Baráti köri találkozó Saroltaváron
A HETI ÚJ SZÓ BARÁTI KÖR éves találkozóinak története 2002-ig nyúlik vissza, amikor Péter Pál napján Graur János egyesületi elnök meghívta az akkori tagságot egy bográcsos kerti mulatságra. Akkor a finomságot szép emlékű kollégánk, Koczka György Aranytollas újságíró készítette, mi akkori fiatalok igyekeztünk ellesni tőle a bográcsosfőzés tudományát… A jó hangulatú rendezvényen rábaközi táncokkal fellépett a végvári újabb kori táncosnemzedék első zsengéje, a Muskátli néptánccsoport.
Az első sikeres rendezvényt követően folytatódott a találkozók sora, három évig szép emlékű barátunk Sarkady Károly és felesége vendégei voltunk a vadászerdei kempingben, ezt követően Algyői barátaink fogadtak bennünket, majd Magyarkanizsán tartottuk meg az éves találkozónkat. Következett Zsombolya az emlékezetes strandi megabulival, a következő évben a lugosi szigeten vendégeskedünk, kutya hideg időben. Újmosnicai barátaink szervezésében a nagykövéresi, akkor még fogadóképes gyermektáborban tartottuk meg a “nótázós” baráti köri találkozót. A kiszombori találkozónk hamisítatlan helytörténeti túrának bizonyult, sokunknak fogalmunk nem volt mennyi kincset rejt magában a kis határmenti település. Hasonló élményt biztosított a DévaVajdahunyadon megtartott következő találkozó, amelynek hatására magunk is és több tagunk is újra ellátogatott a történelmi helyszínekre. Néhány évig a megyén belül szerveztük meg a találkozóinkat: Végváron két alkalommal is, Óteleken, Igazfalván és a Felső Béga-mentén, Újszentesen, Pusztakeresztúron és Nagyszentmiklóson, Szapáryfalván és Nagybodófalván, illetve hathatós igazfalvi segítséggel a Bartók Béla Elméleti Líceum zoldi képzési központjában. Majd kiléptünk Temes megyéből és a szomszédban, Kisiratoson-Mácsán ismerkedtünk az ottani közösségekkel, illetve tavaly a majláthfalvi Lavandair vállalkozás levendulásába vezetett az utunk. Mindvégig célunk volt a kellemest a hasznossal való ötvözés, mindenütt közös történelmünk emlékjelei, emlékhelyei vagy a helyi közösségek jellegzetességei biztosították az élményt. És ami talán a legfontosabb, mindig és mindenütt önzetlen és segítőkész társakra támaszkodhattunk. Ezen a helyen feltétlenül meg kell köszönnünk Herczeg Andrásnak, az Egeria cég vezetőjének kitartó segítségét: eddig minden találkozónk szervezésében támogatta a szállítást!
Találkozóról találkozóra
Miért Saroltavár?
Sokan feltették ezt a kérdést a saroltavári huszonharmadik baráti köri találkozóval kapcsolatban. Hiszen ott nincs és nem is volt soha számottevő magyar közösség, magyar vonatkozású történelmi események sem történtek a településen az 1771-es alapítása óta. Hacsak nem számítjuk magyar emlékjelnek a Schwabenland vendéglő előtt álló, a Mohácsi Vasöntöde remekművét, egy kézi vízpumpát, amelyen olvasható a mohácsi származási helye és vélhetően sok-sok évtizede készülhetett. A szervezés alatt kiderült, hogy majdnem mindenkiben valamikor felmerült a tágabb értelemben vett térségünk egyetlen kör formájú települése meglátogatásának ötlete. Magunk is kíváncsiak voltunk és a találkozót megelőző helyszíni szemle megerősített abban, hogy érdemes ellátogatni Saroltavárra.
Miért érdemes ellátogatni Saroltavárra?
