NYOMDÁSZOK LAKÓTELEPE 4.

Molnár Zoltán (1937–1999) festőművész korábbi, méreteiben szerényebb műtermét az Olimpiadei utca 22. szám alatti tömbház felső szintjén Kazinczy Gábor élvonalbeli grafikusnak, szcenográfusnak, képzőművészeti szakírónak utalta ki a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezetének vezetősége. Pálya- és nemzedéktársai döntő hányadától eltérően – aki felsőfokú tanulmányaik befejezése után más tájegységekről rajzottak a Bánság fővárosába született temesvári volt, a „hazai pálya” több szempontból is előnyére szolgált. Ismerős közegben mozoghatott, dolgozhatott

A sokoldalú Kazinczy Gábor gyermek- és serdülőkora, valamint alkotópályájának fölötte termékeny kezdeti szakasza szülővárosához, Temesvárhoz kötődött. A Béga-parti városában jött a világra 1942. április 9én. Édesapja fogász volt, aki a Sági úton birtokolt takaros családi házat. Nagybátyja, Kazinczy János (1914–2008) grafikus-, festő- és iparművész Rudnay Gyula növendéke volt Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán. Katonai szolgálata letöltésének kötelezettsége kényszerítette tanulmányai félbehagyására és hazatérésre, majd a 2. világháború kitörése és elhúzódása lehetetlenítette el visszautazását Magyarország fővárosába. Szülőhelyén rekedve fiatal képzőművész-barátai hatására, ösztönzésére bekapcsolódott és tevékeny szerepet vállalt a kommunisták, az antifasiszták illegális mozgalmában. Érdemei elismeréseként 1944-ben első főszerkesztője lett Temes megye magyar nyelvű pártlapjának, a Szabad Szónak és titkára a Magyar Népi Szövetség bánsági szervezetének. Munkálkodását nem nézték jó szemmel a román hatóságok, amelyek feleségét, Schütt Franciska német színésznőt is etnikai alapon fekete listára tették, ezért 1947-ben Magyarországra költözött, ahol 1949-től az Iparművészeti Főiskola tanáraként s a Szabad Művészet című folyóirat felelős szerkesztőjeként dolgozott 1953 januárjáig. 1957-ban Ausztriába, majd Nyugat-Európába emigrált. Eredeti szakmájához visszatérve vésnökként biztosította megélhetését. 1968-ban Franciaországban telepedett le. Ahol 2008-ban bekövetkezett elhunytáig élt ás alkotott.

Kazinczy Gábor a temesvári C.D. Loga román tannyelvű középiskolában érettségizett 1959-ben. Sikeresen felvételizett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika karára, ahol Feszt László és Kádár Tibor volt a mestere. Tartós barátságot kötött évfolyamtársával, Kancsura Istvánnal. Szülővárosába visszatérve – ahova első feleségét, a Gidófalván született Vitályos Magda (1942–2003) textilművésznőt is magával hozta – a könyvforgalmazó kereskedelmi vállalat reklámgrafikusa és kirakatrendezője lett. Friss diplomásként 1965-ben rendezte meg első egyéni tárlatát. Amelynek gerincét Duna-deltai, dobrudzsai, tengerparti és népművészeti ihletettségű kőnyomat-sorozatai képezték. 1967-től megszakításokkal a Temesvári Állami Német Színház díszlet- és jelmeztervezőjeként működött. Időszakonként a Temesvári Állami Magyar Színház társulatát erősítette. „Ingázott” a két ugyanazon deszkákat koptató, a termen megosztozó két intézmény, két színtársulat között. Nagyon hatásos színpadképeket tervezett mindkét együttes számára, amelyeket több alkalommal is díjaztak Brassóban, a Kortárs Román Dráma Fesztiváljain. Eredményesen működött együtt Cseresnyés Gyula rendezővel klasszikus és kortárs szerzők drámáinak színpadra állításában. Tehetségét, szakmai tudását, felkészültségét mindenki elismerte, becsülte, sokra értékelte. Nehéz természete miatt, gyakorta akasztott tengelyt szak- és munkatársaival, fölötteseivel s a különböző beosztású és rangfokozatú „elvtársakkal” is. Gyakorta változtatta, sűrűn cserélte „összeférhetetlensége” okán munkahelyeit.

