A második emeleti ajtóban idős hölgy áll, botra támaszkodva. Mosolyog. Elmondom, amit korábban nem mertem: Bolyai János okán, pontosabban azért keresem, mert feltételezem, hogy ő Bolyai leszármazott.
Zoe asszony, Dékány Imre és családja számára Zsuzsa
– Így van. De alig tudok valamit róla. Hiába akarnék, sokat nem tudok mesélni. Sokan nem akarják elhinni, de igaz. Kérem, lépjen be és foglaljon helyet.
A lakás nappalijában ülünk le kis asztalka mellé.
Csapongva indul a beszélgetés, természetesen román nyelven, hiszen nem tudom, Zoe asszony tud-e magyarul. Beszélünk a Heti Új Szóról, hogy a lapban nemrég megjelent egy írás: keressük a Bolyai dédunokát. Megjegyzem, dolgozom a magyar újságnak, magyar vagyok. Humorral teli a válasza.
– Az nem baj, mifelénk legalábbis. Én is beszélek magyarul.
Magyarul folytatjuk. Zoe asszony folyékonyan beszél magyarul, nem keresi a szavakat, csak az orvosi szakkifejezésekkel boldogul nehezebben. Megjegyzem, olykor én is. Nemrég műtötték, protézist kapott, egy felháborító elutasítást követően nagyon jó orvoshoz volt szerencséje. Hozzá fog visszamenni az újabb beavatkozásra is, ugyanis nehezen mozog, fájdalmai is vannak, szükséges az újabb műtét. És a három emelet nem kevés. Tehát: Bolyai.
– Én mesélnék, de olyan keveset tudok, hogy azt el sem akarják hinni nekem. Ugye, amikor gyerekek voltunk, nem nagyon kérdeztük a szüleinket. Én legalábbis nem kérdeztem. Ha mondtak valamit, azt meghallgattam, de sok mindent nem jegyeztem meg. Ha anyuka nem beszélt ezekről a dolgokról, meg Imre sem beszélt…
– A budapesti nagybácsiról, a törvényszéki bíróról van szó, ugye…
– Igen, róla. Velük tartottuk a kapcsolatot, de nem folyamatosan. Mert ott volt 1956, azt mondták, ellenforradalom, na arra jól emlékszem, ugyanis előtte Iván testvére börtönben volt, akkor szabadult ki…
– Darvas Ivánra, az ismert színészre tetszik utalni, ugye? Ön akkor már nagyocska lány volt…
Dékány Imre és Tonya
– Igen, 1945-ben születtem. Szóval 1956-ról nem szabadott a családban kérdezni, hiszen Ivánt, Imre mostohafiát bezárták. Semmiért, csak tiltakozott az utcán, mert a testvérét, Attilát korábban börtönbe zárták, nem is tudom, miért. De azt tudtuk, hogy a sittre tett Ivánt a felesége elhagyta. Tolnay Klári híres színésznő volt a felesége, akit megzsaroltak, hogy vagy a férjéről mond le, vagy a színházról. Hát a színházat választotta. A második felesége Házy Erzsébet operaénekes volt, majd a harmadiktól, aki fotóriporter volt, lettek gyermekei. Ráchel lányuk keresztelője a Szent Mátyás templomban…
– Mátyás templomban… Ez 1975-ben lehetett.
– Igen, a Mátyás templomban volt, én is jártam ott, közös fényképet is őrizek. Szóval korábban a kapcsolatunk a pestiekkel megszakadt, olyanok voltak azok az idők. Még levelet sem volt szabad írnom, legalábbis ezt mondták anyukáék. Aztán anyuka megbetegedett, akkor már írnom kellett Imrééknek. Sokáig nem találkoztak, de ha valaki nagyon beteg…
– A temetésre eljöttek?
– Már korábban eljöttek, még májusban, akkor élt anyuka, ez volt az utolsó találkozásuk.
Zoe (Zsuzsa) és az ifj. Dékány házaspár Budán
A Temesvári Hírlap 1920-as évekbeni kollekcióját Kása Zoltán végignézte. Az újság 1925-ben, két külön lapszámban Dékány Ibolyka aláírásával két novellafordítást közölt románból (Ioan Al. Brătescu-Voinești: Metamorfózis, és Al. Vlahuță: Első szerelem). Alig volt 22 éves. Ha az újság erre érdemesítette, akkor tehetségesnek tartották – jegyzem meg.
– Anyuka nagyon művelt asszony volt. Háziasszony volt egész életében. Rengeteget olvasott, a könyvek nagyon érdekelték. Nem végzett semmilyen egyetemet, de otthon volt az irodalomban, érdekelték a művészetek. Miközben szolgálta a családot.
Nappaliban ülünk, Zoe asszony mögött a teljes fal mentén könyvszekrény – egy lánykori képe az egyik polcon a könyvek mellett: megnyerő lány néz vissza a válla fölött. Jó arc, jó kép. A szoba két oldalsó falán festmények. Látja Zoe asszony, hova tekintek, megjegyzi:
– Azon a falon két kép Herman Lipót, a harmadik Iványi-Grünwald Béla. Ott szemben pedig egy Brocky Károly kópia. Anyukától örököltem.
