Ebben a sorozatban olyan jeles alkotókra emlékezünk, akik térségünkben születtek, vagy alkotó éveik során itt (is) tevékenykedtek, és ezzel Temesvár, a temesi Bánság hírét emelték régiónkban éppen úgy, mint szakmai körökben. A bemutatott alkotókhoz évforduló kötődik. (BB)

ÁGOSTON PÉTER

Ágoston Péter (1895-ig Augenstein, Zsombolya, 1874. március 25. – Párizs, 1925. szeptember 7.) jogász, egyetemi ta- nár, miniszter, radikális, majd szociáldemokrata politikus. Fordítói álneve: Rab Pál. Szülei: Augenstein Ferenc, Mechel Genovéva. Elzászi eredetű apjának jól menő fűszerüzlete volt Zsombolyán. Felesége Buzátovits Auguszta, a nagyváradi érsekségi könyvkiadó leánya, a feminista mozgalom és a női emancipáció egyik nagyváradi kezdeményezője.

Középiskoláit Szegeden és Selmecbányán végezte, a budapesti tudományegyetemen jog- és államtudományi doktori oklevelet szerzett (1896), bírói szakvizsgát tett (1899), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen a magánjog tárgykörében magántanári képesítést szerzett (1903). Jogtudományi pályafutásának kezdetén szövetkezeti joggal és zálogjoggal foglalkozott, első dolgozatai a Jogászegyletben tartott felolvasásai alapján készültek, ill. a nagyváradi Szigligeti Társaságban szépirodalmi felolvasásokat is tartott. A Nagyváradi Jogakadémia r. tanára (1901–1918); a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magántanára (1903–1914) majd a budapesti tudományegyetemen a magánjog és a bányajog nyilvános rendes tanára (1919).

Veszprémben törvényszéki jegyző (1899–1900), Ipolyságon aljárásbíró (1900–1901).

Az MSZDP tagja (1893-tól); a nagyváradi városi törvényhatósági bizottság tagja (1905–1914). Az I. világháború előtt a Világ, a Népszava, a Huszadik Század és a Szocializmus lapok cikkírója. Eszmei társa lett Somló Bódog, aki kiállt mellette, amikor egy, a Huszadik Század c. folyóiratban megjelent, s a Nagyváradi Naplóban is közölt cikkéért meghurcolták. Jelentős szerepet játszott a nagyváradi közéletben: részt vett az általános választói jog kivívásáért elindított mozgalomban. Bárdos Imrével néphivatalt alapított a szegények jogvédelmére: az iroda díjtalan jogi tanáccsal és útbaigazítással szolgált, beadványt készített a rászorulóknak, képviselte őket rendőri, betegsegélyző pénztári és pereskedési ügyeikben. Kezdeményezésére Nagyváradon is megalakult a Társadalomtudományi Társaság, s folyóiratának, a Huszadik Századnak szintén munkatársa lett.

Szakmai és politikai pályája összekapcsolódik. Miután elvállalta a Társaság helyi fiókjának vezetését; mint a katolikus jogakadémia elnöke éles, személyeskedésektől sem mentes támadást indult ellene a nagyváradi konzervatív lapok elsősorban a Tiszántúl részéről. A sajtópolémiák révén ismertté vált, s az SZDP színeiben bekerült a nagyváradi törvényhatósági bizottságba (a Szabadelvű Párt feloszlása után a párton kívül maradtak frakciójához csatlakozott). Írásai egyre harciasabbak, antiklerikálisak lettek, különösen nagy vihart kavart A szekularizáció (1909) c. munkája. Úgy vélekedett – s álláspontját történelmi érvekkel is alátámasztotta – a szekularizáció nem rablás, hanem csupán a soha el nem homályosodott állami tulajdon érvényesítése az állam polgárainak érdekében. Az 1910-es évekre, a politikai küzdelmek hatására érdeklődése a kor szociológiai kérdései felé fordult: vizsgálta az állam feladatainak átalakulását, az iparosítás, a modern várospolitika, az általános műveltség emelésének szociális kérdéseit, az alkoholizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos teendőket. Radikális írásaiban elsők között próbálta meg alkalmazni a történelmi materializmus eredményeit: egyes vélekedések szerint történelmi munkája, A magyar világi nagybirtok története (1913) az első történelmi materialista tudományos monográfia. Véleménye szerint a Hunyadiak, a Rákócziak, a Báthoryak nagy nemzeti, hősi cselekedeteit lényegében a földéhség, a vagyonszerzés vágya mozgatta. Művében nem ismerte el és nem fogadta el nemzeti hőseink ideáljait, kivetkőztette őket a nemzeti hősök páncélzatából, s csak mint birtokgyarapítókat állította be – egy nép történetével, hagyományaival szemben. Ezzel a felfogásával maga ellen fordította nemcsak az arisztokrata köröket, de a történészek többségét is, akik cáfolták állításait.

