Pogány László 1901. július 18-án született a magyarországi Győrben. Édesapja Pogány Mihály, édesanyja, Eugénia született Fuchs, a Temes megyei Széphelyről (Zsebelyről) származott. Apósa és anyósa kérésére a Pogány család 1902-ben Temesvárra költözött, hogy közelebb legyenek Széphelyhez (Zse-belyhez). Temesváron, az édesapa, Pogány Mihály, a „Temesvári Hírlap” munkatársa, később szerkesztője, majd tulajdonosa lett. A lap az első világháborút megelőző években megjelenő egyik legjelentősebb magyar nyelvű újság volt.

Pogány László 1919-ben fejezte be középiskolai tanulmányait Temesváron, majd édesapja ösztönzésére beiratkozott a lipcsei Technikum für Buchdrucker intézménybe. Tanulmányai befejezése után Németország több városában folytatta képzését. A modern újságírással és a lapkiadás irányításával kapcsolatos ismereteit Budapesten sajátította el. Novellákat és cikkeket publikált a „Temesvári Hírlapban”, valamint más erdélyi kiadványokban. Fiatalkori színdarabját, a „Tükör” című művet 1920-ban a Temesvári Magyar Színház mutatta be.

Édesapja, Pogány Mihály 1924 januárjában bekövetkezett halála után a lap ideiglenes szerkesztését dr. Ligeti Sámuel vette át. 1924. március 5-től dr. Vuchetich Endre lett a főszerkesztő, Kubán Endre pedig a felelős szerkesztő.

Pogány László csak 1926. március 21-én, külföldi tanulmányairól való hazatérését követően vette át a „Temesvári Hírlap” irányítását. Az új főszerkesztő elkötelezett újságíró, író és költő volt, széles látókörű, nagy műveltséggel rendelkező értelmiségi. Jelentős változtatásokat vezetett be, növelte a lap oldalszámát, vonzóbbá és a társadalmi élethez szorosabban kapcsolódóvá tette az újságot. Munkájának köszönhetően a lap tekintélyes sajtóorgánummá vált. A két világháború közötti időszakban a „Temesvári Hírlapot” egyesek Temesvár és egész Erdély legjobb magyar nyelvű napilapjának tartották.

A bukaresti „Universul” című újság egyik tudósításából kiderül, hogy 1926. június 15-én, délelőtt 10 órakor, Eminescu sírjánál, a Bellu temetőben nagyszámú közönség gyűlt össze. A jelenlévők között a kor kulturális, politikai és irodalmi-művészeti életének számos kiemelkedő személyisége is megtalálható volt. A temesvári „Ady Endre” Magyar Írók Társaságának képviseletében jelen volt Franyó Zoltán, a társaság elnöke, Wojtick Gyula alelnök, valamint Pogány László, a „Temesvári Hírlap” igazgatója. A sírnál koszorúkat és élővirágokból készült csokrokat helyeztek el, majd Comșa erdélyi püspök gyászistentiszteletet tartott.

A szertartást követően beszédek hangzottak el. A magyar írók nevében Franyó Zoltán a következő gondolatokat fogalmazta meg: „Eminescu nemzete és Ady Endre nemzete jó testvérek. És amíg tollal, szóval és tettel küzdhetünk, a politikai ármánykodás nem áshat olyan gyűlölettel teli szakadékot, amely elválasztaná egymástól a két népet.”

1927-től politikai feladatokat is vállalt, és a Magyar Párt listáján megyei tanácsossá választották. A temesvári Magyar Ház egyik alapítója volt, az Arany János Irodalmi Társaság ügyvezető titkárává választották, valamint a Magyar Párt ifjúsági szervezetét is vezette.

A művészetek lelkes támogatójaként számos jelentős, két világháború közötti temesvári művészt segített. Több festő is elkészítette portréját, köztük Krausz Albert és Litteczky Endre. Kóra Korber Nándortól baráti karikatúrákat is kapott ajándékba.

A Hunyadi Könyvkiadó tulajdonosa volt. Emellett jelentős nyomdával is rendelkezett, amely Temesvár második legnagyobb nyomdájának számított. A két világháború közötti időszakban több mint harminc újságot nyomtattak itt. Az igazgatási feladatok mellett szerkesztői munkát is véghzett. Ő irányította a Hunyadi Könyvkiadó tevékenységét, a szükséges szerkesztőségi munkát a „Temesvári Hírlap” mindennapi megjelenéséhez.

