Valószínűleg a gyűjtési szenvedély mindannyiunkban ott rejtőzködik, bélyegeket, szalvétákat, pénzérméket, képeslapokat és sok minden mást gyűjtünk. Nt. Szűcs András Ottó újszentesi református lelkipásztor éppenséggel időmérő eszközöket gyűjt, számtalan formájú, méretű és hangzású szerkezetet tudhat a magáénak. Beszélgetésünk alatt többször megkondult egy-egy szerkezet, a mély, búgó hangtól, a magas hangfekvésű csengőhangokig sokféle hangzás adta meg az alaphangulatot, különös módon érzékeltetve, hogy az időnek, az időmérőknek is van lelke.

Éppen a két órát kezdi verni a templomi toronyóra, amikor, mintegy vezényszóra, legalább tucatnyi különféle hangnemben „szólalnak” meg az órák a parókián. Ha nem is teljesen egészítik ki egymást a hangok, azért élmény a sokféle kondulás. A lelkipásztor éppen néhány serényen „hangoskodó” szerkezetet mutat be, kiemelve jellegzetességeiket. Egyiknek számlapja azért különleges, mert éppen száz évvel ezelőtti technikával zománcozták és még mindig kifogástalan, másikat a méltán híres feketetói piacon (Körösfeketetó / Negreni, Kolozs megye, Erdély és Kelet-Közép-Európa egyik legismertebb zsibvására és régiségpiaca – szerk. megj.) igazi kincsvadászatot követően került hozzá. Egy másik az ébresztőóra és egy mutatós dísztárgy ötvözeteként mutat jól egy komódon, és „hangoskodik”. Mellette egy olaszországi, több mint százéves, mutatós óra kapott helyet. Most éppen nem működik – mondja a lelkipásztor, aki azt is elárulja, hogy sajátkezű javítás ürügye alatt, kíváncsisága kielégítésére szívesen megvizsgálná belülről, de eddig csak gondolatban jutott el a szerkezet szétszedéséig. Egy nagyon érdekes, a hetvenes évek stílusjegyeit magán viselő órán akad meg a szemem. Megtudom, hogy valóban a hetvenes években készült és a Junghans cég tervezőinek jóvoltából igazi vintage hangulatot áraszt. Egy tekintélyes méretű, gazdagon díszített, szemet gyönyörködtető óra első részébe a közismert zsidó jelképet, a Dávid csillagot mintázta meg készítője. Könnyen lehet, hogy évtizedekig egy zsidó családban mutatta a pontos időt, amíg valamilyen okból piacra, és onnan hozzám került a szerkezet – mondja a lelkipásztor. Órás barátom sokévtizedes órás-tevékenysége alatt nem találkozott hozzá hasonló órával, sokat tapasztalt szakemberként nagyon kíváncsian vette kezelésbe a Junghans cég által, az 1880-as években készített régi szerkezetet. Ő állítja, hogy könnyen lehet, hogy egyedi megrendelésre készült és egyedi darabról van szó.

A német Kienzle cégben 1822-es alapítása óta, több százmillió órát készítettek, kezdetben faliórákat és ingaórákat, később zsebórákat, karórákat, ébresztőórákat, valamint autók műszerfali óráit is gyártották. Az 1950–70-es években Európa egyik jelentős óragyártója volt – egyik remekművüket tekinthetem meg Nt. Szűcs András Ottó lelkipásztor gyűjteményében. A tetszetős kivitelezésű, arányaiban is lenyűgöző padlóóra különlegessége, hogy a londoni Big Ben-toronyban 1859-ben üzembe helyezett, és azóta is híresen pontos óriási óra dallamát játssza.  Az óra minden kondulása előtt lejátszik más-más dallamot, és csak ezt követően üti el a negyedet, felet, háromnegyedet vagy egészet – sorolja a lelkipásztor, aki hozzá teszi, hogy az 1900-ban gyártott szerkezet minden darabja eredeti.