Az elsők között ismerte fel az Osztrák–Magyar Monarchia egyben tartásának lehetetlenségét, a nemzetek önrendelkezése, a szabad egyesülés és a szomszédos népekkel való megbékélés mellett foglalt állást. Visszatért Nagyváradra, ahol elsősorban a Monarchia után vélhetően kialakuló helyzetet vizsgálta. Az elképzelt jövőről három nagyobb dolgozatot tervezett: 1. A mi útjaink. Magyarország jövője (1916); 2. A zsidóság jövője (1917) és 3. Az örök béke (ez utóbbi nem jelent meg). Első művében, magyar szerzők közül elsőként vetette fel egy egyesült Európa eszméjét: az európai egyesült nemzetek állama elképzelés nyíltan szembement a Friedrich Naumann által hirdetett, s akkoriban népszerű Mitteleuropa tervvel, amelynek lényege egy német vezetés alatt álló Közép-Európa volt. Ágoston Péter a nemzetek egyenjogúságára épülő demokratikus nemzetállamok európai közösségét képzelte el. A mi útjaink c. műve szinte visszhangtalan maradt, A zsidóság útja annál nagyobb felháborodást váltott ki. A kötet hat nagyobb részből áll: I. könyv: A zsidók és a nem zsidók egymáshoz való viszonya; II. könyv: Az antiszemitizmus története; III. könyv. A zsidók természete; IV. könyv. A zsidók fajisága; V. könyv. A zsidók a fogadó népek között és VI. könyv: A megoldás. A könyv megjelenése után hatalmas támadás indult Ágoston Péter ellen, mind helyi, mind országos lapokban; mind a klérus, mind a polgári radikalizmus hívei részéről. Ágoston úgy vélte, hogy a zsidóság nem csupán felekezet, de erős nemzeti törekvéseket is folytat és buzgón építi saját nemzeti kultúráját aminek ellensúlyozása lehet a zsidók beolvasztása egy nemzeti államba. Ágoston a magyarországi zsidó-kérdést faji és nemzetiségi vonatkozásai alapján tanulmányozta, s a végső konklúziója az volt, hogy a magyarországi zsidóságnak, ha nem akarja viselni a faji elkülönítés vádját, ha csakugyan egy test és vér akar lenni a magyarsággal, ha csakugyan a haladás útját akarja járni, tömegében be kell olvadnia a magyar keresztény társadalomba. A támadást Antal Sándor, A Holnap egykori szerkesztője indította el, majd Szabolcsi Lajos egy egész könyvet szerkesztett Ágoston Péter műve állításainak történeti, teológiai, szociológiai stb. cáfolatával. Az Ágoston Péter személyén keresztül megtámadott Huszadik Század, Jászi Oszkár kezdeményezésére viszont körkérdést intézett közéleti személyiségekhez (A zsidókérdés Magyarországon címmel, 1917-ben). Valójában Ágoston Péter írása nem volt antiszemita, ugyanakkor a zsidóság történetét sem ismerte, mint ahogy a zsidó teológiában sem volt járatos. Az különösen abszurdnak tűnt, hogy a zsidóság nemzeti érzelmeinek hatására tömegesen vegye fel a keresztény hitet. Az írás azonban arra mindenképpen jó volt, hogy a világháború végén, az összeomlás előtt egy tabunak számító témát elővegyen és kibeszéltessen.

Az I. világháború. végén kiadott utolsó könyvében (A háború okozói, 1919) elfogadta az antant álláspontját, s a világháborúért kizárólag a központi hatalmakat tette felelőssé. Ellenezte a Károlyi-kormány által kezdeményezett földreformot, a földosztást: szerinte az a helyes megoldás, ha a nagybirtokok egy tömbben kerülnek a parasztság kezébe; álláspontja egyre jobban közeledett a kommunisták nézetéhez. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a kommunisták mellé állt. Külügyi népbiztosként, diplomáciai tevékenysége során közeledni kívánt az antanthoz: Bécsben és Budapesten is fontos tárgyalásokat folytatott az antant hatalmak megbízottaival egy számukra elfogadható kormány felállításáról. A bukás után, kifejezetten az antant kérésére, a Peidl-kormány ideiglenes igazságügy-minisztereként még néhány napot hivatalában maradhatott. Néhány hónappal később őt is letartóztatták, a hajmáskéri gyűjtőtáborba internálták (1920. szept. 20-án feleségét is letartóztatták, mert kapcsolatot tartott a bécsi emigrációval). Halálra ítélték, ám a Rigában megkötött egyezmény értelmében feleségével együtt – akárcsak több volt népbiztos – Szovjet-Oroszországba távozott. Moszkvában a szovjet munkajog egyik kodifikátoraként tevékenykedett (1922. febr.–1924. júl.). Súlyosan megbetegedett (betegségére való tekintettel 1924 júliusában Londonban telepedett le, majd élete utolsó évében Párizsban élt. Emigrációjában, Rab Pál álnéven magyar nyelvre fordította August Bebel, Friedrich Engels, Karl Kautsky és Franz Mehring klasszikus elméleti műveit. Londoni tartózkodása idején jugoszláv állampolgárságért folyamodott: kísérlete nem járt sikerrel, mert időközben (1924-ben) szülőtelepülését, Zsombolyát Romániához csatolták, később sikertelenül próbálkozott a román állampolgársággal is.

