Az amerikai félidős parlamenti választásokon a republikánusok történelmi vereséget szenvedtek. Minden kormányzó párt veszíteni szokott népszerűségéből, de a mostani eredmény több egyszerű figyelmeztetésnél. Politikai pofon. Ilyenkor a pártját is féltő politikustól, főleg, ha újabb indulásra/mandátumra törvényesen nem számíthat, az várható el, hogy menteni próbálja a menthetőt. Vagyis a politikai pofon erejét a pártjáról igyekszik átirányítani, elvezetni. Erre Trump előveszi a szó szoros értelmében újabb sapkáját – miért hiszi, hogy ez neki jól áll? – a 2028-as feliratút, mintha kaphatna újabb esélyt. De ezt alkotmány tiltja.
Szóval Trump játszik.
Kérem tisztelettel, a világ legerősebb államának feje milyen politikai játékokat engedhet meg magának?! Olyat semmiképpen, amellyel a hivatal tekintélyét rontja, ne adj Isten, rombolja. Egy ilyen sapka mit jelent, mi az üzenet? Segít a sapka felirata: „A jövő fényesnek tűnik! Írd újra a szabályokat a Trump 2028 sapkával.” Milyen jövő, kinek a jövője? Az új Trump-sapka megálmodói ezt nem tisztázzák – alighanem folyamatosan játszva kémlelik a világot. Ezenközben az új sapka azt jelezheti, hogy létez(het)nek módszerek, amivel Trump harmadjára is elnök lehet, neki, pártja első embereként azt kellene látnia, hogy ez a „jövőbenézés” rombolja pártja esélyeit. Vannak elemzői vélemények, miszerint Trump a mostani kampányt nyilatkozataival és sűrű nagygyűléseivel teljes mértékben saját magáról, a személyes márkájáról és a lojalitásról szóló népszavazássá formálta. Emiatt a választók közvetlenül az ő személyét büntették a szavazóurnáknál.
Trump nyilatkozik, mond tesz ezt meg azt, s utána mérges, hogy a világ nem arra fordul, amerre ő tolja. Világpolitikai beavatkozásai Európában, az arab világban, Grönland jövőjét illetően egyelőre csak élesítették a helyzetet, a viták sehol nem zárultak le. Személyes nyilatkozatai pedig azt sejtetik, hogy nagypolitikai „jótettei” béke Nobel-díjat érőek. Őszerinte… Maholnap oda jutunk, hogy minden átforrósodik, amit megérint. Természetes, a világ legerősebb országa elnökének szavára odafigyelnek, de ha Orbán Viktort Trump javasolja az ENSZ élére, nagyon kétséges, hogy ez Orbánt a főtitkári székbe pattintja. Főleg, hogy a korábbi magyar miniszterelnöknek volt egy 2018-as nyilatkozata, hogy ezt a tisztséget jó volna nem bukott politikusok szereplehetőségének tekinteni.
Szóval Trump körül két év alatt jókorát fordult a világ, ő pedig sapkája alól nem látja, merre volna az előre. Úgy viselkedik, mintha megmozdulásaival egymás után aratná az égbenyúló nemzetközi sikereket. Közvetlen munkatársai, látván a közvéleménykutatói jelzéseket, igyekeztek figyelmeztetni, hogy nem jó az általa választott módszer és irány, mire a pragmatikus vonalat képviselő Susie Wiles kabinetfőnököt kibillentette, s a keményvonalas, a hozzá mindenben feltétlenül igazodó Stephan Millert tette a helyébe.
Brüsszel politikai világa eddig sem találta a szót Trumppal, ezek után még nehezebb lesz, hiszen Trumpnak soha nem volt erőssége a másik félre való odafigyelés. Trump most bűnbakot keres pártjában a vereség okán, s amilyen ügyes, meg is fogja találni. S aztán csodálkozhat, hogy az istenadta nép másként ítéli meg a helyzetet. Romániának is volt egy, a mandátuma végén pártpolitikai tologatásokkal játszadozó elnöke, Iohannisnak hívták…
Igazi váltásra Trump részéről aligha számíthatunk, mert annak alapfeltétele a két lábbal a földön állás. Miközben az Hormuzi-szorosban nincs forgalom, az olajárak történelmi magasságban, ő – a jó román közmondás magyar változata szerint: a ház ég és a vénasszony fésülködik – váratlanul lebontatja a Fehér Ház Keleti Szárnyát, helyébe egy monumentális luxusbáltermet építtet, az utolsó acélgerendák akkor kerültek a földbe, amikor szintén „monumentális” választási vereségét kiosztották számára az amerikai polgárok. Ehhez képest az Ovális Iroda új aranydíszítése, az aranykeretes óriástükrök szinte apróság.
A 2022-es vereségnél súlyosabb mostani egyértelműen azt jelzi: Trump úgy építi fel pártja politikáját, mintha az személyesen az övé volna. Mintha bármit megengedhetne magának. Úgy tűnik, ma egészen más ember a Fehér Ház lakója, mint korábbi mandátuma idején. Az agresszivitása nem változott, de 2026-ban mintha teljesen elszakadt volna a realitásokól. Még a bukaresti, politikában bármire képes világunkban sem képzelhető el, hogy egy korszakváltó választási vereség másnapján az elnök ne az inflációról, ne a háborúról, a lakosságot sújtó bajokról szóljon, hanem a Fehér Ház új, aranyozott bálterméről és a washingtoni Diadalívről beszéljen a sajtónak.
A politika a kontroll és az önkontroll művészete. A politika világában a hatalom megtartásához elengedhetetlen a környezet feletti kontroll, de még fontosabb a saját impulzusok feletti önkontroll.
Bodó Barna