Muschong Jakab az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legjelentősebb délvidéki téglagyárosa volt, akinek vállalkozásai a Bánságtól Budapestig terjedtek. Kiterjedt téglaipari és egyéb vállalkozásai meghatározó szerepet játszottak a Bánság iparosodásában. Ezt jól érzékelteti, hogy fénykorukban a szintén bánsági származású Bohn családdal közösen működtetett vállalatuk több mint kétezer munkást foglalkoztatott, termékei pedig a Monarchia határain túl is kelendők voltak.

Míg a Bohn család örökségét már több tanulmány is részletesen feldolgozta, Muschong Jakabról és cégbirodalmáról mindeddig nem született átfogó tanulmány vagy részletesebb cikksorozat.

Másfelől azt sem mondhatjuk, hogy Muschong Jakab személye teljesen új lenne a Heti Új Szó olvasói előtt. Graur János 2018-ban Molnár József helytörténész kutatásaira támaszkodva hatrészes cikksorozatban mutatta be a Muschong-birodalom kulturális szempontból egyik legérdekesebb helyszínét, Buziásfürdőt. Tavaly Miklósik Ilona is közölt írást a Mindenki Kalendáriumában Buziásfürdő jeles 19. századi személyiségeiről, köztük Muschong Jakabról – neki köszönhetjük Muschong Jakab egyik érdekes fotóját, amit cikksorozatunk következő részben közlünk majd.

Ezt a hiányt próbáljuk kitölteni cikksorozatunkkal, amelyben összefoglaljuk mindazt, amit a Muschong családról, cégbirodalmának kialakulásáról, fejlődéséről, valamint a kommunizmus alatti és az azt követő időszakról tudni érdemes.

Az első részben a Muschong-birodalom kezdeti éveit mutatjuk be, melyet a Bohn-családdal való együttműködés határoz meg.

Tégla- és tetőcserépgyártás a Bánságban

Anica Draganić és Maria Silađi délvidéki ipartörténetről írt könyvének téglagyártással foglalkozó fejezete szerint a 19. század végén a vályogházak mellett egyre nagyobb teret hódított az égetett téglából való építkezés. A magas agyagtartalmú talajnak köszönhetően csak a történelmi Torontál vármegyében amelynek területe nagyrészt a mai szerbiai Bánságra esik – 112 téglagyár működött a 20. század elején. Ha ehhez hozzászámítjuk a Bánság Romániához és Magyarországhoz került részeinek üzemeit is, akkor ennél is nagyobb számot kapunk. Természetesen nem mindegyik számított korszerű, gépesített ipari üzemnek. Sok közülük kis kapacitással működött, csupán a helyi igényeket szolgálta ki, és egyszerűbb kemencékben állította elő termékeit.

Az iparág fejlődését a térségben két tényező is nagymértékben segítette. Egyrészt a talaj kiváló agyaglelőhelyeket biztosított, másrészt a késztermékek szállítását lehetővé tevő vasútvonalak is viszonylag korán kiépültek. A vasútvonalak közül különösen fontos volt a Temesvár–Nagykikinda–Szeged vonal, amely már 1857-ben megnyílt. Az iparág fejlődését váratlan események is ösztönözték. Az 1879-es szegedi árvíz után például kézenfekvő volt, hogy az újjáépítéshez szükséges építőanyag jelentős részét a közeli téglagyárakból szerezzék be.

Nagykikinda vasútállomása
Forrás: rail4v4v.com

Ipartörténeti szempontból a legfontosabb újítás a Hoffmann-körkemence volt, amely folyamatos üzemével jelentősen gazdaságosabbá tette a tégla- és cserépégetést. Működésének lényege, hogy egy ovális vagy kör alakú, boltozatos, több kamrára osztott kemencében a tüzelőanyag adagolásának, valamint a levegő és a füstgázok áramlásának szabályozásával egymást követik az előmelegítés, az égetés és a lehűlés fázisai.

Üzemeikben már korán elterjedt a Hoffmann-körkemence alkalmazása. Borovszky Samu vármegye-monográfiái alapján a bánsági téglagyárak közül a Bohn–Muschong vállalat nagykikindai és zsombolyai üzemei tartoztak a legnagyobb munkáslétszámot foglalkoztató gyárak közé.

Dinasztikus alapokon épült a cégbirodalom

Muschong Jakab 1868-ban született a dél-bánsági Nagykikindán. Ősei franciák voltak, akik Elzászból érkeztek a Bánságba. Családneve a francia Mougeon [ejtsd: Muzsón] névből vezethető le. Nagyszülei és dédszülei is téglagyártással foglalkoztak, édesapjának, Stefan Muschongnak pedig 1854-ben alapított saját téglagyára volt Szenthuberten (Szenthubert a mai szerbiai Banatsko Veliko Selo, azaz Bánátnagyfalu része).

