Nagyjából hátradőlhetnek gazdáink, mert a napokban befejeződik mindenhol az aratás. Minden évben a növénytermesztésben a legjobban várt az árpa, a búza, a triticale, a zab és a káposztarepce learatása. Igaz, nem minden gazdának van meg mind az 5 féle növénye. De úgy kettő biztosan megvan. Könnyű és termésdús, sőt minőségi aratásra számítottak gazdáink, s az hogy nem éppen így lett, az a szeszélyes időjárásnak tulajdonítható. Gyönyörű, dús és nehézfejű búzakalászok várták a kombájnokat, szépen sütött a nap, optimális betakarítási idő indult. Sajnos az első négy-öt nap után elkezdett esni az eső. A betakarításnál az eső olyan, mint a nem várt vendég. ”Jó, hogy jön, de még várhatott volna egy-két hetet érkezésével “ – sóhajtottak fel gazdáink, a jól induló aratást kényszerből meg kellett szakítani. Az első aratási eredmények magas sikér és hektólitersúlyú búzát eredményeztek, 4000-5000 kg/ha terméssel. Az eső a kukoricákban, napraforgókban sokat segített, a búzák esetében főleg minőséget, de mennyiséget is rontott. A nagy szél, a viharok s a sok eső lefektették a búzát. A minőségvesztéssel a búza az árából is sokat vesztett, a felvásárlók csak 72 hektoliter súly alatt vásárolnának 0,50 lej/kg árban – mondja Tóth Ede porgányi gazda, a pusztakeresztúri gazdakör elnöke: mára már a falu gazdái be is fejezték az aratást. A falu határában már csak a betelepedett nagybirtokos olasznak van nagyobb területű aratnivalója. Az idei eredmények jónak mondhatók. Ő a talaj minőségétől, az őszi talajmunkák minőségétől, az időbeni elvégzésétől és a kapott tápanyagutánpótlástól függően egyes parcellákon 3000 kg/ha–tól 6500 kg/ha-ig terjedő termést tudott betakarítani. Az átlagos termés 3500 kg/ha és 4000 kg/ha körül van a faluban. Sajnos ő is átváltott a nagyobb termést adó, de gyengébb minőségű francia búza termesztésére. Azt mondja, hogy a francia búzafajták nem malmi búzák, s ez így igaz, de többet teremnek, ez a gondolkodás így terjed sajnos mostanában az egész Temes megyében, ahol valamikor az egyik legacélosabb magyar malmi búzákat termelték gazdáink. S ez így fog tartani majd mindaddig, amíg a búzát nem a minősége szerint fizetik meg. De az is igaz, hogy a vetett lágyminőségű francia lisztet magyar búzából őrölt liszttel kell a pékeknek feljavítani, hogy süthető legyen. Pusztakeresztúr környékén a rágcsálók nem okoztak nagyobb kárt, a viharok sem fajultak jégverésbe. Ez kivételesen jó eredményt hozott gazdáinknak. A megye több területein kínkeservesnek lehet nevezni az idei betakarítást a sok eső miatt. Sok helyt pergett ki a búzaszem. Sok helyt a búzát a gyom is felverte, itt ilyesi nem történt meg.
Nyugalmasabb időszak következik a növénytermesztésben az elkövetkező őszi betakarításokig, amikor a ma dúsan zöld, magas és teli csövű kukorica betakarítása következik. A traktor nem fog pihenni ezután sem. Eke kerül vagy tárcsa utána, és következik a tarlóhántás, az őszi mélyszántás, vagy a vetőszántás. A kukorica sorsa az augusztusi időjárás függvénye.
Arad megyében a mezőgazdasági hatóságok megengedték a tarlóégetést azért, hogy gyéríteni tudják a rágcsálókat. Gondolom, Temes megyében nincs mindenhol szükség a tarlóégetésekre, de ahol a rágcsálók elszaporodtak, ott engedélyt kell kérni a tarlóégetésre, s nagyon gondosan végezni ezt a sokszor sok kárt, de hasznot is hozó t.k. mezőgazdasági eljárást. Bölkényi Kiss Károly
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
18 May 2024EUR4.9751 RONHUF1.2827 RONUSD4.5879 RONXAU351.6538 RONIdőjárás