03 Oct 2014
Írta admin 
0 Hozzászólás 
Kegyelmi korban
Szeptember utolsó vasárnapja Végváron jó néhány éve már az idősek meleg hangulatú ünnepnapja. A református egyház és számos civil szervezet fogott össze idén is, hogy a szülők, nagyszülők iránti hálájuk kifejezésével örömöt szerezzenek az emberi élet kegyelmi szakaszát élő 70-en felüli honfitársaiknak. Az istentisztelet igehirdetése keretében Bódis Ferenc lelkipásztor a 91. Zsoltár üzenetével teremtette meg az ünneplés áhítatát, hogy azután a kultúrotthon terített asztalai mellett a virágszirom kitűzőkkel „megjelöltek” folytathassák a meghitt emlékezéseiket.
Bódis Ferenc lelkipásztor Benedek Eleket idézve köszöntötte az idősek találkozójának közönségét, és kívánt kellemes szórakozást valamint további békés boldog életet, és köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az idősek megbecsüléséről tanúskodó találkozó sikeres megszervezéséhez.
Csáki-Gál Károly polgármester üdvözlő szavait Óbecsei István Szeressétek az öregeket című versével tette még ünnepélyesebbé. A polgármester lapunknak elmondta, hogy a falu közössége úgy készül erre a napra, mint aki vendéget vár, hiszen hazavárják mindazokat, akik itt születtek és éltek mindaddig, amíg sorsuk más vidékekre nem sodorta őket. Ők viszik el a szülőfalujuk gyarapodásának örvendetes hírét más vidékekre is. A nagyszámú hazaérkezőt látva elgondolkozhattunk azon, hogy mi lett volna ebből a községből, ha 50-60 évvel ezelőtt a történelmi körülmények nem kényszerítik eltávozásra az akkori fiatalokat, ha a szüleik, nagyszüleik az utódokra gondolva megteremtett gazdaságokban, a virágzó kisipar nyújtotta mesterségekben, a növekvő létszámú iskolában pedagógusként és más értelmiségi tisztségekben megtalálták volna a számításaikat. Kétségkívül, ha mindezeket a feltételeket, amelyeket a falu fennállásának 220 éve alatt ez a közösség létrehozott nem tékozolta volna el egy félresikeredett társadalmi rendszer és az utána következő, idegen testként odatolakodott községvezetés, akkor napjainkban nemcsak a hazalátogatók megszépült emlékeiben, hanem a valóságban is gazdaságilag fejlett, akár városi rangú település lehetne Végvár. A községvezetés mai igyekezete talán reményt nyújthat ahhoz, hogy a szinte jóvátehetetlen rombolásból kilábaljon ez a szorgalmas, sok-sok nehézséget legyőző közösség.
A találkozón résztvevők között találkoztunk a 93. életévét betöltött Puskás Borbála nénivel, aki úgy ragaszkodik szülőfalujához, hogy a nyarakat eddig még mindig itthon, a családi házban töltötte, és csak téli időszakra hajlandó elmenni Temesváron élő fiához.
Amikor el kell menjek itthonról, mindig eszembe jut a dal, hogy “szülőföldem szép határa, látlak-e még valahára?” – mondja elérzékenyülve. – Pedig nem volt könnyű az életünk. A háború alatt a férjemet mindig behívták “koncetrára”, s én egyedül neveltem a két gyermeket, Bandit és Boriskát. A háború után 22 lánc földdel kuláklistára kerültünk, s amikor mindenünket elvettek, magunk kértük, hogy belépjünk a kollektív gazdaságba, a férjem borbély volt, ő a kisiparos szövetkezetben én meg a kolhozban dolgoztam, annyi normát gyűjtöttem, hogy még ki is tüntettek, legalább kaptunk annyi gabonát, hogy háziállatokat tarthattunk, gyermekeinket iskoláztattuk. Miután meghalt a férjem és a lányomat is elvesztettem, egyedül maradtam a családi házban. Hála Istennek van egy drága fiam, jó menyem, és szép unokáim is vannak, gondomat viselik, de nekem hiányzik a régi otthonom. Az szomorít, hogy lassan segítségre szorulok, nem tudok belenyugodni, hogy engem kiszolgáljanak, hiszen egész életemben én segítettem másokat. Az a jó, hogy mióta újra magyar polgármesterünk van a községházán, megértethetem magam magyarul, mert én románul csak írni, olvasni tanultam, de nem tudom, hogy az mit jelent, amit románul elolvasok.
A fiú, Puskás András, nyugalmazott mérnök nemcsak édesanyját elkísérve volt jelen a találkozón, hanem 71 évesen, szépkorúként is.
