E-igazgatás, másként elektronikus közigazgatás az a rendszer, amelyben a hatóságok, önkormányzatok és állami szervek digitális eszközökkel, online felületeken keresztül intéznek ügyeket az állampolgárok és a vállalkozások részére. Beszélünk erről egy ideje, és valóban örömteli, ha egy engedélyt a polgármesteri hivataltól úgy tudok vételezni, hogy el sem mozdulok a számítógép mellől. Beazonosítom a hivatalt, megírom a kérvényt, visszaigazolják az iktatását és 24 órán belül befut a válasz arra a címre, amelyről leveleztem velük.
Tehát működik. Erre a napra is e-levélben kértem időpontot, hogy személyi igazolványt cseréljek. Most éppen a hivatal kapujában vagyok, udvarias férfi kérdi, mit kívánok intézni. Mondom, meghallgat, megnézi a telefonomban az időpontfoglalást. Rendben, várjam meg, amíg aki éppen bent van, végez.
Bekerülök a hölgyhöz, átveszi a papírjaimat. Gond van, a telekkönyvi kivonat régi, hogy figyelembe vegyék, legtöbb 30 nappal azelőtti lehet. Tehát legyen friss. Bár volna kérdésem – ha 29 nappal ezelőtt kértem kivonatot a telekkönyvtől, azóta eladhattam volna a lakásomat, ha éppen „olyan” vagyok, hamis iratokban utazom – tehát lehetne kérdésem, de mivel egy hivatalban vagyunk, hallgatok. Nehogy magamra haragítsam a hölgyet. Aki folytatja:
– Látja, ez a házassági levél is elég kopott már, nem látszanak jól a számok – de elfogadom, mert ellenőrizni tudom a rendszerben.
Felkapom a fejem: megnézheti a rendszerben. Ha e-igazgatás, akkor a telekkönyvi hivatallal miért nincsenek olyan kapcsolatban, hogy megnézhessék, a tavalyi kivonat adatai még érvényesek-e. Hiszen csak egy kattintás. Igen, itt alighanem az történt, hogy az e-igazgatás előtti rendszer egyik előírása megmaradt, azokban az időkben a hivatalok nem voltak/nem lehettek online kapcsolatban. Továbbra sem szólok, magyarul: nem okoskodom. Pedig jó volna, ha valaki az ilyen kisebb zökkenőkre felhívná a figyelmet, ha elindultunk az e-úton, menjünk tovább, ahogyan lehet. De: nem tudom, milyen reakcióra számíthatok, miként fogadja, hogy okosabb kívánok lenni a hivatalnál.
– El tudja intézni holnapig a telekkönyvi kivonatot? – kérdi a hölgy.
Fogalmam sincs, milyen az ügyintézés a telekkönyvnél, amikor legutóbb kivonatot igényeltem, akkor beadtam a kérést, illetéket fizettem – okmánybélyeget kellett vásárolni – s kiadták, amikor kiadták. Napok múltán.
– Nem tudom, egyáltalán lehetséges-e egy nap alatt elintézni – jegyzem meg.
A hölgy nem reagál a megjegyzésemre, illetve elővesz egy nagyobb könyvet.
– Nézze, beírom ide magát holnapra, ne kelljen új időpontot kérnie, mert ki tudja, mikor van szabad hely a rendszerben. Talán lesz holnap-holnaputánra, de az is lehet, hogy várnia kell 10-12 napot.
Valóban, 11 napot vártam erre az alkalomra. Nagyon megköszönöm, hogy ennyire emberséges, hogy ki tud lépni a hivatali keretből és segíteni akar.
Elmegyek a telekkönyvi hivatalhoz, ott is változott a világ. Kitöltöm a kérőlapot, s addigra fel is szabadul az egyik ablak. Int a hölgy, lépjek oda. Átadom a papírokat, megnézi, s azt mondja, rendben. Fel akarok állni, elmennék, de int, hogy várjak. Nyomtatja is a kivonatot, pár perc alatt megkaptam az iratot. Felbátorodom:
– Nem lehetne digitálisan intézni? Nem kérhetném számítógépen az iratot? Hiszen nem kell fizetni érte, vagyis anyagi akadály nem létezik.
– De, kérhetné, csakhogy a nyáron volt egy nagy hekkertámadás, és még nem sikerült teljesen rendbe tenni a rendszert. Minden bizonnyal helyre fogják azt is állítani.
Nagyon jó érzem magam. Udvarias hivatalnokok itt is, ott is. Emberbarát ügyintézés. Valakinek szeretnék nagy köszönetet mondani. De, kinek…?
És: miért kellene megköszönni azt, ami természetes? Mert még nem természetes…
Bodó Barna
