“…Ember: küzdj és bízva bízzál!”
(Madách Imre: Az ember tragédiája)
Köszönöm, hogy adatott erő a gyönyörűséges küzdelemhez és, hogy adatott bizakodás is a győzelmekhez. Mert nem egyszer kellett győzni az elmúlt 33 esztendő alatt. Győzni kellett, amikor azt hirdettük, hogy „Végveszélyben a Temesvári ÚJ SZÓ” és, amikor a „testvérek” mindenáron ki akarták húzni a szőnyeget a temesvári magyar újság lába alól, és úgy kellett legyőzni az utolsó temesvári magyar napilap hetilappá való átalakulásának kudarcosságát, hogy Olvasóink elismerését eredményező új lappal folytatódhatott tovább a temesvári magyar újságírás hagyománya. Az akkori új lap, a HETI ÚJ SZÓ első számában (1994. december 29.) A csigavonal mentén című beharangozó cikkben ígértük: „… kívánunk sok önazonosságát becsülő Olvasót az Önökért létező újságunknak!” Olvasóinknak köszönhetjük, hogy több mint három évtizeden át sikerült megőrizni azt, ami a magyarság számára Temesváron és a térségben „AZ ÚJSÁG.” Az újabb és újabb harcok megvívásához szükséges erőt is Olvasóinknak köszönhetjük, akik közösségi értékként, magukénak tekintették a HETI ÚJ SZÓ lapunkat. Velük együtt örvendhettünk annak, hogy – a 2001 óta, 21 éven keresztül, nemcsak lapot, közösséget is erősítő Baráti Kör találkozóink révén – a lap széleskörű közösségi jellegűvé vált. Köszönöm a kitartó támogatóinknak, akik a HÚSZ Baráti Körben megalakulásától önzetlen segítői voltak a temesvári magyar nyelvű újság megtartásának, közöttük a lap támogatására létrehozott civil szervezet megalakulását kezdeményező Szegedi Lajos mérnök úrnak, a szervezet alelnökének és a társasághoz csatlakozó több tucatnyi önzetlen magyar vállalkozónak, olvasónak. Köszönöm temesvári, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény megyei Munkatársaknak, akik írásaikkal, tudósításaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy újságunk e nagy földrajzi térség szórványában élő magyarság között összekötő kapocs szerepet is betöltsön. Hálával tartozom a lap belső és külső munkatársainak, a 26 évfolyamot megért Mindenki Kalendáriuma helytörténeti évkönyv szerzőinek élükön Szekernyés János hely- és kultúrtörténésszel, a szervezet által évről évre odaítélt Pesty Frigyes-díj alapítását kezdeményezőjének. Külön megköszönöm Makkai Zoltánnak elhivatottságot tanúsító kitartását a lapalapításban és – a folyamatos nehézségek ellenére – annak megtartásában, valamint a különböző kiadványaink megjelenése mellett kezdettől fáradhatatlanul munkálkodó Nemes Gabriellának és Lázár Ildikónak. Hálával tartozom Tamás Péternek, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzuljának, a Várbástya Egyesület elnökének, amiért a lapkiadáshoz csatlakozva felvállalta közreműködését ennek a küzdelmes szolgálatnak továbbviteléhez.
Tudjuk, hogy a decemberi forradalom lázas napjaiban, a Temesvári ÚJ SZÓ első számának megjelenésekor (1989. december 23.) megálmodott független lap státusának, a legkitartóbb ellenállásunk ellenére sem sikerült a 33 év folyamán mindig, teljes mértékben megfelelni, mint ahogy különböző érdeklődésű olvasótáborunk tagjainak sem tudtunk maradéktalanul megfelelni, azonban sikerült a lángot a Magyar Házban “albérlőként” is az állandó ránk nehezedő nyomás ellenére fenntartani. Köszönöm hát, hogy a 33 éves küzdelem után is megadatott, hogy ne az utánam az özönvíz, hanem a bizakodás gondolatával tekintsek a folytatásra.
A Várbástya Egyesület – a bánsági magyar közösség megörökölt kulturális hajlékának, a Magyar Ház gazdájaként –, a lapkiadási stafétát is átvállalva fontosnak tartja, hogy olyan újsággal folytatódjék a temesvári magyar lapkiadás története, amely annak a legszebb időszakait idézi.
Graur János
lapalapító főszerkesztő