2015. március 19-22. között szervezték meg a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny XX. országos szakaszát középiskolás tanulók számára. A versenyre jelentkező 73 diák a helyes nyelvhasználat, a szép magyar kiejtés, az értő-értelmező szövegmondás és szövegtolmácsolás versenypróbákban mérhette össze tudását, felkészültségét, és bizonyíthatta, hogy tudatos értője és ismerője a magyar nyelvnek. A Bartók Béla Elméleti Líceumot Berkes Edina, Cziprián-Kovács László és Horváth Petra Rebeka képviselte. Legeredményesebben Petra szerepelt, aki a Versben bujdosó – vers- és prózamondó verseny IX-X. osztályos kategóriájában II. díjat kapott. Felkészítő és kísérő tanáruk Cziprián-Kovács Jolán. Gratulálunk a teljesítményükhöz!
A megyei német nyelvű olimpiászon B1-es kategóriában Jakab Orsolya Erzsébet I., Oláh Dávid Tibor II. helyezést értek el. Felkészítő tanár Kiss-Pataki Adél.
2015. március 21-én került megszervezésre a Bartók Béla Elméleti Líceumban a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulója. A gimnazisták számára kiírt vetélkedő első három helyezettje képviseli iskolánkat és megyénket a Kolozsváron megrendezésre kerülő országos szintű rendezvényen 2015. április 24-26. között. Az első három helyezett: Andrásy Nóra I. díj (VII. osztályos – felkészítő tanár: Bakó Ágnes), Stan Lilla-Aliz II. díj (V. osztályos – felkészítő tanár: Salat Beáta), Baricz Márk-Róbert III. díj (VI. osztályos – felkészítő tanár: Salat Beáta). Gratulálunk nekik!
Negyvenkét elemi osztályos tanuló vett részt március 30-án a megyei Kányádi Sándor Szavalóversenyen Dettáról, Lugosról, Ötvösdről, Végvárról és a Bartók Béla Elméleti Líceumból. Szász Enikő, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze, Molnár Kármen, a 10-es számú Napközis Óvoda óvodapedagógusa és Bakó Ágnes, a Bartók Béla Elméleti Líceum magyartanára méltatták a kis versmondók előadását. A verseny három korcsoportban zajlott. Az előkészítő és első osztályosok közül Riskó Hanna (Hagyományos I. osztály) bizonyult a legjobbnak, második díjat kapott Borbély Apor Levente (Hagyományos I. osztály), Fóris Zoltán (Hagyományos I. osztály) harmadik díjat szerzett. Dicséretben részesült Szentmiklósi Anna és Varga András (mindketten a Hagyományos I. osztály tanulói).
A II-III. osztályosok korcsoportjában Bereczki Bernadett (Hagyományos III. osztály) volt a legügyesebb, második díjat kapott Bán Emese (Hagyományos III. osztály), Csata Dorottya (Lépésről lépésre II. osztály) és Ozsváth Dávid (Hagyományos II. osztály), Bódis Abigél (Végvári Általános Iskola), Kovács Melinda (Hagyományos II. osztály) és Szőke Zsolt (Végvári Általános Iskola) harmadik díjat szerzett. Dicséretben részesült Deutsch Sabine (Végvári Általános Iskola), Gáll Dávid (Lugosi Eftimie Murgu Általános Iskola), Kajnák Péter (Hagyományos II. osztály), Nagy Edina (Lépésről lépésre II. osztály), Radó Christian (Hagyományos II. osztály), Steici Sara (Hagyományos III. osztály), Tóth Gimi Róbert (Hagyományos II. osztály) és Valkai Róbert (Végvári Általános Iskola).
A negyedikesek közül Milos Annamária I. díjat (Hagyományos IV. osztály), Kele Noémi (Végvári Általános Iskola) II. díjat, Forray Zsolt (Hagyományos IV. osztály) és Szász Botond (Hagyományos IV. osztály) III. díjat kapott. Dicséretben részesült Cziprián-Kovács Kinga (Hagyományos IV. osztály) és Temesvári Szilvia (Végvári Általános Iskola).
Felkészítő tanítók: Adorjányi Borbála, Apró Julianna, Pál Krisztina, Palkó Margit, Romas Anikó, Szabó Ferenc, Stan Orsolya és Tóth Rozália. Megyei szervező Stan Orsolya.
Az országos fordulót május 8-9-én rendezik meg Varsolcon. Gratulálunk, és további sikert kívánunk!