Nem mellékes, hogy Temesvárhoz viszonylag közel van. Ugyanakkor egyes tagjaink számára meglehetősen messze, ezért külön megköszönöm pusztakeresztúri, végvári, zsombolyai, hódmezővásárhelyi, battonyai és algyői barátainknak, hogy részt vettek a találkozón, temesvári barátainknál legalább kétszer annyit utazva! Az echte falusi környezetbe tökéletesen illeszkedő kis falu – lakosainak száma állítóleg kevesebb mint száz – lakóházainak zöme még őrzi az alapító telepesek jellegzetességeit, és az egyik német telepesházban létrehozott Schwabenland vendéglő mellett működő néprajzi gyűjtemény a régi korok rengeteg tárgyi emlékét is megőrizte. Amelyeket nagy örömmel és még több gyermek és fiatalkori emlék megidézésével tekintettek meg a HÚSZ baráti kör tagjai. Maga a vendéglátóhely a falusi környezetnek megfelelően rusztikus és ízlésesen berendezve fogadott bennünket – Oana és Radu házigazdáink gondoskodásának köszönhetően gasztronómiai és vizuális élményekben gazdag napot tölthettünk együtt Saroltaváron. Feltétlenül említésre méltó, hogy a frissen sült kifliket és a helyi jellegzetességként szamon tartott almásrétest Oana készítette előző éjszaka, amiért a saját és a résztvevők köszönetét ezúton is tolmácsoljuk. A néprajzi gyűjtemény megtekintését követően az 1774-ben épült, Szent Vendel oltalmába ajánlott templomot tekintették meg a találkozó résztvevői, ahol egyik házigazdánk Radu Toma, idegenvezetői szerepkörben ismertette a település alapításának és fejlődésének később hanyatlásának történetét. Házigazdánk azt is elmondta, hogy a hívek megfogyatkozása miatt, az ódon templomban a római-katolikus liturgia szerinti és ortodox szertartásokat tartanak rendszeresen. Ezt követően a mai Románia legrégebbi vadaskertjének egy részét és a Vadászati múzeumot látogattuk…volna meg, ha a kapura kifüggesztett programmal ellentétesen, nyitva leltük volna az intézményt.
Magyarok a Schwabenlandban
Ha nem is egy teljes napig, de egy délután erejéig, birtokba vehettük a saroltavári Schwabenland vendéglőt, a HETI ÚJ SZÓ Baráti Kör éves találkozója alkalmával. Vélhetően erre még nem volt példa a helyszínen, de Kele Zoltán, a Kameleon Band zenekar vezetőjének jóvoltából magyar nóták, örökzöld slágerek, vagy operett áriák hangja töltötte be a vendéglő kerti helyiségét. Alulírott megnyitó beszédében köszönetét fejezte ki a résztvevőknek, akik a kánikula ellenére részt vettek a találkozón, majd elismerését fejezte ki a házigazdáknak a szíves vendéglátásért. Meglepetésvendégünk volt Bogdarigós (Bogda) polgármestere, Iasmin-Ciprian Ivănuț úr, aki örömmel üdvözölte a társaságot és ismertette Saroltavár és a környező települések látványosságait és a térségben megszervezett kiemelkedő rendezvényeket, közöttük a saroltavári templomban évente megszervezésre kerülő karácsonyi hangversenyt. Molnár András képviselő, megyei RMDSZ elnök a HÚSZ Baráti Körhöz hasonló közösségek felbecsülhetetlen értékű hozzájárulását méltatta közösségi öntudatunk, identitásunk megtartásához. Az elnök ismét hangsúlyozta az érdekvédelem és a civil szféra együttműködésének szükségességét, majd a baráti kör közel két és fél évtizedes fennállásához gratulált és további sikeres éveket kívánt a magyar nyelvű újság fenntartásához. A HÚSZ Baráti Kör 2008ban alapította a Pesty Frigyes-díjat a Delejtű című első bánsági magyar hetilap 150. évfordulója alkalmából. A kiemelkedő, tudós előd életpályájáról Szekernyés János hely- és kultúrtörténész osztott meg a hallgatósággal kevésbé ismert adalékokat: “Budapestre költözését követően Pesty Frigyes tevékenységének, érdeklődésének