GYAPJÚIPAR (2.)
Az I. világháborút s az impérium változást követő általános gazdasági depresszió, pangás, gyökeres átrendeződés idején több tekintetben is egyedüli biztató, reménykeltő jelenség Temesvárott a Gyapjúipar Részvénytársaság gyárainak terjeszkedése és folytonos nagyobbodása volt. „A Gyapjúipar ismét egy hatalmas lépést tesz előre és megint megnagyobbítja üzemét. Újabb gyártási osztályok létesülnek a várostól vásárolt új területeken, ezek az új osztályok nemcsak kibővítést, de új előállítási lehetőségeket is jelentenek, amihez a fonodának 45.000 orsóval való megnagyobbítása és a szövőszékeknek ezerrel való megnövelése válik szükségessé. Mintegy 2500 munkással fog emelkedni a gyár alkalmazottainak létszáma. Ezeken kívül egy új erőmű, a legnagyobb szabadalmak szerint épülő 3000 lóerős gőzturbina készül, ami együttesen Románia legnagyobb textilvállalatává teszi majd az eddig is vezető helyet betöltött Gyapjúipart.” – tájékoztatott 1923. szeptember 19.-i számában a Temesvári Hír
Nem ment azért minden a Gyapjúiparban sem simán, zökkenő- és súrlódásmentesen. Az akkordrendszer bevezetése ellen tiltakoztak a Gyapjúipar munkásai 1924 májusában. Annak ellenére, hogy az iparvállalatok többségéhez mérten a Gyapjúipar Rt. gyáraiban hajszálnyival magasabbak voltak a bérek, jobbak voltak a munkafeltételek s Romániában egyedülállóaknak számítottak a szociális juttatások, az 1920-1930-as években a Totisz Rezső és Klein Viktor igazgatta termelőegységekben is megsűrűsödtek, felerősödtek a tiltakozó megmozdulások, a munkabeszüntetések, a sztrájkok.
A Gyapjúipar Rt. alaptőkéje 60 millió lej, befektetett tőkéje 3 617 000 arany lej volt 1925-ben. A gyárcsarnokokban több mint 1500 munkás – 200 mechanikus szövőszéken, 21 000 orsón, 545 egyéb gépen – dolgozott. A hajtóerőt 1800 HP-es aggregát biztosította. A tisztviselők száma megközelítette a 150-et.
„Ha az ember a Gyapjúipar telepén körültekint, azt hihetné, hogy egy évszázados gazdasági kultúrát felölelő hatalmas angol gyár épületei veszik körül. Mindenfelől eleven, nyüzsgő, mással nem törődő, lázas munka folyik, a kémények szüntelenül ontják ki magukból a kékesfehér füstöt, a gépek biztos egyenletességgel végzik az emberi agy kitalálta munkát. Húsz holdnyi területen termel ma a Gyapjúipar, közel negyven kisebb-nagyobb épületben és az avatáskor elhelyezett orsók száma ma, a negyvenszeresére emelkedett és míg 1905-ben nyolcvan munkás állott munkába, ez a szám az idők folyamán kétezerre emelkedett, a nyolc tisztviselőből és művezetőből ma százhúsz lett. A textilipar ma Romániában annyira fejlett – és ebben jelentős szerepe van a Gyapjúiparnak –, hogy külföldről importált árura tulajdonképpen nem volna szükség, mert a belföldi gyárak termelése teljesen fedezhetné a köz- és magánszükségletet. Sőt a romániai produkció annyira intenzív, hogy az export követeléseit is szolgálhatná, de ezidő szerint a kiviteli üzlet még nem alakulhatott ki. – írta A temesvári Gyapjúipar fejlődése húsz év alatt. M – Látogatás a gyár telepén – címen 1924. december 25.-i, karácsonyi számában közölt egész oldalas riportjában a Temesvári Hírlap. – Nem volna teljes ez a rövid sétariport, ha nem emlékeznénk meg azokról, akik ezt, a telepet a virágzó fejlődés mai nívójára emelték. Totisz Rezső vezérigazgató, ma Románia közgazdasági életének esze, komoly, reprezentatív manje, aki biztos kézzel vezeti, organizálja és irányítja a gyár monumentális gépezetét. Céltudatos munkával, kitűnő meglátással és a legapróbb részleteire is kiterjedő körültekintéssel dolgozik a gyár élén, immár húsz éve, a gyár alapításától kezdve.”