Számos olyan írót lehetne megemlíteni, akik éveken át közreműködtek a lap megjelentetésében. Közülük néhányan nemcsak írásaikon keresztül mutatkoztak be az olvasóknak, hanem személyesen is ellátogattak Temesvárra. Sok nevet lehetne felsorolni, de csak néhányat említek: Erdős Renéet, aki Pogány Mihály unokatestvére volt, Karinthy Frigyest és Markovits Rodiont.

Pogány Mihály halálakor Erdős Renée levelet írt Lászlónak, amelyben megdöbbenését fejezte ki unokatestvére fájdalmas és váratlan elvesztése miatt. Arra biztatta Lászlót, hogy a jövőben legyen megfelelő támasza édesanyjának, Eugéniának. 1927-ben Erdős Renée Temesvárra látogatott, és egy személyes, dedikált fényképet ajándékozott Lászlónak. Karinthy Frigyes, a neves humorista szintén számos alkalommal publikálta írásait a temesvári napilapban. Markovits Rodion, aki Észak-Erdélyből, az Avas vidékéről származott, a világsikert aratott, számos nyelvre lefordított „Szibériai garnizon” című regény szerzője volt. Temesvárra hívták, ahol a lap munkatársa lett, és jelentős újságíróvá vált. Én személyesen 1945-ben ismertem meg, amikor édesapám felkérte, hogy magyar irodalomórákat adjon nekem. Felejthetetlen pillanatok voltak ezek. Az irodalom számos szabálya mellett sok érdekes és szórakoztató történetről is beszélgettünk, különösen a szibériai életről.

1948 augusztusának egyik napján édesapám sírva tért haza, és könnyei között mondta „Meghalt Markovits Rodion.” Álmában szívroham ragadta el.

A derűs napokat időnként kellemetlen események váltották fel.

Amikor édesapámat rágalmazták, sértegették vagy igazságtalanul bírálták, nem írásokkal, újságcikkekkel vagy bírósági eljárásokkal keresett elégtételt, hanem párbajjal, karddal a kezében. Akkoriban, a múlt században ez volt a szokás. Testén számos sebhely volt, amelyek a homlokán, a mellkasán és a jobb alkarján is láthatók voltak.

A sötét napok azonban akkor kezdődtek, amikor a múlt század harmadik évtizedének végén a politikai helyzet egyre nyomasztóbbá vált. A sajtót cenzúrázták, szabadsága puszta illúzióvá vált, és az újság megjelenését felfüggesztették. Pogány László egy ideig nagyváradi újságok munkatársaként dolgozott. Rövid időre feloldották a felfüggesztést, és a lap ismét megjelenhetett.

1939-ben azonban édesapám kénytelen volt megválni nyomdájától. A korszerű szedőgéppel, lynotippel és rotációs nyomdagéppel felszerelt üzemet adósságok miatt árverésre bocsátották. A vele szemben alkalmazott gazdasági nyomás olyan nagy volt, hogy még a családi házát is elveszítette.

A háború befejezése után egyes baloldali beállítottságú egykori szakmabeli kollégái miatt már nem tudott visszatérni a sajtó világába. Biztosítási ügynökként dolgozott, később pedig egy lottóértékesítő helyen vállalt munkát. Ebben az időszakban írt novelláit Avram P. Todor fordította román nyelvre. Ezek a művek mindmáig kiadatlanok.

A háború utáni időszakban az irodalmi élettel való kapcsolata az Arany János Irodalmi Társaság összejövetelein való részvételben, később pedig egy rendszeresen találkozó irodalmi baráti körben nyilvánult meg. A kör tagjai között volt többek között Franyó Zoltán, Reiter Róbert, Krausz Albert és Kálmán Andor. Éppen édesapám otthonában kellett volna találkozniuk annak a hétnek a szombatján, amikor a könyörtelen halál két nappal korábban, 1956. június 7-én, csütörtökön, egy műtét után hirtelen elragadta őt. Halálát egy heveny hasnyálmirigy-gyulladás okozta.

Franyó Zoltán, a Buziási úti temetőben elmondott búcsúbeszédében a következő szavakat mondta: „Laci, meghívtál bennünket, és mi eljöttünk. Csakhogy a meghívás a te otthonodba szólt, nem a temetőbe.”

Pogány András Mihály