Interjú Tamási Emesével, az Eszterlánc Kulturális Egyesület elnökével
Október 25-én ünnepelte az Eszterlánc Kulturális Egyesület az első Eszterlánc tánccsoportjának megalakulását. Az esemény támogatói a Bartók Béla Elméleti Líceum, a Bartók Alapítvány, Temes Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány voltak. Az ünnepséget követő fogadáson készítettük ezt az interjút az egyesület elnökével, Tamási Emesével, a Bartók Béla Elméleti Líceum tanítónőjével. Kíváncsiak voltunk, hogyan fejlődött az egyesület az elmúlt húsz évben, miként működik a népi hagyományok magas színvonalú művelését szolgáló szervezet, és milyen terveik vannak a jövőre nézve.

Tamási Emese, az Eszterlánc Kulturális Egyesület elnöke
Téglásy Sándor (TS): Mit ünnepeltünk ma pontosan?
Tamási Emese (TE): Azt ünnepeltük, hogy ezelőtt két évtizeddel megalakult a legelső Eszterlánc Néptánccsoport. Ahogy teltek az évek, egyre több gyermek jött táncolni. Így az évek során két-három évente újabb csoportok indultak, és fokozatosan néptáncegyüttessé bővültünk. Jelenleg öt csoportunk van.
Összefoglalva: két évtizede indultunk el egyetlen csoporttal, és most ezt ünnepeljük. Tehát a mostani ünnep a néptáncegyüttes ünnepe. Mellettem áll Márton Csilla is, akivel együtt indítottuk annak idején az első csoportot. Így most átadom neki a szót, hogy a kezdeti időszakról meséljen.
Márton Csilla (MCs): Márton Csilla vagyok. Én 2003 és 2008 között voltam részese ennek az induló családnak. Rendkívül jólesett látni, hogy abból a maréknyi kis csapatból, amellyel kezdtünk, mára ekkora közösség nőtte ki magát. Ez számomra valami fantasztikus.
TE: Csilla a 26-os iskolában tanította táncolni a gyermekeket, ahol magyartanárként dolgozott. Én az 1-es Általános Iskolában tanítottam. Mivel Csilla ott is tanított, ebben az iskolában együtt vezettük a csoportot. 2005-ben a városi kultúrház szárnyai alá vett minket – ekkor született meg az Eszterlánc néptánccsoport.
TS: Tehát a néptánccsoport megalakulásának helyszíne a városi kultúrház volt?
TE: Igen, ott jött létre 2005-ben az első csoport. Nagy Albert, a Szeged Táncegyüttes hajdani vezetője segítette utunkat, ő vette fel a kapcsolatot a kultúrház akkori igazgatójával, Pavel Deheleannal. Gombos András pedig vállalta az együttes szakmai irányítását, az oktatást és a koreográfusi feladatokat.
TS: Irányító vagy tanácsadó volt? Hogyan lehetne megfogalmazni azt a komplex feladatkört, amelyet ő látott el?
TE: Szakmai irányító és koreográfus. Tizennyolc éven át ő tanította az Eszterlánc táncosait. Minden csoportban ő volt az oktató és a táncos produkciók összeállítója. Nagyra értékeljük munkáját, hiszen ott volt velünk kezdetekkor és sok éven keresztül hozzájárult terveink megvalósításához, munkánk eredményességéhez.
TS: Szóval a csoport a kultúrházban jött létre, majd később átkerültetek a líceumba. Hány csoportotok volt ekkor, és melyik évben történt a költözés? Milyen változásokat hozott mindez?
MCs: 2010-ben költöztünk át az iskolába, ekkor már két csoportunk volt. A második csoport, a Bóbita „keresztelőjét” 2008-ban tartottuk.
