó hivatal (Oficiul Naţional al Colonizării) a tetőcserepek 75%-át Muschongéktól vásárolta már 1926 óta. Erre talán éppen az 1923 környékén elmérgesedett állami kapcsolatok miatt is volt annyira büszke a Muschong-konszern, hogy még üzleti hirdetéseiben is feltüntette a dél-romániai projektben játszott szerepét. A jelek szerint elvonultak a sötét fellegek fölülük.

Muschong-hirdetés 1934-ból
Forrás: Ellenzék, 1934. április 8.

Nemcsak a téglagyárak működtek tovább sikeresen, hanem Muschong másik jelentős öröksége, Buziásfürdő is, ahol az élet továbbra is pezsgett. Bár Jancsó Árpád arról ír, hogy Muschong Jakab örökösei nem végeztek további fejlesztéseket, ezt némileg árnyalja egy 1936. július 12-i cikk a Déli Hírlapban, mely Muschongék tulajdonszerzésének a harmincadik évfordulóján jelent meg (a cikk tévesen negyven éves évfordulót ír…). A cikk megemlíti, hogy a fedett sétányt egészen a Phönix-fürdőig meghosszabbították és azt is, hogy a községi főutat és annak egyes mellékutcáit is kockakövekkel rakták ki. A cikk emellett a zenei életet, a szénsavas medencéket és a szépen parkosított parkot emeli ki. Ha ehhez hozzávesszük az előző részben már említett Enescu- és Bartók koncertet, akkor az interbellum alatt egy jól működő fürdő idilli képe rajzolódik ki előttünk.

Világháború, államosítás és kommunizmus

Amint az többek közt Graur János és Jancsó Árpád cikkeiből is kiderül, a világháború alatt egyre drámaibb átalakuláson ment át a fürdő. A jugoszláv hadjáratot követően 1941-ben katonai rehabilitációs kórházat létesítettek német katonák számára. Ennél még drámaibb időszak volt, amikor a Szovjetunióba elhurcolt németeket a fürdőtelepen gyűjtötték össze deportálásukat megelőzően.

A gyárak – a későbbi állami közlönyök tanúsága szerint – üzemképes vagy legalábbis javítható állapotban vészelték át a háborút. A marosszentimrei és a lugosi gyárak, valamint a buziási fürdő is szerepelt azon vállalatok listáján, amelyekhez állami biztosokat rendeltek ki (1944), majd államosításra kerültek (1948). 

Az államosítást követően a lugosi gyárakat Mondial néven üzemeltették tovább és továbbra is gyártották legismertebb termékeit. Például a nagybodófalvi református parókia fásszínjének tetején továbbra is – egymással keverve – megtalálhatóak az azonos formájú és típusú, de a gyár mindhárom korszakából (első világháború előtti, a kettő közötti, majd a második utáni korszakból) származó tetőcserepek.

253-as típusú tetőcserép három generációja

Mi történt a kommunizmus bukása után?

A kommunizmus bukása után a Muschong-vállalatok öröksége több különböző tulajdonoshoz került, és az egykori gyártelepek nagyon eltérő sorsot jártak be. Különböző tulajdonosváltások eredményeképpen végül három tulajdonoshoz kerültek. A Strada Timișorii úton levő gyártelep nagy része jelenleg a Villeroy & Boch tulajdonában van, és szaniter kerámiát gyártanak benne. Ugyanennek a gyártelepnek egy másik részén ma is áll egy téglaépület, amelyben jelenleg a Central Medical Diagnoza RMN Lugoj működik. A Redesteptare-nak 2013. június 18-án úgy nyilatkozott Anton Tomin egykori városi főépítész, hogy ebben az épületben működött a gyár szárítórészlege, alatta az egykori Hoffmann-kemencével. 

A Strada Herendestiului-n álló egykori Muschong-gyár jelenleg a Technocer SRL birtokában van. A hozzá tartozó munkástelep is fennmaradt, de sajnos igen leromlott állapotban. Az ingatlanegyüttest a Németországban élő örökösök a kommunizmus után peres úton visszaszerezték, majd eladták a Technocernek. Az épületek később önkormányzati tulajdonba kerültek, ahol terv született felújításukra és közművesítésükre, de utolsó ismert forrásunk szerint ez 2022-ig nem valósult meg. A helyszínt 2025 nyarán felkerestük, de az ott tapasztalt állapotok miatt nem közlünk róla fényképet. A fürdőről legutolsó ismereteink Jancsó Árpád 2009-es cikkéből származik, aki szerint az örökösök 20 év alatt sem bírták per útján visszaszerezni egykori birtokukat.

Releváns még a Muschong örökség napjainkban?

