Aki nem fáradt bele a Bolojan-kormány megbuktatását követő politikai forgolódásba, az most mélyet sóhajt: a Veștea-kormány sem lehet az igazi. A vasárnap este közzétett miniszteri lista kérdések sorát váltja ki. Milyen kormány lehet az, amelynek vezetője (volt?) liberális, de a miniszterek többsége más párthoz tartozó, szociáldemokrata? Ki alakít(hat) most kormányt? A liberális párt (korábbi) első alelnöke vagy a szociáldemokrata párt felelősséget nem vállaló, közügyekben bujkáló elnöke? Mihez kezd a kormányfő, ha a kormánytagok szociáldemokrata többsége valamire kollektív nemet mond? Kié lesz a döntés lehetősége és felelőssége? Vagy olyasmi fog történni, mint a korábbi PNL-elnök, Nicolae Ciucă kormányfői megbízatása idején, amikor a szociáldemokrata pártelnök, Marcel Ciolacu irányította háttérből a kormányt, és szórta a pénzt hatra-vakra. Mert a szocdemek állandóan ott vannak a közpénzek apasztói között, ha valamihez, ehhez kiválóan értenek. Világos most is a cél: a PSD kezében legyen az ország kamrájának a kulcsa, de ha valami nem klappol, a balhét mások vigyék el.
Ezt látja Romániában minden józan polgár, egyedül az államfő számára maradt e szocdem praktika ismeretlen, és kért fel egy liberális párti (al)vezért kormányalakításra – tudva tudván, hogy bármit lép a potenciális kormányfő, a pártjával ütközni fog. Tehát valahol szakadni fog a politika szövete.
Mit látunk ma, amikor (potenciális) miniszteri lista létezik, talán kormányprogram is (erre kevésbé lehetett figyelni a nagy zűrzavarban), de nincs meg a kormányt támogató parlamenti többség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem támogatja a szakadár kormányfőt. Az RMDSZ sem. A liberális párt (PNL) vasárnapi kongresszusa úgy döntött, a párt parlamenti képviselői és szenátorai a szavazástól távol maradnak – ne lehessen ide vagy oda magyarázni azt, ami eredményként kialakul. Az ellenzék nagy pártja, az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség) elvben az előrehozott választásokban érdekelt, de a pártfegyelem náluk nem hosszú ideje gyakorolt erény, tehát jöhetnek tőlük szavazatok. A többi alakulat vagy szakadárok (V. Ponta és csapata), vagy eleve szélsőséges nézeteket vallók (D. Șoșoacă és szekértolói), vagy Călin Georgescu volt elnökjelölt környezetéhez tartoznak (A. Gavrilă szedett-vedett társasága) – akikről minden elmondható és feltételezhető, csak annyi bizonyos: nem elvek, hanem érdek-vezérelt figurák.
Tételezzük fel, Veștea összeszedi a szükséges szavazatokat. Nem lesz könnyű, de az államfő is küldött egy jelzést: a felkért kormányfő feladata megszerezni a szükséges támogatást – onnan, ahonnan lehet. Tehát elképzelhető: a közel két havi téblábolás után lesz kormány. Mögötte annak a pártnak a teljes támogatása, amely a Bolojan-kormányt megbuktatta: a PSD. Lesznek szakadár liberálisok – nem tudni, hányan. Lesznek a nem magyar kisebbségiek – ők mindig a kormányt támogatják. És lesznek még olyan támogatók, akik ehhez a csoporthoz csapódnak, de sem koalíciós szerződés, sem közös politikai célok nem kapcsolják őket össze.
Vagyis ha valaki, mondjuk Sorin Grindeanu PSD-nagyfőnök rosszul alszik, másnap le is blokkolhatja a kormányt. Kap az ország egy kormányt, amelyet a legkisebb politikai szélfúvás kibillenthet.
És az ország első embere – mondjuk ki, Nicușor Dan államfő egy ilyen csapatra bízza az ország sorsát. Volna jobb megoldás? Természetesen. Minden olyan kormány előbbre való volna a most körvonalazódónál, amelyben a felelősségek rendszere egyértelmű és világos. Lehet kisebbségi kormány is, de a döntések legyenek számonkérhetőek. Ne feledjük a Ciolacu által dróton rángatott Ciucă-kormányt. És itt az újabb tanulság: Románia egy olyan ország, ahol ugyanazt a hibát többször is el lehet követni – mert a politikusok a politikát nem tekintik szakmának. Pedig az. Tanulható és tanulandó. De: akarni kell.
Jogos ilyenkor a kérdés: kin kell (majd) a biztos bizonytalanság okán keletkező károkat számonkérni? A kormányfőn? Az államfőn? Annak a pártnak a vezetőjén, aki/amely a jelenlegi válságot kirobbantotta? Mindhárom politikusnak megvan a maga felelőssége és – mondjuk ki: – bűne. De a konkrét helyzet kiváltója az államfő, aki a jelöltet „kitalálta”. Aki ezzel a lépéssel szinte bizonyosan eljátszotta saját majdani újraválasztásának az esélyeit. Ugyanis mértéktartó és kiszámítható szerepléssel meggyőzhette volna azokat a választókat, akik 2025-ben nem rá szavaztak, hanem a vetélytársa ellen.
Hétfőn este Veștea és csapata a parlamenti szavazást elbukta. A bizonytalanság maradt.
Bodó Barna