Forrás: bekeswiki.bmk.hu

Muschong Jakab 1888-ban házasságot kötött a nála is befolyásosabb Stefan Bohn lányával, Bohn Margittal. Bohn Mihály (1864-1930), Stefan Bohn fia Muschong lánytestvérét, Mariannát vette feleségül. Bohn Mihály másik lánytestvérét Schaf Jakab lugosi földbirtokos vette feleségül. Az így létrejött családi és üzleti kapcsolatokra építve 1897-ben nagykikindai székhellyel megalakult a Bohn M. és Társai vállalat. Ekkorra már felépült a zsombolyai (1864) és a károlyligeti (1894) gyár is (Károlyliget is a mostani Bánátnagyfalu része)

Három székhelyen működött a közös vállalat

A konszern központja Nagykikindán volt, legfontosabb fióktelepei pedig Zsombolyán és Lugoson működtek. A vállalatba bevitték a legkorábban (1864) alapított károlyligeti gyárat is.

A korábban említett gyárak mellett Lugoson is két üzem létesült: az első már 1888-ban, vagyis a közös vállalat megalakulása előtt épült fel. A második lugosi gyár 1907-ben, a közös vállalat működésének utolsó évében épült fel.Fénykorában a konszern legfontosabb gyárai Nagykikindán, Zsombolyán és Lugoson álltak. A korábban idézett ipartörténeti munka és Borovszky Samu vármegye-monográfiái szerint az 1910-es években a nagykikindai gyár 948, a zsombolyai pedig 940 munkást foglalkoztatott. Utóbbi üzemben a dolgozók fele nő volt. Az éves termelés magáért beszél: Zsombolyán ekkoriban 18 millió tetőcserép, 8 millió tégla és 300 vasúti vagonnyi kerámiaipari termék készült. 

Forrás: István Márta: A bánáti oroszlán jegyében

A kiváló termelési eredményekhez a magas fokú gépesítettség is hozzájárult. A gőztéglagyárnak nevezett üzemekben a gépeket elsősorban a nyers agyag homogenizálására, sajtolására és darabolására használták. Számos munkafolyamat azonban továbbra is nagy élőmunkaigényű volt, ezért a gyárak ennyi munkást foglalkoztattak.

Felbomlik a konszern

Az egyik alapító, Schaaf Jakab már 1901-ben kilépett a vállalkozásból. A konszern 1907-ben belső ellentétek következtében kettévált. Muschong érdekkörébe került a két lugosi üzem. A közös vállalattól függetlenül Muschong Jakab 1906 óta Buziásfürdő tulajdonosa is volt. A fürdőtelephez szálloda, több fürdőépület, ivócsarnokok, csónakázótó és egy szénsavgyár is tartozott.

Bohn Mihály birtokában maradtak a károlyligeti, zsombolyai, és nagykikindai üzemek. 1907-ben új gyár építését kezdte meg Békéscsabán. Mindkét vállalkozó Budapesten is terjeszkedett. Bohnék 1910-ben megvásárolták az óbudai Victoria Téglagyárat, Muschong pedig többségi részesedést szerzett a Budapesti Tégla- és Mészégető Részvénytársaságban.

Bohn-Muschong téglagyár-birodalom 1910 körül

Cikksorozatunk első részét itt zárjuk. A folytatásban Muschong Jakab és utódai életét, valamint cégbirodalmuk további sorsát követjük nyomon.

Látogatható Bohn-örökség

A cikk készítése során számos helyszínt felkerestünk, hogy felkutassuk, mi maradt fenn napjainkig a Bohn–Muschong-birodalom örökségéből. Az alábbiakban ezekből mutatunk be egy rövid válogatást.

Az első, károlyligeti Bohn-gyár (ma Banatsko Veliko Selo, azaz Bánátnagyfalu) csak a kémény maradt meg. A gyártelep a Károlyligetről Nakovo felé vezető út mellett van – jól látható az útról. (45.841123, 20.583358)

A műemléki védettség alatt álló nagykikindai Bohn-gyár 1945 óta a Toza Marković nevet viseli, ma pedig a Terra Múzeum egyik telephelyeként, Terra Studio néven működik. Az egykori gyárban 1982 óta minden nyáron nemzetközi terrakottaszobrász-szimpóziumot rendeznek, az elkészült művek pedig az intézmény gyűjteményét gyarapítják. Tárlatvezetéssel ma is bejárható a Hoffmann-körkemence és a fölötte megmaradt szárítóberendezés, így ez a Bohn–Muschong örökség leglátványosabb helyszíne.

A zsombolyai Szent Mihály-templom a Bohn-gyár tégláiból és majolika tetőcserepeiből épült, felszentelésére 1929-ben került sor. Építtetője id. Bohn Mihály volt. Az épületet Hans Jäner tervezte, belső festészeti munkáit pedig Stefan Jäger zsombolyai festőművész készítette. Napjainkban már csak kéthetente tartanak benne szentmisét.