Május harmadikán, a Sajtószabadság Világnapján, egyszerűbben a sajtó nemzetközi napján, első ránézésre hétköznapi életünkben kevés olyan, időszerűségéből jottányit sem vesztett dolog van, mint a szabad, hiteles, tárgyilagos kommunikáció iránti igény. Ezt nem sikerült teljesíteni az elmúlt több mint másfélszáz év alatt.
Amint azt tudjuk, a magyar ifjak forradalmi 12 pontjának egyike volt a (nyomtatott) sajtó „felszabadítása” a cenzúra alól. A szabad sajtó megteremtése. Amit nyomban meg is tettek a ’48-as forradalmárok tudván, hogy a megfelelő kommunikáció, ha úgy tetszik a (megfelelően) szabad sajtó alkalmas az emberek lelkesítésére (befolyásolására?) és a hatalom megszerzésére. Némi célirányos manipulációval, annak megtartására is. Ez kristálytiszta volt kies hazánkban már 1848-ban. A világtörténelmi eseményekből ítélve másutt, mondjuk a nagy francia forradalom idején, már előbb is volt fogalmuk a rendszer döntögetőinek a sajtó, a kommunikáció – esetükben gyilkosságra is felhatalmazó – hatalmáról. De még jóval előbb, még a XV. században, kőkemény befolyásolás, manipuláció eredményeképpen, különféle kiadványokban milyen szépen megideologizálták, például a boszorkányüldözés és -égetés hiterősítő, nemes voltát. Főleg azokban az esetekben, amikor a máglyára vetett „boszorkány” családjának vagyona kívánatos falatot képezett.
Egyszóval a sajtó hatalom volt mindig és nagyon úgy tűnik, hogy a sajtó, a kommunikáció vonatkozásában rohamléptekkel közelítünk a korlátlan hatalom állapota felé. Az is tény, hogy a sajtó vonatkozásában a „szabad” jelző továbbra is vágyálom marad, nem véletlenül, de szétvált a szabad sajtó jelzős szerkezet. De van bőséggel demokrácia, ami mindent (is) megenged sajtó vonatkozásában. Meg európai szellem és sztenderdek. Meg tartalomfogyasztók. Akiknél csak a megfelelő módon kínált tartalmak érnek célba. Mert a mai tartalomfogyasztót szinte kizárólag a szembetűnő, egyértelmű vizuális élmény ragadja meg, a hosszabb, tartalmasabb eszmefuttatásokra nincs ideje, illetve sokan meg sem értik az igényesebb szöveget. Van sokféle sajtó. Kevés kivétellel, akármit le lehet írni, el lehet mondani. Ma egyféleképpen, holnap akár ellentétes módon „tálalható” bármilyen sajtós anyag. Van pártsajtó. Az, az a régi, csak más, mert most minden pártnak, pártocskának, politikusnak kötelező a sajtójelenlét. Kötelező a kép meg a nyúlfarknyi szöveg. Ezzel a módszerrel lehet választásokat nyerni. Az ideológiák, a program, a tervek, elképzelések a győzelmet követően kiderülnek. Vagy nem. Lényeg a célirányos kommunikáció, a sokezer lájk, a réting. Ebben a mai szabad (?) kommunikációs sajtókavalkádban a mai tartalomgyártók – tisztelet a kivételnek! – jószerével lájkvadászokká degradálódnak. Ami nem baj, csak… (itt mindenki saját véleményével folytathatja, egészítheti ki!). Ma már van féknyúz (fake news/álhír) is. Szó szerint elözönlenek ezek a hajmeresztő csinálmányok, de megbízható, leírt, normának tekinthető technika az álhírek kiszűrésére / vagy törvényes keret a publikálás megakadályozására…/ az, nincs. És ahogy ma állunk, belátható időn belül nem is lesz. A tartalomfogyasztó kizárólag saját tehetségére, ismereteire, tapasztalatára támaszkodik. Ami, valljuk be, becsődöl egy finomabban, rafináltabban, kreatívabban összebarkácsolt álhír előtt. A tudatos lódítás napján, április elsején, például, az onlájn felületeken keringő álhírek tengerében „fürdött” a világ!
De szabad a sajtó, ugye, és szabad bárkinek, bármilyen blődséget feltölteni ezzel nemcsak megtéveszteni szabad a gyanútlan fészbukkozót, de egyenesen befolyásolni azt, akinek azt kínál a dörzsölt tartalomgyártó, amit éppen hallani/olvasni kíván. Igy történhetett meg, például, hogy egy enyhén szólva megkérdőjelezhető képességekkel rendelkező egyént majdnem államelnöknek választottak meg, máskor meg egy bizonyítottan sikeres politikussal szemben alkalmazták a sajtóban való karaktergyilkosság fegyverét.
Mindezek mellett ráadásul nyakunkon a mesterséges intelligencia. Ez egy olyan kommunikációs eszköz vagy micsoda, amely kiválóan alkalmas az írás, a hang, a kép és fogózkodjanak meg, a gondolkodás manipulálására. Bizony. Egy idő óta vidáman csevegünk robotokkal amikor felhívunk egy-egy nagyobb szolgáltatót. Általában sikeres a szolgáltatása. Ma már nem lehet biztos a szülő, hogy egy telefonbeszélgetés során saját gyermekét hallja, vagy valaki eltulajdonította készülékét és beszédhangját. A mesterséges intelligencia segítségével, például, kitűnő versek „költhetők”, és hallottam már zseniálisnak mondható könnyűzenei alkotást is, amelyet a zeneművészetben teljesen járatlan, nehezen értelmezhető értelmi szinten tengődő személy „komponált”. Az ember maximum öt szóban csak bepötyögteti a témát, és nagyjából nyolc másodperc alatt minden tekintetben (majdnem) lenyűgöző vers boldog tulajdonosa lesz. Pironkodhat Arany János és elbújhat balladáival. Kit érdekel, hogy a mesterséges intelligencia kreálmánya? Akit érdekel, derítse ki! Azt már tudom, hogy mesterséges intelligencia nagyon tud tárcákat, esszéket létrehozni. Sajnos annyira jól dolgozik, hogy übereli Márait és többi tárcaírót, akik a világháborúk közötti – szabad – napilapok tárcarovatait gazdagították.
Továbbra is nyitott kérdés, nem csak a sajtó nemzetközi napján, a sajtó függetlensége. Kitől vagy mitől kell (vagy nem?) független legyen a szabad sajtó? Ha független, akkor szabad? Lehet szabad úgy, hogy ne függjön semmilyen külső tényezőtől. A fenntartó akaratától? A reklámpiactól? A lájkok számától? Az öncenzúrától? Vagy valami mástól?
Makkai Zoltán