Díszletek, plakátok, műsorfüzetek tervezése mellett a Kriterion Könyvkiadó és a temesvári Facla Könyvkiadó megbízásából könyvborítókat tervezett és illusztrációkat készített Endre Károly, Franyó Zoltán, Zaharia Stancu, Franz Liebhard, Horváth Imre, Károly Sándor, Toró Tibor, Anghel Dumbrăveanu, Nikolaus Berwanger, Bárányi Ferenc, Kiss András, Mandics György és M. Veress Zsuzsanna köteteihez. Figyelmet keltettek Gogol, Karinthy- és Villon-illusztrációi is. Alkotópályája első évtizedében leginkább litográfiákat készített. 1975-től a sokszorosító grafika más eljárásaival

– kollográfia-, aquaforte- és aquatinta-, hidegtű- és mezzotinta stb. – foglalkozott. Eredeti struktúrájú „grafikai domborműveivel”, térplasztikáival új műfajt honosított meg a romániai képzőművészetben.

„Tematikai szempontból, eleinte a társadalmi ellentétek drámai kicsúcsosodásait foglaltam jelképes jelenetekbe. Később a grafikai kifejező eszközök finomításával, sommásabb megfogalmazással igyekeztem közölni gondolataimat. A különböző eljárások alkalmazásával egy időben, általánosabb esztétikai és tartalmi szempontok határozták meg témaválasztásomat.”

– nyilatkozta önvallomásai egyikében. A szakírói tollat is előszeretettel és nagy hozzáértéssel forgatta. Képzőművészeti témájú írásait az Utunk, Korunk, A Hét, Előre, Új Élet, Szatmári Hírlap és a temesvári Szabad Szó – amelynek az 1980-as évek derekán belső munkatársává szegődött – közölte. A Béga-parti város magyar nyelvű újságjának hasábjain publikálta Hazai alkotások a Bánsági Múzeumban, Alkotóműhelyben és Egyiptomtól a pop-artig című sorozatát. Aktív újságíróként érte és élte meg az 1989es eseményeket.

A rendszerváltozást követően Temes megye tanácsa művelődési bizottsága képzőművészeti szakreferensévé nevezték ki. Oktatói állást vállalt a Temesvári Tudományegyetem újraszervezett képzőművészeti karán. 1993 óta az ecsetet is egyre gyakrabban kezébe vette, festészettel is foglalkozott. Újjáalakításától, 1994-től tagja és alelnöke volt a Barabás Miklós Céhnek. 1990ben Budapesten, Szegeden, Szabadkán, 1993-ban Münchenben, 1994-ben Temesváron, Debrecenben és Budapesten rendezett egyéni tárlatot.

1995-ben második feleségével, Manyival áttelepült Magyarországra. Pár évig a Pécsi Egyetem képzőművészeti fakultásán oktatott, majd a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának docenseként működött nyugdíjba vonulásáig. Orfűn él és alkot, ahol magánkiadásban metszetsorozatai gyűjteményeit is megjelentette.

Litográfiái, illusztrációi, tárgyi jellegű konstruktivista munkái saját felfogása szerint gondolat-centrikusak, a korszerű művészet funkcionalitását testesítik meg, demonstrálják. Kazinczy Gábor szerint a művész a valóságot nemcsak a maga számára tárja fel, hanem mindenki számára, aki ezt a valóságot meg akarja ismerni. Alkotómunkája tehát a közösség érdeklődésével összhangban kell, hogy kibontakozzék.” Megbecsült tagja a Barabás Miklós Céhnek, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Festők Társaságának, a Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesületének. Sokoldalú talentum, amit alapmestersége, a grafika szerteágazó, különféle műés válfajai mellett a szobrászatban, tárgyalkotásban, festészetben, installáció- és kollázsteremtésben is kipróbált, meggyőzően érvényesített és nagyszerűen megcsillogtatott. Műveit számos magyarországi és külföldi városban bemutatta, kiállította. Szülővárosában 1994-tól nem rendezett tárlatot. Pár esztendeje, amikor a néhány magyarországi városban sikeresen meghordozott 3 Kazinczy címen megrendezett csoportos kiállítás, amely Kazinczy János Antal, Franciaországban élő iparművész-fia, Kazinczy János Árpád és Kazinczy Gábor alkotásaiból nyújtott reprezentatív, színvonalas válogatást, megérdemelte volna, hogy Temesváron is bemutatásra kerüljön. Kiemelkedő eseménynek ígérkezett a Béga-parti város művészeti életében. Megkezdődtek az egyeztetések, a tárgyalások, de a “projektet” sötét erők elgáncsolták, tudatosan meglékelték.

Kazinczy Gábor a jövő évben, 2027-ben tölti 85-ik életévét.

Szekernyés János