TE: Nagyon sok logisztikai kérdés megoldódott. Órák után például már nem kellett átvonulnunk a gyerekekkel az iskolából a kultúrotthonba. A próbákat is sokkal rugalmasabban tudtuk megtartani, mert ha szükség volt még egy próbára, nem kellett megkérnünk a kultúrházat, hogy biztosítson számunkra helyet. Otthonosnak éreztük az helyet, új lehetőségeket biztosított.
TS: A tanrendnek is részévé vált a tánc valamilyen módon?
TE: Nem, nem lehet a tananyag része. Tanórán kívüli tevékenység volt, éppen úgy, mint amikor a gyermek sportklubba vagy más különórára jár.
MCs: Az viszont igaz, hogy igyekeztünk úgy intézni az időpontokat, hogy illeszkedjen az iskolai tanrendhez. Azt is megszerveztük, hogy a tanító kísérje át a gyerekeket, ha a próba egy másik épületben volt. De például jegyet, vagy tanévvégi értékelést nem kapnak.
TS: Mindezek alapján feltételezhető, hogy a nulladikos vagy elsős diákok, illetve szüleik az új keretek között könnyebben döntöttek a néptáncórákon való részvétel mellett?
TE: Bartókos tanítóként, amikor egy gyermek előkészítős lesz az iskolai Nyílt napon is ismertetjük a szülőkkel, milyen körök működnek az iskolában. Van például furulya-, citera- és néptáncoktatás is. Azt is mindig el szoktuk mondani, hogy két műhely van: a Bokréta és az Eszterlánc. A döntést aztán a szülő hozza meg. A szülő tehát már az iskolai beiratkozás idején megismerheti a lehetőségeket.
TS: Tehát mondhatjuk, hogy a néptánc csak egy az órán kívüli tevékenységek közül, mégis nagyon népszerű, és emiatt sokan választják?
TE: Így is mondhatjuk. Szerintem az iskolások közül összesen mintegy 250 gyermek táncol a két néptáncegyüttesben. Sok szülő és gyerek látja úgy, hogy ez egy menő dolog.
TS: Mikortól kezdett menő dolognak számítani a néptánc?
TE: Attól kezdve, hogy felnőtt az első generáció. Az első generáció tagjai váltak példaképekké, és megmutatták, milyen szintre lehet eljutni. Így a kisebbek láthatták, milyen irányba tartunk, mi a célunk. Amikor megalakultunk, a dettai Búzavirág táncosai mutattak nekünk példát: a kicsik láthatták, milyen ügyesek.
TS: Hogy is van ez? Detta néhány tíz kilométerre van Temesvártól…
TE: Valóban, de ők is bejártak Temesvárra próbálni a városi kultúrház Líra termébe.
TS: Szóval ez még a líceum előtti időről szól és a temesváriak meg a dettaiak akkor ott találkoztak egymással?
TE: Ennek az volt az oka, hogy amikor 1999-ben elindult a bánsági néptáncmozgalom, én Dettán tanítottam. Ahogy Újszentesen, Nagyszentmiklóson, Végváron és sok más településen voltak csoportok, úgy Dettán én is indítottam egy néptáncsoportot.
TE: Aztán amikor bejöttem Temesvárra 2002-ben, a dettai csoportot magam után hoztam. Az Eszterlánc számára az jelentette a nagy élményt, hogy a gyerekek láthatták a nagyobbakat. Láthatták azt, hogy mit jelent magasabb szinten művelni a néptáncot. Temesváron vagy Temes megyében nem volt erre példa.
TS: Tehát felnőtt az első generáció, jöttek a kicsik, aztán a következő nemzedék és így tovább?
TE: Három-négy évenként alakult egy új csoport.
TS: Ez akkor még lassabb tempóban haladt, mint amit mostanában láthatunk?
TE: Igen. Nő az érdeklődők száma, egyre többen akarnak csatlakozni. Jelen pillanatban öt néptánccsoportunk (Aprókák, Ezüstpatkó, Dobbantó, Lármatüzek és Eszterlánc) és a Cserbóka zenekarunk van.
