Nem kell hozzá színpad, díszlet vagy különleges látványtechnika. Elég egy jó történet, egy mesélő, aki hisz a szavak erejében, és egy közönség, amely hajlandó egy időre maga mögött hagyni a hétköznapokat. Találkozás a mesével, egymással és talán egy kicsit önmagunkkal is. Mesekocsma.

Legutóbb a Temesvári Magyar Napok keretében szervezte meg nagy érdeklődés mellett a TEIS Ifjúsági szervezet, a Mesekocsma találkozót, amely ismét igazolta azt, hogy a mese ősi közösségi élmény és új keretetek ellenére is bizonyította, hogy a mesének a mai világban helye van.

A közvetlen hangulatú rendezvény megnyitójában Patik Izabella, a TEIS képviseletében ismertette az ifjúsági szervezet tevékenységét, kiemelve azokat a rendezvényeket, amelyeket rendszeresen megszerveznek. Nevezetesen a labdarúgó tornát, kerékpártúrát, horgászversenyt és más közösségi rendezvények mellett, immár hagyományossá vált Mesekocsmát.

A rendezvényt a borokhoz illő falatok előállítója, az Atavis et Armis, házias ízű menüjéről méltán közkedvelt temesvári konyha mellett, az RMDSZ és a homokkomáromi Kulik Pincészet támogatta, utóbbi saját készítésű törköly- kajszi-, és vegyes párlatai illetve borféleségei – olaszrizling, szürkebarát, merlot és az alsócsingai szőlőhegy minden zamatát ötvöző a blauburger, – méltán arattak osztatlan sikert, ahogy Tőtős Hortenzia, és társai Molnár Sándor és Andrea mesemondók csattanóban végződő tanulságos történeteit is gyermeki rácsodálkozással, nyitott szívvel és képzelet szárnyán kalandozva hallgatták a résztvevők. A jó hangulat megteremtéséhez járult hozzá a Cserbóka népi zenekar, azaz Nagy Áron, Nagy-György Csaba, Juhász Róbert, Ostváth Patrik és Konti Barna alkalomhoz illő muzsikája.

A Mesekocsmában ezúttal is – legalább néhány órára – háttérbe kerültek a rohanás és a mindennapi gondok. A figyelem a mesélőre, a történetekre és a hallgatóságra irányult. Egry-egy jól eltalált fordulat mosolyt csalt az arcokra, máskor a történet csendesebb pillanatai teremtettek különleges hangulatot. Mert a mese egyik titka éppen az, hogy láthatatlan szálakkal kapcsolja össze azokat, akik hallgatják.

Válságban a borászat

Legutóbb egy esztendeje beszéltünk Kulik Gergellyel, a Zala megyei Homokkomáromon levő Kulik Pincészet tulajdonosával, aki a Mesekocsma rendezvény keretében megosztotta olvasóinkkal a borászattal, borkészítéssel kapcsolatos tapasztalatait. (lásd HETI ÚJSZÓ 29.szám, 2025.július 25). A borászat sikereit és gondjait is megosztotta bő egy évvel ezelőtt a zalai borász, de mára új helyzet állt elő – a borászatnak megszámláltattak a napjai a térségben. – tájékoztatott Kulik Gergely

– Sajnos az eltelt idő alatt az amerikai szőlőkabóca miatti fertőzöttségi szint 90% felé emelkedett, ami ahhoz vezetett, hogy térségünkben nagyon sok borász arra kényszerült, hogy kivágja szőlő ültetvényeit. Közöttük mi is ebbe a helyzetbe kerültünk. Egyrészt önként, másrészt hatósági előírásra kellett kivágjuk az éppen termőre forduló tőkéinket. A vonatkozó törvény szerint, amennyiben egy-egy táblában a fertőzöttségi szint eléri a 30%-ot, az egészet ki kell vágni. Sajnos két nagyobb táblánk is eme rendelkezés hatálya alá esett, úgyhogy alkalmazkodnunk kellett az előírásokhoz. Ezek a nem egészen fél centis bogarak azzal, hogy megtámadják a szőlő leveleit, felborítják a növény víz- és cukorháztartását, citoplazmás megbetegedéseket idéznek elő és emiatt az első időszakban jelentős terméskiesést, majd a teljes növény pusztulását okozzák. Sajnos nincsen semmilyen hatékony ellenszer a szőlő kabócák elpusztítására. Az elmúlt évben mindent megtettünk, kipróbáltunk a kártevők semlegesítésére, de kevés sikerrel.

– Ezek szerint a következő években borászatról nem igazán lehet szó térségükben…

Nagyon úgy tűnik. Talán, ha kifejlesztenek valamilyen hatékony ellenszert, akkor ismét meg lehetne próbálni, de józan paraszti ésszel gondolkodva, egyelőre esélyünk sincs megnyerni a kartevőkkel szembeni küzdelmet. Mi 2018-ban kezdtük el a szőlőtermesztést nyolc és fél hektáros területen viszonylagos sikerrel. Két és fél hektárunk volt igazán termőre fordulva. Ezt is fel kellett számolnunk…

– Pedig ígéretes borok készültek a Kulik Borászatban…

– Igyekeztünk tisztességes borokat „tenni le az asztalra”. Igazi sikert a Baluburgerünk hozott. Ezt a borunkat több borversenyen is díjazták, tavaly fordultat termőre, mostanra már a múlt időben beszélhetünk erről a borunkról is. Sajnos a kabócák mellett az aszály is megviselte a szőlőültetvényeket, más évekhez viszonyítva nagyságrendekkel kevesebb csapadék volt térségünkben is. Szemléletes ebben vonatkozásban, hogy pár évvel ezelőtt egy-egy tőke egy palack bort „adott”, idén alig-alig egy negyedet.

– Hogyan látja a jövőt?

– Mindenképpen kritikus évek előtt áll térségünkben a szakma. Nem lepődnék meg, ha Magyarországon közel felére csökkenne a szőlő ültetvények területe. Tudomásom szerint Magyarország mind a huszonkét borvidékén megjelent az amerikai szőlőkabóca, ami tragédiához vezethet. Mivel ez a kártevő nem csak a szőlőt, hanem szinte minden nővényt felhasznál az áttelelésre, csak valamilyen összehangolt és átfogó védekezéssel lehet talán sikeresen fellépni ellene. Nálunk ezt nem sikerült elérni, magam láttam például, ahogy az orgonabokrok száradtak el miután megtelepedtek rajtuk a kabócák.

Kulik Gergely homokkomáromi szőlősgazda most a veszteségét számolja, és tudja, hogy az újrakezdéshez időre, erőre és hitre lesz szüksége. A tőkék eltűntek ugyan, de a tudás, a tapasztalat és a szőlő iránti szeretete megmaradt. Talán éppen ezekből sarjadhat ki egyszer a folytatás.