TÁVIRDA UTCA

A tősgyökeres temesváriak jó része úgy tudja vagy azt hiszi, hogy a Magyar utcával párhuzamos utca azért kapta és viselte a Távirda nevet, mert az indóház közelsége okán házai sorában kapott helyet és üzemelt a távirda gyárvárosi hivatala, székháza. Bach Gyula újságíró, a Temesvári Hírlap egykori munkatársa állítása szerint nevét az utca annak köszönheti, hogy nagy számban laktak benne távírdászok. A nép, majd a lakók, a háztulajdonosok foglalkozása alapján nevezte el az 570 m hosszú új utcát, amelyben a 19. század utolsó évtizedében 5 új ház épült 10 lakással és 14 szobával.

Az utca ikertestvérével, a párhuzamos Magyar utcával azonos időben alakult ki. Lakosai társadalmi, etnikai és foglalkozásbeli összetétele is megegyezett, szinte azonos volt.

A háztulajdonosként nyilvántartottak népes csoportját Alár Dominik (67/69. szám), Saveta Alexits (92.), Maria Ardelean (81.), Bába Erzsébet (87.), Berberich Mihály (7.), Béres János † (31.), Vasile Benu (37.), Bingert Jakab (71.), Branovits Péter (66.), Cseffalvay Matild ( 2.), Czippel Gyula (22.), Dironka Simon (27.), Huszár Károly (55.), Maróthy Antal (46.), Megyeri Daniel (17.), Megyeri Józsefné (29.), Mihajlovits Anna (11.), Palatinusz Mihály (83.), Papp Ignác (45.), Petrovics István (3.), Rácz Ágnes (75.), Radics Illés (10.), Rech Magdolna (70.), Regauer Borbála (51.), Ricsák Sándor (59.), Schilli József (39.), Schlothauer Josefin (28.), Szepessi József (49.). Szilly Ágnes (62.), Tandimán Péter (77.), Varga István (24.), Varga Mátyás (68.), és Weber Jakab (40.) képezte. Valamilyen mesterséget űző, foglalkozást gyakorló háztulajdonosok: Cziráky Márton hivatalszolga (63.), Horváth József hivatalszolga (64.), Martinics Györgyné szatócs (6.), Molnár Adolf vasúti raktárnok (5.), Dusan Nikolicsin templomszolga (16.), Petrovics Iván villamosvasúti kalauz (18.), Popovics Sándor fuvaros (100.), Radics György papucsos, Róth Antal fuvaros (32.), Seres István kocsmáros (24.).

Viszonylag nagy volt a Távirda utcában a napszámosok aránya. Alkalmi munkákból biztosította megélhetését Agárdi Pál (2-4.), Ambrózy István (8.), Aringer Ferenc (10.), Babó Antal (34.), Bangó András (59,), Bakota Péter (6.), Matei Beno (31.), Benedek Mihály (8.), Dumitru Busia (9.) Borki Tivadar (37.), Bognár József (44.), Bognár Péter (63.), Bogaromi József (40.), Vasa Brassovan (92.), Gligor Bulgar (36.), Csáki Sándor (10.), Nicodim Ciurna (40.). A MÁV alkalmazásában állt 1909-ben a Távirda utcai lakói közül: Abonyi Zsigmond raktárnok (1.), Balog Ferenc vasúti őr (8.), Boros János ellenőr (28.), Ehrich Lipót alkalmazott (15.). A Távirda utca 3. szám alatt lakó Agnicsek Ferenc bérkocsisként, Novák Tódor (33.) és Pelagia György (44.) fuvarosként, Csepes György (44.) és Csuka Ágoston (77.) taligásként állt a temesváriak rendelkezésére, szatócsboltot működtettek a Távirda utcában Ehrich Cecilia (5.), Martinics Györgyné (6.), és Moldován János (50.).

A hentes Jefte Avramovits a Távirda 52. szám alatt mérte a húst és a húskészítményeket. Vlada Bogoszavlyevits papucsosokat készített a 28-as számot viselő házban, Schibold Fülöp asztalos meg bútorokat a 19-21. számú ingatlanban. A 92. szám alatt lakó Draga és Kata Brassovan munkásnőkként dolgoztak a józsefvárosi dohánygyárban. Mayercsák Aurél (5.) utazóként szerepelt a nyilvántartásokban. Bencze Lajos (16.) kádár-, Avramovits Illés (28.) pedig szobafestő-segédként gyarapította, mélyítette el szakmai ismereteit. Textilgyári könyvelőként kereste a kenyerét Schindler Gyula (8.). Petru Micleu (53.) őrmesterként, Mihajlovits Athanász (11.) ügyvédi irnokként szolgált. Nyugdíjasokként élték mindennapjaikat a Távirda utcában Justin Dragan (10.) tanító, Sofia Gigits (12,) özvegy, Rada Marku (53.) városi rendőr, Mayer Márton (2.) kir. adótárnok, Neszveda Béla (24.). pénzügyi számellenőr.

A Magyar utcához hasonlóan a Távirda utcát is meghosszabbította Temesvár szab. kir. város tanácsa, amely a Gyárvárost a Belvároshoz kívánta minden úton-módon közelíteni. A fatelepek, a raktárak felszámolását követően egy tisztviselő-telepet szándékozott létesíteni a külnegyed peremének még beépítetlen nyugati szegélyén. A 20. század első évtizedében hozzá is kezdtek a szerviánok által bérelt és művelt földterület parcellázásához. Pedagógus társai példáját követve a Temesvári Magyar Kir. Állami Főgimnázium magyar-latin szakos tanára, Dér István (1869–1943) is vásárolt egy 220 m2-es házhelyet a Meghosszabbított Távirda utcában. Több háztervet is megnézett, áttanulmányozott, amíg végül Székely László műépítész egyik előre elkészített, kivitelezésre fölajánlott projektjénél, típustervénél állapodott meg.

