Valószínűleg a gyűjtési szenvedély mindannyiunkban ott rejtőzködik, bélyegeket, szalvétákat, pénzérméket, képeslapokat és sok minden mást gyűjtünk. Nt. Szűcs András Ottó újszentesi református lelkipásztor éppenséggel időmérő eszközöket gyűjt, számtalan formájú, méretű és hangzású szerkezetet tudhat a magáénak. Beszélgetésünk alatt többször megkondult egy-egy szerkezet, a mély, búgó hangtól, a magas hangfekvésű csengőhangokig sokféle hangzás adta meg az alaphangulatot, különös módon érzékeltetve, hogy az időnek, az időmérőknek is van lelke.
Ha az újszentesi parókián, ahol az idő is megáll egy pillanatra, valaki megkérdezné nt. Szűcs András Ottó lelkipásztortól, hány óra, e kérdéssel óriási dilemma elé állíthatná a lelkipásztort, aki legalább háromszáz időmérő eszközről olvashatná le a pontos időt. Ha kötelező lenne bármilyen okból a tavaszi és az őszi óraátállításkor minden időmérőt átállítani ismét nehéz helyzetben lenne a lelkész, hisz legtöbbünk számára az otthoni néhány óra átállítása is macerás, hát még háromszázat beállítani a pontos időre?! Elég csak a kedvenceket – mert ilyen is van! – rendszeresen felhúzni! A parókia minden helyiségében, különféle hangú, ritmikus ketyegést hall a látogató, és szabályos időközökben néhány mély, vagy még mélyebb bongás is megtöri a vidám ketyegések hangját.
– Miért éppen az órákat gyűjti és mikor alakult ki ez a szenvedély? – kérdeztem a lelkipásztortól.
– Vissza kell tekintenünk az időben. Nagymamámnak volt egy gyönyörű biedermeier-órája, amely valamiért elromlott és a sifon / nagyméretű szekrény – szerk./ aljában helyezték el. Amikor rábukkantam a szerkezetre, számomra az egy élet nélküli tárgy volt, és kíváncsiságom kielégítésére, egyik unokatestvéremmel együtt szétszedtük, a fogaskerekeket pedig nagyszerűen használtuk pörgettyűkként. Nyilván, amikor kiderült a pusztítás, elindult az égiháború, esett néhány nyakleves is. Sok év elteltével, az egyetemen egyik professzorunk az orgonákról, mint „lelkes állatokról” beszélt. De csak akkor, amikor megszólaltatja valaki a hangszert – figyelmeztetett professzorom. Az órák „lelkét” is a működésük adja meg. Mindig is érdekelt mitől, mi működteti az időmérőket, milyen energiák együtt hatására mutatják mindig a pontos időt? Ha késnek, akkor mitől borult fel bennük az egyensúly? Honnan „tudja” az óra mikor, hányat kell kondulnia? Később több órás barátom is lett, egyikük Temesvár híres órásmesterének, Lehőcz Károly bácsinak a tanítványa és ők is megerősítették azt, hogy az órákban lélek van. Sajnos a gyermekkori óra megsemmisült. Ma már tudatosítom az akkor okozott veszteséget, ugyanis nagyszüleimhez házasságkötésük alkalmával került az óra, tökéletesen illeszkedett a Biedermeier bútorokhoz, számos emléket is hordozhatott a készülék, amelyet tönkretettünk. Gyermekkoromban sokáig gyűjtöttem a bélyegeket, viszont sohasem tudtam igazából kötődni a bélyegekhez. Úgy éreztem, hogy nincs bennük élet, nincs energiájuk, bár belemerülve egy-egy bélyeg tanulmányozásába beindul az ember fantáziája. Ezzel szemben az óra jár, ketyeg, megkondul, érdekes, elgondolkodtató, hiszen az idő maga, meg az idő múlása is elgondolkodtató. Egyszer Csehszlovákiából hozott édesanyám egy szerényebb, inkább játéknak tűnő órát. Kincsként ragaszkodtam hozzá, és talán akkor kezdődött el minden. Egyetemi éveim alatt nem igazán foglalkoztattak az órák, Újszentesre kerülve több helyen is láttam különféle órákat, de egyik sem működött, ezért egyik sem „fogott meg”, mert lelketlen tárgyaknak tartottam őket. Egy alkalommal Lugoson meglátogattam az egykori esperesünket, néhai Fazekas Csaba kollégámat és ott láttam az egyik sarokban egy nem működő, gyönyörű ingás faliórát. Egy Gustav Becker gyártású szerkezetet. Rákérdeztem miért hagyják „élettelenül” tengődni azt a „lelkes állatot”? Végül megkaptam a szerkezetet, amely megjavítva ma is működik legnagyobb örömömre. Ez volt gyűjteményem első komoly darabja. Az elején nem igazán álltam rá a gyűjtésre, de azért szombatonként kijártam az ócskapiacra, és ha valamely tárgy megtetszett, megszereztem magamnak. Manapság is érdeklődéssel tekintem meg, többé kevésbé rendszeresen a piaci kínálatot.