Ha aktualitásokat keresünk, akkor mind a fizikai, mind a szellemi térben találunk olyan helyeket, ahol aktívan foglalkoznak a cikksorozatunkban bemutatott emberekkel, korszakokkal, témákkal.

Irodalmi téren „Százéves történetek” címmel Király Péter Farkas az interneten is megtalálható Olvasatfolyóiratban, a Magyar Művészeti Akadémia 2019-ben odaítélt támogatásával egy tárcasorozatot írt Muschong Jakabról és koráról. Fikciós elemekkel gazdagított történetei a buziásfürdői befektetés kezdeteitől az első világháború végéig terjedő időszakot dolgozzák fel.

Ezen kívül több lenyűgöző, nagyszabású kiállítás is készült a Muschongokkal szorosan összefüggő Bohn-vállalatbirodalomról. Ezek közül idén július végén nyílt meg egy kiállítás a város művelődési házában, amely jelenleg is látogatható. A kiállításról és annak hátteréről lapunkban hamarosan részletes interjút is közlünk az egyik kurátorral, Soltész Theophillal. Egy bő évtizeddel korábban, 2015-ben pedig Nagykikindán volt egy hasonló kiállítás, melynek háromnyelvű (szerb-angol-magyar) katalógusa a helyszínen még mindig kapható.

A fentiekhez hozzá kell azonban tenni, hogy a fizikailag látható örökségből Muschong esetében jóval kevesebb maradt fenn napjainkra, mint Bohn esetében. A szakirodalom is csak alig-alig dolgozta fel az egykor közös vállalatbirodalom Muschong-ágának sorsát. 

Ami megmaradt, főként Buziásfürdőn található. Hozzá kell azonban tennünk, hogy ez csak részben viseli Muschongék keze nyomát, és nekünk magyaroknak főleg a számos magyar vonatkozású emlék az, ami miatt fontos ez a helyszín. 

Lugoson gyakorlatilag kő kövön nem maradt, illetve ami igen, (a Zona Mondial nyomortelepnek is mondható házacskái), annak egy jelentős része nem méltó mindahhoz, ahogyan egykor kinézhetett a tekintélyes cégbirodalom. A Muschong-örökösök neve is utoljára akkor került ismét a nyilvánosság elé, amikor lugosi vagyonuk egy részét sikeresen visszaperelték az államtól a kommunizmus bukása után.

A kövek azonban továbbra is beszélnek – se szeri, se száma azoknak az épületeknek, amelyeknek tetejét Muschong- vagy Mondial-cserép fedi. Ha figyelembe vesszük, hogy évi 20-30 millió tetőcserepet gyártottak legalább négy évtizeden át (a II. világháborút követő időszakról nem találtam adatokat), akkor azt mondanám, hogy aki régi bánsági épületbe lép be, nyugodtan nézzen fel a tetőszerkezetre és nézze meg, megtalálja-e az egykor híres elefántos logókat.

A nagybodófalvi parókia fásszínje

Kiegészítések és nyitott kérdések

A cikksorozat lezárása előtt két korábbi állításunkat is szükséges pontosítani, illetve néhány nyitott kérdésre is visszatérni.

Pontosítanunk kell a cikksorozat második részében említett két téglagyár történetét is. A marosszentimrei üzemről a szakirodalomban legalább két helyen is az szerepel, hogy már 1912-től Muschong Jakab érdekeltségébe tartozott, ennek elsődleges forrását azonban jelen kutatás során nem sikerült azonosítani. Ugyanakkor a húszas évek közepétől már bizonyíthatóan a Muschong-konszern részeként működött: 1924-ben külön részvénytársaságként bocsátott ki részvényeket, 1925-ben pedig a Muschong-konszern részvénytársasággá szervezésekor is a csoporthoz tartozott.

Nagyszentmiklós esetében ezzel szemben kutatásaink során nem sikerült megerősíteni, hogy Muschong Jakabnak valaha is téglagyára lett volna a településen. Hans Haas várostörténeti monográfiája az első világháború előtt mindössze egyetlen tégla- és cserépgyárat említ, amelyet nem kapcsol a Muschong-csoporthoz, és a vállalat vezetőségében 1918-ig bizonyíthatóan nem szerepeltek Muschong családtagok. A társaságot ugyan 1927-ben a román hatóságok ismét bejegyezték, ezt követően azonban sem elsődleges, sem másodlagos forrásokban nem sikerült a nyomára bukkanni.