homlokterébe egyre inkább a történelemtudomány, a história került. Megkülönböztetett figyelmet és gondot fordított Dél-Magyarország történetének megírására. Részben temesvári évei alatt, majd pedig a pesti Első Magyar Iparbank vezértitkáraként alapozta, szilárdította meg anyagilag is az életét, megteremtve a feltételeket a későbbiekre tudományos munkássága zavartalan folytatásához. Módszeres és széleskörű levéltári kutatásokba kezdett. Ereje és ideje jelentős hányadát a feldolgozandó, tanulmányozandó történeti anyag összegyűjtésére fordította. Búvárkodását a MTA és a pesti egyetem gyűjteményein, a budai kamarai levéltáron kezdte, majd belügyminiszteri engedéllyel felkereste és átkutatta Magyarország és Erdély valamennyi nyilvános levéltárát. 1871-ben Bécsben, a császári udvari kamarai, hadügyminisztériumi, udvari kancelláriai és a császári titkos levéltárban dolgozott. A Magyar Történelmi Társulat által szervezett kirándulások alkalmával sietett átnézni a régi nemes családok magánlevéltárait. Sikerült áttekintenie és átvizsgálnia több mint 30 régi família értékes dokumentumokban gazdag levéltárát, valamint a megyei, városi, káptalani és konventi levéltárak számottevő hányadát. 1880-ban Horvátországban a zágrábi érseki, káptalani s délszláv akadémiai, 1884-ban pedig Rómában a vatikáni könyvtárban kutatott és másolt. Lankadatlan munkálkodása eredményeképpen a lepergett évek során nagybecsű oklevélgyűjteményt teremtett, hozott össze, amely mintegy 10 000 darabot kitevő az eredetiekről készített sajátkezű másolatból állott. Hagyatékából a Temesközre vonatkozó oklevél-másolatokat Ortvay Tivadar rendezte sajtó alá és jelentette meg 1896-ban kötetben. Egyébként Ortvay Tivadar tartotta Pesty Frigyesről az emlékbeszédet a Magyar Tudományos Akadémián, amely megbízta a Csiklován született kiváló történészt és egyházi írót Pesty Frigyes írott hagyatékának feldolgozásával.
A histórikus Pesty Frigyes több mint 200 tanulmányt és cikket közölt a szakfolyóiratok, az irodalmi és a napilapok hasábjain. Befejezett és megjelentetett néhány nagyterjedelmű, monumentális jelentőségű és horderejű történelmi összefoglalót, szintézist is. Egymást követően hagyták el a nyomdát a korábban nem ismert adatok, hivatkozások és összefüggések sokaságát felvonultató, átfogó monográfiái.
1860-as évek elején látott hozzá Pesty Frigyes ahhoz a nagy, a maga nemében egyedülálló szervezési vállalkozáshoz, amely nevét igazán ismertté és maradandóvá tette. 1863. február 2án kelt levelében tárta a helytartótanács elé a földrajzi nevek összegyűjtésére irányuló tervét, majd kinyomtatta 60.000 példányban magyarul, valamint a Magyarországon élő nagyobb etnikumok nyelvén a hét pontos kérdőíveket, amelyekre a címzettek az általuk tetszés szerint választott nyelven válaszolhattak. Pesty Frigyes gondosan, nagy körültekintéssel vármegyék szerint rendezte a beérkezett anyagot, kiegészítéseket és új gyűjtéseket kért munkatársaitól: a vidéki tanítóktól, jegyzőktől, papoktól, gazdatisztektől stb. Tökéletesen tudatában volt annak, hogy a régi, hagyományos helynevek jelentős hányada menthetetlenül el fog veszni, ki fog hullni a köztudatból, a közös emlékezetből. A gyűjtés megszervezése, koordinálása mellett természetesen gondolt az óriási gyűjtött anyag felhasználására is. Pesty Frigyes legjelentősebb műve – a 67 kötetes Magyarország helynévtára – sajnos kéziratban maradt. A kitöltött kérdőívek gyűjteményét az Országos Széchényi Könyvtár levéltára őrzi. Pesty Frigyes 1889. november 23-án hunyta le örökre a szemét Budapesten.” ismertette Szekernyés János.