Édesanyámat hallgatva valóban hálával tartozom szüleinknek, akik nagyon nehéz körülmények között élve is hallgattak tanítóimra, a néhai Kádár Károly tanító bácsimra, aki arra bíztatta őket, hogy ne a resicabányai szakiskolába küldjenek, hanem Lugosra, líceumba, így kerültem egyetemre Petrozsénybe, a bányaipari elektromechanikai szakra, s lettem mérnök.
A református község kisebb létszámú katolikus közössége részéről Szarvas Klára köszöntötte az ünneplőket. Ismertetve egyházuk végvári történetét és mai törekvéseik eredményeit azért, hogy a Református Egyház és a Polgármesteri Hivatal támogatásával megfelelő feltételeket teremtsenek imaházukban vallásuk gyakorlásához.
A délutáni órákban a Szarvas Erzsébet és Tóth Rozália által irányított helyi hagyományőrző tánccsoportok léptek fel, akiknek műsorát Păștean Erika iskolaigazgató az időseket köszöntve ismertette: az óvodások szavalatokkal, a Szederinda méhkeréki, a Csűrdöngölő marossárpataki, a Recefice pedig dél-alföldi tánccal örvendezteti meg a találkozó közönségét.
Az estébe nyúló jó hangulat megteremtésében pedig oroszlánrésze volt a Kele Zoltán és Szarvas Lajos fáradhatatlan muzsikálásának.
(Graur János , a fényképeket készítette:Bódis Dóra)
A 2014. szeptember 28-i idősek találkozójának résztvevői Végváron: Czina Margit, i. Tóth Mária, Balogh Katalin, Ardelean Zsófia, Forrai Juliánna, Virág Mária, Patkós Borbála, Pataki Lídia, Enyedi Mária, Puskás Mária, Pataki Ilona (Farkas Jánosné), Nádasdi Mária, Szalai Teréz, p. Kovács Erzsébet, k. Tóth Rozália, Biró Jánosné, Antal Katalin, Székely Sára, Păștean Lídia, Pataki Erzsébet, Komán Erzsébet – Tóth Antalné, Pataki Eszter, g. Szabó Piroska, Prónai Mária, Boros Balázsné, Tábori Erika, Tóth Éva, Balogh Gizella, Ujj Mária, Vicze Zsuzsánna, sz. Tóth Vilma, sz. Tóth Mária, Balogh Sára, Gidó Klára, Szalai Erzsébet, Lőrincz Magda, Zs. Nagy Julianna, Szabó Rozália, Fonáth Mária, Ardelean Mihály, Szabó Lajos, Patkós István, Szalai Károly, p. Kovács Károly, k. Tóth József, Szabó András, Tóth Antal, Tóth Zsigmond, Simó Dezső, Vida Mihály, Kerekes István, Sándor Lajos, Sz. Tóth Mihály, Balogh Károly, Lőrincz Imre, Varga György, Szabó Péter, Szabó Erzsébet, Parvulescu Sára – Végvár, g. Tóth Erzsébet – Temesság, Tályai Juliánna (Hodosánné), Oláh Sára, Szilasi Mária, Árvai Éva, Puskás András, Puskás Ildikó, Graur János, Román-Pósa Katalin – Temesvár, Tályai Ilona, Őz Juliánna, Csáki Károly, Csáki Mária Károlyné, Egri Rozália – Resicabánya, Szabó Ferenc – Berzovia, Lehőcz András, Lehőcz Ilona Andrásné – Újmosnica, Fehér Juliánna, Czeglédi János, Czeglédi Major Rozália, Agócs Erzsébet, Eszteró László, Eszteró Ilona, Kirs Erzsébet, Berde Miklósné – Vöröscsárda, Pataki Lajos, Pataki Borbála – Csanádpalota (Magyarország).
Az ünnepi ebéd elkészítői és felszolgálói, Kele Sándor “Master Cheffel” az élen, és a közreműködők: Baricsa Sára, Kele Ildikó, Kele Zoltán, Kele Julianna, Kele Klára, Kele Anna, Kele Róbert, Kele Lídia, Horváth János, sz Tóth János , Juhász Éva, Păștean Erika, Păștean Róbert, Nádasdi Sándor, Nádasdi Juliska, Teleki Gábor, Teleki Gizella, Palicsák András, Palicsák Andrea, Korsós Ottó, Korsós Enikő, Valkai György, Valkai Zsuzsika, g. Tóth Borbála, Csáki-Gál Károly, Czine Zsuzsanna, Sz. Tóth János, Tamássy Jenő, Tamássy Éva, Balogh Éva, Pataki Árpád, Pataki Sárika, Bán Rozália, Czudar Juliánna, Szarvas Erzsébet, Szarvas Lajos, Szarvas Klára, Mátyás Erzsébet, Tóth Rozália, Ungor Zsuzsanna, Horváth Mária, Kele Zsolt, Bódis Ferenc, Bódis Dóra