TS: Tehát valamiféle hólabdaeffektus is érvényesült: egyre vonzóbbá vált a néptáncmozgalom?
TE: Igen.
TS: Kik vezetik a mindennapokban csoportokat? És kik jelenleg az oktatók?
TE: Ennek a mozgalomnak az összetartását, működtetését sok munkatársam viseli szívén. Ők mintegy láthatatlan kapocsként tartják össze közösségeinket. Név szerint megemlíteném Balogh Tünde, Kele Lídia, Nagy Áron, Palkó Margit, Pál Krisztina, Sânmărtinean Emese, Szilágyi Boróka és Vancea Simona csoportvezetőket, valamint oktatóinkat – Okányi-Szántó Kittit és Okányi Mihályt, a Belencéres Néptáncegyüttes néptáncpedagógusait, továbbá Szujó Zsolt és Bohák Endre népzeneoktatókat.
TS: Most az Eszterlánc egy másik fontos szerepére szeretnék rákérdezni. Mióta állandó fellépője az Eszterlánc – a Bokrétával együtt – a Temesvári Magyar Napoknak?
TE: Itt szeretnék pontosítani: mi nemcsak résztvevők, hanem társszervezők is vagyunk. Már több, mint öt éve egyesületünkre van bízva a pénteki néptáncprogram. Ez mára a program állandó részévé vált: a péntek a néptáncé és a népzenéé. Ugyanakkor a Bánsági Magyar Napokon is az Eszterlánc társszervezője a néptáncműsornak.
TE: Erre utalt dr. Erdei Ildikó, iskolánk igazgatója is a jubileumi néptáncgálán elmondott köszöntőbeszédében: az Eszterlánc több mint néptáncmozgalom. Vagyis: „több mint tánc”.
Ezt a többletet mutattuk be a műsorszámok közötti kisfilmekben. Ez az évek során, fokozatosan alakult ki. A szlogennel arra is utalunk, hogy egy család vagyunk: nemcsak táncról van szó, hanem igazi közösségformálásról is.
TS: Ugyanez a gondolat fogalmazódott meg abban a rövid interjúban is, amelyet ma délután Okányi Mihállyal készítettem (lásd a Heti Új Szó október 23-i számát). Tudnál egy kicsit bővebben mesélni arról, mi jellemzi az Eszterlánc közösségét?

Okányi Mihály átadja az Eszterláncnak készült ajándékát
TE: Mindig azt szoktam mondani, hogy a jó emberek vonzzák egymást. Ha van egy jó ötletünk, amit szeretnénk megvalósítani, akkor valamilyen csodálatos módon megjelennek a többiek is, és azt mondják: jövök, én is segítek. Akik felismerik az ötlet hasznosságát, látják, hogyan segíti a közösség épülését, és mennyit nyerhetnek általa a gyermekek, szívesen mellénk állnak. Úgy látom, tele vagyunk jó emberekkel. Fontos, hogy meg tudjuk szólítani őket, és az sem mindegy, hogyan tesszük ezt.
MCs: Erre a szemléletre a gyerekeket is ráneveli az Eszterlánc.
TS: Igen, és nyilván az iskola is fontos szerepet tölt be abban, hogy megszólítsuk az embereket…
TE: Az Eszterlánc nem létezne ilyen formában, ha az iskola nem karolt volna fel minket. Lehet, hogy valahogy megvolnánk, de biztosan nem működnénk ilyen formában, ilyen létszámmal és ilyen tervekkel.
TS: Az iskola az első pillanattól kezdve felkarolta az Eszterláncot?
TE: Igen, abszolút.
TS: Most beszéljünk egy kicsit a számokról is. Vajon összesen hány gyermek nőtt fel az Eszterláncnál? Legalább nagyságrendileg tudunk erre becslést adni?
TE: Nem tudom pontosan, de legalább hatszázan biztosan.
