Ebben a sorozatban olyan jeles alkotókra emlékezünk, akik térségünkben születtek vagy alkotó éveik során itt (is) tevékenykedtek és ezzel Temesvár, a temesi Bánság hírét emelték régiónkban éppen úgy, mint szakmai körökben. A bemutatott alkotókhoz évforduló kötődik. (BB)

FÜLEPP LIPÓT

Fülepp Lipót (névváltozat: Fülöp, Oravicabánya, 1809 – Budapest, 1875) ügyvéd, politikus – tisztségeit hosszan lehet sorolni. A Krassó vármegyei Oravicán született, Fülepp József bányajogász, az MTA levelező tagja és felesége, Eirich Julianna legidősebb fia, Fülepp Kálmán budapesti főpolgármester apja. Fiatalabb fiútestvérei Fülepp Sándor bányamérnök, Fülepp Ferenc matematikus, Fülepp József honvédtiszt és Fülepp Lajos erdőmérnök. Hoffmann Juliannával kötött házassága révén rokonsági kapcsolatba került az oravicai bányatulajdonos Hoffmann családdal, általuk pedig az ottani jeles, német eredetű, de magyar hazafiságú családokkal, így például a Maderspach, Buchwald, Fitz és Bibel családokkal. Apja fontos szerepet játszott a magyar bányajog kialakításában. Ásványgyűjteményét az Akadémia ásványtani tárának adományozta. Egyetlen, Bányászati műszógyűjtemény című munkája kéziratban maradt, a Magyar Tudományos Akadémia kézirattára őrzi. Gyermekeik: Josefina, Kálmán.

Jogot végzett. A forradalom és szabadságharc idején, az első népképviseleti országgyűlésen Temesvár országgyűlési képviselője (1848–1849). Ugyanebben az évben Délvidék posta-kormánybiztosa (1848. dec.), majd a Szemere-kormány idején Krassó vármegye és a végvidék/határőrvidék (az ország balkáni határvidékének őrzésére szervezett, katonai igazgatás alatt álló speciális közigazgatási terület) kormánybiztosa. Innen kerül Kossuth kormányzó-elnöki irodájába, ahol ‘álladalmi tanácsos’ (államtanácsos), a minisztertanácsi ülések egyik előadó jegyzője volt.

A világosi fegyverletétel után Szemere Bertalan miniszterelnökkel és Hoffmann Zakariás oravicai bányatulajdonossal együtt Fülepp szerepet játszott a koronázási ékszerek elrejtésében. Tóth Béla Mendemondák című könyve (Budapest, 1896) szerint a koronázási ékszerek 1849. június elejéig Debrecenben maradtak, ekkor visszaszállították őket Pestre. Július elején, Pest újabb kiürítésekor egy darabig Szemere Bertalan a maga szállásán őrizte az ékszereket, majd július 29-én Görgey táborába utazván a ládákat Nagyvá radra vitette. Szemere augusztus 10én felnyittatta a ládát.” A leírások szerint Szemere tanácstalan volt, mit tegyen az ékszerekkel, erdélyi mozgása alatt állandóan magával hurcolta a ládákat. A miniszterelnök úgy gondolta, a koronát és a jelvényeket semmiképpen sem szabad külföldre vinni, inkább az országban, egy titkos helyen kellene elrejteni azokat. Fülepp Lipót kormánybiztosnak nem mondott igazat (miszerint a ládák fontos iratokat rejtenek), hogy Fülepp segítséget ígérjen elrejtésükben. Elsőként a karánsebesi bányában próbálta elásatni a koronaékszereket tartalmazó ládát, de Fülepp Lipót gyanút fogott, és visszautasította a kérést. A Szemerével együtt utazó Batthyány Kázmér külügyminiszter azt javasolta a kormányfőnek, semmisítse meg vagy süllyessze a Duna fenekére a koronát és a jelvényeket, ő azonban érthetően – megriadt ezektől a lehetőségektől, és továbbra is az elásás mellett szállt síkra. A miniszterelnök és kísérete augusztus 15-én Orsovába érkeztek, majd hosszas huzavona után úgy döntöttek, itt fogják elásni a koronaékszereket. Tóth leírása szerint „A korona ládája kis szekeren állott az udvaron. Házmán és Lorodi kimentek a vidékre, az elásásra alkalmas helyet keresni. Házmán, mikor viszszajöttek, Egressy Gábor eladó lovait fogta a szekérbe, az alatt az ürügy alatt, hogy ki akarja őket próbálni. Mind a négyen felszállottak a láda mellé. Csalitos, vízjárta helyre mentek, az Oláhország felé vivő úttól balra. Itt ásták el a nemzet kincsét.” Azután megjelöltek egy fát, amely a rejtekhellyel és a közeli híddal háromszöget alkotott. Grimm rajzot készített a helyszínről, és átadta Szemerének. Ezután valamennyien elhagyták az országot. A rejtekhelyet Szemere Batthyány Kázmérral és Fülepp Lipóttal is közölte.

Fülepp Szemere Bertalannal együtt Törökországba emigrált, majd Franciaországban ment, végül Nagy-Britanniában telepedett le. Egy ideig Londonban, majd Jersey-szigetén (La Manche csatorna) élt, ahol gr. Teleki Sándorral és Victor Hugo családjával tartott szorosabb kapcsolatot. Bár a távollétében halálra ítélték, felesége kieszközölte részére a kegyelmet, s így 1858-ban visszatért Magyarországra. Az 1865–68. és az 1869–72. évi országgyűlésen ismét képviselő lett. 1869-ben a Pesti Királyi Ítélőtábla tanácselnökévé nevezték ki.

Fülepp Lipót a reformkor és az 1848–49-es szabadságharc egyik legaktívabb háttérembere és közigazgatási szervezője volt. Életútja hűen tükrözi a szabadságharc bukása utáni emigráns sorsot, illetve a visszatérése is jelzés értékű. Közigazgatási szerepe: Madarász László előbb délvidéki posta-kormánybiztossá nevezte ki, majd a Szemerekormány idején Krassó vármegye és a délvidéki végvidék/határőrvidék kormánybiztosa lett. Ebben a minőségében a feszült nemzetiségi helyzetben igyekezett működtetni a magyar közigazgatást és megszervezni az adóbehajtást a kiürült katonai pénztárak feltöltésére.

Antall József tanulmányt szentelt Fülepp Lipót életének és munkásságának a bemutatására. Ennek egyik oka, hogy Antall József felesége, Fülepp Klára, közvetlen leszármazottja (dédunokája) volt a szabadságharcos politikusnak.

Sírja a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található.

Irodalom: Antall József: F. L. (Élet és Tudomány, 1966/1.) / Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története (Videopont, 1996) / Budó Jusztin: F. K. (Fővárosi Évk. 1933.) / Környei Elek: Victor Hugo estéi magyarokkal Jersey-szigetén, Jelenkor 1964/8, 754757./ Antall József: Modell és valóság I-II. Budapest: Athenaeum Kiadó, 1994. (Fülepp Lipót élete [1809–1875])