Nyitott kérdés maradt az is, hogy valójában hány ingatlana volt Muschongnak és örököseinek. Walther Koschnitzky 2011-es cikkében mintegy mellékesen megemlíti, hogy az egyik örökös (Katharina Patyánszky) egykoron tíz házzal és villában rendelkezett Lugoson. Vajon mekkora lehetett a – gyárakon kívüli összvagyona Muschong örököseinek? Jelen pillanatban ezt megbecsülni is nehéz. De ha Koschnitzky interjúi hozzáférhetővé válnának, akkor talán teljesebb képet alkothatnánk arról, hogy mi volt és mi maradt meg a Muschongok lugosi örökségéből.

Két korábban felvetett kérdést nem sikerült tisztázni. Egyrészt a „Szechenyi-Haus” néven szereplő ingatlant, mely a korabeli sajtóban Muschong Jakab hagyatékának részét képezte, egyelőre nem sikerült ellenőrizni ezt az adatot. Másrészt a marosszentimrei gyárat illetően az utolsó ismert adat az, hogy államosításra került az üzem – viszont nem tudjuk, hogy az egykori gyárépületeknek mi lett a sorsa. Ezeket a kérdéseket reményeink szerint egy későbbi cikkben tisztázzuk majd.

Érdemes lenne tovább kutatni a Muschong-örökséget!

A cikksorozat írása és a helyszínbejárások során több olyan írott, vagy hangzó anyag létezéséről szereztem tudomást, amelyek jó eséllyel még mindig léteznek, de a Muschong-örökség kutatása szempontjából még nem értékeltek ki. Itt elsősorban arra az interjúsorozatra gondolok, amit Walther Koschnitzky készített Muschong Jakab lányával. Ezt végighallgatva valószínűleg jelentősen bővülhetne azon ingatlanok sora, amelyeket érdemes lenne felkutatni a mostani Lugoson. Az is biztosnak látszik, hogy a Bohn-kutatókkal együttműködve lehetne a legjobb eredményeket elérni.

A kutatás folytatása mellett egy további érv is szól. Az eddigi feltárások közül egyik sem jutott el addig, hogy megvizsgálja, milyen szociális-társadalmi kisugárzása, hatása volt a Muschongok tevékenységének. Bohnéknál templom, sportegyesület, munkástelep és még sok minden más is létrejött. A Muschong örökséget illetően ilyen jellegű feltárásra tudomásom szerint nem került eddig sor.

Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretnék köszönetet mondani Sergiu Demának, Claudia Demának és Soltész Theophilnak, akik a zsombolyai kutatás során értékes forrásokkal és információkkal segítették munkámat, továbbá Ljubisa Nikolicnak, aki a nagykikindai Terra múzeum terrakotta workshopját vezette ottani látogatásom idején.

Téglásy Sándor
sandor.teglasy@gmail.com

Főbb források

Amprente în lut. În căutarea fundațiilor de cărămidă ale Jimboliei. Jimboblog, nr. 2., an 2. Jimbolia, Tipografia Partoş, 2026.

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. TORONTÁL VÁRMEGYE. Nagybecskerek, 1911

Graur János: Buziásfürdő. Legenda és valóság az emlékek tükrében. 6 részes sorozat. Heti Új Szó 2018. január 12-február 23.

Hans Haas: Contribuţii la istoria localităţii urbane Sânnicolau Mare şi al împrejurimilor nemijlocite. 2016. Kiadó nélkül, megjelent Nagyszentmiklós önkormányzatának támogatásával.

István Márta: A bánáti oroszlán jegyében. A Bohn-család története. In: Pastyik László et al. (szerk.): Évkönyv 1 (2009). Bajmok, Vajdasági Magyar Helytörténeti, 2010.

Ivănescu, Valentin: Cronica ilustrată a regionalei de căi ferate Timişoara. Temesvár, 2009.

Jancsó, Árpád: Egy híres temesközi fürdőváros, Buziásfürdő története. Korunk 2009/8, 18-28.

Koschnitzky, Walther: Die Ziegel-Rivalen Bohn und Muschong. Aus den Erinnerungen der Muschong-Tochter Katharina von Patyanszky über den Aufbau des Großunternehmens und seine Aufteilung 1907. Hatzfelder Heimatblätter 18 (2011), 57-70. 

Pallas nagylexikona. Hoffmann-féle körkemence, „téglagyártás” címszavában.

Vladislav Vujin: Kraljevstvo cigle i crepa: istorija porodice Bon. Narodni muzej Kikinda, 2014.

Wollmann, Volker: Reconstituirea grafică. O soluţie de păstrare a memoriei Patrimoniului tehnic al judeţului Alba. Transsylvania Nostra 2020/4. p. 12-26

Korabeli sajtó: Budapesti Közlöny; Consum; Ellenzék; Krassó-Szörényi Lapok; Temesvarer Zeitung

Helyszíni kutatás és fotódokumentáció: Lugos, Buziásfürdő, Zsombolya, Nagykikinda, Károlyliget és Nagybodófalva (2025–2026)