Dr. Bende Barna ortopéd főorvos maradt a vajdahunyadi Dr. Alexandru Simionescu városi kórház igazgatója, aki versenyvizsgán újból elnyerte az orvosigazgatói tisztséget, míg Adriana Gula a versenyvizsga után, ápolási igazgató maradt.
Megnyílt a síszezon a Lupényhoz tartozó Sztrázsán. A havazásnak köszönhetően újabb két pályát megnyíthattak és megnyitják a tulajdonképpeni Sztrázsán és a libegő alatt lévő pályát is. A felvonók 17 óráig működnek. A nagykapacitású libegő keddi napon ellenőrző munkálatok miatt nem üzemel.
Adventi előadás Déván. December 12-én, a ferencesek által szervezett biciklitúra keretében érkezett kolozsvári színészek Szállást keres a szeretet címmel adventi előadást tartottak. A Szent Ferenc Alapítvány gyermekei saját készítésű ajándékokkal jutalmazták az előadókat.
II. Ferences vásár Déván. Az örömvasárnapján, a dévai Szent Antal-plébánia megrendezte a II. Ferences vásárát. A felnőtt kézművesek mellett, a plébánia keretében működő Apró Kezek Műhelye és a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei is kínálták igényes portékáikat. A dévai Kajcsa Erika, Fábián Anna, Fodor Éva, Daradics Annamária, Pénzes Emese, Kun Gazda Kinga Viola és a vajdahunyadi Demeter Annamária, szebbnél szebb kézimunkáit szívesen vásárolták meg vásárfiaként a jelenlevők.
Halasztódik a szacsali Nopcsa-kastély átadása. – A XIX. század közepén épült szacsali Nopcsa-kastély javítását néhány hónappal később fejezik be. A megyei tanács tulajdonába került épület javítási munkálatai tavasszal folytatódnak. A tervek szerint egy Hátszeg-vidéki múzeumot, és egy Nopcsa-emlékházat rendezzenek be az épületben.
Karácsonyi koncertek Déván. December 18-án a brassói Transilvania Egyetem szervezésében, a helybeli református templomban koncertezett: Iolanda Banyacskay hegedű- és Geanina Adina Sălăgean orgonaművész. Vasárnap sor került a Várjuk együtt az Urat koncertre. Fellépett a gyülekezet Cantemus kórusa, a Nyugdíjasklub Szivárvány kórusa, a kolozsvári Négy Oktáv Zenekara Hajnalváró műsorával. 21-én, a dévai Páduai Szent Antal-templomban a Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertezett.
Dr. Hauer Erich
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
18 May 2024EUR4.9751 RONHUF1.2827 RONUSD4.5879 RONXAU351.6538 RONIdőjárás