Romániában elsőként Totisz Rezső vezérigazgató és felesége 1920-ban gyári kisdedvédő – bölcsődét, majd napközi otthont is magába foglaló – intézetet létesített. „Négy év előtt létesült ez az otthon a legtisztább higiénikus szempontból, példát adóan rendes hajlékban és rendeltetése az, hogy a gyárban dolgozó munkásnők csecsemői a munkaidő tartamára itt nyernek elhelyezést, gondozást, táplálékot. A munkásnő reggel apró csöppségével bejön a gyárba, a csecsemőotthon vezetője átveszi a gyermeket, és az ott marad a munkaidő végéig, amikor az anya ismét elviszi. Az igazgatóság körültekintése ebben a kérdésben olyan dicséretes, hogy a csecsemőotthon ápoltjai részére külön termeket tartanak és a kicsinyek kizárólag elsőrendű táplálékot nyernek. Jelenleg negyven csecsemőt gondoz naponta az otthon. Minden munkásnőnek gyermeke egy éves koráig marad az otthon ápoltja. A dicséretes szociális intézmény összes költségeit természetesen a vállalat fedezi. Ez a szép alkotás kettős célt szolgál. A munkásasszony sokkal hamarabb állhat a szülés után ismét munkába, mert csecsemőjéről éppen a munkaidő alatt nem kell személyesen gondoskodnia és így előbb jut ismét rendes keresethez. Az anyára nézve tehát gazdasági szempontból kedvező az otthon, a kisgyermekre nézve pedig felbecsülhetetlen értékű egészségi előnyöket biztosít.” – méltatta a csecsemőotthont 1924. december 25-i számában a Temesvári Hírlap.
A jótékonykodásban, a karitatív akciókban és megmozdulásokban örökösen élenjáró Totisz Rezső megkülönböztetett figyelmet és gondot fordított alkalmazottai egészségvédelmére, testedzésére, kikapcsolódására, hasznos időtöltésére is. Atlétikai, tenisz-, kézilabda-, teke- és labdarúgó pályát is magába foglaló sportkomplexumot alakíttatott ki a gyártelepen, majd 33,33×12 m-es úszómedencét is létesített, amelyet később le is fedtek és lelátókkal gyarapítottak, korszerűsítettek. Évtizedeken át – még a kommunizmus korszakában is – az ILSA (Industria Lânei Societate Anonimă) birtokolta a Béga-parti város egyedüli fedett medencéjét, amelyben a téli hónapokban más sportegyesületek hivatásos úszói, vízipólósai is edzhettek, mint például a Haladás, Akarat, CFR, Banatul Iskolai Sportklub, Sportiskola, Politehnica, Știința stb. ILSA néven 1921-ben megalakult futball-klub labdarúgói eredményesen játszottak a területi és az országos bajnokság II. osztályában, s az 1934-1935-ös szezonban megnyerték a kupadöntőt. A Gyapjúipar úszói és vízilabdázói hosszú éveken át az országos élvonalhoz tartoztak. A játékos-edző Ravasz Pál irányításával az ILSA Lusztig Laci, Molnár Enci, Baader Heini, Bálint Totó, Flesh Bonzo, Fischer és Freund Imre összetételű vízilabda-csapat 1933-ban nevezett be és vett részt először az országos bajnokságban. Az együttes szakmai irányítását ugyancsak játékos-edzőként Freund Imre, majd Török Gábor vette át. A 2. világháborút követő időszakban, 1946 és 1951 között, az ILSA „aranycsapata” – Adalbert