Amint említettem már vannak olyan darabjai a gyűjteménynek, amelyek szép emlékeket ébresztenek. Egy impozáns méretű bécsi óra például a mindenki által ismert és tisztelt temesvári francia szakos tanárnő, Bartal Évától került hozzám. Franciatudásom felelevenítése céljából kerestem fel a tanárnőt és irányítása mellett, valóban sikerült elfogadható szinten újra megtanulni Voltaire és Balzac nyelvét. Ugyanakkor az itt látható óra is „megszólított” és végül idekerült a többi közé, kiemelt helyre mert valóban csodálatos. Akárhányszor ránézek az órára, a tanárnő és a francia kultúra jutnak eszembe, ezáltal élővé válik a szerkezet. Örzöm például édesanyám kedvenc óráját is, hasonlóképpen édesapámét is. Ők nincsenek már velünk, viszont ezek a dolgok emlékeztetnek árjuk. Szintén megvan a nagyapám által, a kollektív gazdaságban kézhez kapott első fizetéséből vásárolt óra is. A kor jegyeit magán viseli az időmérő, amely idősebb, mint én, de ma is működik. – mondja a lelkipásztor és beindítja az időmérőt, amely tiszta, kellemes hangzású harangjátékhoz hasonlító dallammal indít, majd elüti a megfelelő időt is. Az asztali órák közül megkondul az egyik – ha nem látnám a szerkezetet, akkor hangja után ítélve, valamely templom harangja hangjához hasonlítanám. Mély, búgó hang, szinte érezhető, ahogy terjed és tölti be a helyiséget. 

Egy a barokk eszköztárából merített díszítőelemekkel ékesített óráról megtudom, hogy Japy Frères a híres francia óragyártó vállalat terméke. A céget Frédéric Japy alapította a 18. század végén és elsősorban óraszerkezeteket és ingaórákat gyártott, és jelentős szerepet játszott a francia óragyártás iparosításában – tájékoztat a ritkaság tulajdonosa. Újabb két ritkaságot tekinthetek meg: egy órát, amelynek minden összetevője fából készült és tökéletesen működik, illetve az óragyártás egyik bölcsőjének tekinthető Fekete Erdő /Schwarzwald, Németország/ egyik óragyártója remekművét, egy kakukkos órát. Formára hasonlít ugyan, de egészen más, mint az ismert szovjet gyártmányú szerkezetek – állapítom meg laikusként is.

– Mennyire tekinthető befektetésnek az órák gyűjtése?

– Soha nem gondoltam erre. Vélhetően az idő múlásával egy-egy ritkaságszámba menő, különlegesebb darab értéke növekedhet vagy rosszabb esetben megmarad, viszont ez soha nem motivált az újabb és újabb darabok megszerzésére. Nem az a célom, hogy minél több darabot megszerezzek, hogy gyűjteményem elérjen valamilyen nagyságrendet. Itt csak azok az órák láthatók, amelyek valamilyen módon megtaláltak engem, és azok, amelyek valahogy „megszólítottak” és megszereztem őket. Lassan betelik a rendelkezésünkre álló hely, és emiatt különféle meggondolásból, feleségemmel alkalmanként átrendezzük a gyűjteményt. Ami újabb és újabb élményekre és néha felfedezésekre nyújt alkalmat. De azért, ha megtalál, vagy megszólít egy időmérő, biztos nem mondok nemet.

– Ebben a műfajban, mi számít ritkaságnak?

– Mindenképpen a nagyon limitált példányszámban legyártott órák. Könnyen elképzelhető, hogy mondjuk egy százötven évvel ezelőtt tíz-húsz példányban legyártott – már akkor is méregdrága – szériából ma jó, ha egyetlen példány még megvan valahol. Valószínű, hogy ezek a ritkaságok valamely múzeumban tekinthetők meg. Vannak rendelésre készített, egyedi példányok, illetve a gyártók által, valamilyen kreatív ötlet által vezérelve, valamilyen különlegesebb díszítéssel vonzóbbá tett példányok. Ezek tükrözik ugyan a gyártó cég jellemzőit, csak éppen valami plusz-elem teszi különlegessé, vonzóbbá őket. 

– Foglalkozott azzal is, hogy dokumentálódjon a gyártókról, egy-egy új darab megszerzésekor annak gyártójáról is érdeklődik?

– Az a helyzet, hogy európai viszonylatban az óragyártó cégek száma viszonylag csekély, rengeteg adatot találtam a világhálón, de az időmérő szerkezetekről legtöbbet tanultam Pitut Corneltól, az órásmester barátomtól. Nem csak a szerkezetek felépítéséről, hanem arról is, hogyan alakul át az energia annak érdekében, hogy a szerkezet pontosan működjön és akkor se szűnjön meg az idő mérése, ne álljon meg a szerkezet egyetlen másodpercre sem, akkor sem amikor felhúzza az ember az órát. 

– Van olyan márkájú, vagy típusú óra, amelyet mindenképpen megszerezne?

– Nincs olyan tervem, elhatározásom, hogy márpedig kötelező számomra megszerezni valamely gyártó, valamely óráját. Azzal a meggyőződéssel folytatom ezt a gyűjtést, hogy azok az órák, amelyek hozzám kell kerüljenek, azok úton vannak felém. Valamikor elérkeznek hozzám.