A villaszerű családi ház a megvásárolt terv szerint alápincézett, magas földszintesnek épült. A földszinten négy nagyszoba, fürdőszoba, konyha, éléskamra kapott helyet. A pincében három szuterénlakás (kettő egy szoba-konyhás, egy külön: nagy szobás) került. Az épületet toronyba kicsúcsosodó magas tetőzet fedte, fedi. A házat 1907 tavaszán kezdték építeni, az év végére már be is költözhetett a család.

„A házzal szembefordulva: a ház balsarka mellett levő rácsos, zöldre festett kiskapu, majd lefelé néhány lépcsőn át lehetett az udvarba bejutni. A »kiskapu« felül keretes volt, a székely kapukhoz rokon módon. Befelé a ház bal oldala mellett téglákból kirakott járda vezetett. A járda és a deszkakerítés között keskeny virágoskert volt. A kiskapu közelében fehér- és viola-mályvafák: hibiszkuszok, beljebb a kerítés mellett orgonabokrok, tujafenyők. A járda szélében végig rózsatövek, gömbtükör jellegű üveggömb díszekkel. A rózsatövek között évről-évre más-más szép virágok – írta le gyermek- és diákkora színterét, közegét saját rajzaival, vázlataival illusztrált önéletírásában a háztulajdonos fiainak egyike, Dér Zoltán (1897–1994), aki ugyancsak a tanárkodást választotta élethivatásául. – A járda a ház belső sarkánál egy lépcsőhöz ért el, amely jobb kéz felé vezetett fel a félemeletre: a nyugat és észak felé nyitott verandára. A verandán jobbra a lakás előszobájába lehetett jutni, melyből balra a konyha, majd a fürdőszoba nyílt, jobbra egy nagyszoba. Az előszobán keresztül egyenesen menve az utcai középső szobába mentünk be, amelyből jobbra és balra egy-egy ajtó nyílt az utcai másik két szobába. A balra eső szoba (hálószoba) a fürdőszobával egy tapétaajtóval volt összekötve, míg a jobbra eső szoba és a nagyszoba között rendes ajtó volt. A három utcai szoba egyvonalban volt. A szobaajtók kétszárnyasak voltak. Ha a verandán nem jobbra az előszobába, hanem a verandán keresztül egyenesen tovább ment az ember, akkor egy ajtón át a lépcsőházba jutott, melyből a »pincelakásokhoz«, illetőleg a padláshoz vezetett lépcső. A lépcsőházból a félemeleten ajtó nyílt a WC-be és a konyhába. Az egyes helyiségek szokatlanul magasak, tehát eléggé levegősek voltak. Nemcsak a ma több helyen látható, alacsony mennyezetű helyiségekhez képest, de az akkor szokásos városi építkezésekhez képest is.”

A „saját ház” emelte egy középiskolai tanár társadalmi presztízsét. 1907 tavaszán kezdődött el az építkezés, ősszel a öttagú Dér-család már be is költözhetett a csinos épületbe. A három fiú és a szülők elfértek és nyugodtan éltek takaros „saját házuk” falai között. A konyhakert és a méhészet sokat segített különösen az I. világháború nehézségeinek, a krónikus méreteket öltött élelmiszerhiánynak az átvészelésében. A szerbek, akik 1918-ban megszállták Temesvárt, nem folyósították az állami alkalmazottak – köztük a tanárok, tanítók – fizetését. Az 1919. augusztus 3-án bevonuló román hatóságok a fizetések folyósításának megtagadása mellett arra is kötelezték a hivatalnokokat és a pedagógusokat, hogy – hónapokkal a trianoni békeszerződés aláírása előtt – hűségesküt tegyenek a román államra. Azokat, akik ezt megtagadták, elbocsátották állásukból. Dér István, a Temesvári Állami Főgimnázium igazgatójához hasonlóan, nem tette le az esküt. Megkísérelt a Temesgyarmaton és Remetén birtokos Ambrózyak uradalmán intézőként vagy méhészként elhelyezkedni, de munkába már nem léphetett, mert a román hatóságok kiutasították az országból. Réday János nemcsak állását, hanem a főgimnázium épületében biztosított szolgálati lakását is elveszítette. A szó szoros értelmében az utcára tették. Dér István fogadta be gyárvárosi házába volt főnökét és kollégáját, két lányával és feleségével együtt. Hónapokig egy fedél alatt élt a két család. A házban tartóztatták le 1920. január 20-án hajnalban a másodszülött Dér-fiút, a jogászhallgató Dér Istvánt, aki egyik vezetője volt a temesvári magyar fiatalok szervezkedésének, amely a román helyőrség lefegyverzését, kiűzését tűzte céljául. A csendőrök s a detektívek a pincétől a padlásig feldúlták a Távirda utcai házat, mindenhol elrejtett fegyvereket kerestek. Dacára annak. hogy tárgyi bizonyítékokat nem leltek, Dér Istvánt letartoztatták és a fővádlottak egyikeként hadbíróság elé állították, amely 20 évi kényszermunkára ítélte a „Levente-per” néven elhíresült megfélemlítési törvényszéki eljárásban.

Szekernyés János