Hagyományt betartva a HÚSZ Baráti Kör éves találkozóján kerül átadásra a Pesty Frigyes-díj. Idén Momir Dorottya, „a temesvári temetők legdokumentáltabb kutatója” részesült az elismerésben. A díjazottat és közösségi munkásságát dr. Bodó Barna a temesvári Értéktár Egyesület elnöke ismertette: “Megtiszteltetés számomra, hiszen egy rendkívül aktív, közösségi értékeinkért folyamatosan kiálló, lankadatlan, módszeres kutatót és igazi segítőtársat van alkalmam köszönteni.
Bevallom, nem tudom, mikor lett a temesvári temetők első számú ismerője, de arra jól emlékszem, hogy a Bánsági Magyar Értékekért Egyesület tagjai közé az elsők között hívtam. És vállalta. A rá jellemző szerénységgel, olyasmit mondott: ha úgy gondolom, hogy szükség van rá is az értékőrzők között, akkor belép közénk.
És itt van velünk, az Értéktár Egyesület alapembere, aki a közösségért vállalt kutató-munkáján túl segít ügyet intézni, adminisztrálni, a technika gubancait szétszálazni.
A jeles magyar elődök sírhelyeinek a feltérképezését évek óta végzi. Aki jár temetőbe ugye: valamennyien járunk – az látja, hogy sírkertjeink állapota szomorú, néha valóságos dzsungel takarja egyik vagy másik sírt. De Dorottya nem hagyja magát, a februári hidegben meg a júniusi hőségben is sírokat tisztít és fotóz. Alighanem a legnagyobb felfedezése az a sírkő, amelyet az idő (miután valaki kidöntötte) földbe döngölt, csak az obeliszk egyik oldala látszott/látszik ki valamennyire. Egy földből kivilágló kő a temető egyik sírok közötti útján. Kérdem magunktól: hányan vesszük a fáradtságot, és kezdjük eltakarítani a földet, sarat, levakarni a dudvát meg ki tudja még milyen rárakódott nem odaillő anyagot, hogy kivehető legyen: kinek a sírkövét lépte be a múló idő s az emberi hanyagság. Ez a kő Schopf Antal honvéd síremléke. Nem tudni, hol volt a sírja, ki tudja milyen körülmények között adták át a temetkezési helyet másnak csak annyi biztos. Schopf Antal sírköve a földbe tapostatott.
Most is ott van, de már nem sokáig. Megvan a városházi engedély arra, hogy a követ kiemeljük és oda állítsuk az idén márciusban felállított Hemmert sírkő mellé – Szilvágyi Zsolt plébános urunknak köszönhetően ide kerülhet az újabb kimentett honvéd sírkő is.
De az igazi köszönet Momir Dorottyát illeti. Aki észrevette és kiderítette, hogy ez a kő is közösségi érték számunkra.
Elmondható, Dorottya alaptétele a segítségnyújtás. Ezért követi figyelemmel a Pálkovácsírások sorsát, ezért tartja számon az értékes kezdeményeséseket, jelzéseket.
Miklósik Ilonának köszönhetően be tudok számolni életrajzi adatokról is.
Csákován/Csákon született, elemi iskoláit itt kezdte, édesanyja itt volt tanítónő. Állás-okok miatt Újszentesre került. Mivel szülei elváltak és ő az édesanyjával maradt, Újszentesen folytatta az iskolát. Később Temesvárra költöztek. Olyan idők jártak, hogy nem a líceumba felvételizett hanem Bukarestbe ment, ahol kétéves szakiskolát végzett, elektromos és elektrotechnikai árukra szakosodott kereskedelmi dolgozó lett. Ugye, így mondták valamikor? Ez a munkakör a technika iránti érdeklődésének alapja.