– Feltételezem, hogy ennyi óra felhúzása belekerül jónéhány órájába?
– Sokan kérdezték már ezt tőlem, de egyáltalán nem veszítek tengernyi időt ezzel, ugyanis mindig olyankor húzom fel, amikor nem kell utána sokat vinni. Az ütős órák esetében meg kell várni, hogy üsse el a felet vagy a negyedet, esetleg az egészet és azután vinni tovább. Számomra ez egy kellemes kikapcsolódás.
– Említette, hogy az első órája egy Gustav Becker-gyártmány volt. Ezek drága órák?
– Értékét az adja, hogy egyrészt több, mint százéves, másrészt pedig az egyik leghíresebb óragyártó manufaktúra terméke. Becker Bécsben tanult, ahol kisebb manufaktúrákban, egyedi, értékes órákat készítettek. Amikor saját gyárát megalapította, Gustav Becker sorozatban is gyártotta a változatos formájú és kivitelezésű, de a cég jellegzetességeit magukon viselő időmérőket. Gyártottak különleges díszítésű álló órákat, nagyobb méretű faliórákat is, de szerényebb kivitelezésű termékeket is, amelyeket megvásárolhattak a szerényebb anyagiakkal rendelkezők is. Viszont ezekre is nagyon odafigyeltek, minőségük kifogástalan ma is. A második órámat az órás barátomtól kaptam, amely két hangon jelezte a pontos időt. Aztán újabb és újabb órák következtek, és kialakult a szenvedély. Kissé hasonlít a vírusok által okozott betegséghez: ellenállóvá válik az ember, de sohasem gyógyul meg.
– Van kedvenc márkája, vagy különösen ragaszkodik egy stílushoz?
– Több kedvencem is van. Az órások között általános a vélekedés, mely szerint a Gustav Becker manufaktúra által gyártott órái minőségben és kivitelezésben is elsőrendűek. Méretben, formában egyedi kivitelezésben is, rengeteg órát készítettek. Egyöntetű a vélemény, hogy a bécsi órák kimagaslók minden vonatkozásban, csak nagyon ritkán és óriási áron bukkan fel egy-egy bécsi óra a piacon. Az említett ritka órák szinte kizárólag zárt körben forognak, nem lehet bejutni oda. Viszont szerencsém volt és sikerült megvásárolnom egy bécsi órát, amelynek az a tulajdonsága, hogy egy hónapig működik egyetlen felhúzással! Gustav Beckerről elmondható, hogy érezte az órákat, úgy tervezte meg őket, hogy mindenkit megfogott az illető műszer. Szintén kitűnő minőségű és esztétikai élményt is nyújtó órák a Junghans-termékek. Sajnos az első világháború válságba sodorta az óragyártást is, a háborút követően óriási tőkére lett volna szükség újraindítani az óragyártó manufaktúrákat, amivel nem rendelkeztek a korabeli mesterek. Ennek hatására egyesültek a Gustav Becker és a Junghans cégek. A Junghans gyár mai napig is termel, több híres termékük hasonmás, de felújított változatát készítik el. Gyűjteményemben több Junghans-óra is van.
– Feltételezem, hogy a gyűjteménye kizárólag mechanikus órákból áll…
– Valóban, de van néhány darab, amely valamilyen elektronikát is tartalmaz és néha ki kell cserélni bennük az elemet. A Junghans, a Herlmle, és mások gyártanak például kvarc-órákat is. Megítélésemben viszont első helyen állnak a száz vagy százhúsz éves mechanikus órák. Gyűjteményeben van például egy Lenzkirch-óra is, ezek nem annyira elterjedtek, mint az említett márkák termékei, de ezek az órák is kiállták az idő próbáját, még ha jóval kevesebb is készült belőlük.