– Végig tekintve a gyűjteményt megállapítható, hogy a gyűjtői szenvedély mellett, értékek mentéséről is szól…

– Meggyőződésem, hogy nem mindegy, hogy hol, milyen körülmények között fejezik be földi pályafutásukat ezek a régen gyártott időmérők. Ha nem kerülnek gyűjtőkhöz, vagy esetleg valakihez, aki értékeli ezeket a régiségeket, könnyen valahol egy lomtárban porosodhatnak, és válhatnak az enyészetté, akár értékesebb darabok is. Jómagam hiszem, hogy akkor igazán értékesek, akkor élnek az órák, ha működnek, ha betöltik rendeltetésüket. Itt van például ez a kedves, kis óra, amelyet múlt szombaton vásároltam az ócskapiacon. Amint megláttam rögtön megkapott, tudtam, hogy hozzám kerül. Rá is férne egy alapos tisztítás, szakértői vizsgálat, mert nem igazán működik. Addig, amíg nem tölti be rendeltetését, szép, érdekes, de amikortól elkezdi ismét pontosan mérni az időt, akkortól számítható új élete és ismét élővé válik a szerkezet. Legalábbis számomra. Az értékmentés vonatkozásában a háttérben biztosan meghúzódik az is, hogy amit gyermeki meggondolatlanságból véglegesen elrontottam – nagyanyám gyönyörű biedermeier óráját – felnőttként ily módon javítom ki. Az a régi szerkezet örökre elveszett ugyan, de reményeim szerint, ezek a megmentett órák még sokáig fogják mérni az időt és figyelmeztetni az idő múlására. 

– A jelenkori óragyártásban van-e valami zavaró tényező?

– Nem igazán foglalkozom a mostanában gyártott órákkal. Ezek legtöbbje ipari termelésben, ipari mennyiségben készült szerkezet, tudok olyanról, amelynek darabjait műanyagból gyártották. Sok esetben kiemelt hangsúlyt kap a külalak, a megkapó megjelenés, és a funkciója – az idő pontos mérése – elvész. Vannak viszont helyzetek, amikor az emberi kreativitásnak köszönhetően a mai kor terméke is része lehet egy remekműnek. Állatorvos barátom édesapja, aki remek faragómester, meglátott nálam egy műanyagból készült, értéktelen órát, amelyet kaptam valahonnan. Felajánlotta, hogy „lelkét” kiszabadítja a műanyag fogságából, és természetes közegbe helyezi át. Az óra szerkezetének készített olyan faragott remekművet, hogy ma is csodájára jár mindenki. Így kapott további esélyt egy értéktelen darab. A történet nem egyedi, mert a már említett órásmester barátom ötletességének, szakmai tudásának köszönhetően rengeteg itt látható időmérőt sikerült megjavítani, amelyek szó szerint új életet kaptak.

– Mindenki tudja, hogy a svájci órák a világ legjobb órái, ha nem a legjobbak…

– Gyűjteményemben is van egy gyönyörű svájci óra, mégpedig egy hordozható csörgő óra, illetve egy elemmel működő kvarc óra is. Mindkettő esztétikai élményt is biztosít, szépen, ízlésesen kimunkált, letisztult formák jellemzik ezeket az időmérőket. Nem svájci, hanem egy modern kori német óra is van a gyűjteményben, egy GPS – óra, amely a németországi időzóna szerint mutatja az időt, és nem lehet átállítani.

– Mikor tudatosította, hogy az időmérők gyűjtése része lesz az életének?

– Mindig érdekeltek az órák, tudatosan nem készültem erre. Egyszerűen megtalált egy-egy óra. Egyetemi éveim alatt például egyáltalán nem foglalkoztam órákkal. Mondhatom, hogy fokozatosan, magától kialakult. Hagytam, hogy az órák iránti szenvedély magával vigyen. Az a szerencsém, hogy feleségem társam ebben, ő is azt vallja, hogy azok az órák, amelyek bekerültek a gyűjteménybe, ott is maradnak. Nincsenek arra vonatkozó álmaim, hogy valamely márkát vagy típust feltétlenül és minden áron megszerezzek, de most megjelent a horizonton egy különleges bécsi óra, amelynek az ára igen borsos, és azon filózóm egy ideje, hogy meg kellene szereznem. De azért hagyom, hogy alakuljanak maguktól a dolgok.

– Milyen lenne egy saját tervezésű óra?