Pesty Frigyes díjátadó
Visszatért Temesvárra, nagyon fiatalon munkába állott. Pár év alatt, munka mellett elvégezte a líceumot, majd folytatta az egyetemmel: közgazdasági szakot végzett. Dolgozott végig, de nem mindig a szakmájában. Volt levéltáros is ez magyarázza, hogy a levéltári kutatás sem jelent számára akadályt, ha éppen erre van szükség. Az 1989-es privatizálás mindent felborított, a munkaköre megszűnt és könyvelőként folytatta pályáját, különböző munkahelyeken, mivel időközben ezt a diplomát is megszerezte. Tanult és dolgozott – dolgozott és tanult egész életében.
Nagyon fiatalon kezdett gyufásskatulyákat gyűjteni, különösen a temesvári vonatkozásúakat. Gyűjteményét több alkalommal kiállította, ez országos szinten is nagy elismerésnek örvend mai napig. Megnéztem a honlapját, hatalmas gyufacímke-gyűjteménye látogatható, több tízezren voltak rá kíváncsiak. Számomra jelentéses, hogy a bemutatott anyag mellett szakirodalmat is közöl a honlap, segítségül azoknak, akik nem járatosok a témában. Kerestem a kollekcióban, hátha rábukkanok az EMKE gyufacímkére, mert olvastam valahol, hogy ilyen is készült – de nem tudom hol. Most már tudom azt, kit kell megkérdeznem.
A 2000-es évek elején bekapcsolódott a Banaterra csapat munkájába, ennek szinte a felszámolásáig aktív tagja maradt. Ez egy hihetetlenül gazdag soknyelvű bánsági enciklopédia volt, nagy kár, hogy már nem működtetik.
Több alkalommal vett részt a Bánsági Magyar Napok rendezvényein, nemcsak gyűjteményével, de mindig segített, ha erre alkalom mutatkozott.
Kedvenc időtöltései közé tartozik a kirándulás is, sokáig tagja volt a temesvári EKÉ-nek. Több ismert magyar és román helytörténésszel dolgozott együtt, szívesen járt terepre, fényképezett is. Jelentős (fotó és levéltári) adatbázissal rendelkezik az őt érdeklő területeket illetően. Jópár éve dolgozatokkal is jelentkezik, nagy örömünkre. Egyik szerzője az Értéktár Egyesület 2024-es helytörténeti kötetének, visszatérő szerzője a Mindenki Kalendáriumának.
Évek óta tartó munkája eredményeként, a temesvári temetők legdokumentáltabb kutatója. Munkája alapos és nehéz fizikai szempontból, nemcsak felkeresi a sírhelyeket, de letisztítja, lemossa, gaztalanítja és végül lefotózza.
Köszönjük Neked, Dorottya!” – mondta dr. Bodó Barna.
A baráti köri találkozó keretében mutattuk be Illés Mihály legújabb, Bánsági magyar turistaság című könyvét, amelyet a szerző a bánsági magyar természetjáró közösséget összefogó Erdélyi Kárpát Egyesület Bánsági Osztálya (EKEBO) alapítása huszonötödik évfordulója alkalmából jelentetett meg. A magyar turistaság rengeteg adatait tartalmazza a könyv, érdemes kézbe vennie annak, akit érdekelnek régiónk turisztikai látványosságai.
Jó időt „rendeltem” ugyan a HÚSZ BK éves találkozójára, de azért nem 36 Celsius fokos meleget, ezért a hüsítő erdei sétát követően a visszatérés reménységével intettünk búcsút Saroltavárnak, vendéglátóinknak és a Schwabenlandnak.
Makkai Zoltán
