1552: Hagyományőrzők nyíllövésekkel tisztelegtek a várvédők emléke előtt

A törökök 1552 nyarán támadást indítottak Temesvár ellen. A Losonczi István várkapitány által védett erődítmény bő egy hónapig hősiesen állta a támadók rohamait, majd megadásra kényszerült és a törökök kivégezték őket. A Magyar Napokon immár évek óta hagyománnyá vált, hogy 1552 nyíllövéssel emlékezzenek erre a küzdelemre. Kíváncsi voltam rá, hogy mi áll ennek a kezdeményezésnek a hátterében és a gyakorlatban történnek ezek a díszlövések.

Téglásy Sándor (TS) : 1552 ugyebár azt az évszámot jelöli, amikor a törökök elfoglalták Temesvárt.

Kertész Zoltán (KZ): Pontosan.

TS: Hanyadszorra kerül sor erre a különleges megemlékezésre?

KZ: Az 1552 darab nyílkilövést először 2019-ben szerveztük meg, tehát ez a mostani volt hetedik.

TS: Az olvasók számára felidézem, hogy a megemlékezés forgatókönyve részeként egy névsorolvasásra került sor. Felolvasták a védők névlistáját. Ki olvasta fel? 

KZ: Erdei Lajos, a Losonczi István Hagyormányőrző Egyesület elnöke.

TS: Ezután következtek a megemlékezés, vagyis a nyílkilövések sorozata. Honnan jöttek a vitézek, akik felsorakoztak, különböző történelmi korszakokhoz tartozó öltözetben?

KZ: Gyakorlatilag három csapatból álltunk össze. És ha azt nézzük, több korosztály is képviseltette magát. Eljöttek ugyebár a dunaföldvári barátaim, ők a hun-kort képviselik, akárcsak jómagam. Aztán ott volt a kapitányunk Erdei Lajos, aki 16. századi ruhát viselt. Végül pedig itt voltak a barantás ifjak is, akik a modern korszakot képviselik.

TS: Hányan voltak összesen.

KZ: Tizenketten.

TS: Az hány lövést jelentett személyenként?

KZ: 129 lövés volt fejenként.

TS: Mennyire fárasztó ennyi nyílvesszőt kilőni? Ettől már lehet izomlázat kapni? 

KZ: Nem, ha valaki nem gyakorlott íjász, akkor elég könnyen.

TS: A jelenlévők többsége mondhatni, hogy gyakorlott íjász?

KZ: Többé-kevésbé, de inkább nem.

TS: A végére még jutott négy utolsó lövés, amihez négy vitéz lépett előre…

KZ: Igen, ennyi kellett, hogy elérjük az 1552-es számot.

TS: Hogyan választották ki az utolsó négy vitézt?

KZ: Ez most érdekes volt, mert nem volt előre kiválasztva. Ez mindig attól függ, hányan lövünk. Olyan is van, hogy csak két lövés, illetve két íjász marad az utolsó körhöz. Most például a rangidőseket választottam ki. És persze jómagamat, hisz én is rangidősnek számítok  a csapatban.

TS: A lövések során hallhattuk, hogy ön vezényelte a többieket, hogy mikor célozzanak, ki a táblának melyik felét célozza meg. Van ennek a szerepkörnek valamilyen konkrét neve egy íjászcsapatban?

KZ: Ez nem verseny volt. Mivel nem lett volna elég hely, hogy céltáblát felállítsunk, így be kellett osztani az íjászokat. A konkrét beosztást azért így csináltam, hogy ne mindenki egy helyre lőjön, mert akkor egy hatalmas kupacba csapódnak be a nyilak, a vesszők hamarabb tönkremennek és így tovább. Azért vállaltam én ezt a szerepkört, mert gyakorlatilag ez az egész ötlet tőlem származik, és így én vagyok a lebonyolítója ezeknek az ünnepi megemlékezéseknek.

TS: Nagyon szépen köszönöm a tájékoztatást.

Téglásy Sándor