– Hogyan válassza ki, melyik darab kerüljön a gyűjteményébe?
– Sokszor volt arra példa, hogy megláttam egy órát és nem gyakorolt rám semmilyen hatást, megnéztem és továbbmentem. Valamitől nem tudott “megfogni”. Viszont abban az esetben, amikor a készülék “megszólít”, azaz van benne valami, amitől érdekessé válik számomra, megszerzéséért képes vagyok megharcolni. Sokat számít a készülék esztétikai összhangja, a mérete, rendeltetése, a kimunkáltság minősége, a számlap kinézete és sok apró dolog, amely növeli az óra értékét.
– Gondolom, minden órának saját “élettörténete” van. Melyik a legkedvesebb?
– Gyűjteményem első komoly darabja, amelyet egyházmegyénk előző esperesétől, Fazekas Csaba, akkori lugosi lelkipásztortól kaptam, egyike a legkedvesebbiknek, ugyanis rengeteg emlék köt a volt kollégához, és a szobám falára elhelyezett óra ezekre emlékeztet. Másik készülék egyik újszentesi, sajnos elhunyt, szintén órás barátomra emlékeztet, az is közel áll hozzám. De a legtöbb időmérő nem személyes kapcsolat, hanem általában vásárlás útján került hozzám és történetüket nem ismerem.
– Ma divatos a kincsvadászat. Gyűjteményében van olyan kincs, amelyet komoly “vadászat” következtében szerzett meg?
– Van ilyen példányom. Általában szeretem a régiségeket. Ha a piacon meglátok egy számomra érdekes darabot, akkor kész vagyok megharcolni érte. Nemrég sikerült egy érdekes darabot megszereznem hosszadalmas alkudozást követően. Most itt áll és minden nap gyönyörködöm benne. Ráadásul sikerélményt biztosított, hogy sikerült valódi értékéhez képest nagyon jó áron megszerezni. Egy-egy szerkezet megítélésében sok minden szerepet játszik: ennyi év után rendelkezem annyi tapasztalattal, hogy helyesen mérem fel egy-egy darab értékét. Ami az alkudozás során legtöbbször előnyömre válik. Előfordult, hogy szintén tapasztalt eladóval találkoztam, ebben az esetben nincs alkudozás, szemrevételezem a szerkezetet, felmérjük, szamba vesszük erősségeit, jellegzetességeit és hiányosságait. A kincsvadászat vonatkozásában elmondhatom, hogy rengeteg szép, értékes dolgot lehet beszerezni a bolhapiacokon, amelyekről az eladó legtöbbször nem is sejti mekkora kincs. Tapasztalatból mondhatom, hogy felső kategóriás, ritkaság számba menő készüléket bolhapiacon nem lehet megvásárolni, mert nem kerülnek oda. Ezek kizárólag gyűjtői körökben mozognak, és legtöbbször az áruk is sokezer eurós, ami meghaladja az én szintemet. Egy brassói órás barátom által sikerül néha egy-egy különlegesebb példányt beszereznem, legutóbb az egy hónapig működő bécsi órát vettem tőle, ráadásul elhozta és be is szerelte itt. Általa került hozzám, például egy kőbe ágyazott szerkezetű, igen ritka, igényes kivitelezősű óra. A világhálót böngészve “megszólított” egy készülék, amelyről tulajdonosa kiírta, hogy nem eladó, csak illusztráció. Napokig nem hagyott nyugodni a dolog, majd privátban írtam neki és végül megegyeztünk. Amikor legközelebb Szatmárra utaztunk, Érmihályfalván felkerestem az óra tulajdonosát és azóta íme, itt áll ez az érdekes formájú gyönyörűség. A piacról származik például egy az 1780-as évek végén készült Junghans óra, amelyet csak nagy nehezen sikerült megszereznem. Kategóriájában ez is egyedi darab, amelyet órás barátom megjavított és felújított.
– Kereskedéssel is foglalkozik?
– Ez kizárt. Az órák megtalálnak engem, és igyekszem számukra a legmegfelelőbb helyet biztosítani. Az idők folyamán elajándékoztam pár órát, de eladással nem foglalkozom.