A jeles bánsági elődeinknek szentelt portrésorozatban nemrég írtam a HÚSZ-ban Herman Lipótról (1884–1972), a Munkácsi-díjas érdemes művészről, aki Nagyszentmiklósról jutott fel a művészeti világ magas szféráiba. Nem gondoltam, hogy pár nap múltán két eredeti festményét csodálhatom meg. Utólag megnéztem a világhálón, aukciókon kínálnak Herman-képeket elérhető áron. Azt is megtudom, hogy képei előfordulnak tehetősebb magyar családoknál Temesváron is. Mivel a képek a Dékány-család révén vannak Zoe asszony tulajdonában, ebből az következik, hogy szülei akkoriban a tehetős temesvári családok sorába tartoztak.
A szemközti falon a Brocky kópiát mutatja Zoe asszony. A Temesváron született Brocky Károly (1807–1855) Londonban arcképfestőként vált híressé, elismerték a londoni királyi udvarban, több munkáját őrzik gazdag magángyűjtemények és a British Múzeum is. Az itt látható fekvő akt egy életteli, pihenő szép női testet ábrázol, nyugalmat áraszt. Munkáiról sikeres kópiák készültek, tudom meg utóbb művészettörténész ismerősömtől, általában festőnövendékek foglalkoztak kópia-készítéssel. A képek jelzik azt, hogy a Dékány családnál a művészet otthon volt. Míg a képeket nézegetem, Zoe asszony megjegyzi:
Bal oldalon az Erdei-Grünwald kép, a két jobb oldali kép Herman munkái
Büszke vagyok nagyapám rajzaira, itt vannak az előszobafalon. Ezeket sikerült megőrizni. Nézze…
Id. Dékány Imre rajzai
A rajztudás egyértelmű, a kompozíció is gyakorlatra utaló. Jó volna tudni, milyen témát dolgozott fel – de nem merem megkérdezni.
Újabb kitérőt kell tennem. A mai világban az ember, ha keres valakit/valamit, megfuttat egy guglis keresést a világhálón. Én is megtettem. Találtam egy családtörténetet: A kérszigeti Dékány család történetéről kötet szerzője Dékány András író. (Nevpont.hu) A könyvben Dékány Imre is szerepel. Ebből megtudhatjuk, hogy a Dékány család akadémikust is adott a magyar kultúrának, több színészt, írót és magas rangú hivatalnokot is találunk a férfitagok között. Dékány Imrét földmérőként idézi, akinek a Jász-Nagy-Kun-Szolnok megye 1:36000-es, eredeti, kéziratos mérföldlapjait az 1883-as évből a MOL őrzi. Sokat rajzolt, Kérsziget házait is megrajzolta. Hozzá került rajzait, természetesen, unokája becsben tartja és őrzi.
Milyen családi kincseket sikerült megőrizni? – kérdem.
– Jó a kérdés: mit sikerült és mit nem. Volt nekem is házastársam, nem éltünk jól. Egyikkel sem. Az első szerette a szerencsejátékokat, a rabja volt. A második az italt. Kiszámíthatatlan volt. Beszélgettünk, otthon, ahogy szokás, egyszer csak felállt, kilépett az ajtón minden szó nélkül, és napokig nem láttam. Majd visszajött. Nem érdekelte az otthon. Nem tudom, hogyan bírtam ki. Válással végződött mindkét házasság. Gyerek nem lett. Egyszer, anyuka halála után jóval, akkor már rendszeresen leveleztünk a pestiekkel, egy alkalommal felháborodott a férjem, hogy ez meg minek jó, hagyjam abba. Nagy volt a cirkusz, úgy láttam jobbnak, ha engedek.
Nem említi Zoe asszony, de szerintem a Bolyai rokonok miatt volt a baj.
Id. Dékány Imre, Bolyai Malvin, Ibolyka és kicsi Imre
Felemeli a kanapé tetejét, egy dobozt vesz elő, családi dokumentumokkal, fényképekkel, pár levéllel. Előkerül egy fényképalbum is. Engedélyével elkezdem fotózni külön a gyászjelentéseket, külön az okiratokat, újságkivágásokat. Majd a leveleket. Találunk egy régi lapkivágást, sajnos a dátum nem szerepel rajta, mely Dékány Imre kataszteri felügyelő haláláról szól, aki nyugdíjazása után költözött ki a város melletti Újkissodára. A hír szerint „nemrég meghalt egyik fia, és ez a tragikus eset annyira megviselte, hogy a folytonos tépelődés és szomorúság őt is sírba vitte 69 éves korában.” Ezek szerint az fenti kép nem mutatja a teljes családot, volt még egy fiúgyermekük, aki későbben született: Lajos. Id. Dékány Imre 1927-ben vagy 1928-ban halt meg. Alighanem az újkissodai temetőben kell keresni a sírját.
Érdekes levél kerül a kezembe – Tonya, vagyis Darvas Iván édesanyjának aláírásával is. Engedélyével elolvasom – szó van benne rokonokról és a Zsuzsa megszólítás szerepel benne.
– Ön volna a Zsuzsa? – kérdem.
– Igen. Sokféleképpen szólítottak életemben, a pestiek előszeretettel Zsuzsának hívtak.
– Szólíthatom én is Zsuzsa asszonynak?
– Természetesen. Hosszú ideje nem szólítottak már így.
Amikor a fényképeket kezdem fotózni, sok kép alanyát már nem tudja azonosítani – vannak nagyon régi, talán százéves képek is. A nagyszülők családi képét külön mutatja és még sok más képet. Sajnos a legtöbb nem portré, hanem alkalmi képek.
Az egyik (1963-as) levél külön érdekessége, hogy karácsonyi jókívánságokat küldenek a testvérbáty mellett Darvas Iván (filctollas szöveg) és legalul az édesanyja, Tonya is.
Bodó Barna