Emlékezete Párizsban hunyt el, a Père-Lachaisei Temetőben nyugszik. 1915-től 1919. októberig naplót vezetett, amelyet a Párttörténeti Intézet Archívuma őrzött (részleteket közölt belőle a Párttörténeti Közlemények 1965-ben, ill. a História 1979-ben). Budapesten (Sashalom, XVI. kerület) utcát neveztek el róla (1945-től, Ágoston Péter utca). Életművével a legutóbbi években a nagyváradi Kupán Árpád foglalkozott, valamint első életrajzi monográfiáját Ormos Mária akadémikus jelentette meg (2011-ben).

Elismertség 1908-tól szabadkőműves, a László Király Páholy tagja (1908–1911), nagymestere (1911. márc. 3.–1912. dec.), a páholy kettészakadása után a Bihar páholy nagymestere (1912. dec. 5.–1918). Élére állt a szabadkőművesség megújítására, radikalizálására irányuló törekvéseknek. Névtelenül kiadott írásában (A szabadkőművesség, 1913) összefoglalta a mozgalom legfontosabb feladatait. A programpontok erőteljesen hasonlítottak az MSZDP politikai elképzeléseihez, sőt Ágoston ki is fejtette, hogy ha olyan törvények megvalósításáért küzdünk, amelynek célja a szinte elviselhetetlen nyomorúság, akkor tulajdonképpen szabadkőművesként cselekszünk!

Az Általános Választójogi Liga nagyváradi szervezetének ügyvezető elnöke (1905-től), az Országos Reformklub nagyváradi fiókjának vezetője (1910-től). A Társadalomtudományi Társaság, ill. a Társadalomtudományok Szabad Iskolája egyik vezetője (19071918). A Darwin-kör elnöke.

Fontosabb munkái: Jogtörténeti tanulmányai elsősorban A Jogban (1899–1908), a Jogtudományi Közlönyben (1899–1903), a Magyar Jogászegyleti Értekezésekben (19051913), a Jogállamban (1905–1912), és a Munkásügyi Szemlében jelentek meg (1910–1916). Könyvei: A magánjog módszere. Bp., 1903. // A tulajdonjog alaptanai (Bp., 1903) // A jogi oktatás és a jellemfejlesztés. (Jogtudományi Közlöny, 1904) // A magyar zálogjog története. Monográfia. (Bp., 1905) // A zálogjog általános tanai. Monográfia. (Bp., 1906) // Clausula rebus sic stantibus. (Jogállam, 1907) // A munka rabsága (Nagyvárad, 1909) // A magyar világi nagybirtok története (Társad. tud. Kvtár Új sorozat, Bp., 1913) // A mi útjaink (Nagyvárad, 1916) // A háború okozói (Munkás kvtár 26. sz. Bp., 1919).

Fordításai: Rab Pál álnéven: Engels: Hogyan alakítaná át Dühring Jenő úr az összes tudományokat? Ford. (Bp., 1921) // A család, a magántulajdon és az állam keletkezése. Lewis H. Morgan kutatásai alapján írta Engels Frigyes. A 14. kiadás nyomán magyar nyelvre ford. (Bp., 1921,2. kiad. 1934) // Kautsky, Karl: A kereszténység eredete. Történelmi tanulmány. Ford. (Bp., 1922, 2. kiad. 1928) // Bebel, August: Életemből. I–III. köt. Ford. (Bp., 1922–1923) // Mehring, Franz: Marx Károly élete. Ford. (Bp., 1925).

Irodalom: Bösinger Rudolf: Á. P.: A modern városok feladatai. (Városi Szemle, 1912) //Antal Sándor: A zsidók és Á. P. (Nagyváradi Napló, 1917. febr. 25.) // Antal Sándor: A magyar zsidóság jövendője. Felelet Á. P. jogtanárnak. (Nagyvárad 1917) // Székely János: Az eltévedt Ágoston. Röpirat. (Nagyvárad, 1917) // Újlaki Géza: Á. P. dr. védelme. (Bp., 1921) //

Asztalos Sándor: Nincs kegyelem. Dokumentumregény. (Temesvár, 1929) // Szabó Ágnes: Részletek Á. P. naplójából. (Párttörténeti Közlemények, 1965) // Köves Rózsa: Á. P. (Magyar Nemzet, 1974. márc. 26.) // Á. P. 1919 nyaráról. (História, 1979) // Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. (Bp., 2001) // Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz. I. köt. (Újvidék, 2002) // Egresi Katalin: Á. P. állam- és jogfelfogása. (Leviatán, 2005) // Kupán Árpád: Változatos életpálya a viharos változások korában. Á. P. élete. 1–2. (Várad [folyóirat], 2007) //

Ormos Mária: A katedrától a halálsorig. Á. P. Monográfia. (Bp., 2011).

Új magyar életrajzi lexikon III. (HÖ). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002.