Sterbenz, Norman Zoltán, Weinreich Lázár, Novák József, Molnár Endre, Bohunitzki László, Kepich Gyuri, Retscher Adalbert (Öcsi) és Octavian Iosim – hatszor hódította el az országos bajnoki címet. Az ILSA csapatának tagjai alkották a gerincét Románia vízilabda válogatottjának amely 1952-ben kijutott a helsinki olimpiára. A pólósok közül többen az úszószámokban is jeleskedtek. Mint például az országos bajnokságot nyert Bohunitzki László, Norman Zoltán, Weinreich Lázár, Tiberiu Babeu, Hoszpodár Zoltán, Novák József. A Magyarországon született Püllök Jenci úszóként az 1933-1939 közötti időszakban összesen 9 országos bajnoki címet gyűjtött be az ILSA színeiben. Az ILSA sportolónői közül elsőként Szalay Zsuska nyert országos bajnoki címet. A Gyapjúiparban kialakult úszóiskola neveltje volt a 20. század második felének számos élvonalbeli sportolója: Novák József, Lovas Péter, Theodor Schaed, Greti Wiener-Weinreich, Lucian Bagiu, Titu Groza, Radu Bancilă, Ladányi Puki, Ladányi Culi, Somorai Péter, Peter Goldstein, Tibi Brătianu, Böhm Gyuri, Weiszpecher László, Dan Manolescu, Robert Adler, Kugel Mátyás, Markovics László, Sandu Deac, Rolik Karcsi, Doris Schneider, Liselotte Seidl, Traute Leutschaft, Karin Parutsch, Sanda Basil, Kun András, Kun Gyuri, Alfred Braunecker, Holger Habetler, Vasile Grecu, Tóth Nándor, Dr. Caius Solovan, Alexandru Friedman, Harald Ziegler, Adrian Lederer, Arthur Wachter, Mircea Ursu, Mihai Laiu, Pascariu, Apostol, Stîngaciu, Kolhammer, Grada, Deşliu, Gerhard Gotter, Eilhardt Karcsi, Șerban Pop, Nemes Csilla, Doina Pentia, Mircea Pentia, Yvonne Prodan, Eugen Zarie, Adrian Serdineanţu, Cornel Serdineanţu, Ileana Bancilă, Norbert Petri, Eva Toffler, Marius Ulmeanu, Ioana Baciu, Luci Ghirisan, Kuhn Sándor, Kovács Ferenc, Kun Gyuri stb. stb. Az egyéni, tartományi és országos csúcsokat sorra döntő, a hazai és külföldi versenyeken diadalmaskodott. érmeket szerzett úszók tömött sorából kimagaslott az 1960-as évek második felében Koszta László – akinek 1964-től Temesvár legendás úszóedzője, Lovas Péter volt a mestere – s aki Románia színeiben 1968-ban részt vett a Mexikóvárosban rendezett nyári olimpiai játékokon, ahol 200 m-es mellúszásban 12.-ként ért célba. Saját korábbi eredményét megdöntve a csúcsformáját elérő sportoló 100 méteren, mellúszásban 1:08:50-es idővel új országos rekordot ért el, amelyet aztán 18 évig senki sem szárnyalt túl Romániában. Nehezményezte, hogy nevét az újságok, a sportlapok következetesen eltorzították, elrománosították. Hosszú évtizedeken át alapembere – sportolója, edzője, oktatója, versenyszervezője, ügyintézője – volt az ILSA úszószakosztályának s a sportág egészének Szuhanek György, aki kezdeményezője s egyik lebonyolítója volt az évente a gyermek- és serdült úszók számára megrendezésre kerülő nemzetközi Lovas Péter Emlékversenynek.
Totisz Rezső a sportbarátok, a nagylelkű mecénások táborát erősítette.
Szekernyés János