– Nem igazán gondolkoztam el ezen, bár szeretek barkácsolni, alkotni. Talán egy egyszerű, de határozott vonalú, letisztult formájú padló óráról lehetne szó, amely ötvözné a bécsi faliórák finom kivitelezését, az álló órák impozáns megjelenésével. Nincsenek ilyen szándékaim, de ha megtehetném, akkor valószínűleg erről lenne szó.

– Előfordult-e már az, hogy egy fényképen, honlapon látott óra, a valóságban egészen másként fest?

– Igen, megtörtént ilyen helyzet. Órásmester barátom folyamatosan figyelmeztet arra, hogy a valóság rendszerint elüt a fényképtől. Egykori órás barátommal előfordult, hogy a képen látott, majd megvásárolt óra helyett, egy silány, összetákolt, hibás készüléket küldött az eladó. Órásmester barátom szerint az ilyen esetekben nem tárgyat, hanem egy képet vásárol az érintett. Most már az eladóktól videót szokás kérni, ami nagy mértékben kizárja a csalást. Az megtörtént, hogy egy szép óra üveglemeze összetört szállítás közben, de ezt a károsodást könnyen kijavítottuk.

– Vannak-e olyan részletek egy-egy órán, amelyeket csak a gyűjtő lát meg, a laikus számára ezek nem nyilvánvalóak?

– A gyűjtő mindig meg tudja ítélni mennyire eredeti alkatrészeket tartalmaz a szerkezet mechanizmusa. Pontosan tudja melyik alkatrész, milyen kell legyen. Sokszor előfordul, hogy az eredeti alkatrész helyett jó esetben egy szintén régi, hasonló alkatrész kerül az órába, amitól ugyan kifogástalanul működik, de az már nem az igazi. E készség kialakulásához rengeteg tapasztalat szükséges, és ebben nagy segítségemre volt Pitut Cornel órásmester barátom. Számos más apró jelzés is van, az időmérők sorozatszámáról nem beszélve. Érdekes például, hogy a sorozatszám alapján megkereshető rengeteg adat az illető óráról.

– Volt olyan eset, amikor egyértelmű volt az, hogy odahaza még hat hasonló óra ketyeg, de azért valamilyen erős vonzódás hatására megvásárolta a hetediket is?

– Volt és meg vagyok győződve arról, hogy lesz is még ilyen. Azt azért előre bocsájtom, hogy a látszat ellenére nincs két teljesen egyforma készülék.

– Ha eltűnnének az ismert márkajelzések, akkor miről ítélné meg a kiváló órát?

– Ha nem gyűjteném az órákat, akkor valószínűleg az érzésekre hagyatkoznék. Lehet, hogy arra lennék tekintettel, hogy milyen szépen szól, mennyire szép, arányos vagy díszes a kivitelezése, a mérete is meghatározó lenne, meg az is, hogy egyáltalán tetszik, vonzó számomra vagy sem, illetve talán a belső mechanizmus állapotára is vetnék egy pillantást például megnézném, hogy rozsdás, deformált vagy sem. Gyűjtőként viszont, márkajelzések nélkül is megállapíthatom, szerkezet, a mechanizmus állapotát, amit kiegészít az esztétikai hatás. Nekem valószínűleg mindegyik tetszene, mert elmondhatom, hogy egy órában legelőször is az esztétikai hatás érvényesül. Ha tetszik, ahogy kinéz és az is ahogy szól, akkor máris másként állok hozzá. Amikor összehoz a sors egy kevésbé híres cég termékével, és teszik, akkor annak is ugyanúgy örvendek, mint a már említett világhírű cégek által gyártott óráknak. Az első asztali óra vásárlásakor például igazából meg se néztem, mert egyszerre csak megkondult a szerkezet nagyon kedves hangon és nagyon tetszett. Miután javításra került órásmester barátomhoz kiderült, hogy egy megbízható minőségű francia gyártmány, amely az 1920-as években készült. Vásárláskor meg sem fordult a fejemben utánanézni, egyszerűen „megszólított” és én vittem.

A fentiekből láthatjuk, hogy az órák nem csupán az időt mutatják – emlékeket, tudást és emberi sorsokat is őriznek. Egy igazi gyűjtő számára minden darab egy történet, amely tovább ketyeg a következő nemzedékek számára is. Tudjuk, hogy az időt nem állíthatjuk meg, de egy-egy különleges óra, mint amilyeneket nt. Szűcs András Ottó gyűjteményében megtekinthettünk, emlékeztet arra, hogy minden percnek értéke van.

Makkai Zoltán