TS: Ebbe csak azokat számítottad bele, akik végigcsinálták, vagy azokat is, akik több éven át táncoltak?
TE: Nehéz pontos számot mondani. Például van, aki 21 éven át táncolt, más 3 évig, és olyan is, aki mindössze 6 hónapot töltött velünk.
MCs: Nyilván mindenkire fejlesztő hatással volt.
TE: Igazából az a lényeg, hogy mindenki úgy távozzon, olyan élményekkel gazdagodjon, amelyek alapján azt mondhatja: jó volt az az időszak, amelyet velünk töltött.
TS: Az én fiam is az Eszterláncnál táncol. A gálákon eddig mindig azt tapasztaltam, hogy bármilyen néptáncelőadásról volt is szó, a teltház garantált volt. Tehát sosem kellett különösebben toborozni a nézőket.
TE: Erről is beszéltünk a gálán. Gondolom, a közösségi vezetők érzik, hogy a néptánc még mindig nagyon sok embert megszólít itt, a Bánságban. Amikor ma végignéztem a nézőtéren, úgy becsültem, hogy mintegy 350-en lehettünk. Mindannyiunkat a néptánc szeretete gyűjtött egybe, ez szólított meg.
MCs: Ez tehát tényleg több mint tánc: a közösségépítés nemcsak a táncoló gyermekeknek szól, hanem a családjuknak is.

Több mint tánc: A néptáncgála fellépői
TE: Nagyon sok szempontból érvényes az az üzenet, hogy ez több mint tánc: közösségformálás, egyben család is. Nemcsak a gyerekeknek szól: eljönnek a nagymamák, a szomszédok, és ki tudja, még hányan. Ez tényleg nagyon sok tekintetben több mint tánc.
TS: Ezzel eljutottunk a jelenhez, vagyis a mai ünnepséghez. Nem hagytunk ki esetleg valamelyik csoportot?
TE: Az Eszterlánc kapcsán legtöbbször a táncról beszélünk, de zenekarunk is van. A hegedülés elsajátítása sokéves munka. Fontos, hogy az Eszterlánc kitartásra is tanít: arra, hogy ne adjuk fel csak azért, mert nem érkezik azonnal a sikerélmény. Ehhez kitartás és sok gyakorlás szükséges. A táncfigurák elsajátításakor is így van: addig gyakoroljuk őket, amíg sikerül. Ez az egyik legnagyobb kihívás a mai gyermekek számára.
TS: Utolsó kérdésként azt szeretném megkérdezni: szerinted mit hoz a jövő, és milyen irányban tudtok még fejlődni?
TE: Persze, hogy van még hová fejlődnünk. Vannak újabb álmaink, terveink, de azt gondolom, hogy ezen az úton szeretnénk továbbhaladni, mert ezen érezzük jól magunkat. Vagyis néptáncot és népzenét tanulunk, megéljük magyar népi kultúránkat, közösséget építünk és mindenekelőtt örülünk egymásnak.
MCs: Együtt vagyunk, ez a lényeg: hogy a gyermekek egy helyen legyenek, és közösségben éljenek.
TE: Sok évvel ezelőtt áttörést értünk el: elindultunk Erdély felé. Úgy éreztük ugyanis, hogy nem elegendő, ha csak itt, a saját közegünkben maradunk. A szakmának és a tömbmagyarságnak is meg kell ismernie az itt folyó minőségi munkát. Itt is lehet a néptánc olyan életforma és tevékenység, amely sokakat összefog, és amelyet magas színvonalon lehet művelni. Ennek egyik bizonyítéka, hogy többször részt vettünk az Erdélyi Néptánc Antológián. A szakma felfigyelt ránk, és látja, hogy a szórványban, a Bánságban is értéket teremtünk. Ezt akarjuk folytatni.
Interjú: Téglásy Sándor
Fotók: Orosz Sándor